A szvetter

Csak egy oltásra vittem múlt pénteken. Direkt hétköznapot választottam, mert találkozni akartam Gusztival, hogy megkérdezzem végre a véleményét az ivartalanítással kapcsolatban. A kutya ugyanis elmúlt már kilenc éves, és preventív jelleggel ajánlottnak mondott a beavatkozás.
Szerencsémre rendelt aznap; kihallani a rendelőből a váróterembe a mély, férfias hangját. Ahogy beléptünk a kutyával, a belső rendelőből már jött is felénk nagy elánnal, és széles mosollyal az arcán gondolkodás nélkül lesmárolt.
-Hogy vagytok? - kérdezte.
Megállapítottam, hogy a faszi még mindig, sőt egyre jobban néz ki. Igaz, most felszedett egy kicsit: arca kerekebb volt, s haja is őszülni kezdett, de hát mint tudjuk, én erre bukom, ez a gyengém. Ah, ha tudná...
Azonnal vizsgálni kezdte a jószágot, s közben feltettem kérdéseimet. Szokásához híven kimerítően válaszolt, s megerősítette a többiek véleményét: jobb, ha kint van a cucc, mint bent idős korban. Ráadásul kitapintott egy csomót az egyik emlőben, azt is ki kell venni, bár azt mondta, tapintásra nem tűnik rosszindulatúnak. Időpontot akartam egyeztetni, s mondtam, hogy a kutya november közepén tüzelt utoljára. Arcáról kissé lefagyott a mosoly, az órájára nézett aztán rám mosolygott:
-Mit csinálsz ma?
Elnevettem magam.
-Komolyan, megcsinálom ma, hozd vissza a kutyát délben.
-Cseszd meg, Guszti, egy oltásra hoztam. - feleltem mosolyogva, majd fejem kutyám mellkasához nyomtam, aki reszketve állt a vizsgáló asztalon.
Nevetett.
Flegmatikus agyamnak ez enyhén szólva váratlan volt, de úgy voltam vele, hogy most van itt a Guszti, lelkes, tudom, hogy ő műti a kutyát, nekem pedig ez megnyugtató érzés, úgyhogy belementem.
-De négykor fodrászhoz kell mennem.
-Az nem baj. Le ne mondd! Az pont jó lesz neked, egyre hozd vissza, megcsináljuk, utána úgyis két órán keresztül megfigyeljük. Ráérsz este visszajönni érte.
Meg is egyeztünk hát, s még gyorsan elmondtam, hogy mit kell még megcsinálni a kutyán, ha már egyszer altatásban lesz: furunkulust kiszedni a nyakából, fogkövet eltávolítani, a fülében a szemölcsöket leégetni, a szemhéjáról a szemölcsöt leégetni. Hát van mit csinálni, teljes generál kell.

Egy órára vissza is mentünk. A rakparton sétáltunk, amikor egy idős bácsi jött szembe velünk egy kis kutyussal. Egy pillanatra megállt mellettünk, majd felsóhajtott:
-Jaj, de gyönyörű szvetter!
Mosolyogtam.
Amikor beléptünk a rendelőbe, talpig zöld, műtős ruhába öltözve, sapkával és maszkkal az arca előtt jött Guszti a szokásos lendületével (tuti, hogy vagy Kos, vagy Oroszlán - meg lennék lepődve, ha más Napja lenne). Éppen kábította a kutyát, amikor elmeséltem az előbbi poént. Nevettek Balázzsal együtt, majd Guszti felkapta a harminc kilós kutyámat és megszólalt:
-Na jól van, elviszem a szvetteredet!
Csak röhögtem. Ott állt a maga 190 centijével és mintha pille könnyű lett volna a kutya, úgy tartotta karjaiban. Az ajtóból még kikiabált:
-Nagyon vigyázunk rá!
-Tudom.

Hogy visszaérjek este hétre konkrétan lefutottam a körutat, aztán pedig a rakpartot. A "szvetter" kibotorkált a műtőből, csóvált erőtlenül kettőt, majd sértődve a kijárati ajtóhoz ment, rám sem nézett. A taxi társaság diszpécser hölgyétől direkt olyan sofőrt kértem, aki empatikus és valóban szereti a kutyákat, mondván, műtét után vagyunk. Jött is egy úr, akinek egy angol és egy gordon szettere volt, most pedig egy macskája. Végre nem egy olyan taxis, aki elvállalja a kutyás fuvart, de húzza a száját, amikor a kutya beteszi a lábát az autóba.

Otthon nekem háttal feküdt le, egy pillantásra sem méltatott. Nem csodáltam. Másnap már könnyebben mozgott és csóválást már kaptam tőle, de napok teltek el, mire puszit adott. Most már jól van, s remélem, még sokáig jól is lesz. A gallér kicsit szadi, belátom, de muszáj. Szerdán varratszedés. Azt el sem merem mondani, hogy mindez mennyibe került. De ez legyen a legkevesebb. Jó túl lenni rajta, és mivel aznap jött a bónusz utalás is, még kevésbé érdekelt az anyagi oldala.
Nagyon szeretem. Néha tehernek élem meg, de nem is tudom, mi lenne, ha ő nem lenne. Annyira kedves lélek. Jó vele.