Létezett régen a Profil c. NSZK folyóirat magyar nyelven, melyet apám rendszeresen kapott. Ördög tudja, hogyan lehetett akkoriban ehhez hozzájutni, azt hiszem, talán NSZK-beli illetőnek kellett megadnia a címet, hogy hová kézbesítse a Deutsche Post. Német imádatom tárgyát jelképezték ezek az újságok, s bár többnyire nem értettem (hiszen tele volt politikai vonatkozású cikkel), a bennük található képek miatt gyűjteni kezdtem őket.
Egészen kis korom óta szeretem az esőt. Nem nagyon tudtam elképzelni annál szebbet, hogy az eső kopogó hangjára elaludjak. Így amikor megláttam azt a bizonyos képet a "Profilban", egyből kitéptem és kiraktam a szobám falára. Azt hiszem, talán Bréma lehetett. Egy szűk kis utca volt lefényképezve, az utca mindkét oldalán vörös téglás hanza házkkal. Az egyiknek háromszög alakú homlokzata volt, a következőnek lépcsőzetesen feljebb törő kockák alkották a tetejét. Este volt. Az egyik ház lábai fölött cégér volt kitéve, mely egyrészt sárga fényével hívogatóan hatott a sötétben, másrészt megcsillantotta az esőt a járdán. Az utca közepén egy nő állt háttal, piros esernyőt tartott a kezében. A lábas ház aljába épp egy férfi fordult be, de valószínűleg a dohányfüsttől majdnem az egész alakját homály fedte. Misztikus erővel hatott rám az a kép, még ma is meg van. Amikor esett az eső, gyakran nézegettem, és azt képzeltem, hogy ott vagyok éppen valamelyik hanza ház felső emeletén, és hallom, ahogy kopog az eső... Ma rázendített odakinn és kopog az eső...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése