Aerobik

Az ember észre sem veszi, mégis rengeteg közösséghez tartozik. Amíg élt a kutyám, a kutyásokhoz tartoztam. Ha az ember reggel mindig ugyanazzal a busszal vagy villamossal utazik ugyanabban az időben, akkor jó néhány emberrel találkozik újra és újra. Utazóközönség alakul ki, az ember már már biccent az ismert arcoknak. A hastáncon egyértelmű volt, hogy közösséget alkottunk, melyet Yasmin nagyon erősen összetartott. Nem volt kérdés, hogy mindenki szerette és tisztelte a másikat. Az igazi háremekben volt erőszak és gyűlölet, itt nem volt. Valahogy ezt nevelte belénk Yasmin. Aztán ott az aerobik. Kimondatlanul is az ottani közösség tagjává váltam. Nem, nem ismerjük egymást, gyakran még a neveket sem, mégis egy egy köszönés, pár mondat váltás, vagy egy mosoly a viszontlátás örömére tudatja, hogy itt is számítunk egymásnak. Van egy ötvenes, szimpatikus hölgy, aki mindig megörül nekem, ha összefutunk az óra alatt vagy után. A nevét sem tudom, mégis mintha barátnők lennénk. Vagy Ica, az edző. Bármikor, ha a környék utcáin sétálva belebotlok, mindig leállunk beszélni pár szót. Most szerdán éppen izzadva küzdöttem az órán, amikor Ica körbejárt a teremben. Amint elhaladt előttem, kedvesen rám kacsintott és az volt az arcára írva, hogy "jól van, hajrá, ügyes vagy". Ilyenkor érzem, hogy ebben a közösségben is szeretnek. Jó érzés.

Habos torta

Budapesten vannak házak, amik úgy néznek ki - pláne, ha renoválták -, mint egy habos torta. A környékünkön épp most fejezték be egy csodálatos épület renoválását. Nekem az ódon állapotában is tetszett, kifejezetten Párizst idézte. Ám felújítva valami egészen más benyomást kelt. Fehér színe vonzza a tekintetet. Felnézek rá, és egy gyönyörűen díszített habos tortára asszociálok. Lenyűgöző. Legközelebb töltök fel képet is.