"Vagy kék, vagy semmilyen!": augusztus 2014

2014. augusztus 25., hétfő

Fültágító

A szépség erőteljesen szubjektív és relatív. Ezt értem. Ahogyan azt is, hogy mindenki azt tesz magával, amit akar. Azt is értem, hogy mindenki mást talál szexinek, vonzónak. Bár az európai ember számára furcsa, mégis megértem, hogy pl. egyes afrikai törzseknél a tányérszáj vonzó, ahogyan Thaiföldön a hosszú nyak. Mégis nehezemre esik megérteni, hogy mi, itt, Magyarországon mi a fenét látunk a fültágításban. Mi a szexi ebben? Nehezen tudom elképzelni, hogy akár egy vagány csaj erre gerjedjen... Bár, ahogyan Canten Montargis-ból a Pofa be! c. filmben mondta: "Nem tudni, de nem kizárt".

A minap láttam egy srácnak már nem, férfinak még nem igazán mondható embert hatalmas fültágítóval. Elgondolkodtam, hogy vajon hogy akar így valaha állásinterjúra menni...? Vagy színházba? Vagy bárhová? Igen, tudom, az embert ne a külseje alapján ítéljük meg, hanem a tudása alapján és tartsuk tiszteletben, ki mit visel, milyen az egyénisége. Ez oké. Na de akkor is...? Önkifejezés? Oké... Értem... Na de nem, nem bírom bevenni. Na meg hogy fog ez az izé ott lógni neki, ha megunná...?

Ugyanígy szkeptikus vagyok a nők tetoválásával kapcsolatban. Egy egy vagány csajon baromi szexin tud kinézni, nem tagadom. Ha olyan helyen van, ami általában fedve van, akkor nem gáz. Ellenben ha olyan helyen van, ami kilógna mondjuk egy estélyi vagy koktél ruhából, az véleményem és a saját szépérzékem szerint nagyon el tudja rontani az összképet. Gondoljunk bele! Valaki felvesz egy Marilyn Monroe ruhát, gyönyörű haj és smink, magas sarkú, barna bőr, belőtt séró... Tökéletes összhang, ragyogó, vonzó, kívánatos nő, és erre kilóg valahol egy visszataszító tetoválás... :-/ Nem, aki valaha is akar így öltözni, annak nem kell tetkó... A vagány csajoknak, legyenek rockerek vagy nem rockerek, legyen. Bár pont a minap olvastam egy angol cikket arról, hogy mekkora keletje van mostanában a nők körében a tetkók eltávolításának. Talán nem véletlen... Talán rájönnek, hogy a férfiaknak általában a nőies nő jön be, oda meg nem illik a tetkó...

De éljen a demokrácia és mindenki valósítsa meg önmagát és fejezze ki önmagát és csináljon a testével azt, amit akar. :) Továbbra sem lett a kedvencem a fültágító... Sajnálom, srácok.

2014. augusztus 23., szombat

Segítés

Egy volt kolleganőm-barátnőm 4 hónappal ezelőtt szakított a barátjával. Nem tudta magát túltennie magát még, ez kristály tisztán érződött a leveleiben. Már egy hete folyamatos levélváltásban voltam vele, és igyekeztem jó hallgatóság lenni a számára, megértésem felől biztosítani, ugyanakkor finoman rávilágítani arra, hogy hiú ábrándokat dédelget. Tettem mindezt azzal a figyelembevétellel, hogy az illető nagy valószínűséggel akkora 4-es, mint egy ház. Amikor egy egy felvetésemre nem reagált a hölgy, akkor tudtam, hogy jó helyen járok, bizony betalált, amit írtam. A levelezés kapcsán magam is meglepődtem, hogy tudok bölcs dolgokat mondani. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy hatalmas mosoly ült ki az arcomra és mérhetetlen nagy örömöt éreztem, amikor az alábbit olvastam:

"De le is fogja, az utóbbi pár napban most így érzem. Most erősnek érzem magam. S Gizusom, ebben nagy szereped van! Csak mondom.

Hálás köszönet a kedves, őszinte szavaidért. Mindig."

Végre! Sikerült eljutni oda, hogy ez az ember visszataláljon önmagához és előre nézzen és lezárja a múltat.

Amikor ilyen visszajelzést kapok, akkor érzem, hogy én is hozzáteszek valamit a világhoz, van hasznom a világon...

Egy év

Ma reggel úgy tűnt, kipihenve ébredtem. Biztos a hűs levegő teszi. Nem voltam éhes, ezért ahogy felkeltem, máris neki akartam ugrani a mai teendőnek, az ajtófestésnek. Igen ám, de menet közben derült ki, hogy bizony két éve, amikor Mac-i konyháját festettük, a ragszalagot is neki adtam. Márpedig le kell ragasztani azokat a felületeket, amelyek félő, hogy festékesek lesznek, márpedig nem kéne, hogy azok legyenek.
Bár semmi kedvem nem volt, útnak eredtem. "Legalább meghajtom a kocsit" - gondoltam magamban. Kihalt volt a város, pedig a triatlon verseny és az alsó rakpart lezárása miatt még dugóra is számítottam. De semmi. Csak a felhős, szürke város, és kavargó érzéseim.

Az OBI-ban megvettem a ragszalagot, és már fordultam is haza. A kocsiban eszmélek rá, milyen rég hallgattam zenét. Hm... A múltkor, amikor a munkahelyemen az asztalomnál zenét hallgattam, azzal állt elő Attila, az egyik főnököm, hogy én ezzel elszigetelődöm. Igen, részben valóban ilyen célja is volt a fülhallgató használatának, ugyanakkor a zene megnyugtat, megszelídíti a negatív érzéseket és nem utolsó sorban némi változatosságot hoz a monoton excel táblázatok gyártásába.
Szóval szeretem a zenét, nem is értem, mostanában miért nem hallgatok. Rádöbbenek, mennyire szeretek egy egy dalt, s így van ez Lykke Li dalával is. Hirtelen bevillan, hogy tegnap volt egy éve, hogy Amszterdamban voltunk. Azt hiszem, a szerelem magjai ott lettek elvetve. Egy éve, hogy látott a Marilyn ruhában és ma egy éve, hogy az Amszterdam-betűknél fotózkodtunk, élveztük egymás társaságát és életünk legjobb üzleti útján voltunk.
"Szerelmes vagyok!" - akarom hirtelen kikiabálni az autóból és együtt énekelni Lykke Livel a slágerét, hadd tudja meg mindenki, hogy szeretem ezt a Férfit! Ahogy a körúton vezetek, megpillantok a sávok között fél pár cipőt. "Vajon hogyan került ide" - morfondírozom. A kukás autóból esett ki? Vagy kiesett egy csomagból, vagy egy hajléktalan veszítette el? Zöldre vált a lámpa, gázt adok. A következő pillanatban pedig elfog egy érzékeny gondolat, már nem is emlékszem rá, mi, csak arra, hogy majdnem elsírom magam. "Basszus kulcs, Csajkovszkijnak igaza volt. Minden dallam szomorú." És Lykke Li vidám dalából egy szempillantás alatt olyan szomorú dal válik, hogy potyogni tudnának a könnyeim, de visszafogom.

Itthon leragasztom a széleket, és rögvest neki fogok a festésnek. Már az első ajtó után érzem, hogy megerőltető ez: fáj a kézfejem és a csuklóm. De muszáj befejezni, ha már elkezdtem. megállás nélkül festek, csak festek, isten tudja már, hány órája. Közben Rá gondolok. "Vajon hogy érzi magát a bátyja szülinapi partiján Franciaországban?" - tűnődöm. Már a második ajtó festésénél azon kezdek izgulni, hogy maradjon elég festék minden ajtóra és ha lehet, akkor az ablakfélfára is, hogy ne kelljen holnap reggel ismét az OBI-ban kezdeni. Spórolok a festékkel, már a második pár gumikesztyűmet fogyasztom, hogy megóvjam a körmeimet (bár úgy időzítettem a következő manikűrt, hogy pont a festés után legyen, ha bármi történne velük, amíg mázolok), és csak festek, csak festek. Sikeresen kigazdálkodom, hogy maradjon az ablakfélfára is. A csuklóm már szinte alig érzem, de meg akarom csinálni. Ez már csak pár ecsetvonás és kész. Közben újra Rá gondolok. Az utolsó ecsetvonásnál a telefonom pittyeg. Üzenet érkezett. Leveszem a kesztyűt, kezet mosok és megnézem. Ő az. Hihetetlen, hogy mennyire érezzük egymást. És még az is sikerült, hogy ne festés közben érjen az üzenete. :) Hiába na...

Már csak öt nap és újra itt van. Szerelmes vagyok ebbe a Férfiba.

Gárdony

Spontán ötlettől vezérelve, augusztus 10-én leruccantunk Gárdonyba strandolni. Először ijesztően hangzott az elképzelés, mely szerint vonattal menjünk, de aztán kifejezetten élveztem ezt a kalandot.
A strand szuper volt, a nap is kisütött, a hekk is fincsi volt, úgyhogy lazsáltunk egyet a "csapattal". Anitának épp aznap volt a születésnapja, így hát idén sem maradt el a hármasban való ünneplés. Meg is jegyeztem, hogy romlik az életszínvonalunk, idén nem jutottunk el Horvátországba, csak Gárdonyba. :)