Kőszív

Ezúttal nem volt annyira megrázó érzelmileg az utazás, mint a múltkor. Azt szerettem volna megérteni, hogy miért van ez az erős kötődés Leóhoz, hiszen mondta utaztatóm, hogy valószínűleg Leó lelkével több előző életben is volt dolgom.

Amikor leszálltam a földre, homokot éreztem a lábam alatt. Sivatag. Topánka volt rajtam, keleties, csilivili, picurka fehér papucska. Rajtam színes, narancsos-pirosas bugyros nadrág, lenge, átlátszó színes felsővel. Nem voltam csadorban. Szép voltam, a húszas éveimben jártam. Szabad voltam. Távolról néztem egy keleties, kupolás palotát. Szép volt. Sétáltam, egyedül. Aztán bementem a palotába, a kertbe, ahol gyönyörű növények voltak, narancs vagy mandarinfa, nem tudom. Szerettem itt lenni, mert ez jelentette számomra az életet. Volt ott egy kút, amit nagyon szerettem. Azért, mert a kút volt az élet, a nyugalom és a tisztaság. Megkérdezte az utaztatóm, hogy van-e olyan hely a jelen életemben, ami ugyanezen értékekkel bír. A lakásomat mondtam, hogy ott van számomra nyugalom és tisztaság, de az életben már nem voltam biztos. Utána a szobámba mentem, ami csodaszép volt: ciklámen, vörös, bordó, narancs és arany színekben pompázott. Egyedül voltam ott, senki nem lakott velem. A többi nő, az ágyasok többen voltak egy szobában. Én táncoltam a palota urának. Miért volt külön szobám? Mert szeretett, értékelt és becsült a palota ura.
Korábbra kellett mennünk. Tíz éves lehettem. Egy város piacán voltam, tevét akartam eladni. Nem voltam szegény, de el kellett adni a tevét, hogy legyen pénzünk. Az állathoz nem kötődtem, az árulás nem szerzett örömöt. Vevő jött, meg akarta venni a tevét. Nem akartam annyiért adni. Beszélgettünk. Az ember mosolygott rám, tetszett neki az, ahogyan beszélek. A palota ura volt. Végül eladtam a tevét. Hazamentem és apám köszöntött, apám lelkével. Örült, hogy sikerült az üzlet.
Aztán megint ugrottunk, a húszas éveim elejére. A városban, nyílt téren szórakoztattam az embereket. Nemcsak mozogtam, hanem beszéltem hozzájuk, de zavart, hogy nem mindenki értette. Mondandómban volt valami fricska, valami poén, amit kevesen értettek. A palota ura ott volt, ő nevetett. Utána odajött és meghívott a palotába. Ekkor már nem éltek a szüleim, ezért elmentem vacsorára hozzá. Tetszett a hely: szép volt, még nem jártam ilyen helyen, de nem vakított el a gazdagság. Inkább a szépség, a kert fogott meg. Ettünk és beszélgettünk. A palota urát nagyon érdekelte a gondolatom, a véleményem, csillogott a szeme. Amikor haza indultam, szomorú volt.
Egy másik alkalommal újra felkeresett az előadásomon, amit azért csináltam, hogy meg tudjak élni. Megkért, hogy éljek vele a palotában. Nem volt sok holmim, ezért az előadás után egyből indultunk. Kíváncsi voltam, azt mondtam, próbáljuk meg. Azonnal külön szobám lett. Reggel roskadozó asztal fogadott. Evés közben beszélgettünk és a palota ura nagyon örült, hogy ott vagyok. Csak ekkor láttam meg tisztán, hogy Leó az, addig nem voltam benne biztos. Gyereke nem volt, de feleségei voltak. Én nem feküdtem le vele. Megtanultam táncolni és sokat beszélgettem a palota urával, aki mind jobban és jobban vonzódott hozzám. Elmondta, hogy tőlem akar gyereket, hogy okos legyen, de én nem értettem, miért, hiszen voltak gyönyörű és odaadó feleségei. Úgy éreztem, nem tudtam viszonozni az érzéseit.
Ekkor megkérdezte utaztatóm, hogy jelen életben hogy viszonyul Leó a gyerek kérdéshez. Elmondtam, hogy Leó azt mondta, hogy egy fürtös kislányt szeretne a Gizustól, mert két fia van, és belenéztem Leó fejébe, igaz volt: a szívével akarta, az eszével nem. (Ekkor nagyon fájt a szemem.) A jelen életben is a meghallgatás, megértés, a gondolatok, az új eszmék azok, amik fontosak Leónak - teljesen összevágott minden.
Aztán egy napon elmentem a palotából, mert magasabb rendű dolgok érdekeltek. Megmondtam a palota urának, aki nagyon szomorú volt, és azt mondta, hogy ő nem mehet, nem hagyhatja ott a tisztjét, az uralmát és a gyerekeit. Megértettem. Ekkor megkérdezte utaztatóm, hogy voltam-e együtt a palota urával. Igen, egyszer. Milyen volt? Varázslatos. Éjszaka volt, vörös, bordó fények, szenvedély, odaadás, és nemcsak a testem akarta, hanem a szellemiségem is. Nekem is csodálatos volt, mégis elhagytam, mert úgy éreztem, nekem az az utam. Erősebb volt a vágy a spirituális út iránt, mint iránta, hiába tudott megadni mindent: testi, szellemi és egzisztenciális szinten. Jelen életben is meg tudna adni mindent, ha velem élne.
Az úton oázisok gyümölcseit ettem és kedves emberek adtak ételt. Azt láttam, hogy egy kunyhóban tanulok az életről, gondolatokról, vallásról, érzésekről. Tanítómban KJ-t véltem fölfedezni.
Ugrottunk. Negyven és ötven év között lehettem, amikor egy kunyhóban már én tanítottam. Nem volt kedvenc tanítványom, mindet egyformán szerettem. Azért volt jó tanítani őket, mert így nekik már jobb életük lehetett. Egyedül éltem, családom nem volt. (Itt kezdett fájni a petefészkem.)
A halálom előtti 5. percben a palota ura volt mellettem. Erősen átölelt. Hallotta, hogy haldoklom, és eljött. A negyedik percben még mindig ölelt, és azt mondta, csak engem szeretett igazán. A harmadik percben azt mondta, sajnálja, hogy nem jött velem. Azt feleltem, így volt jó, ez volt az én utam. A második percben megcsókolt. A halálom előtti első percben azt mondtam, én is szerettem őt. Csak őt. Utaztatóm hozzátette, hogy vagyis mégis megérintett érzelmileg ez a férfi. (Itt kicsordult a könnyem.) Meghaltam. Felülről láttam Leót, ahogy erősen magához szorít és sír. A halálom utáni 40. napon a kertet láttam a palotában. Ott voltam eltemetve. (Az élet kertje!)

Lelki gyógyítómat nem láttam tisztán, de azt üzente, hogy pihenjek eleget, találjam meg az egyensúlyt a tanulás, munka és a pihenés között, különben elaprózom az erőmet. (Itt már nem fájt a petefészkem.)

A titkok háza egy iszonyú magas és vékony kőtorony volt, olyasmi, mint a Gyűrűk urában Szarumán tornya. Bent félig hideg volt, amit a hatalmas kőtömbök árasztottak, de volt bent aranylón tündöklő fényesség is, ami a melegség miatt volt fontos, nem pedig a pompa miatt. Zavart a hidegség, a kő. Miért, mi jut róla az eszedbe? A szív. Kinek a szíve? Az enyém. Miért van kőből? Mert egyszer közel engedte magához Leót és az fájdalmas volt és védekezésből inkább kővé dermedt, nem enged magához mást oda. Szeretnél ezen változtatni? Igen. Akkor tedd azt, amit jónak látsz! Széttörtem a kőburkot a szívem körül, és a darabok elkezdtek lepattogni róla. Mozgott a szívem. Lelki tanítom egy kőtömb formájában jelent meg előttem, és azt mondta, mutassak többet magamból, éljem meg magam, mert csak így leszek képes adni.
Aztán a fehér fény lassan visszahozott a jelenbe.

Sajnos elfelejtettem, hogy szólni kell, ha közben valami fáj, ezért legközelebb tudjuk megnézni, hogy mi áll a háttérben. Utaztatóm azt mondta, hogy valószínűleg azért nem okozott nekem gondot az, hogy csalok, mert ebben a kultúrában elfogadott volt a többnejűség.

Az utazás után nem volt semmi bajom, felszabadult voltam. Csak utána, a délután folyamán lettem egyre szomorúbb. Most érintett csak meg a történet. Az viszont érdekes, hogy ilyen régi időkbe megyek vissza (őskor, most meg valahová a távol-keleti kultúrába), és hogy ha a gyógyítás nem is, de a segítés és a tanítás mindkettőben benne volt.