moczart

Eddig még nem vártam találkozót ennyire. Valami azt súgta, hogy egy ilyen kezdés után ebből vagy valami nagyon jó sül ki, vagy pedig nagyon rossz. Bevallom, amikor elindultam itthonról, enyhén remegett a gyomrom.
Úszott a park a napfényben, és már messziről mintha kiszúrtam volna egy világoskék pólós figurát. Mintha integetett volna, és elindult a túloldalról felénk. Ekkorra már elvakított a nap még mindig erős fénye, és csak akkor láttam újra, amikor már előttem volt ő.
A szeme életben még elbűvölőbb, mint a képen; egyből vonzotta a tekintetem. Vidáman rám mosolygott, majd megkérdezte, miközben már a mozdulatot el is indította, hogy "Mit is kell ilyenkor? Puszi? Hát szia!", és azon kaptam magam, hogy puszival üdvözöljük egymást.
Miután felocsúdtam a szeme láttán, alaposabban szemügyre vettem: magasabb, mint én (pont jó), a hangja ugyanolyan kellemes, mint a telefonban, a szája ugyanolyan, mint a képen, a mosolya meg édi. Igen édi, a fogak miatt. Ami kellemesen megdöbbentett az az, hogy nagyon sportos a testalkata, amit a képen nem lehetett látni. Mmmm..., nem rossz!

Ilyenkor mindig nehezen tudok indítani, nyitni, kell egy kis idő, amíg megszokom a másik nyújtotta légkört. De azt éreztem, hogy nagyon szimpatikus. Elértük a padot, ami amolyan "szigetként" működött. A beszélgetés szigeteként. Egymás felé fordulva, egymás szemébe nézve beszélgettünk. És figyelt. Ritka. Az is, hogy valaki kérdez. Hát ő kérdezett, nem is keveset és nem is akármilyeneket. Beszéltünk arról, kinek mit jelent a szerelem, hiszünk-e benne, ki mit keres, mi a fontos számára egy kapcsolatban, és még számtalan egyéb ehhez hasonló kérdésről. Jó volt. Mit jó volt? Csodás volt! Végre egy ember, aki szellemi síkon ott van, aki vonzó, aki kapásból jó pár dolgot szeret, amit én is. És eközben végig nézett.
Megkérdeztem, miért nem adta föl a velem való levelezést a nem éppen rózsás indítás után. Nos azért, mert a fotó és az írás nem passzolt szerinte össze.

Jó két órás beszélgetés után elindultunk vissza. Folyamatosan felém fordulva sétált mellettem, és kérdezgetett. Belekezdett egy kérdésbe, aztán elvetette a feltevését "majd máskor" jeligével. Nem hagytam. Ha már belefogott, akkor elő a farbával. Nos, a kérdés így hangzott: "Lenne kedved még találkozni?" Mosolyogva a szemébe nézve mondtam, hogy igen, aztán megcsörgettem a telefonját - ezúttal hívószám elküldéssel együtt.

Valahogy nem akaródzott felszállnia az első troli megállóban, még sétáltunk. Megkérdezte: "Biztos, hogy nem bánod, hogy még mindig velem vagy?". Nem, mondtam újfent mosolyogva. Hozzátettem, hogy ha zavarom őt, akkor szóljon, mert ezen a sarkon lefordulhatok és éppen hazajutok. Nevetve válaszolt, hogy nem, nagyon jól érzi magát velem. Hm... én is...mondtam, de ezt csak magamban.

Már majdnem a troli egész szakaszán végig mentünk, amikor megálltunk egy jónak ígérkező megállóban. Nem volt csók. Érintés is csak két ujjhegynyi, finoman, beszéd közben a karomra. Így volt jó. Felszállás közben még elmormogta az emailcímem, hogy jól jegyezte-e meg. No meg azt, hogy mikor találkozunk. Mondtam, amikor futunk.

Nem tértem magamhoz. Ez így annyira jó. Felértem, és mindenről beszámoltam Time-nak. Közben néztem a postafiókomat és B I N G O ! Jött egy üzenet tőle. Egy kép a kutyusáról, és egy sor. Írásban nem valami bőbeszédű, de ennyi épp elég volt:

"Most már többnek látlak, mint helyes lány... Részemről éreztem vonzalmat."

Azóta semmi. Rossz ez a várakozás. De bízom benne, hogy nem hiába való.

Fentiek feledtetik azt a tudatot is, hogy a cég hamarosan tényleg beborul, és azt is, hogy kitolták a felvételt októberre ott, ahol pályáztam egy pozícióra. Jöjjön, aminek jönnie kell!

Növeltem a távot ma, pedig szúrt az oldalam. De éreztem még magamban erőt ahhoz, hogy tovább fussak. Elhatároztam, hogy a cél az, hogy körbe tudjam futni a Margitszigetet. Akár Vele is...

Mire felértem, várt a levele. Öt kérdőjellel kérdezte meg, hogy mikor találkozunk újra. :)))

Tanulság

Hjaj, hol is kezdjem? Annyi minden történt.

Talán az a legfontosabb, hogy levontam a tanulságot a múltkori esetből. Akármennyire nyitott vagyok is, és akármennyire is nem feltételezek senkiről semmi rosszat és nem gondolok olyasmire, hogy velem bármi baj történhet, igenis óvatosabbnak kell lenni. Nem kiadni infót, adatot és elérhetőséget csak úgy ukmukfuk.
A szatír egészen tegnapig nyomult az összes lehetséges fórumon. Nem válaszoltam. Korrekt módon válaszoltam neki még kedden és elköszöntem. Pont. Felejtsük is el gyorsan, annyi minden más létezik a világon!

Például új frizura. Fúúúú, nagyon bezsongtam, ahogy Time keresett nekem új fazonokat. A látvány azonnal magával ragadott, és szívem szerint már holnap olló alá mennék. De még két hét. Sebaj, addig is nő le a hajam. Ha belegondolok, hogy én a szatír miatt majdnem rohantam anyuhoz, hogy újra csavarja be a hajamat, rosszul leszek. Szóval épp jó az időzítés, mert már igencsak nő le a hajam. Hát hajrá!
Az lesz csak igazán döfi, amikor majd az új hajammal besétálok a mostani és egyben ex-munkahelyemre (pozitív gondolkodás!!!), és mindenkinek leesik az álla a megújult skorpió nő láttán. Leginkább Leó álla, hehehe.

Apropó Leó. Leó ma felhívott a kintről, mert hallani akarta a hangom. (Hogy ezt itthonról miért nem tudja megtenni nekem magas...) és hogy eddig nem tudott nekem intézni semmit. Lám, lám, nagyon be van tojva, hogy elhagyom.

Beszéltem vele. A zenésszel. Na ahogyan indult vele ez az egész, egyre inkább úgy érzem, hogy vagy nagyon jó dolog sül ki ebből, vagy nagyon rossz. Mindenesetre ma nagyon jó volt hallani a hangját. Kellemes, nem túl magas, nem túl mély. Férfias. És egészséges a nevetése. Ennek örülök, mármint, hogy nevetett. Mert nagyon mélabús a képeken. vagy féradt, nem is tudom. Hétfőn meglátjuk, életben milyen. Kíváncsi vagyok.

Többet akartam írni, meg részletesebben, de már megint késő van, és holnap tanfolyam. Meg még el kell olvasnom egy fejezetet, mert lehet, hogy nem is 9-es vagyok, hanem 4-es, és ez most érdekel.

Majd behozom a lemaradást. Ígérem.

A Vámpír és a Szatír

Ez a cím kicsit úgy hangzik, mint a szürrealista mű címe: Egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon. Hát ez is valami hasonló volt.

Kaptam tőle egy statit, hogy „nagyon tetszik!”. Megnéztem az adatlapját, és a következőt írta: „Ha már jóban vagyunk, akkor foglalkozzon velem is, plusz ne legyen tovább itt fönt, szóval ne legyen hétpróbás szájbertündér.”

Tetszett. Amit írt az is, meg ahogy kinéz, az is. Ezért írtam neki a statira, melyből a következő párbeszéd alakult ki:

V: Nem vagyok szájbertündér. Vámpír vagyok. És te ki vagy?
Sz: Egy vén szatír vagyok, aki finom pipihúsra vágyik. Gy. A nevem.
V. Jól van, legalább őszinte vagy! Tetszik. G
Sz: Á, nem egészen. Vágyom már egy komoly nőcire, herótom van a magánytól. G. tök jó neved van.

Szó szót követett és az első hangos felnevetésem a következő levélkét olvasván volt:

Sz: Figyelj, engem mindig ezek a létra modellnők támadtak le, és úgy zsigerből a 160 körüli nők tetszenek. Elég monogám vagyok, de ennyit már felfedeztem magamban. Létrásss kép, gallyaztam legjobb barátom anyukájának házának a tetejét. Egy diófa baszkurálta a palát, amikor fújt a szél.Tetszel nekem.

Nos, a Szatír és a Vámpír vasárnap a Római-parton találkozott. A Szatír nem is szatír. Gyanítom a Vámpír sem vámpír, de jól érezték magukat. Sütött a nap, kellemes meleg volt, és érezni lehetett a Duna szagát is. A vonzalom kölcsönös volt, és elválás után még esemeseztek is, sőt a Szatír még fél tízkor felhívta a Vámpírt.

A Vámpír örült, hogy végre egy férfi, aki akart, aki tepert, akinek bejött, és aki neki is tetszett.

***
No amennyire szürrealisztikus volt a kezdés, annyira az a befejezése is. Igen, a befejezés 24 óra leforgása alatt.

Mert bár megkérdeztem, mit jelent az, hogy "jóban vagyunk", nem kaptam egyenes választ, csak annyit, hogy mindenki döntse el maga. Este sms-ben el is döntöttük: nem keresünk tovább. Én viszont úgy gondoltam, nem fair, sőt egyenest bunkó dolog valakit úgy otthagyni, hogy nem szólok neki, vagy éppenséggel randira nem elmenni. Ezért a randit is le akartam mondani. Hát visszaléptem az oldalra - utoljára, no meg neki is elküldtem az elérhetőségeimet. Lehet, hogy ez naivitás, én korrektségnek mondanám.

Délután kaptam egy üzenetet, hogy beléptem az oldalra, ez nála nem oké, ugye tudom.
Megírtam neki, hogy elvarrtam a szálakat, és lemondtam randikat, ezt csak ott tudtam megtenni, és hogy mindenki érdemel ennyi tiszteletet.
Erre azt mondja, hogy ha nekem fontosabbak azok az emberek, akkor ez van, neki olyan nő nem kell, aki visszalép oda.
Mondtam neki, hogy részemről ez így volt korrekt, és ha ő ezt így gondolja, akkor én nem is sajnálom, mert ő veszít nagyobbat. Jó keresést kívántam, elköszöntem, és leraktam.

Persze jött az sms, hogy azt hitte, én más vagyok. Mondtam, ezt jól látja, valóban az vagyok, épp ezért veszít sokat. És ha valaki azon kiakad, hogy korrekt vagyok mással, akkor az meg sem érdemel engem. Meg hogy én nem csinálok mással olyat, ami nekem is szarul esne.

Erre azt mondta, hogy akkor ott vannak nekem az ikonok, sok boldogságot, és hogy ő egy hús vér ember volt nekem. Válaszom: Köszönöm, így lesz, majd valakivel boldog leszek, ha te nem akarsz.

Azt is a fejemhez vágta, hogy én a virtualitást szeretem. Mondtam, hogy frászt, ha így lenne, nem találkoztam volna vele. És hogy nincs kedvem magyarázkodni, vitázni pláne. Felfogtam amit mondott, ne nyújtsuk. Hozzátettem, hogy a beszállítóimnak is mindig visszajelzek, ha nem nyertek, ezért is vagyok jó beszerző.

Na erre már nem reagált.

Először bántott ez az egész, mert bár nem éltem bele magam, szar volt ez az érzés. Az, hogy valaki szabályának ennyire meg kellett felelni. Most már kicsit jobb, és talán jó is, hogy nem kerültem össze egy ilyen emberrel. Nem tudom.

Mindenesetre megint jól elment a kedvem mindentől. Nem hiszem, hogy jelentkezne, bár ki tudja. Én nem fogok, azt viszont tudom.

Fogjuk fel úgy, hogy most is tanultam valamit. Aztán majdcsak túl leszek ezen is.

A jó, a rossz és a csúf

A jó:
Meg voltam róla győződve, hogy elrontottam az interjú harmadik körét. Tegnap éppen a Westendben koslattunk ajándék után egy kollégának, akit ma búcsúztattunk, amikor csörgött a mobilom. A belga HR-es hölgy volt, és azért hívott, mert szeretnék velem folytatni a kiválasztást és egyúttal meghívott a negyedik körre. Köpni, nyelni nem tudtam, de nagyon örültem, és azért ezt kifejeztem. Nathalie azt mondta, nagyon jól sikerült az előző interjú, mire azt reagáltam, hogy úgy éreztem, nem sikerült jól. Ezen kedvesen meglepődött, és azt felelte, hogy a Kevin és a nem-tudom-hogy-hívják el volt ragadtatva. Hát ettől meg én voltam elragadtatva. :)
Most már enyém lesz ez az állás, most már nem engedem meg azt, hogy a negyedik kör után szórjanak ki.
(Amúgy épp Leóval voltam, és miután letettem, azt mondta, épp meg akarta kérdezni, hogy mi van a múltkori telefonos interjúmmal, hogy ez a második kör lesz-e. A negyedik, válaszoltam. Ki is gúvadt a szeme. Ezután végig azon görcsölt, hogy engem akarni fog majd a cég, és akkor én elmegyek, és jaj... és hogy szeret és imád. Na ja, ilyenkor.)

A rossz:
Megnézni még csak csak megnéznek a társkeresőn, de jelentősen megcsappant az érdeklődők száma irányomba. Sebaj, gondoltam, akkor regisztrálunk a másikba. Emlékszem, amikor az első helyre reggeltem be, özönlöttek a levelek, csókok, értékelések. Nos, az új helyen ez nem így van. Sőt. Borzasztó nehezen akar beindulni. Már már azon gondolkozom, hogy abbahagyom az egészet, mert ennek a döglődésnek nincs sok értelme. Most is itt van bejelentkezve 2159 ember, aminek feltehetően a fele férfi. Ebből van néhány öreg, néhány fiatal, de a többség - felteszem -, hogy 25-40 év körüli. És mégsem. Mégsincs kapás.
Nem tudom, mit rontok el, min kéne változtatnom.

És azt sem tudom, ki a csúf... Én lennék az...?

Kapcsolat a fehérnemű és a futónadrág között

Egyszer olvastam valahol egy díva vagy valami sztriptíztáncosnő véleményét az öltözködésről. Azt vallotta, hogy az öltözködés a fehérneműnél kezdődik, mert lehet rajtunk bármilyen csilivili ruha, ha alatta a fehérneműnk ócska. Mi több, a fehérnemű meghatározza a kedélyünket, a kisugárzásunkat, hiszen, ha egy szexi fehérnemű van rajtunk, akkor szexinek érezzük tőle magunkat és a viselésétől az egész mozgásunk megváltozik.
Osztom a véleményét a fehérneművel kapcsolatban. Ám ma ugyanígy jártam újdonsült futónadrágommal. Már jó ideje lóg rajtam a régi, vastag és meleg anyagból készült szabadidőnadrág. Régóta készülök új nadrágot venni, de ahogy a pamut zokni, ez a téma sem egyszerű. A nagyobb sportboltokban szintén vastag, meleg anyagból készült nadrágokat kínálnak. Van néhány vékonyabb is, de a legnagyobb baj az, hogy - isten tudja, miért - csak is kizáróan a következő színekben kaphatók: fekete, sötétbarna, sötétkék, rikító ciklámen, fehér, szürke. Sehol egy szép piros, egy világoskék, egy rózsaszín vagy egy színes. És ha ez nem lenne még elég, az áruk is megbotránkoztató: mindezen ocsmány színeket és fazonokat 8-12 ezer forintért vesztegetik. Hát nem, köszönöm.
Elmentem hát egy fiatalos boltba, ahol reméltem, hogy lesz néhány sportosabb ruhadarab is. És lőn. Meg is találtam kényelmes, középkék futónadrágomat mindössze 3600 forintért.
Itt, a próbafülkében vettem észre, hogy mennyit fogytam. Már a körtén belüli körteformám sem annyira körte. :)
Ma este fölavattam a nacit. Elmondhatatlan volt a különbség a régi és az új nadrág között. Minden relatív; mindig voltak, vannak és lesznek is nálam vékonyabb, hosszabb combú nők, de akkor is hihetetlenül jól éreztem magam a bőrömben. És ez számít! Nőiesnek, szexinek, sportosnak, elfogadhatónak éreztem magam. És ez szárnyakat adott a rakparton.

Végletek

Már megint ez van. Egyszer fel vagyok dobva, aztán meg jön a mélabú. Most mélabú van. A hétvégén át tartó és hétfőn este kicsúcsosodó élmények után most megint magam alatt vagyok. Örülnöm kellene, és örülök is… csak… csak ott van az érem másik oldala is. És az bánt.

Pont ma gondolkoztam el azon, hogy mennyire unalmas lehetek a társkeresőn lévő pasik számára. Mert a többség idióta adatlapot készít, szórakoznak, meg kitesznek mindenféle fotót. Nos, én rendesen kitöltöttem az adatlapom, és normális képek vannak fönt rólam. Hát elhiszem, hogy ez annyira nem izgalmas. Alig van „forgalmam”, pár napja semmi sem érkezett. És valahogy kezdem elveszíteni a hitem, hogy ez így menni fog. Tegnap este már azon töprengtem, hogy mi a fenének csinálom az egészet, amikor mindig pofára esés a vége.
Az egyik jófej, de a testiségen kívül semmit sem akar, a másik azt mondja, hogy „agyi orgazmusa” van a leveleimtől, olyan szépen írok, de az meg nem tudja elfogadni az érdeklődési körömet, a harmadik nem szereti a kutyaszőrt, a negyedik meg mit tudom én.

Napok óta olyan álmos vagyok, hogy szédülés jön rám, és egész nap olyan érzésem támad, mintha nyitott szemmel aludnék. Valamiért mégis ott ragadok a gép előtt, és reménykedem. Hm… igaz a mondás: a remény hal meg utoljára.

Ma még az időjárás is tükrözi a lelki állapotom: borult az ég, fúj a szél és sötét van.

Ja, az előző bejegyzésemet aktualzálnám: a Csillagszemű lebetegedett (Freud óta tudjuk, hogy véletlenek nincsenek), Ervin sehol, Endre már árkon bokron túl, Zoli picit leállt a kutyaszőr miatt, Leó pedig már nem duzzog, de semmit sem csinál.

Na kíváncsi leszek, mikor csapok át a másik végletbe. Én már semmin nem lepődöm meg. Leginkább magamon nem.

Pasik

Na lássuk csak, menjünk szépen sorba! Tulajdonképpen nem is rossz az, ha az ember válogathat. :)

Csillagszemű:
Miatta teljesen ki voltam borulva március elején, amikor visszakozott. És erre tessék: két hónap múltán előáll azzal, hogy még mindig piszkálom az agyát, és hogy használjuk ki egymást. Hát használjuk. Csini és értelmes. Egy hibája van csak, de az nagy.

Ervin:
Csütörtökön hajnali háromig cseteltem vele, aztán pedig beszélgettünk. Végre elértem ezt az embert és van infó róla. Ha minden igaz, akkor tesz-es. Utána néztem a dolognak. Ahogy néztem a videót a youtube-on, arra gondoltam, mennyire tudom csodálni azt, ha valaki ennyire elhivatott és szereti a munkáját. És egyszerre megértettem a hivatását, az időbeosztását, mindent. Feltéve persze, ha igaz a sztorija.
Nagyon jó volt vele beszélgetni, volt miről. Ritkaságszámba megy ez ám. És én továbbra is kíváncsi vagyok rá, nagyon szeretnék vele találkozni és látni életben, hogy milyen. A gondolataimat azért elterelik mások. Még az a szerencse, különben nem is tudom, hogy bírnám ki.

Zoli:
Az asztalos srác. Cuki, dolgos, csibészes, oroszlános, aranyos. De nem tudom, mikor jut el addig, hogy bedobja a randit. Magamtól nem fogom erőltetni. Ez egy kicsit idegtépő már lassan, de nem tudom, mi van a háttérben. Lehet, hogy ő meg rám vár...

Endre:
Na ő egy új szerzemény. Fiatalabb a srác, 27 éves. Ennek ellenére valahogy beindult a dolog. Ő lépett. Nem is tudom hanyadik levélváltásnál jegyezte meg, hogy figyelek a helyesírásra, és hogy ez mennyire jó. Értelmes a srác, most másoddiplomázik, amúgy meg ingatlanozik. És, ő volt az első, aki vágta a pisztácia fagyit!!!!! Peidg már épp ki akartam lépni, amikor írt...
Nagyon jól lehet vele kommunikálni, vicces is, meg csinos is, és nem úgy tűnik, hogy csak egyéjszakás kalandokra gyúr.
Utolsó levélváltásunkat közzé teszem:
Én: Aki kíváncsi, hamar megöregszik!
Ő: Te kíváncsi voltál?
Én: Kapd be!
Ő: Mit is kapjak be? Látom, a sarkadon állsz. Tetszik.
Na ez meg nekem tetszett. Holnap folytatás. Ja, és imádja a kutyákat, kutya- és borbarát. És barlangászik. Eddig úgy néz ki, mint akire vágytam: akivel lehet élvezni az életet.

Leó:
Leó besértődött pénteken. Hogy ő belefáradt, két hete próbál beszélni velem, de nem lehet, és hogy ha nem, hát akkor nem. Már majdnem megsajnáltam, amikor belül elmosolyodtam magamban.

Ma meccs volt. Ez meg is látszott a társkeresőn. A meccs idejére leállt a levél, értékelés, csók és egyéb forgalom az oldalon. Semmi mozgás sem volt. Ezek a pasik...!