34

34...
Igen, ma van. Örülnöm kellene, de nem tudok. Nem, nem az eső az oka. Szeretem az esőt. Szeretem azt is, ha ezen a napon esik, és azt is, ha szép, őszi napsütés van. Mindegy. Mert mindkettőt szeretem. 
Miért van rajtam mégis már napok óta depi? Nem tudom. Keresem az élet értelmét. Mi értelme annak, hogy vagyok...? Hiszen nem csinálok semmit sem. A munkámban semmi értéket nem teremtek, úgy értem, ezt bárki meg tudná csinálni, nem segítek senkinek sem, aki rászorul igazából, nem nevelek családot, nem szórakoztatok embereket, nem teszek boldoggá senkit sem és még sorolhatnám. Semmi hasznom nincs. Akkor meg minek vagyok a földön? Hogy egy emberrel több legyen az amúgy is túlnépesedett bolygón? Felkelek reggel és majdnem minden nap ugyanúgy telik el, ugyanarról szól. Minden nap letudom a kötelező dolgokat, aztán túlélek - a magam módján persze, nem úgy, mint mondjuk az emberek a Közel-Keleten. Ennyi. Nem túl üdvözítő. 
Ha most tehetném, biztosan kimennék újból külföldre egy picit, hogy valami más legyen. De itt a kutyám, akit nem hagyhatok magára. 

Kicsit jobb lett a kedvem a habos kakaózástól, ahová Anna hívott meg. A hely is nagyon bejött, hát még a sütemény a kakaóval... 

 Aztán arról beszélgettünk, hogy nekivágnék újra külföldnek. Anna buzdított, hogy menjek csak. Meglátjuk. Utánanézek a dolgoknak mindenesetre. 

Némi pihenő után újabb barátnővel találkoztam és ültem be salátázni. Nem is tudom, hogy idén találkoztunk-e. Nehezen tudjuk összehozni a beszélgetést, hiszen két gyerekes anyuka és feleség. De nagyon jót dumcsiztunk, feltöltött ez az idő. 

Utána pedig a hastáncos lányokkal mentünk a Háremtorna keretén belül szexshop látogatásra. Utána még Nyuszival beültünk a mekibe és nagyot beszélgettünk. Életemben most először telt barátokkal a születésnapom, ami furcsa volt, de meglepően kellemes. 

Azt pedig meg sem említem, hogy hajnali 6-kor Mac-i sms-ére ébredtem, amelyben azt írta, hogy nagyon boldog születésnapot kíván és reméli, hogy ő az első, aki felköszönt. Hajnali 6-kor!!! És Mac-i... Hát én tuti csak olyan férfinak küldenék ilyen szöveggel sms-t, akibe szerelmes vagyok, és nagyon fontos nekem. Anna erre csak annyit mondott frappánsan, hogy "faszok a pasik, nem tudják, mit akarnak". Én pedig megállapítottam, hogy Mac-i is olyan, mint Zsolt volt: lelki életet velem él, de mást dug. Most mondjam azt, hogy Mac-i a múlt héten kulcsot adott a lakásához...? Adott. Nem értem a férfiakat... Még 34 évesen sem. 
 

Az élet értelme

Vannak napok, időszakok, amikor tényleg fogalmam sincs, minek élek. Mármint, hogy mi a célja az én életemnek, mit teszek hozzá a világhoz. Ilyenkor teljesen feleslegesnek érzem magam, és a létezésem. 
Éppen ezt ecseteltem Annának, aki azt mondta, hogy dehogynem van célja az életemnek. A barátja vagyok. És ő szeret engem. És hogy gondoskodok a kutyáról is. Ezek az apró dolgok is boldoggá tesznek, nem csak a világmegváltó dolgok. 

Amikor este hazaértem, rájöttem, igaza van és a következőt írtam neki:

"Igazad van, Anna.
Élni akkor is szép és jó, ha éppen nincs pasi és ha Paul nem szeret.
Szeretem, amikor kijössz velem a Borárosra. Holnap is kimennék, mert le kell adnom a lila lakkcipőm sarkaltatni. Meg akarok csirkeszárnyat venni, hogy legyen ebédem. Kimegyünk majd délben?"

Jobb térd

Úgy egy hónapja tropára ment a jobb térdem. Fogalmam sincs, mitől. Lehet, hogy megerőltettem. Lehet, hogy sok volt neki a futás, aztán 4 óra tánc a buliban, aztán kis pihenő után 4 és fél óra hastánc, aztán pedig az aerobik... Amikor 3 hete a hastáncon bemelegítésnél már leguggolni sem bírtam a fájdalomtól, tudtam, szünetet kell tartani. Így hát három hete se futás, se aerobik. Csak hastánc van, és ott is nagyon vigyázok a térdemre. Ezen kívül borogattam illetve azt vettem észre, hogy az infralámpa jól esik neki. 

Ma már nem bírtam tovább és lementem aerobikra. Az óra előtt megmasszíroztam, simogattam a térdem, és kértem, hogy ne fájjon. Elmondtam neki (persze magamban), hogy szeretem és hogy szükségem van rá, hogy tudjak mozogni. Ügyeltem arra, hogy ne terheljem nagyon, és így meg is tudtam csinálni minden gyakorlatot fájdalom nélkül. Már sokkal jobb a térdem, de még nem százas. Éppen ezért megkérdeztem Icát, hogy mit gondol a dologról. Azt mondta, simán lehet, hogy csak megfázott, mert bizony a térd ilyen kényes egy szerkezet, könnyen és hamar megfázik. De az is lehet, hogy rosszul léptem, vagy rosszul hajlítottam. Szerinte nyugodtan futhatok hetente egyszer, csak előtte nagyon, de nagyon melegítsek be, sőt a futás után is sokat nyújtsak. És persze kenegetés, pihentetés stb... A következő órán majd figyelni fogja, hogy jól hajlítok-e. A végén hozzátette:

"Drága, iszonyatosan sokat fogytál! Legalább 3-4 méretet, az hét szentség!"

:-))))

Halál

Mostanában sokszor felmerül bennem a halál gondolata. Jobban mondva az, hogy egy nap, mi is csak ott végezzük a tepsiben fekve, cetlivel a lábujjunkon anyaszült meztelenül. Fogalmam sincs, miért foglalkoztat ez ennyire... Talán a Plútó a deszcendensemen? A Szaturnusz hamarosan eléri a Napomat. Vagy ő okozná ezt bennem? Akkor már inkább a Plútó... Ellenben a Vénusz a Holdamat érte el. :-)

Az is eszembe jut, hogy kéne írni egy végrendeletet a jelszavaimmal, és el kéne helyezni valami biztonságos helyen (ügyvéd?). Hogy ha már nem leszek, akkor valaki (kérdés, ki, hiszen utód nincs, és kérdés, a barátok közül ki él majd túl engem) majd törölje a postafiókomat, meg minden egyéb helyemet, ahol szereplek, például ezt a blogot is. Na meg hogy értesítse a távolabbi barátokat és ismerősöket, mert hát honnan tudnák maguktól, hogy már nem vagyok... De most komolyan. Belegondoltam, hogy mondjuk ír valaki az emailemre, és nem kap választ. Nem kap automatikus üzenetet, hogy a postafiók megszűnt, ezért nem gondol semmi rosszra, max arra, hogy éppen nem érdekel engem az ő sorsa. Na de honnan tudná meg, hogy meghaltam...?

Néha olyan érzésem van, mintha érezném a közelgő halálomat, ezért készülök ennyire. De remélem, hogy tényleg csak a tranzitáló Plútó okozza, és nem arról van szó, hogy befellegzett, vagy hogy megőrültem...

Grétivel

Szarból várat

Na ez a szarból várat építeni tipikus esete. :) Bejön.

Zűrös reggel

Arra ébredtem, hogy a kezemet puszilgatja. Erőtlenül megfogtam a telefonom és megnéztem, hány óra volt. Már nem emlékszem, csak arra, hogy még messze volt az ébresztő. Aztán amikor valóban fel kellett kelni és készülődtem, odafeküdt az ajtóhoz. Gyanús volt, hát siettem. Gyalog mentünk lefelé, nem vártuk meg a liftet. A második emeleten nem bírta tovább: bepisilt. Nem is ez ijesztett meg, hanem az, hogy véreset pisilt, és hogy lent, mint egy kerge marha, rohangált fel-s alá és vagy tízszer pisilt egymás után. Persze feljöttem és feltakarítottam a lépcsőházat, de aztán még visszavittem sétálni. Újból pisilt többször is. Agyam kattogott, hogy mi tévő legyek, mikor vigyem el orvoshoz.
Ahogy beértem a munkahelyemre, Anna átjött. Látta rajtam, hogy baj van, ezért elmeséltem neki egy tea mellett, hogy mi történt. S azt is elmondtam, hogy mostanában átjárja a szívemet az érzés, hogy egyszer csak ő már nem lesz. És hogy akkor nem tudom mi lesz. Ő nekem az egyetlen, aki van. Aki szeret, aki benne van a mindennapjaimban. Ilyenkor megálljt kell parancsolni a gondolatoknak, tudom. De akkor is fel kell fogni, hogy egy nap igen... eljön a pillanat. Kicsordult a könnyem és az asztalra potyogott.

-Ugye tudod, hogy nem tudod az időt megállítani és visszafordítani? - kérdezte gyengéden.
-Igen, persze, hogy tudom. De akkor is! Egy teknős miért él száz évig? Egy varjú miért él ötven évig?
-De egy varjú nem ad annyit, mint egy kutya.
-Hát nem. Éppen ezért kéne fordítva lennie.
-Nem, Gizi. Minden így van jól, ahogy van. Ez az élet.

Utána olvastam a neten, hogy mi lehet a véres vizelet mögött. Kullancs kilőve, az nem volt benne. Nem is igazából az érdekelt, hogy mi baja van, hiszen azt nem a netről fogom megtudni, hanem az orvostól, hanem hogy elég-e, ha csak hétfőn viszem orvoshoz. De megijedtem az olvasottaktól, így elkértem magam délután előbb. A főnök nagyon rendes volt, ebéd után hazaküldött home office-ba.

Amikor hazaértem, láttam, hogy bepisilt. Majdnem elsírtam magam, hogy milyen rossz gazdi vagyok, és hogy neki milyen rossz így... Levittem, megint sokszor pisilt. Aztán délután irány az orvos. Készült ultrahang, s hála istennek negatív, nincs semmi daganat, semmi kő. De nem is egy szimpla felfázás, hanem bakteriális húgyúti fertőzés. Kapott három injekciót, 10 napig antibiotikumot és C-vitamint. Ez 12 ezer forint volt. nem érdekel, csak ez a kiadás sem volt tervezve. De a lényeg az, hogy jobban legyen és én is megnyugodtam. 

Most alszik. Szuszog. Szeretem. 

Szentimentális pillanat

Nem szeretem a Republic-ot, de ez a daluk, a "Sosem voltál, mindig vagy" valamiért megfogott és nagyon a fülembe mászott. Mi több a dalszövegről Zsolt jut az eszembe, aki persze, hogy megkeresett hetekkel ezelőtt. Nem is válaszoltam neki, mert nem akartam újra beülni a hintába. Nem akartam, hogy kezdődjön elölről a "vekengés", ahogy Leó mondaná. Igyekeztem a sok rosszra gondolni, hogy megálljt tudjak parancsolni magamnak. Akkor is, ha ez egy "végzetes" kapcsolódás-kapcsolat, vagyis sosem fog megszűnni közöttünk az érzelmi kötelék, akkor sem, ha nem vagyunk benne egymás látókörében. 

Ma elkapott egy szentimentális pillanat és majdnem írtam neki. De megálltam. Gyorsan más zenét tettem be és "Hunterre" gondoltam, akkor is, ha fogalmam sincs, vele mi lesz... 

Huh...

"Hunter"

Erről a dalról mindig ő jut az eszembe... Nem tudom, hogy lesz vele. Lesz-e egyáltalán valahogy... Pedig tudtam volna szeretni. Nagyon tudtam volna. Szeretem ezt a dalt.

Little Black Dress

Egyre inkább kezdem megtalálni azt a stílust, ami én vagyok. Amilyen legbelül talán mindig is voltam, vagy szerettem volna lenni. S amilyen most MEREK lenni. Nem mondom, ha gepárd alkatom lenne, még nőcisebb lennék valószínűleg, de örülök, hogy az, ami van most formálódik (halkan jegyzem meg, hogy 2 centi lement a vádlimból, ami nagyon sok!!!) és ki lehet ebből is hozni nőciset, vadat, dögöt. 
Kolléganőm szerint 10-es skálán 10-es. :-) Érdekes, hogy aznap mindenki megjegyezte, hogy milyen csinos vagyok. Arról nem is beszélve, hogy minden férfi megnézett a folyosón, és volt olyan kolléga, aki szó szerint majdnem összetörte magát, hogy az ajtót kinyithassa előttem. És még mondják, hogy nem a ruha teszi az embert? Ó, hát ez nem igaz. A ruha is nagyon fontos. Persze, önmagában kevés, de igen is számít! Nem is keveset. 

A "little black dress" office stílusban rám van öntve. És a bőrlakk Buffalo...! Mmm... imádom őket együtt! :-)

Táncos napok

Nem is én lettem volna, ha nem komplikációval kezdődött volna a péntek esti bulink. Dögre sminkeltem magam. Ízléses, szép sminket készítettem, de bulizósra. Mikor, ha nem ilyen alkalmakkor sminkeljen az ember fantáziadúsabban? Megjegyzem, a kép nem adja vissza sem a színt, sem az egész sminket, sajnos. Élőben viszont csodás volt. :-)

Már a villamoson éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Az egyik szememre homályosan láttam. "Basszus, nem hiszem el! Mit csináljak? Forduljak vissza?" - mérgelődtem. Nem volt nálam táska, így folyadék sem volt nálam, hogy a lencsémet megtisztítsam. Hirtelen eszembe jutott, hogy végül is épp abba a bevásárlóközpontba tartok, ahol anno bevizsgálta a csaj a szemem. Kilenc óra előtt voltam öt perccel. Nem érdekelt, én bizony bementem. Elmondtam, hogy náluk csináltattam lencsét (a csaj emlékezett is rám), és hogy bulizni megyek, nincs nálam semmi, nem látok, adjanak egy kis löttyöt, hogy elhárítsam a vészhelyzetet.

A csaj nagyon laza volt, egyből bevitt a vizsgálóba és "megterített" nekem a művelethez. Elámult, milyen szép a sminkem :-)), és kérdezte, én csináltam-e. Naná! megpucoltam a lencsét, aztán mondta az optikus lány, hogy ilyenkor célszerű egy pót lencsét magammal vinni. "Hogy ez miért nem jutott az eszembe...?" - csaptam a homlokomra kérdőn. Hiába na, majd jön a rutin. 

Tíz órától iszonyatosat ugráltunk a kis csapattal jobbnál jobb zenékre. Igazán élveztük. A tábori szobatársammal, "Nyuszival" pedig istentelenül roptuk újfent. :-) Annyi szépséghibája volt az estének, hogy éjféltől ismét nem láttam semmit a lencsémre tapadt sminktől. :-) Érdekes volt így létezni... Olyan, mint amikor az ember szeme könnyel telik meg, de nem engedi kibuggyanni. Hazamenni hajnali fél háromkor még érdekesebb volt, de túléltem. Háromra már ágyban is voltam. 

Aludtam négy órát, majd mentem hastáncra, ahol is négy és fél órát (!!!) táncoltunk. Na utána dőltem ki.

De jó volt tombolni, és hihetetlen, hogy bír létezni olyan hely, ahol a zene is az ízlésemnek megfelelő. Megyünk újra, az biztos!