Volt régen egy mese. Már nem emlékszem, hogy magyar, orosz vagy német mese volt. Arról szólt, hogy egy paraszt bandukolt az úton, majd jött vele szemben a Nyár. A paraszt köszönt neki, de nem hajtott fejet előtte. Erre a Nyár azt mondta neki, hogy olyan hőséget csinál, hogy a paraszt megkeserüli, hogy nem hajtott főt. Az ember higgadtan csak annyit felelt, hogy nem bánja, csak a Szél ott legyen.
Ahogy ment tovább az útján, egyszer csak szembe jött vele a Tél. Őt is üdvözölte, de neki sem hajtott fejet. A Tél felbőszülve azt ordította, hogy olyan fagyot teremt, hogy megemlegeti. A paraszt pedig halkan csak annyit felelt, hogy mindegy, csak a Szél ott ne legyen.
A Szél most az ablakomban fájdalmasan sír. Olyan a hangja, mint egy kísértetnek. Sejtelmes. Azt hiszem, inkább fejet hajtok előtte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése