Kéj

"Kellemes a tavaszi este, sem hűvös, sem meleg" - gondoltam, miközben kéjre vágyva tipegtem a tűsarkúban a rózsadombi, kétemeletes ház felé. Pár lépés már csak, s ott vagyok. "Te jó ég..." - gondoltam magamban, amikor megláttam a fiatal családokat, akik kerti partit tartottak éppen a ház kertjében. "Ez de ciki, csessze meg! Mindenki vágja, hogy miért megyek fel hozzá. Annyira van meleg, hogy az ablakot ki kelljen nyitni, ezek mindent hallani is fognak..." - tűnődtem. Hát ez van. Rezzenéstelen arccal beléptem a kertkapun, és a bejárathoz siettem, de az ajtóban már meglátták a fiatal szülők vendégvárómat, aki abban a pillanatban ért le elém. "Most már tuti, hogy minden világos nekik, nem hülyék" - motyogtam magamban. Ő kopott farmerban és fekete pólóban volt. Kreol bőre és fekete haja harmonizált az öltözetével és ezzel az egyszerűséggel is leginkább istenként hatott. Szép ez az ember. Egyszerűen szép. Nincs jobb szó rá. Nem jóképű, nem helyes, nem markáns, hanem szép. Dögölhetnek utána a lányok, csajok, nők, asszonyok.

A nappaliban végre szemügyre vehettem az arcát a félhomályban. Szép a mosolya is. A szeme más, mint Leóé. Leónak szürkészöld, ennek az istennek pedig sötétbarna. Letettem a táskám, majd a budai kilátást tekintettem meg, amire a múltkor nem volt alkalmam a sötétben. Lassan mögém került, és hátulról megcsókolta a nyakam lágyan. Elmosolyodtam. Innentől kezdve nem volt megállás. A következő kép, amire emlékszem, hogy kócos, szőke fejem lelóg az ágy szélén, és fejjel lefelé látom az értelmiségi könyvespolcon a sorakozó műveket: A sógun, Gésa, Nice homes, Architeture... Ezeket érzékelem csak, meg a festményeket a falon, miközben az Oroszlán testemből falatozik. Egyszer csak felemelkedik a felső testem, összerándulok és kiáltás hagyja el a torkom. "Még szerencse, hogy a hátsó udvarra néző erkélyajtó van bukóra állítva, különben ezek ott lent elpirulnának attól, amit hallanának" - gondoltam. A majdnem teljesen lehúzott redőnyök alatt látom már, hogy besötétedett. Felkapcsoltatom a lámpát vele, mert nem látok semmit sem. Én pedig imádom közben nézni. Ő kétszer, én háromszor lendültem át a kéjponton, s az utolsó orbitálisra sikeredett.
-Jó volt? - kérdezte suttogva, és elmosolyodott.
-Igen. Penetránsan jó volt.
Dagadt a melle a büszkeségtől, majd lehuppant mellém. Pihentünk és a plafont bámultuk.
-Milyen jó lenne egy tükör a plafonra. - mondta, majd kérdezett pár dolgot, de kurtán válaszoltam rájuk. Azon merengtem, hogy mennyire hasonló szokásaik vannak az Oroszlánoknak: hamar izzadnak, nagy lendület van bennük, de hamar kifáradnak, mint az igazi oroszlánok vadászat közben, misszionárius pózban szeretnek a leginkább elmenni, viszonylag hamar elélveznek, az ágyhoz ragadnak. (Ez utóbbi nekem pl. uncsi hosszú távon, én szeretem, ha elkapnak az előszobában és a falnak nyomnak, vagy föltesznek a mosógépre vagy a konyhapultra, vagy akár ha egy fotelnak neki döntenek...).

Aztán pár perc múltán felálltam és összeszedtem magam. Lekísért a kapuig. Elköszöntünk, s elindultam a kerten át. Ekkor vettem észre, hogy a gyereksereg ugyan eltűnt már, de korombeli párok és néhány fiatal a kertkapun túl, a korláton ücsörög a ház előtt. "Anyám, ezt az égést" - szitkozódtam magamban. Amikor kiléptem az utcára, lelkesen rám köszöntek. "Ah, remek, fasza, most jót röhögnek majd rajtam" - mérgelődtem. Vissza köszöntem, majd gyorsan eltipliztem, hogy mielőbb eltűnjek a láthatárról. Szerencsére a buszon rossz volt a világítás, így félhomályban utaztam egészen hazáig és senki sem vette észre csapzott külsőm. Itthon aztán kellemes fáradtsággal izmaimban aludtam el és olyan jót pihentem, mint már nagyon régen...