2015. december 18., péntek
Hazatérés
Kinyíltak a nárciszok, virítanak az útak mentén, pedig jövő héten karácsony van. Holnap megyek haza. Hihetetlen érzés. Jó érzés és várom nagyon. De nem tudom, milyen hatással lesz rám. Akartam írni a kulturális különbségekről, de nem volt időm és energiám rá. Most minden olyan zavaros... Hiányzik a város, a pezsgés, a kultúra, amit az ember lépten-nyomon magába szippant, ha Pesten mászkál, a kávéházak, a színházak, a fények, a közlekedés, a villamosok, a karácsonyi hangulat, az otthonom melege, az utcák a környéken... És tudom, amint elköltözöm Cookhamből, Cookham is hiányozni fog. Hiányozni fog az ódon, angol falucska a faberakásos házaival, az, hogy felsétálhatok a faluba a mocsáron át, a templom és a templomkert, a cuki kis cottage-ok, a pubok, a vasútállomás Barry-vel, az állomásvezetővel, a Countrystore, ahová reggelente vagy este betérek venni egy egy dolgot, a fish and chips shop és a Costa a vasút mellett... Egyik lábam itt, a másik ott... Mindkét országban hiányoznak dolgok. Most nem tudom, mi fog hiányozni jobban, és milyen érzés lesz újra belépni a lakásomba. Fel fog-e kavarni, hogy megbontom az otthonom és egy csomó holmit kihozok ide. És vajon hogy fogom magam érezni az új lakásban, a Charlotte Cottage-ben? Nem tudom... Izgalmas hetek várnak rám, és azt hiszem, teljes mértékben igaz lesz, hogy új év, új élet.
Christmas Jumper Day
Ma Christmas Jumper Day volt. Ez egy jótékonysági nap, amikor is mindenki felveszi a karácsonyi pulóverét és 1 fonttal támogatja a rászoruló gyerekeket. Elképesztően sok jótékonysági kezdeményezés és nap van Angliában, ráadásul működnek is. Nem feltétlen azért, mert itt magasabb az életszínvonal és tehetősebbek az emberek. Nekem most minden penny számít, mivel új vagyok, mégis szívesen adtam 1 fontot én is, ami átszámítva 440 forint. Keveset kérnek itt, amit az emberek szívesen adnak, viszont több alkalommal. Így viszont az embernek nincs az az érzése, hogy á, úgysem tudok annyit adni, amennyi segítene, ezért nem is adok, vagy hogy túl sokat kérnek. Nem. Sok kicsi sokra megy alapon megy a dolog. Úgyhogy én is felvettem a karácsonyi pingvines pulcsim és adakoztam.
Fizetési lap
Az első fizetésen már túl vagyok, mivel itt a hó vége előtt utalják a fizetést. Tisztában voltam vele, hogy UK-ben sok dolgot máshogy csinálnak, legyen szó banális dolgokról vagy akár cégesekről. De azt a felhajtást, amit a fizetési lap (payslip) körül hajtottak, már már vicces volt számomra.
Otthon már áttért a cég évekkel ezelőtt elektronikus formátumra, amit nem bánok. Az ember pdf formátumban megkapja, letöltheti, elmentheti, kinyomtathatja, ha akarja. Nos, Angliában nem kapunk elektronikus fizetési lapot. A szobámban várt egy levél, és a borítékon jó nagy betűkkel rikított, hogy "bizalmas". Gondolkodtam egy pillanatra, mi a fenét küldhetett a cég, ami bizalmas. Már mindenféle lehetőségre gondoltam, hogy biztos a lakásbérléssel vagy a próbaidőmmel kapcsolatos, de nem. Kinyitottam, és a fizetési lap akart lenni. De nem akárhogyan! Vártam, hogy egy A4-es lap lesz az egész és kész. De nem! A fizetési lap 3 oldala le van ragasztva, perforálva van és le kell tépni a levél oldalait, hogy az ember ki tudja nyitni. Mintha valami PIN kódot kapna az ember. Meglepődtem ezen a megoldáson, és hogy itt még mindig tartják a bizalmas és privát információkra vonatkozó védelmet. Számomra kissé elavultnak, maradinak és konzervatívnak tűnik, de az angolok már csak ilyenek, nem is kellett volna másra számítanom...
Otthon már áttért a cég évekkel ezelőtt elektronikus formátumra, amit nem bánok. Az ember pdf formátumban megkapja, letöltheti, elmentheti, kinyomtathatja, ha akarja. Nos, Angliában nem kapunk elektronikus fizetési lapot. A szobámban várt egy levél, és a borítékon jó nagy betűkkel rikított, hogy "bizalmas". Gondolkodtam egy pillanatra, mi a fenét küldhetett a cég, ami bizalmas. Már mindenféle lehetőségre gondoltam, hogy biztos a lakásbérléssel vagy a próbaidőmmel kapcsolatos, de nem. Kinyitottam, és a fizetési lap akart lenni. De nem akárhogyan! Vártam, hogy egy A4-es lap lesz az egész és kész. De nem! A fizetési lap 3 oldala le van ragasztva, perforálva van és le kell tépni a levél oldalait, hogy az ember ki tudja nyitni. Mintha valami PIN kódot kapna az ember. Meglepődtem ezen a megoldáson, és hogy itt még mindig tartják a bizalmas és privát információkra vonatkozó védelmet. Számomra kissé elavultnak, maradinak és konzervatívnak tűnik, de az angolok már csak ilyenek, nem is kellett volna másra számítanom...
Utasok
Ismét a vonatról írok. Érdekes reggelente elnézni a vonatot és az utasait, akik mind mind Londonba igyekeznek dolgozni. Nos, az utasok negyvenöt százaléka a telefonját bámulja, harminc százalék olvas vagy újságot, vagy könyvet. Kb öt százalék a laptopján dolgozik, másik öt százalék beszélget. A maradék tizenöt százalék bambul, sminkel, dúdol és egyéb dolgot művel...
2015. december 10., csütörtök
Charlotte Cottage
Izgalmas, nehéz napok vannak mögöttem. Az egész hirtelen jött. Szombat délelőttre programom volt, mégpedig be akartam menni Maidenheadbe, hogy feladjam Annának a kis, piros cipőcskéket a terhes fotózáshoz, ezen kívül ajándék ötleteket szerettem volna gyűjteni karácsonyra és egy picit ismerkedni a boltok kínálatával, no és persze be is kellett vásárolnom. Halaszthatatlan volt.
Reggel az ágyban mindig lehívom az emaileket a telefonon, és ha látok egy jó lakáshirdetést, megnézem. Aznap is így történt. Láttam egy olyat hosszú hetek után végre, ami szerelem volt első látásra. Át is küldtem a Kedvesemnek, hogy nézze meg, ő mit szól hozzá. Azonnal válaszolt, hogy még aznapra intézzem el a lakásnézést. Részemről ez a fenti okok miatt nem jöhetett szóba, ám délután, mikor hazaértem, váltottunk pár szót cseten és kapacitált, hogy legalább hívjam fel az ügynökséget. Hívtam, de már bezártak. Így csak reménykedni tudtam, hogy szombaton, az alatt a pár órányi nyitva tartás alatt csak nem vitték el a kérót... Bíztam abban, hogy hétvége lévén az emberek lustálkodnak az ágyban, vagy éppen karácsonyi bevásárlást intéznek a kölykökkel.
Hétfőn az első dolgom az volt, hogy hívtam az ügynökséget. Azonnal adták is a lehetséges időpontokat, ám egy másik ingatlant csatoltak be. Még szerencse, hogy észrevettem. Nem telt bele öt percbe, máris kaptam a helyes tájékoztatót és a kérdést, hogy aznap meg tudom-e nézni a lakást. Paul szabin, egyedül voltam, jobb lett volna másnap, de tudtam, mennyire gyorsnak kell lenni ezen a piacon, így Leigh-től kellett elkéredzkednem, aki készséggel helyettesített azalatt az egy óra alatt. Taxival mentem, ami 12 fontomba került, de úgy voltam vele, hogy ez befektetés. Busszal és gyalog esélyem sem lett volna megjárni egy óra alatt.
Sofőröm egy már itt született barbadosi-jamaikai gyökerekkel rendelkező, negyvennyolc éves, fekete zenész ember volt, aki épp az ebédjét fogyasztotta vezetés közben. Az ebéd chipszből és smoothie-ból állt. Nagyon laza volt, barátságos és vidám. Jól elbeszélgettünk s mikor azt hitte, Genf Svédországban van, kijavítottam, hogy nem, nem, az bizony Svájcban van. Ó, hát ő járt ám Svájcban. "Tán a német részen?" - kérdeztem. Igen, igen, meg a francián is, Neuchatel-ben és Baselben. Khm... Akkor bizony nem ártana tudni, hol is van az a Genf, de lényegtelen. :)
Elmondta, hogy ő Readingben lakik, mennyit lakbért fizet és hogy az, ahová megyünk nagyon szép és elegáns környék, de drága. Mondtam, tudom, de ha Readingben bérelnék egy tisztességes lakást, akkor arra rájön a rezsi és még a havi 100 font vonatbérlet, vagyis kb ugyanott lennék, mintha itt, ezen az elegáns, de drága környéken bérelnék. Így már értette. Elmondtam, hogy jártam a múltkor a twyford-i lakással. Azt mesélte, hogy az a környék nagyon "posh" és hogy éppen ezért a főbérlők is és az ügynökségek is nagyon fennhordják az orrukat és nagyon válogatósak. Majd legyintett egyet és azt mondta, ezzel itt nem lesz baj, szerinte sikerülni fog. Így már érthető volt, miért nem engedték, hogy lakást béreljek ott, és megállapítottam, hogy a taxisok nagyon jó információforrások.
A ház is és a lakás is meseszép volt. A kis melléképületet, amiben a lakás van "Charlotte Cottage"-nak hívják. Már a név is tetszett: Charlotte Cottage... Akár egy mézeskalács házikó. A fiatal kislány (természetesen balerinában, hiszen december van) megmutatta a kérót, ahol látszólag felújítási munkálatokat végeztek éppen, majd váltottunk pár szót és indultam vissza.
Bent megbeszéltem Kedvesemmel, hogy a lakás szuper, olyan, amilyet kerestem: tágas, biztonságos, szép környéken van, gázfűtéses, közel van a közlekedéshez, igényes, mire ő buzdított, hogy vágjak bele. Így hát írtam az ingatlanosnak, hogy szeretném kivenni. Meglepetésemre az ingatlanos hölgy emberszámba vett, mi több azonnal intézkedett. Ilyen egy profi és aki üzletet akar. Zongorázni lehetett a két ügynökség közötti különbséget. Bekérték a 300 font foglalót (megjegyzem, a másik helyen 500 lett volna), amit munka mellett megpróbáltam átutalni. Borzasztó izgatott voltam, mert először utaltam az angol netbankon keresztül, közben a munkámat is igyekeztem csinálni, de bevallom, nehéz volt a figyelmem megosztani. Pörögtek az események, csak kapkodtam a fejem, közben nem tudtam, hogy ez jó-e, hogy belevágok, mindenféle utánajárás nélkül, de Kedvesem mondta, hogy legyek bátor és ő kockáztatja a 300 fontot. Viszont ha ez nem lett volna nekem szánva, vajon pörögtek volna-e az események...? (A másik érdekesség, hogy pont vasárnap és hétfőn jutottam el arra a pontra, hogy már nem szeretnék sokáig a mostani helyemen maradni. Zavar, hogy a papa megeszi a joghurtomat, hogy megissza a narancslevünket, hogy este az ajtóm előtt beszélgetnek, hogy nincs meleg víz, amikor zuhanyozni szeretnék stb. Hálás vagyok, hogy befogadtak és megosztják velem az otthonukat, és nem rossz itt, de nem szabad sokáig húzni ezt az állapotot.)
Amint megkapták a pénzt, máris kaptam a tájékoztatót, hogy mennyit kell majd utalni stb stb. Csak este vettem észre, hogy a tájékoztatóban x összegű lakbérhez y összegű éves jövedelmet várnak el. Nos, nekem y-2 ezer éves jövedelmem volt... Nem éreztem korrektnek, hogy ezt az infót az előleg átutalása után kaptam meg. Hiszen, ha ez problémát és kizárást jelent, akkor bukom a 300 fontot, ám ha ezt tudom, meg sem pályázom. Kétségbeestem és sírva fakadtam...
Másnap reggel reszketve hívtam Trudy-t, az ingatlanost, aki gyorsan egyeztetett egy kollégájával és mondta, hogy nem probléma az y-2 ezres éves jövedelem. Így hát megkaptam a következő feladatot: kitölteni a referencia cég kérdőívét. Ez sem ment simán. Először nem tudtam lezárni, majd amikor végre sikerült, azonnal jött a válasz, hogy nem találnak az angol címen, így hát felhívtam őket. Azonnal küldtek egy nemzetközi kérdőívet, ami után már sikerült mindent kitöltenem ill feltöltenem. Közben Trudy biztosított afelől, hogy az ágy matracot kitísztíttatják, már foglaltak is időpontot a tisztítóval december 16-ra... ill hogy otthagyják nekem a teaforralót, a kenyérpirítót és a mikrót. Le voltam nyűgözve. Leugrottam a HR-re is, hogy szóljak, fognak kapni egy emailt a referencia cégtől, de nem volt bent a magáról sokat képzelő vén tyúk. Kristina volt bent, akit nagyon kedvelek és aki sokkal empatikusabb és segítőkészebb. Mondta, hogy adjam meg nyugodtan az ő nevét és megcsinálja még aznap nekem a referenciát.
Tegnap reggel várt bent Kristinától a levél, hogy kitöltötte a kérdőívet, majd este a szállásadóm is biztosított arról, hogy leadta, amit kellett. Már csak bizakodnom kellett, hogy a héten kapok választ. Esténként a netet bújtam. Stílusokat kutattam, színeket kompozíciókat nézegettem, hogy megálmodjam, milyen otthont szeretnék. Nem könnyű összerakni, mivel nem egy éppen divatos színt választott a főbérlő falszínnek: pasztell napsárgát, ami köré nehezebb szép dolgokat gyűjteni. Második felvonásban pedig lakberendezési dolgokat kutattam, piackutatást csináltam, mi hol mennyibe kerül. Mindezt úgy kellett, hogy ne szálljak el.
Nos nem hiszem, hogy elszálltam. Sőt, fel voltam arra készülve, hogy azt mondják, sajnos, csak kezessel tudom kivenni a lakást, vagy pedig bukom a 300 fontot is és nem veszem ki...
Ma délután a balerinás kislánytól kaptam egy emailt, amelyben tájékoztatott, hogy megfelelő referenciát kaptak rólam és elfogadják a jelentkezésem. Írják és küldik a szerződést. Nem, egészen biztos, hogy nem fogom föl, hogy ebben a szépségben fogok lakni... Nem bánom, hogy az ágyon és a beépített gardróbon kívül nincs benne semmi. Izgalmas apránként megvenni dolgokat. Várom, hogy az eBayről vagy a bolhapiacról meg a car boot sale-seken és természetesen a leárazásokon vegyek dolgokat. Már írtam egy hosszú listát. Sajnos jó és drága ízlésem van, de majd megoldom... Nagyon bejön a Laura Ashley sajnos...
Szóval íme leendő otthonom, ami közel van a Temze partjához, ahol a jövőben futni szándékozom majd. Akár csak otthon a rakparton...
Reggel az ágyban mindig lehívom az emaileket a telefonon, és ha látok egy jó lakáshirdetést, megnézem. Aznap is így történt. Láttam egy olyat hosszú hetek után végre, ami szerelem volt első látásra. Át is küldtem a Kedvesemnek, hogy nézze meg, ő mit szól hozzá. Azonnal válaszolt, hogy még aznapra intézzem el a lakásnézést. Részemről ez a fenti okok miatt nem jöhetett szóba, ám délután, mikor hazaértem, váltottunk pár szót cseten és kapacitált, hogy legalább hívjam fel az ügynökséget. Hívtam, de már bezártak. Így csak reménykedni tudtam, hogy szombaton, az alatt a pár órányi nyitva tartás alatt csak nem vitték el a kérót... Bíztam abban, hogy hétvége lévén az emberek lustálkodnak az ágyban, vagy éppen karácsonyi bevásárlást intéznek a kölykökkel.
Hétfőn az első dolgom az volt, hogy hívtam az ügynökséget. Azonnal adták is a lehetséges időpontokat, ám egy másik ingatlant csatoltak be. Még szerencse, hogy észrevettem. Nem telt bele öt percbe, máris kaptam a helyes tájékoztatót és a kérdést, hogy aznap meg tudom-e nézni a lakást. Paul szabin, egyedül voltam, jobb lett volna másnap, de tudtam, mennyire gyorsnak kell lenni ezen a piacon, így Leigh-től kellett elkéredzkednem, aki készséggel helyettesített azalatt az egy óra alatt. Taxival mentem, ami 12 fontomba került, de úgy voltam vele, hogy ez befektetés. Busszal és gyalog esélyem sem lett volna megjárni egy óra alatt.
Sofőröm egy már itt született barbadosi-jamaikai gyökerekkel rendelkező, negyvennyolc éves, fekete zenész ember volt, aki épp az ebédjét fogyasztotta vezetés közben. Az ebéd chipszből és smoothie-ból állt. Nagyon laza volt, barátságos és vidám. Jól elbeszélgettünk s mikor azt hitte, Genf Svédországban van, kijavítottam, hogy nem, nem, az bizony Svájcban van. Ó, hát ő járt ám Svájcban. "Tán a német részen?" - kérdeztem. Igen, igen, meg a francián is, Neuchatel-ben és Baselben. Khm... Akkor bizony nem ártana tudni, hol is van az a Genf, de lényegtelen. :)
Elmondta, hogy ő Readingben lakik, mennyit lakbért fizet és hogy az, ahová megyünk nagyon szép és elegáns környék, de drága. Mondtam, tudom, de ha Readingben bérelnék egy tisztességes lakást, akkor arra rájön a rezsi és még a havi 100 font vonatbérlet, vagyis kb ugyanott lennék, mintha itt, ezen az elegáns, de drága környéken bérelnék. Így már értette. Elmondtam, hogy jártam a múltkor a twyford-i lakással. Azt mesélte, hogy az a környék nagyon "posh" és hogy éppen ezért a főbérlők is és az ügynökségek is nagyon fennhordják az orrukat és nagyon válogatósak. Majd legyintett egyet és azt mondta, ezzel itt nem lesz baj, szerinte sikerülni fog. Így már érthető volt, miért nem engedték, hogy lakást béreljek ott, és megállapítottam, hogy a taxisok nagyon jó információforrások.
A ház is és a lakás is meseszép volt. A kis melléképületet, amiben a lakás van "Charlotte Cottage"-nak hívják. Már a név is tetszett: Charlotte Cottage... Akár egy mézeskalács házikó. A fiatal kislány (természetesen balerinában, hiszen december van) megmutatta a kérót, ahol látszólag felújítási munkálatokat végeztek éppen, majd váltottunk pár szót és indultam vissza.
Bent megbeszéltem Kedvesemmel, hogy a lakás szuper, olyan, amilyet kerestem: tágas, biztonságos, szép környéken van, gázfűtéses, közel van a közlekedéshez, igényes, mire ő buzdított, hogy vágjak bele. Így hát írtam az ingatlanosnak, hogy szeretném kivenni. Meglepetésemre az ingatlanos hölgy emberszámba vett, mi több azonnal intézkedett. Ilyen egy profi és aki üzletet akar. Zongorázni lehetett a két ügynökség közötti különbséget. Bekérték a 300 font foglalót (megjegyzem, a másik helyen 500 lett volna), amit munka mellett megpróbáltam átutalni. Borzasztó izgatott voltam, mert először utaltam az angol netbankon keresztül, közben a munkámat is igyekeztem csinálni, de bevallom, nehéz volt a figyelmem megosztani. Pörögtek az események, csak kapkodtam a fejem, közben nem tudtam, hogy ez jó-e, hogy belevágok, mindenféle utánajárás nélkül, de Kedvesem mondta, hogy legyek bátor és ő kockáztatja a 300 fontot. Viszont ha ez nem lett volna nekem szánva, vajon pörögtek volna-e az események...? (A másik érdekesség, hogy pont vasárnap és hétfőn jutottam el arra a pontra, hogy már nem szeretnék sokáig a mostani helyemen maradni. Zavar, hogy a papa megeszi a joghurtomat, hogy megissza a narancslevünket, hogy este az ajtóm előtt beszélgetnek, hogy nincs meleg víz, amikor zuhanyozni szeretnék stb. Hálás vagyok, hogy befogadtak és megosztják velem az otthonukat, és nem rossz itt, de nem szabad sokáig húzni ezt az állapotot.)
Amint megkapták a pénzt, máris kaptam a tájékoztatót, hogy mennyit kell majd utalni stb stb. Csak este vettem észre, hogy a tájékoztatóban x összegű lakbérhez y összegű éves jövedelmet várnak el. Nos, nekem y-2 ezer éves jövedelmem volt... Nem éreztem korrektnek, hogy ezt az infót az előleg átutalása után kaptam meg. Hiszen, ha ez problémát és kizárást jelent, akkor bukom a 300 fontot, ám ha ezt tudom, meg sem pályázom. Kétségbeestem és sírva fakadtam...
Másnap reggel reszketve hívtam Trudy-t, az ingatlanost, aki gyorsan egyeztetett egy kollégájával és mondta, hogy nem probléma az y-2 ezres éves jövedelem. Így hát megkaptam a következő feladatot: kitölteni a referencia cég kérdőívét. Ez sem ment simán. Először nem tudtam lezárni, majd amikor végre sikerült, azonnal jött a válasz, hogy nem találnak az angol címen, így hát felhívtam őket. Azonnal küldtek egy nemzetközi kérdőívet, ami után már sikerült mindent kitöltenem ill feltöltenem. Közben Trudy biztosított afelől, hogy az ágy matracot kitísztíttatják, már foglaltak is időpontot a tisztítóval december 16-ra... ill hogy otthagyják nekem a teaforralót, a kenyérpirítót és a mikrót. Le voltam nyűgözve. Leugrottam a HR-re is, hogy szóljak, fognak kapni egy emailt a referencia cégtől, de nem volt bent a magáról sokat képzelő vén tyúk. Kristina volt bent, akit nagyon kedvelek és aki sokkal empatikusabb és segítőkészebb. Mondta, hogy adjam meg nyugodtan az ő nevét és megcsinálja még aznap nekem a referenciát.
Tegnap reggel várt bent Kristinától a levél, hogy kitöltötte a kérdőívet, majd este a szállásadóm is biztosított arról, hogy leadta, amit kellett. Már csak bizakodnom kellett, hogy a héten kapok választ. Esténként a netet bújtam. Stílusokat kutattam, színeket kompozíciókat nézegettem, hogy megálmodjam, milyen otthont szeretnék. Nem könnyű összerakni, mivel nem egy éppen divatos színt választott a főbérlő falszínnek: pasztell napsárgát, ami köré nehezebb szép dolgokat gyűjteni. Második felvonásban pedig lakberendezési dolgokat kutattam, piackutatást csináltam, mi hol mennyibe kerül. Mindezt úgy kellett, hogy ne szálljak el.
Nos nem hiszem, hogy elszálltam. Sőt, fel voltam arra készülve, hogy azt mondják, sajnos, csak kezessel tudom kivenni a lakást, vagy pedig bukom a 300 fontot is és nem veszem ki...
Ma délután a balerinás kislánytól kaptam egy emailt, amelyben tájékoztatott, hogy megfelelő referenciát kaptak rólam és elfogadják a jelentkezésem. Írják és küldik a szerződést. Nem, egészen biztos, hogy nem fogom föl, hogy ebben a szépségben fogok lakni... Nem bánom, hogy az ágyon és a beépített gardróbon kívül nincs benne semmi. Izgalmas apránként megvenni dolgokat. Várom, hogy az eBayről vagy a bolhapiacról meg a car boot sale-seken és természetesen a leárazásokon vegyek dolgokat. Már írtam egy hosszú listát. Sajnos jó és drága ízlésem van, de majd megoldom... Nagyon bejön a Laura Ashley sajnos...
Szóval íme leendő otthonom, ami közel van a Temze partjához, ahol a jövőben futni szándékozom majd. Akár csak otthon a rakparton...
Charlotte Cottage
2015. december 5., szombat
Péntek
Bevallom, az elmúlt pár napban magam alatt voltam. Kezdett felőrölni az, hogy minden napom ugyanúgy telik: reggel vonattal és busszal be a melóba, aztán munka, utána viszonylag korán haza, aztán másnapra ebéd készítés, lakáskeresés, vagy éppen levélírás barátoknak, fürdés és Skype a Kedvessel - NB itt egy órával hamarabb kell "haptákba vágnom magam". Aztán hiányzott a város. Elképzeltem a karácsonyi fényben úszó Budapestet, a nyüzsgést, a megannyi lehetőséget. Még ha nagyon kevés programlehetőséggel éltem is, azért munka után csak el tudtam menni egy egy bevásárlóközpontba, vagy boltba, vagy manikűrre, vagy fodrászhoz, vagy pedikűrre... Itt este hatkor zárnak az üzletek, minden kihalt. Ráadásul mivel kocsival hoznak haza, a várost is elkerülöm, tehát marad a falu. Ha azonnal hazajövök, elég ingerszegényen telik a napom. Szóval hiányzott a város, és nem tudtam, miért vagyok itt, amikor a családom és az otthonom otthon van. Ezt kellett magamban helyre tenni.
Pénteken engedélyezek magamnak egy péksütit. Alig várom, hogy reggel bemenjek a vonatállomás mellett lévő Countrystore-ba és megvegyem a 85 penny-s csokis-vaníliás csavard rudat, és bent elfogyasszam egy tea mellett. Isteni reggeli, éppen ezért szeretem a péntek reggeleket. Meg amúgy is, pénteken dress-down van, az ember nyomulhat nagyon kényelmes öltözetben is.
Hogy kirángassam magam a depiből és az ingerszegény állapotból, elhatároztam, hogy ma este, mielőtt hazamegyek, elsétálok a templomig, ami jó 3km. Hazafelé a vonaton nagyon éhes voltam. Azon merengtem, hogy kéne ennem otthon valamit. De mit és mikor? Séta előtt vagy után? Gondolatom a tükörtojás körül forgott, de nem akartam volna enni séta után, séta előtt meg hazamenni és utána megint elmenni... nem fűlött hozzá a fogam illetve még szerettem volna inni valamit. Valami tartalmasat, nem vizet. És nem is teát. Igyekszem napi 2 teánál nem inni többet. De semmi másom nincs itthon... Ekkor isteni gondolatom támadt: forró csoki a helyi Costa-ban. Amint megfogalmazódott bennem a gondolat, alig vártam, hogy a vonat beérjen. A Costa az állomással szemben van, a sín túloldalán. Szeretjük a Costát, akkor is, ha franchise és kb ugyanaz, mint a McDonalds. (Egyébként ha lenne pénzem, én kis hangulatos, kávéház jellegű kávézókat nyitnék a falvakban, mert azt keveset találni. Costa minden porfészekben van. Igen, olcsó és kiszámítható minőség, de az emberek nem ismernek mást, ezért jó nekik a Costa is.) Ennek ellenére ma este nagyon értékeltem a kis forró csokimat, vagy mondjuk inkább kakaómat. Még karácsonyi kakaóport is kaptam a tetejére egy hópehely formájában. Ez a kakaó ma mindennél finomabb volt és jobban esett. Örültem, hogy beugortam, szürcsöltem az italom és közben a wifinek hála csacsoghattam barátokkal. És a cookhami-i Costának nagyon jó a hangulata. Nagyon.
Innen aztán felsétáltam a karácsonyi fényben tündöklő, ódon fő utcán a templomig, majd haza. Sokkal jobban éreztem magam.
Az pedig végképp sikerült helyre tennie bennem a dolgot, hogy elolvastam a mai híreket. Hálát adok az égnek, hogy nem én állok ott a makedón-görög határon menekültként. Azt hiszem, nagyon szerencséseknek mondhatjuk magunkat, amiért jó életünk van. Innen nézve már elenyésző problémának tűnik, hogy hiányzik a város fíling és az, ha olykor nem tudom, mit csinálok itt...
Pénteken engedélyezek magamnak egy péksütit. Alig várom, hogy reggel bemenjek a vonatállomás mellett lévő Countrystore-ba és megvegyem a 85 penny-s csokis-vaníliás csavard rudat, és bent elfogyasszam egy tea mellett. Isteni reggeli, éppen ezért szeretem a péntek reggeleket. Meg amúgy is, pénteken dress-down van, az ember nyomulhat nagyon kényelmes öltözetben is.
Hogy kirángassam magam a depiből és az ingerszegény állapotból, elhatároztam, hogy ma este, mielőtt hazamegyek, elsétálok a templomig, ami jó 3km. Hazafelé a vonaton nagyon éhes voltam. Azon merengtem, hogy kéne ennem otthon valamit. De mit és mikor? Séta előtt vagy után? Gondolatom a tükörtojás körül forgott, de nem akartam volna enni séta után, séta előtt meg hazamenni és utána megint elmenni... nem fűlött hozzá a fogam illetve még szerettem volna inni valamit. Valami tartalmasat, nem vizet. És nem is teát. Igyekszem napi 2 teánál nem inni többet. De semmi másom nincs itthon... Ekkor isteni gondolatom támadt: forró csoki a helyi Costa-ban. Amint megfogalmazódott bennem a gondolat, alig vártam, hogy a vonat beérjen. A Costa az állomással szemben van, a sín túloldalán. Szeretjük a Costát, akkor is, ha franchise és kb ugyanaz, mint a McDonalds. (Egyébként ha lenne pénzem, én kis hangulatos, kávéház jellegű kávézókat nyitnék a falvakban, mert azt keveset találni. Costa minden porfészekben van. Igen, olcsó és kiszámítható minőség, de az emberek nem ismernek mást, ezért jó nekik a Costa is.) Ennek ellenére ma este nagyon értékeltem a kis forró csokimat, vagy mondjuk inkább kakaómat. Még karácsonyi kakaóport is kaptam a tetejére egy hópehely formájában. Ez a kakaó ma mindennél finomabb volt és jobban esett. Örültem, hogy beugortam, szürcsöltem az italom és közben a wifinek hála csacsoghattam barátokkal. És a cookhami-i Costának nagyon jó a hangulata. Nagyon.
Innen aztán felsétáltam a karácsonyi fényben tündöklő, ódon fő utcán a templomig, majd haza. Sokkal jobban éreztem magam.
Az pedig végképp sikerült helyre tennie bennem a dolgot, hogy elolvastam a mai híreket. Hálát adok az égnek, hogy nem én állok ott a makedón-görög határon menekültként. Azt hiszem, nagyon szerencséseknek mondhatjuk magunkat, amiért jó életünk van. Innen nézve már elenyésző problémának tűnik, hogy hiányzik a város fíling és az, ha olykor nem tudom, mit csinálok itt...
2015. december 1., kedd
Angolszász keresztnevek
Az egyik kedvenc témám az akcentusok és nyelvjárások mellett, a keresztnevek. Nem véletlen írtam a második szakdolgozatomat a keresztnevekről. Nem csoda hát, ha itt is fülelek, és érdeklődéssel figyelem a keresztneveket.
Sajnos nem szeretem az olyan női neveket, amelyeket férfi nevekből képeztek, pl. Martin-Martina, Robert-Roberta, Paul-Paula. Olyan keményen hangzanak ezek a női nevek és fantáziátlanok... Az angolszász kultúrában a keresztnév amúgy is eléggé átláthatatlan véleményem szerint. Rengeteg olyan név van, amiről meg sem tudjuk mondani, hogy női vagy férfi név-e... (Mondjuk, a magyarban sem egyszerű egy külföldinek kitalálnia, hogy egy Zoárd, Zétény vagy Zselyke milyen nemű név...) És aztán ott vannak a nevek, amelyek lehetnek női és férfi nevek is egyben. Pl. Leslie, Jo és még a Bil is - igaz, hogy utóbbinál a női verziót egy l-lel írják. Ez a Wilhelmina becézett alakja.
Ami még ennél is aranyosabb szerintem és ami eddig számomra fel sem tűnt, az olyan nevek tábora, amelyek élőlényeket jelentenek: vagy állatot, vagy növényt. Például a "Robin" lehet férfinév is és vörösbegy. :) Vörösbegy Kapucni, na ki az? Robin Hood... :)) Vagy például a "Holly" lehet női név és ugye magyal is. Mondjuk, nekünk is van virágot jelentő női nevünk, nem is egy: Boglárka, Rózsa, Virág, Flóra, Viola... De azért ez a vörösbegy nagyon megmosolyogtat. Nem tudok arról, hogy lenne a magyarban állatot jelölő személynév. Majd utána nézek. Addig is figyelem a neveket. Érdekesek...
Sajnos nem szeretem az olyan női neveket, amelyeket férfi nevekből képeztek, pl. Martin-Martina, Robert-Roberta, Paul-Paula. Olyan keményen hangzanak ezek a női nevek és fantáziátlanok... Az angolszász kultúrában a keresztnév amúgy is eléggé átláthatatlan véleményem szerint. Rengeteg olyan név van, amiről meg sem tudjuk mondani, hogy női vagy férfi név-e... (Mondjuk, a magyarban sem egyszerű egy külföldinek kitalálnia, hogy egy Zoárd, Zétény vagy Zselyke milyen nemű név...) És aztán ott vannak a nevek, amelyek lehetnek női és férfi nevek is egyben. Pl. Leslie, Jo és még a Bil is - igaz, hogy utóbbinál a női verziót egy l-lel írják. Ez a Wilhelmina becézett alakja.
Ami még ennél is aranyosabb szerintem és ami eddig számomra fel sem tűnt, az olyan nevek tábora, amelyek élőlényeket jelentenek: vagy állatot, vagy növényt. Például a "Robin" lehet férfinév is és vörösbegy. :) Vörösbegy Kapucni, na ki az? Robin Hood... :)) Vagy például a "Holly" lehet női név és ugye magyal is. Mondjuk, nekünk is van virágot jelentő női nevünk, nem is egy: Boglárka, Rózsa, Virág, Flóra, Viola... De azért ez a vörösbegy nagyon megmosolyogtat. Nem tudok arról, hogy lenne a magyarban állatot jelölő személynév. Majd utána nézek. Addig is figyelem a neveket. Érdekesek...
Etimológia
Sokszor tűnődöm azon, hogy vajon az angol ajkúaknak is épp olyan banálisan hangzik egy egy helység, mint mondjuk a mi nyelvünkben az, hogy "Tatabánya" és hogy van-e a helységneveknek jelentése, lásd fenti példát: tata és bánya. Bizonyára vannak olyan helységnevek, amelyeknek van jelentésük és/vagy ki lehet silabizálni, mit jelenthetnek. Például Cookham szerintem magyarul "Szakácsfalva" lenne. Vagy itt van Bourne End, amit kb. "Patakvég"-nek lehet fordítani, vagy Maidenheadet "Hajadonfőnek" (NB a maidenhead szűzhártyát is jelent, de csak nem erre asszociálnak az angolok és mást jelent... Mást jelent, megnéztem: új hidat.) De akár említhetném a Heathrow-t is, ami magyarul "Pusztasornak" felelne meg. (Ez vajon az angolok számára is ilyen banálisan hangzik...? Mert az én fülemnek az, hogy "Heathrow" olyan elegánsan hangzik...) Ám amikor Kedvesem arról kérdezem, hogy a Little Wick Green nevű helységnévben a "wick" ugyanúgy kanócot jelent-e, fogalma sincs, amiből arra következtetek, hogy az angolban is vannak olyan helységnevek, amelyek jelentésében az átlag angol ember sem biztos. Mondjuk nekem sincs fogalmam, hogy mit jelent a magyar Tát helységnév, de biztos jelent valamit, ha az ember utána olvas. Amikor erre a témára gondolok, "A gyűrűk ura" jut az eszembe, és az ott lefordított helységnevek. Valahogy úgy lehetne játszani az itteni helységnevekkel, ahogy a könyvben lefordították a falvak neveit. Érdekes, tetszik a téma. Majd még gyűjtök néhány példát.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)