Anyanyelvünk és egy baknyúl

Elképesztő, hogy mennyire nem tudunk az anyanyelvünkön kommunikálni. Ma reggel konstatáltam, hogy elzárták a melegvizet. Hideg az van, szerencsére. A sétából visszafele vettem csak észre a liftajtóra kitett fecnit, melyen a következő szöveg állt a házmester elég primitív írásképével:

"A mai napon a vízelzárás szünetel."

Tehát ha a vízelzárás szünetel, akkor van víz. Persze, hogy azt akarta mondani, hogy a vizet elzártuk, és a vízszolgáltatás szünetel. De mégis... Azért ez már általános iskola harmadik osztályában is megy. Talán... (???) Ki tudja.

Erről megint csak egy Timivel folytatott beszélgetésem jut az eszembe. A kozmetika tankönyvről beszélgettünk, meg arról, hogy a terminológia is helytelenül alakul ki. Mert a szakma úgy mondja, hogy "pótoljuk a vízhiányt". Ez ugyanaz, mint a vízelzárás szünetel. Mert ha a vízhiányt pótlom, akkor tovább szárítom a bőrt. Helyesen úgy szólna, hogy pótlom a vizet. Na mindegy. Már nem is húzom föl magam, csak teljesen elképedek belülről, amikor ilyet olvasok vasárnap reggel a liftajtón. No meg azt, hogy "ELEVÁTOR". Így, á-val.

Más.
Első, nyugodt hétvégénk a felújított lakásban. Abba gondoltam bele, hogy azért akármennyire is felfordulás volt itt azalatt az egy hét alatt, és kosz meg mocsok, és akármennyire is elfáradtam, hihetetlen nagy élmény volt. És egyfajta szabadság és önállóság érzetem volt pusztán már attól is, hogy nőként, egyedül, éjfélig ajtót mázoltam. Aztán az jutott az eszembe, hogy akármennyire is vigyázok a lakásra ennyire szép és tiszta nem lesz már sosem. Még érezni a festékek és az új konyhabútor fa szagát, még minden sarok tiszta. Gyönyörű minden és élvezet belépni ide. Délután nagyot is aludtunk Grétivel, nyitott ablaknál. Gréti is gyönyörű lett. Eddig is az volt, de így, megnyírva még szebb. És én nagyon büszke vagyok rá.

Végre beírtam magamról szöveget a társkeresőbe. Nem sokat, de ennyi épp elég. Van, aki oldalakat rizsázik, és van, aki csak annyit ír, hogy "ismerj meg!", amit rendkívül fantáziátlannak tartok. Jó érzés felvállalni magam, amilyen vagyok: csapongó. Ha ez valakit megmozgat, akkor jó, ha meg nem, akkor viszontlátásra.
Azért akadnak olyanok is, akik csak a képet nézik és el sem olvassák az adatlapom. Így jártam ma is egy kopasz, nyolckeres figurával. Félreértés ne essék, nem volt roma. Még csúnyának sem mondanám; magas volt és izmos, ápolt és igényes. Volt egy lezser képe, meg egy öltönyös képe fönt. Meg akart ismerni, és mindezt udvarias módon indította.
Úgy látszik, azért fejlődök, mert már akkor levágtam, miről szól az egész, amikor azt felelte, hogy ő jobban szereti a személyes dolgokat. Visszakérdeztem, hogy akkor ez azt jelenti, hogy ha találkoznánk, akkor elárasztana kérdésekkel, vagy nekem esne. Na ki is ugrasztottam a nyulat a bokroból.
Az igazság az, hogy még azzal sincs baj, ha valaki csak szexelni akar. De az, hogy az érdekelje a legjobban, hogy én hányszor és milyen gyorsan élvezek el, azt nem hiszem, hogy egy vadidegennek meg kellene mondanom. Azt válaszoltam, hogy minden attól is függ, hogy a másik mennyire figyel és mit csinál. Erre ő: "Azért azt csak tudod, milyen gyorsan élvezel el egy jó behatoláskor." Itt már egészen úgy éreztem, hogy egy baknyúllal van dolgom, ezért a következőt feleltem: "Számomra a szex nem versenyfutás, de úgy látom nálad a gyorsaság a fontos." Erre elnézést kért a zaklatásért és elköszönt. Legalább elköszönt. Maradjunk ennyiben. Ehhez is kell némi IQ.

Miscellaneous

Ez egy olyan angol szó, amit nagyon nehezen tudtam megtanulni, kiejteni meg még nehezebben. De most passzol ide.

Barátnőm segítségével ma sikerült kijutnunk vidékre, hogy megnyírják a kutyát. Jött a kislánya is, aki nagy kutyabarát. Örülök, hogy újra láthattam régi barátaimat és a "falkájukat", mert már lassan másfél éve, de egy biztosan, hogy láttam őket. Annak is örülök, jobban mondva remélem, hogy a kislány egy élménnyel gazdagabb lett, hogy látott egy kutyatenyészetet 21 kutyával. Gréti egész jól bírta a gyűrődést, és nagyon szép lett. Holnap megfürdetem, mert korpás. De mára elég neki ennyi.

Apropó, ha már az idő így fölmerült, holnap lesz egy éve, hogy szakítottunk. Ennek is örülök, mert letelik az ún. gyászév. Ezt talán érzem is magamon. Talán a lakásfelújítás is ezért most jött, talán ez is jelzett valamit. Sőt, lehet, hogy állás fronton sem véletlen, hogy csak most van valami kialakulóban.

Az interjú sikerült, egyre könnyedebb vagyok alattuk, és egyre jobban megy. Éreztem, hogy tetszettem a nőnek, és mondta is, hogy jó jelölt vagyok, továbbítja az anyagom a vezetőhöz. Lesz még egy telefonos meghallgatás, és ha az is rendben van, akkor repül ide külföldről a pasas.

Érdekes, hogy itt játszi könnyedséggel bírok írni, de a társkeresőn képtelen vagyok megfogalmazni, milyen vagyok és milyen embert keresek. Pedig belül tudom, de nem bírom összerakni. Hm... épp most fagyott le a társkereső szervere; dübörgött ott több, mint kétezer ember. Ilyenkor a legnagyobb a nyomulás, szombat este. Gondolom, a sok nős és családos pasi lefektette a gyerekeket, megy az esti punnyadás, film közben el lehet bújni a számítógép, laptop mögé, aztán hadd szóljon. Nők esetében csak a magamfajtáról tudok nyilatkozni.

Semmihez sincs kedvem. Sem filmet nézni, sem vasalni (pedig kellene), sem takarítani (azt is kellene), még olvasni és itt ülni sem. Nem akad semmi értelmes pasi a horogra, az asztalos srácot várom, de még nincs itt, a Sziréna pedig csöndben van. Dögunalom. Lehet, hogy inkább alszom egyet.

Megáll az ész!

Ezeket a sorokat napközben írom, mert nem tudom magamban tartani. Most sír nekem Leó emailben, hogy nem beszél(het) velem, meg hogy ő a telefonokkal a napi 10 perces összefutásokkal mennyit foglalkozik velem, és én vagyok elégedetlen, aztán most tudom meg, hogy tegnap a hevrjával beugrottak pancsolni a Széchenyibe. Hát a pofám leszakad! Komolyan.
Rám soha nem áldoz időt, még az ajtómat sem nézte meg húsvét előtt, pedig az csak öt perc lett volna. Hát mindenre van idő, csak a "szeretőre" nem. Már van idő focizni a gyerekkel, hétvégén bicajozni, hétközben edzésre járni és pancsolni a haverral. Szuper.
Gondolkodtam, hogy azért ezt a véleményemet megosszam-e vele, de annyira azért nem hozott ki a sodromból, mint régebben. Vacilálok ez és a "leszarom" állapot között. Valószínűleg az a jobb, ha egy szót sem szólok, csak mosolygok, hogy minden rendben van, csináld csak "LeóKirály". Ugyanis Timitől már tudom, hogy ez a legnagyobb fegyver. De a végén én fogok nevetni. Egyszer olvastam valahol, hogy az Oroszlán-Skorpió kapcsolatban előbbi bömböl, utóbbi ravaszkodik és utóbbi nyer. Hm...
Ez a Madonna dal jutott az eszembe:

You think that I can’t live without your love
You’ll see,
You think I can’t go on another day.
You think I have nothing
Without you by my side,
You’ll see
Somehow, some way

You think that I can never laugh again
You’ll see,
You think that you destroyed my faith in love.
You think after all you’ve done
I’ll never find my way back home,
You’ll see
Somehow, someday

All by myself
I don’t need anyone at all
I know I’ll surviveI know I’ll stay alive,
All on my own
I don’t need anyone this time
It will be mine
No one can take it from me
You’ll see

You think that you are strong, but you are weak
You’ll see,
It takes more strength to cry, admit defeat.
I have truth on my side,
You only have deceit
You’ll see, somehow, someday

Este folytatom.

Hát folytatom. Éppen kutyás barátnőmet vártam a parkban padon üldögélve, amikor csörög a privát mobilom. Felveszem, és a múltkori, svájci telefonos interjú eredményével kapcsolatban kerestek. Ezúttal Belgiumból, és újabb telefonos interjú időpontot kértek. (Megőrülök, most ez dívik?) Holnap, vagyis szombaton fogjuk ezt megejteni. Egy bökkenő van csak, a csaj úgy beszél angolul, mint a vietnámiak, és elég nehezen értem. Nagyon kell majd koncentrálni.

Elolvastam, mit dühöngtem Leó miatt. Nem úgy tűnik, mintha nem akadtam volna ki. De, kiakadtam, csak már nem füstölt a fejem, mint régebben. Azt sem értem, hogy reggel már nem bírta tovább, és felhívott, csak pechjére már beértem az irodába, mikor megcsörgetett. Naná, hogy ürüggyel: a Határ úton fel tudott volna venni. Este viszont nem hívott. Lehet, hogy ma is fürdőzés volt a haverral...?
Most kezd hiányozni ez a hülye...

Sikerek

Ma az egyik kollégám bejelentette, hogy elmegy a cégtől. Tudom róla, hogy hónapok óta keresett új állást, csakúgy, mint én. Örülök neki. Aztán most hívott egy barátnőm, hogy fölvették közös ismerősünket a cégükhöz.
Tűnődöm, hogy vajon ez a két siker egymás után lendületet ad-e. Vajon magával sodor-e engem is? Tegnap voltam annál a cégnél, ahonnan a határozott pasi keresett. Belvárosi, nagyon trendi kis iroda, 20 percre a lakásomtól. Ami ennél is fontosabb, hogy szimpatikusak az emberek, és az iroda úgy 10 főből áll. A feladat is izgalmas, és konstruktív is, ami azért jó, mert szeretek alkotni. Úgy éreztem, megtaláltam azt, amit kerestem. Nagyon szeretnék ott dolgozni! Elképzelem magam, ahogy belépek az első napon az irodába... mmmmm!
De tíz embert hallgatnak meg, és én voltam a negyedik. Lesz még egy kör. Naná. Még egy hetet kell arra várni, hogy visszajelezzenek, hogy mehetek-e a második fordulóra. Hát nemcsak oda kéne menni, hanem itt kéne dolgozni a jövőben.
Remélem, így lesz, és rám mosolyog a szerencse. Úgy, mint az említett két emberre.

Az interjú legszebb részét le kell írnom. Amikor már én is meg ők is meséltek, egyszer csak kapom a kérdést egy enyhe amerikai kiejtéssel, hogy "how about your English". Elmondtam. Váltottunk pár szót, és a főnök megkérdezte, hogy éltem-e valaha Angliában. Nem. Akkor hol tanultam angolul, így a kérdés. Általános iskolában, majd gimiben, feleltem. De itt, Magyarországon? Hát persze! Meghökkent arccal azt mondta a pasi, hogy gyönyörű a kiejtésem, mintha most jönnék egyenest Kensington akárhonnan. Hát ennek úgy örültem!!!!

Más. Javul a fogam. Ma volt az első nap, hogy nem borogatással a fülemen aludtam. A nyirokmirigyem még mindig be van dagadva, de a fülem már nem fáj. Néha belenyilal, de ennyi.

Lassan teljesen kiürül a hűtőm. Pedig megfogadtam, hogy fizetésig nem megyek az angol hiperbe. Csak a sarki boltba. Drágább ugyan, de csak a túléléshez szükséges dolgokat fogom megvenni. A felújítás sok pénzt elvitt. Nem bánom, de most ez van cserébe. Direkt úgy csináltam, hogy majd az APEH-tól a felújítás után jöjjön vissza a pénz. És akkor kijövök nullára. Igaz, ehhez kellett Anyuék segítsége is.

Mostanában éhes vagyok. Nem is mennyiségileg, hanem minőségileg. Egy csomó íz hiányzik. Sürgősen ki kell találnom valamit.

Hétfőn voltam lent futni a kutyával. Igen, fogfájósan. Azt hittem, nem fogom bírni, de olyan könnyed voltam, hogy simán tudtam volna még tovább futni. Gyanítom, hogy a felgyülemlett feszültség hajtott ennyire. Az utolsó szakaszt nagyon megnyomtam. Jó volt. Komolyan, meg se kottyan már. Ki kell gondolnom, mi legyen az új útvonal, hogy növelhessem a távot. Viszont a kutyát nem fogom vinni, most is leült a járdán, jelezvén, hogy semmi kedve nekiindulni. Aztán persze szépen ügetett mellettem, de kényszeríteni nem akarom.
Ma is le kéne mennem. Úgy másfél óra múlva, ha a hasamból elmúlik a telítettség érzése, akkor le is megyek. Most egyedül. Az idő is jó.

Barátaimat "megtendereztettem" fuvar ügyben. Hogyan máshogy fogalmazna egy beszerző? :) Ugyanis a beígért fuvar ugrott, közbejött valami. A nyírást pedig nem akartam lemondani; Grétinek nagyon kell, hogy a füle szellőzhessen. De hál' istennek nagyon jó megoldás született. Azt hiszem, barátnőm kislányának igazi élményben lesz része, hogy láthat egy igazi kennelt sok-sok kutyussal. És így mindenkinek jó lesz. Remélem.

Betegtájékoztató és látogatás

Délután elolvastam a Cataflam betegtájékoztatóját, és a következőt nagyon viccesnek találtam:

"További nagyon ritka mellékhatások: (Az alábbi mellékhatások 10000 emberből kevesebb, mint 1-ben jelentkeznek.)"

Hogy ez hogy jött ki nekik? Hogyan vizsgáltak 0,7 embert? Na mindegy. Biztos ez is valamilyen statisztikai számítás, amihez nem értek. Amúgy ide sorolják a memóriazavart, és mintha ezt érezném magamon. Vagy inkább azt, hogy nem fog az agyam mostanában.

Ma spontán látogatást tett a cégünknél Timi (a biztonsági portaszolgálatunk szerint "Time", hihihi). Olyan jó volt! Egyrészt szuper volt az időzítés, mert munka befejezte előtt jött, másrészt rég láttam és jó volt látni, beszélni vele. Jókat röhögtünk. Kifejezetten bírom az olyan apró szösszeneteket, mint kávé felkavarása szemceruzával! :) De az eddigi legjobb akkor is az volt, amikor fölvett Szegeden a vasútállomáson. Tudni kell, hogy kozmetikát tanult akkoriban (ma már profin űzi). Megkérdezte, ettem-e a vonaton. Igen, feleltem. Mit, így a kérdés. Kenőmájasos kiflit kaliforniai paprikával. "Mmmm, az fincsi", mondta, majd kábé 10 másodperc múlva felém, mint leendő kísérleti nyúlhoz fordult, és a következőt kérdezte: "Neked szőrös a lábad?"
Hát dőltünk a röhögéstől, és én még ma is röhögök, ha ez eszembe jut.

Ja, a nagyon fontosat el ne felejtsem! Nyitom az ajtót, Gréti a szobaajtóban ül, mint mindig. Benéztem, és fantasztikus volt ez a látvány. Egyrészt az, hogy ő ott ül, és vár, szeret, másrészt a szép lakás. Azt éreztem, hogy csodás érzés hazajönni. Ez már az én lakásom, tetszik, és menedék számomra. Az én illetve MI világunk, akármilyen pici is. Várom is a hétvégét, hogy kicsit itthon lehessek és élvezhessem.

Nagyon fáradt vagyok, ma korán fekvés lesz. Amikor ilyeneket mondok, rendszerint mindig éjfélkor fekszem le, mert eltökölöm az időt.

Mára virradóan azt álmodtam, hogy valaki elvitt templomba, és borzasztó rosszul éreztem magam, mert nem tudtam, mikor mit kell csinálni. És semmilyen szöveget sem ismertem, ki akartam menni, de nem lehetett.

Na befejezem, mert már ásítozom. Igen, végre tudok ásítani! Haladás!

Ének az Örsön

Nem is olyan régen kaptam Mefi barátomtól egy emailt, amelyben a következőről volt szó. Egy amerikai nagyvárosban az egyik metróállomáson a világ egyik leghíresebb hegedűművésze egy Stradivarin játszott. Azt figyelték kamerával, hogy hányan állnak meg hallgatni a zenét, vagy hányan figyelnek föl rá egy perc alatt. Az eredmény lesújtó volt. Ha jól emlékszem egy ember állt meg, egy könyökölve nézte picit és egy kislány akart learagadni, de az anyja tovább húzta. Mi ennek a tanulsága? Az, hogy elrohanunk az élet szép dolgai mellett illetve már jóformán észre sem vesszük a szépséget. A gyerek még igen, nyitott lenne rá, csak azt is mi, felnőttek rontjuk el, hajtjuk bele a rohanásba.
Ma, ahogyan fog- és fülfájósan bandukoltam az Örs vezér terén az aluljáróban, gyönyörű ének ütötte meg az amúgy is fájós fülem. Egy roma srác gitározott és énekelt. Olyan tiszta és éles hangja volt, és annyira a helyükön voltak a hangok (bár nem értek hozzá), hogy a csodálattól nem is gondoltam a fájdalmamra. Teljesen lenyűgözött. Úgy alakult, hogy az IKEA előtt be kellett mennem még az Árkádba. Onnan kifelé megint a srác felé vitt az utam; elrontottam a feljáratot. Hm... talán nem véletlen.
A bútoráruházból hazafelé még mindig szólt a csodás éneke gitár kísérettel. Készítettem pénzt. Nagyon, nagyon ritkán szoktam pénzt adni, de úgy éreztem, neki kell adnom. Megköszönte. Remélem, egyszer valaki felfedezi, mert nagyon tehetséges.
A metrón pedig eszembe jutott az amerikai felmérés. Örülök, hogy ma észrevettem a szépséget, ami körülvett.

Iszonyat

Talán ez a legjobb szó arra, amit tegnap este éreztem. Már két gyógyszer bennem volt, de amint kiment a hatásuk, ádáz fájdalom vetült ki a fülemre és a nyakamra. Már hangosan jajgattam, annyira szenvedtem. Így hát nem törődvén semmivel, megfürödtem, pálinkával jól kiöblítettem a számat, bevettem a harmadik gyógyszert is, becsuktam az ablakot (hogy kizárjuk a hideg levegőt, ami a fülemet érné), beborogattam az arcom és lefeküdtem. El sem hiszem, de végre átaludtam egy éjszakát. Nagyon jó volt.
Ma pedig még egy gyógyszert sem vettem be, helyette pálinkával fertőtlenítek továbbra is. Talán most kezd visszahúzódni a gyulladás. Nagyon remélem. Ennél a fájdalomnál a szalmonella volt csak rosszabb. Szörnyű.

Reggel elvittem Grétit orvoshoz. Tetőtől talpig pirosban voltam, csak a mellényem és a cipőm volt fehér. Állati jól éreztem magam benne! Nem is tudom... szabadnak, függetlennek, sportosnak, mégis vonzónak, egyedinek, és vagánynak oldalamon a kutyával. De semmi esetre sem szinglinek. Nem szeretem ezt a szót. Nem is tartom magam szinglinek.
Az orvosnál aztán kiderült, hogy nincsen semmiféle tüske befúródva a pofijába, hanem csak egy szemölcse nőtt. Amolyan öregkori. Kein Wunder, öregszik. Ezt leszámítva teljesen rendben van, és aminek nagyon örülök, hogy nem fekélyes a füle! Vagyis meggyógyult. Majd fel kell tűznöm a fülét, hogy szellőzzön. Kicsit furi látvány lesz, de mindent az egészséges fülekért. :)

Ahogy utaztunk a kettes villamoson, rengeteg rendőrt láttam a Parlament körül és annak környékén. Igaz, nem rohamrendőrnek voltak öltözve, de szemem vadul cikázott, hátha. Hátha ott van a Sziréna valahol... de nem. Ha igaz, akkor vidéken van vasárnapig képzésen. Azon tűnődtem zötyögés közben, hogy azért valahogy csak izgató ez a rendőrösdi.

Ma anyuval takarítottunk. Sokat segített, pedig azt hittem, nem fogok tudni neki munkát adni. De aztán szépen kialakult. Muszáj, hogy segíthessen, különben megsértődik. Már csak a képeket kell vissza tenni a falra, és teljesen kész lesz a lakás. És ezt már elmondhatom, hogy az én lakásom. Az eddigi közös lakás volt, amit egy éven keresztül úgy csinosítottam, ahogy tudtam. De most teljesen átalakult a saját szám íze szerint. Még a számítógépet fogom lecserélni (laptopot kértem fizettségül a másodállásban nyújtott kéthavi teljesítményemért), és akkor még több hely lesz. És nem lesz annyi zsinór. Megőrülök ennyi zsinórtól!

A futás nagyon hiányzik. De ilyen állapotban kizárt, hogy fussak. Majd az iszonyat végén.

Bölcsesség

Ha a bölcsességet fájdalomban mérnék, akkor azt hiszem, már bölcs lennék. Azt a kínzó és lüktető fájdalmat, amit a bölcsességfogam begyulladása miatt a napokban elviselek, nem is tudom leírni. Már több napja gyötör a kín, és éjjel is többször felébredek. Napok óta Cataflamon élek, és borogatom a nyakam és a fülem, mert a fájdalom oda is kivetül. Talán lassan kifelé jövök ebből is. Csakúgy mint a lakásfelújításból és a mocsár Leó-féle kapcsolatból.

Mi van Leóval? Ezt elég egyszerűen le lehet írni: semmi. Na jó, néhány adalék: a festés alatt felhívott egyszer, és megkérdezte, hogy áll a munka. Aztán végig arról beszélt, hogy milyen bicajt vett a gyereknek meg magának. És hogy a legfőbb problémája az, hogy hol tárolja ezeket, mert a garázson van ablak, és ha látják a két új gyönyörű "paripát", akkor betörnek és ellopják.
Csak hallgattam, és szinte már nem is figyeltem arra, amit mondott. Az járt a fejemben, hogy ezért hív föl, hogy a baromságait előadja, már semmi sem szól rólam/rólunk, hogy ne adj' isten hiányoznék, vagy szeretné a hangom hallani. Nem, szó sincs erről.

És ma reggel is ugyanez volt. Illetve napközben. Végig a munkahelyi problémáin görcsölt és már kénytelen voltam leállítani. Mert bár jó megbeszélni ezeket, egy idő után már sok, mondhatnám divatosan is, hogy "too much". Igen, még nekem is. Egy lábtörlőnek éreztem magam, amibe jól beletörlik az összes mocskot, mielőtt belépnének a tiszta otthonba. Az otthonba, ahol vár a két gyerek és a feleség. Én kapom a szart (már bocsánat), az otthoniak meg a boldogságot. Hát köszönöm, elég volt.
Kérdezte, hogy kinek mondaná el, ha nem nekem. Mondtam, hogy esetleg a feleségének és/vagy barátainak. Itt le is állította magát. Még jó.
Az is tipikus volt ma, hogy a szomszéd meglepetés szülinapi partija miatt időben felállt, és hazament. Nem is emlékszem rá, miattam mikor állt föl az asztaltól időben.
Szóval siralmas. Gondolkoztam, hogy beolvassak-e neki, de rájöttem, hogy felesleges, és inkább nem koptatom a billentyűzetet.

Az elmúlt napokban végre ettem meleg ételeket. Nagyon hiányoztak ezek az ízek, de magam miatt képtelen lennék mondjuk egy gulyás levest főzni. Úgy szeretem, ha elém teszik. Csak a számat tudnám kinyitni rendesen az evéshez is. Reggel (a már említett fájdalom miatt) a fogkefét is alig tudtam betuszkolni a búrámba.

A kutya végre itthon van. Elfáradt. Már megszokta anyuéknál, de azért csak nem a megszokott környezetében volt egy hétig, ráadásul 4 napot nélkülem. Most alszik az Édes, és bár még mindig fennforgás van a lakásban, szerintem már megnyugodott.
Most én nem vagyok nyugodt: találtam a pofijában valamit, ami belefúródott és begyulladt neki. Szombaton megyünk veszettség elleni oltásra, akkor kiszedetem. Nem merek hozzá nyúlni.

Ja, és talán végre eljutunk 1 hét után addig, hogy lemenjünk futni. Együtt.

Azt hiszem, ma pihenek picit. Iszonyatosan elfáradtam. Most este még lekentem másodjára az ablaktokot, és kinyomtam a csempét szilóval (azért felhívnám a figyelmet a szakmai tudásra, amit nőként szereztem meg!), és apróbb javításokat végeztem. Még kimosom az ágy huzatának egyik felét, kiteregetem és csókolom. Kicsit netezek kikapcsolódásképpen.

Írt a "Sziréna". Várattam 2,5 napot a válasszal, hisz' ő egy hetet váratott engem. Jobb is, mert lenyugodtam, és higgadtabb fejjel tudtam reagálni. Csak fel mertem tenni azt a kérdést, hogy mitől érez engem varázslatosnak úgy, hogy nem is ismer. Kíváncsian várom, erre mit lép. No meg arra, hogy a jövő héten találkozzunk. Hol és mikor? Erre a baromi egyszerű kérdésre kell válaszolnia.

A budaörsi állásajánlatról kiderült, hogy XI. kerületi. Szuper. Bár német a cég és nem szívesen dolgoznék ilyen cégnél (pláne, ha az angol háttérbe szorulna), azért nem tűnik rossznak így elsőre. Egy: Budapesten van, kettő: jó a fizetés, három: újdonság lenne. Meglátjuk, mi sül ki ebből (is).

Hát azt hiszem, ennyi. Fáradt vagyok.

Ejha..!

Egy hét telt el azóta, hogy itt voltam. No lássuk csak. Lassan kész a festés, ami tulajdonképpen egy komplett lakásfelújításba ment át. Hihetetlen tapasztalatokra tettem szert: megtanultam faglettelni, mázolni (mázolóhengerrel is!), teddy-hengerezni, vakolni, radiátort festeni. Nem nagy ügy. Egyedül a teddy-zés az, ami fárasztó ill. megerőltető. Így is fáj a csuklóm, azért húzós volt ez a pár nap, na.

De az eredmény szuper annak ellenére, hogy még nem látom teljes egészében. A "konyhának" kikiáltott rész sokkal "trendibb" lett. Nagyon várom, hogy berendezhessem. Nem csak ezt, mindent. És végre olyan lesz az egész kéró, amilyennek mindig is szerettem volna.

Arra jöttem még rá, hogy nem kell, hogy anyuék kifizessék a hitelt. Nem, mert úgysem tudom nekik visszafizetni, akkor meg minek. Nem akarok ezen görcsölni. Költsék magukra.

Ja, érdekesség: Négy hónapig semmi sem adódott munka fronton, egy helyről sem hívtak fel, ami elég elkeserítő volt. Erre pénteken éppen gletteltem az ajtókat, amikor csörög a mobilom, és egy fejvadász keresett. Hm. Nem rossz. Interjú. Mondjuk kicsit kiakadtam, amikor arra a kérdésemre, hogy budapesti cégről van-e szó azt felelte a nő, hogy igen, de a központ az nem a belvárosban van, hanem Budaörsön. Rávágtam, hogy Budaörs az nem egyenlő Budapesttel. Utálom az ilyet, átverés. Hiába nőtt össze Budaörs a fővárossal, akkor is közigazgatási határon kívül van, nem egyszerű oda kijutni és időben is több.
Aztán folytattam a munkát az ajtón, amikor újabb hívásom volt. Ezúttal egy cégtől keresett egy férfi. Ez már tetszett, határozott volt és lényegretörő. Tiszta sor. Ez viszont valóban a belvárosban van.
Szóval nem akartam elhinni, hogy egy nap, a legnagyobb zűr kellős közepén két helyről is kerestek.

A "Sziréna" végül jelentkezett. Nem tudom hová tenni őt, a fényéből is veszített és az egész olyan furi. De azért kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből.

A bölcsességfogam gyulladása egy Cataflam hatására elviselhetővé vált. Nagyon szenvedtem ma ettől.

Hát kicsit csapongtam, de egyrészt sok dolog történt, másrészt nagyon fáradt vagyok. Megyek is, mert holnap interjú a budapesti céghez, amely Budaörsön székel...

Ő

Milyen szép is a nyelvünk. Nem? Egy hangzó, és jelölhetjük azt, aki közel áll a szívünkhöz: Őt. Megint a két véglet van: az egyik percben azt várom, hogy írjon, írjon, írjon, mert nagyon tetszik (mindenhogy), a másikban pedig nem sajnálom, mert nincs szükségem még egy emberre, aki szökő évente ér rám. És nehéz betartani a szabályokat is. Pedig azt hiszem, most a türelem fontos. Aztán lehet, hogy ő is olyan, mint a többi: szép duma, aktivitás addig, amíg érdekes vagyok, aztán lepattan egy szó nélkül. Akkor csalódnék, mert nagyon nem olyannak tűnt. Persze a látszat mindig csal.

Holnaptól festünk. Hát izgi lesz. És fárasztó. Ma még gyorsan futottam egyet, mert most jó pár napig semmi sem lesz.

Fáradt vagyok. Nagyon. De legalább megtaláltam azt az REM dalt, ami 3 napja a fülemben van.
http://www.youtube.com/watch?v=Um2C0uEDDZg&feature=related

Sziréna

Félreértés ne essék, amikor tegnap azt mondtam, hogy ő jár a fejemben, nem Leóra gondoltam. Hanem a szirénára. Azóta ha meghallok egy szirénázó autót (ami a városban elég gyakran előfordul), mindig eszembe jut. Mondjuk anélkül is.
De már 48 órája, hogy nem írt. Vajon fog még egyáltalán írni...? Szeretném, ha lenne még esély.

Még le kell mérnem a falakat és ki kell számolnom a négyzetmétert a festés miatt. Pedig hulla vagyok, már szédülök. És még a kutyát is le kell vinni.
Ezért ma rövid vagyok. Holnap talán bővebben.

Düh

Mindent elrontok. Már megint nem találom magam, és olyanokat bántok, akiket nem kéne. Ettől olyan feszült leszek, hogy legszívesebben a szokásos távom dupláját most azonnal lefutnám. De nem lehet. Ezért az írásba menekülök, talán megnyugszom.

Inaktívvá tettem ma magam a társkeresőn. Besokalltam. No meg azt hittem, tudok több emberre is koncentrálni, de nem megy, mert ő van a fejemben.

Csak remélni tudom, hogy délutánra valamelyest összeszedem magam, mert ötkor állásinterjú - angolul. Ráadásul telefonos lesz, és még sosem csináltam ilyet. Svájcból fognak hívni.

To be continued in the evening…

Akkor folytatom. Az interjú jól ment. Haladás. Két hét múlva eredmény, hogy mehetek-e második körre vagy sem. Reméljük, igen.
Zsúfolt a ma este, de nem baj.

Az első kineziológia tanfolyamról még nem is szóltam semmit. Szuper volt. Egyet sajnálok, hogy a következő alkalomra majdnem két hónapot kell majd várni. Hogy fogom kibírni?

Amúgy felgyorsultak az események: az idő melegszik, így pánikszerűen kell valami futónadrágot vennem, és más nacit is, mert mindet kifogytam. Kell mennünk állatorvoshoz oltásra, és még itt van a lakásfestés is... Utóbbira még semmi sincs meg, pedig elméletileg csütörtöktől indul. Hát majd ezt is ügyesen, amolyan "Skorisan"! :)