Ma az egyik kollégám bejelentette, hogy elmegy a cégtől. Tudom róla, hogy hónapok óta keresett új állást, csakúgy, mint én. Örülök neki. Aztán most hívott egy barátnőm, hogy fölvették közös ismerősünket a cégükhöz.
Tűnődöm, hogy vajon ez a két siker egymás után lendületet ad-e. Vajon magával sodor-e engem is? Tegnap voltam annál a cégnél, ahonnan a határozott pasi keresett. Belvárosi, nagyon trendi kis iroda, 20 percre a lakásomtól. Ami ennél is fontosabb, hogy szimpatikusak az emberek, és az iroda úgy 10 főből áll. A feladat is izgalmas, és konstruktív is, ami azért jó, mert szeretek alkotni. Úgy éreztem, megtaláltam azt, amit kerestem. Nagyon szeretnék ott dolgozni! Elképzelem magam, ahogy belépek az első napon az irodába... mmmmm!
De tíz embert hallgatnak meg, és én voltam a negyedik. Lesz még egy kör. Naná. Még egy hetet kell arra várni, hogy visszajelezzenek, hogy mehetek-e a második fordulóra. Hát nemcsak oda kéne menni, hanem itt kéne dolgozni a jövőben.
Remélem, így lesz, és rám mosolyog a szerencse. Úgy, mint az említett két emberre.
Az interjú legszebb részét le kell írnom. Amikor már én is meg ők is meséltek, egyszer csak kapom a kérdést egy enyhe amerikai kiejtéssel, hogy "how about your English". Elmondtam. Váltottunk pár szót, és a főnök megkérdezte, hogy éltem-e valaha Angliában. Nem. Akkor hol tanultam angolul, így a kérdés. Általános iskolában, majd gimiben, feleltem. De itt, Magyarországon? Hát persze! Meghökkent arccal azt mondta a pasi, hogy gyönyörű a kiejtésem, mintha most jönnék egyenest Kensington akárhonnan. Hát ennek úgy örültem!!!!
Más. Javul a fogam. Ma volt az első nap, hogy nem borogatással a fülemen aludtam. A nyirokmirigyem még mindig be van dagadva, de a fülem már nem fáj. Néha belenyilal, de ennyi.
Lassan teljesen kiürül a hűtőm. Pedig megfogadtam, hogy fizetésig nem megyek az angol hiperbe. Csak a sarki boltba. Drágább ugyan, de csak a túléléshez szükséges dolgokat fogom megvenni. A felújítás sok pénzt elvitt. Nem bánom, de most ez van cserébe. Direkt úgy csináltam, hogy majd az APEH-tól a felújítás után jöjjön vissza a pénz. És akkor kijövök nullára. Igaz, ehhez kellett Anyuék segítsége is.
Mostanában éhes vagyok. Nem is mennyiségileg, hanem minőségileg. Egy csomó íz hiányzik. Sürgősen ki kell találnom valamit.
Hétfőn voltam lent futni a kutyával. Igen, fogfájósan. Azt hittem, nem fogom bírni, de olyan könnyed voltam, hogy simán tudtam volna még tovább futni. Gyanítom, hogy a felgyülemlett feszültség hajtott ennyire. Az utolsó szakaszt nagyon megnyomtam. Jó volt. Komolyan, meg se kottyan már. Ki kell gondolnom, mi legyen az új útvonal, hogy növelhessem a távot. Viszont a kutyát nem fogom vinni, most is leült a járdán, jelezvén, hogy semmi kedve nekiindulni. Aztán persze szépen ügetett mellettem, de kényszeríteni nem akarom.
Ma is le kéne mennem. Úgy másfél óra múlva, ha a hasamból elmúlik a telítettség érzése, akkor le is megyek. Most egyedül. Az idő is jó.
Barátaimat "megtendereztettem" fuvar ügyben. Hogyan máshogy fogalmazna egy beszerző? :) Ugyanis a beígért fuvar ugrott, közbejött valami. A nyírást pedig nem akartam lemondani; Grétinek nagyon kell, hogy a füle szellőzhessen. De hál' istennek nagyon jó megoldás született. Azt hiszem, barátnőm kislányának igazi élményben lesz része, hogy láthat egy igazi kennelt sok-sok kutyussal. És így mindenkinek jó lesz. Remélem.
