English expressions 3.

to be on the ball

shape up or ship out

if you can not stand the heat, get out of the kitchen

Special lyrics

And I love you so
The people ask me how
How I've lived till now?
I tell them I don't know

I guess they understand
How lonely life has been
But life began again
The day you took my hand

And yes I know how lonely life can be
The shadows follow me
And the night won't set me free

But I don't let the evening
Get me down
Now that you're around me

And you love me too
Your thoughts are just for me
You set my spirit free
I'm happy that you do

The book of life is brief
And once a page is read
All but love is dead
That is my belief

And yes I know how loveless life can be
The shadows follow me
And the night won't set me free

But I don't let the evening
Bring me down
Now that you're around me

And I love you so
The people ask me how
How I've lived till now?
I tell them I don't know

English expressions 2.

to put a spring in my step

you can not bake a cake without breaking some eggs

the blind leading the blind

can not see the wood of the tree

 

Ma divathobbi

Érdekes látni, hogy micsoda divattá nőtte ki magát a fotózás. Vicces látvány, amikor az ember este hazafelé zötyög a kettes villamoson, és ott áll egy ürge hatalmas fényképezőgéppel a nyakában és egy állvánnyal a kezében. Aztán a következő megállónál fölszáll egy ugyanilyen pasas, csak annak a gépe még az állványra van szerelve. Amikor megpillantják egymást, zavarba jönnek. Mintha két dudás lenne egy csárdában. Ahogyan a villamos elsuhan a korzó mentén és sorra pillantom meg a két férfihez hasonló csodabogarakat az állványaikkal, megállapítom, hogy bizony divatról van szó. Úgy látszik, most dívik a fotóállványról való fotózás, különösen a hideg, téli estében.

Vajonok

Vajon miért van az, hogy bármikor, ha megpillantom a fény villamost, mosoly ül ki az arcomra...? Jó hatással van az emberekre.

És az vajon miért van, hogy akárhányszor belenyúlok a gyufásdobozba, mindig azok a szálak akadnak a kezembe, amiket már elégettem...?

A mai szolgáltatókról

Mostanában felmerült bennem a kérdés többször is, vajon miért fogok ki gyatrábbnál gyatrább szolgáltatókat. Vajon mi az üzenete annak, hogy nem találok egy normális, empatikus, precíz manikűröst, vagy éppen masszőrt. Vajon az én igényeim magasak, vagy a szakma tényleg ennyire lezüllött? Gyakran van az úgy, hogy amikor az ember új helyet próbál ki, akkor nem az derül ki, hogy igen, új hely kellett, hanem az, hogy jó helyen volt-van. Jelen esetben nem hinném, hogy erről lenne szó, de majd elválik.

Majdnem egy évig jártam egy helyre, ahol egy huszonhárom éves leányzó készítette nekem a manikűrt és festette a körmöm. Becsültem a lányban, hogy a saját műkörmösüktől tanulta el. Papírja tehát nincs a szakmáról, de engem nem érdekelt, csak a teljesítménye. Eleinte nagyon precízen csinált mindent, alapos volt. Mivel összehasonlítási alapom nem volt, meg voltam vele elégedve. Ott kezdett el elegem lenni, amikor a pasija a háta mögött ült, mint egy pincsi kutya és végig hallgatta az intim sztorijaimat, amire persze a körmös lány kérdezett rá. No meg amikor még a negyven-ötven perces foglalkozás alatt sem bírta ki, hogy ne küldjön whatsapp üzeneteket a haveroknak. Egyszerűen tiszteletlenségnek tartom az ügyféllel szemben. De túlléptem rajta, mondván, hogy fiatal, gőze nincs még arról, hogy milyen az, amikor az ember már több mint tíz éve dolgozik és jól esik neki egy kis regenerálódás egy ilyen helyen. Itt az ember nyugalomra vágyik és arra, hogy kényeztessék. Bizalmam ott ingott meg, amikor a minőség is romlani kezdett. Összecsapta sokszor a munkát, csúnya lett a francia mainkűrön az ív és tetjébe még a színválasztékot is meguntam (nem volt sok).
Így történt, hogy másik manikűrös után néztem. Ad-hoc jelleggel beugrottam a tőlem két sarokra lévő szalonba, ahol egy velem egyidős csaj csinálta meg a kezem, körmöm. Zongorázni lehetett a minőségi különbséget. A csaj nyolc éve körmös, és azt hiszem, profi. Teljesen másképp nyúlt a kezemhez, sokkal precízebb és gyönyörű ívet húz a francia manikűrhöz. Én ezen mérem le, ki mennyire ügyes. Mivel meg voltam elégedve, elkezdtem ehhez a körmöshöz járni. Már többedik alkalommal ültem a székében, amikor is betért egy huszonéves fruska, aki láthatóan az egyik törzsvendége lehetett. Leült a csaj mellé egy székre, majd beszélgetni kezdtek. A körmöst az érdekelte, hogy milyen kombinációt csinálnak majd a leányzónak, még köveket és díszeket is adott a lánynak, hogy nézegesse. Mindezt úgy, hogy közben az én kezem csinálta. Szívem szerint azt mondtam volna (és nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem tettem), hogy esetleg az ÉN körmömmel kéne foglalkozni, mert jelenleg én ülök még ott. De nem mondtam, én bajom. Értem, hogy a törzsvendég fontosabb és esetleg jobban kedveli, de ez akkor is parasztság egy ügyféllel szemben. Felháborodottságomban inkább elhatároztam, hogy újból másik körmös után nézek.

Így jutott az eszembe a parkban lévő exkluzív szalon. Tetszik a berendezés, az egész üzlet hangulata. Kutyasétáltatások alkalmával mindig megcsodáltam a boltot, de sosem mertem oda elmenni az árak miatt. Most úgy voltam vele, hogy ilyen árak mellett csak foglalkoznak már a vendéggel. Tévedtem. A fiatal, szőke, apró termetű, ám annál nagyobb egóval megáldott csaj hozzám sem szólt egy szót sem, úgy csinálta meg a kezem, körmöm. "Mi a fene van a szolgáltatókkal" - tettem föl magamban fölháborodottan és egyszersmind csalódottan a kérdést. Én nem vagyok szolgáltató, de úgy gondolom, ha új vendég térne be hozzám, akkor legelőször is megkérdezném, hogy miben segíthetek, aztán igyekeznék megérteni, mit szeretne, milyen az elképzelése és megpróbálnám feltérképezni, hogy milyen ember lehet a másik. Igen, mindenkinek van rossz napja és el tudom képzelni, hogy az ember egy idő után belefárad az új és új kliensekbe. De akkor tartson szünetet vagy nézzen más munka után. Amikor megkérdeztem a szőke szirént, hogy díszítést szokott-e csinálni, megvonta a vállát, majd megrázta a fejét és ezzel el is intézte. "Remek" - mondtam magamban, s nyugtáztam, hogy ide sem jövök többé.

December elején megleptem magam egy vákuummasszázs kuponnal, mert úgy éreztem, szükségem van töltődésre és egy kis formálódásra. Már akkor a plafonon voltam, amikor két napon át nem tudtam időpontot egyeztetni a csajjal, mert folyamatosan dolgozott. Nem hiszem el, hogy nincs 2 perce egy telefont elintézni 2 munka között... Hogy akar így új klienseket?! Az első találkozásunk előtt egy órával felhívott, hogy menjek fél órával később. Utálom az ilyet. Igen, van ilyen, de akkor is utálom. De csak összejött. A masszázs maga jó volt, de nem hiszem el, hogy ennyire nem érzik (pláne egy masszőr?!), hogy mire van szüksége egy vendégnek egy ilyen helyen. Kint van a Buddha szobor, meg néhány keleti motívum a falon, ám a rádióból valami szörnyű techno szólt. Hát ehhez a környezethez éppen nem ilyen zenére lenne szükség, hanem valami lágy indiai vagy kínai zenére, világzenére. Olyanra, amitől az ember ellazul. Az hab volt a tortán, hogy a lány szája be nem állt. Ez még hagyján - bár megint csak azt mondom, ezeknek az embereknek még nem volt személyes tapasztalatuk azzal kapcsolatban, hogy milyen egy igényes és figyelmes szolgáltatás -, de a csaj végig saját magáról beszélt! Hát hol van itt a vendég...? Miért nem lehet megkérdezni, hogy miben segíthetek? Hol szeretnél fogyni stb? Ehelyett meghallgathatom, hogy ő most mennyire nincs balanszban önmagával, mennyire kivételesen jó a nyelvérzéke és hogy ő hálát ad az égnek, hogy hasra hízik, mert onnan könnyebben lejön a fölösleg. Hát remek.
Ezek után a második alkalmat lemondta, ínhüvelygyulladás miatt. Igen, ilyen is van, és sajnálom. Ezt megértem, de azt már nem, hogy miért vállal be olyan határidőt, amiről egyértelmű, hogy nem fog működni, ergo nem fog a karja addig meggyógyulni?! Ugyanis a mai időpontomat is lemondta...

Hát kérem, én ezeket az embereket összegyűjteném egy csomagba és kötelezően előírnám nekik, hogy elmenjenek egy olyan kezelésre (mindegy milyenre, köröm, fogyás, stb), ahol a szolgáltató velük foglalkozik, ahol kíváncsiak rájuk, ahol meg akarják érteni az igényeiket és ahol ellazulhatnak és relaxálhatnak egy fáradt nap után. Akkor talán megértenék és látnák, hogy hová kell(ene) fejlődniük...

A keresést nem adom föl. Bízom benne, hogy megtalálom azt az empatikus szolgáltatót, aki olyan minőségben dolgozik, ami számora megfelel.

Az első karácsony

Hát nem érdekes? Ez lesz az első karácsony Gréti nélkül és az első karácsony Vele... Érzelmek furcsa egyvelege...

Fogós kérdés

Vajon miért ülnek a galambok zsinórban egymás mellett a villanyvezetéken télen? Miért jobb ott gubbasztaniuk, mint valami szélvédett helyen? A villanyvezeték általában a szabad ég alatt fut, és nem szélvédett. Akkor miért ülnek ott…?

Karácsonyi buli másképp

A karácsonyi built idén más helyszínre vitte ki a cég. A Vörösmarty tér egyik sarkában van egy kaszinó épület, ami állítólag sosem funkcionált kaszinóként, viszont otthont ad rendezvényeknek. 

Izgatottan lépek be a hatalmas függönyökkel elfedett bejárati ajtón. Onnan gyakorlatilag a nézőtérre érkezem, amely kör alakú, ahogyan a színpad is és az előtte lévő táncparkett. Szinte magma előtt látom, ahogyan a táncparketten sorakoznak a megterített, kis asztalok, pontosan úgy, ahogyan a Poirot filmekben. A kulturált közönség onnan nézi az igényes műsort. De nem, ez itt nem egy Poirot film, itt céges parti van most, és a céges zenekar játssza a dalokat. Nem mellesleg nem is olyan rosszak. 

A padlót mindenütt puha szőnyeg borítja, az embernek tényleg olyan érzése van, mintha Las Vegasban lenne, vagy egy exklúzív párizsi szórakozóhelyen. A társaság fele elegánsan és csinosan öltözött föl, a másik fele pedig kényelmesen. Örülök, hogy az előbbi mellett döntöttem – egyszerűen dukál a helyhez a nőies és elegáns Kookai koktél ruhám. Férfiak tekintete akad meg rajtam, de nem bánom. Hadd lássák meg, ki vagyok!

A bárpultnál be akarom váltani az egyik roved italos kuponomat. Tekintetem az egymás mellett sorakozó Bacardi üvegekre téved, s örömmel nyugtázom, hogy van a kedvenc italomból. Megkérdezem a pultos hölgyet, hogy milyen koktélt tud készíteni, ám az sajnálattal közli, hogy koktélokat nem készítenek. Semmi gond, hiszen van kóla is, így hát Cuba Librét kérek. Azt sem tud, feleli sajnálkozva, mondván, hogy nincs citrom, nem lehetett citrom – jelentsen bármit is eme kifejezés. Döbbenet ül ki az arcomra, és nem értem. Csalódottságomban azt felelem, hogy majd jelzem a menedzsmentnek, s a hölgy bólogatva helyesel. Kénytelen vagyok beérni egy szilva pálinkával. Ez most úgy hangozhat, mintha ez lenne a legnagyobb problémám. Nem erről van szól. Hanem arról, hogy ha a cég ennyi pénzt kiad egy ilyen rendezvényre, akkor nem értem, hogy miért ne férne bele az árba 2-3 kiló citrom vagy néhány üveg citromlé…

Felmegyek az emeletre, ahol az erkélyről nézem a négytagú bandát, ahogy játszik. Kis idő múlva felfedezzük, hogy a sarokból meleg, sárgás, arany színű fény árad ki. Belépünk hát, és megpillantjuk az éttermi részt. Az asztalok gyönyörűen vannak feldíszítve, minden fehér és arany színben pompázik, amit meleg sárga izzósorok világítanak meg. A pincérek már sorakoznak, hogy teljesítsék óhajainkat és felszolgálják a vacsorát.

Amint lefoglaltuk az asztalunkat, visszamegyünk az erkélyre, hogy csacsogjunk néhány emberrel. A szín- és fénykavalkádban egyszer cask felbukkan alacsony, nem jóképű, ocsmány fogú, ám de annál humorosabb GM-ünk. Én csak Napoleonhoz hasonlítom. Mindkettőnek kisebbségi komplexusa volt-van és mindkettő nagyra vágyik. Szemtelenül teli töltött fehérboros pohárral áll meg mellettünk és a felől érdeklődik, hogy hogy érezzük magunkat. Miután megkapta a választ és elszórt néhány poént, a lehető legcukibb és legviccesebb stílusomban megkérdezem, hogy jövőre kaphatunk-e citromot. Döbbenetében szóhoz sem jut, mi több, nem érti. Elmagyarázom. A válasza az, hogy ilyen esetben mások földhöz vágják a poharat és otthagyják a built. Megnyugtatom, hogy ettől nem kell félni. Folytatja: a sarkon van egy Spar üzlet, ha gondolom, be tudok szerezni citromot. Ha azon múlik, szívesen veszek két kiló citromot, így a válaszom. Röviden még mond valamit, majd megemeli a poharát és bájvigyorral az arcán odébb áll. Kicsit tartok attól, hogy megsértődött, pedig nem elégedetlenkedni akartam. Csak idővel esik le, hogy az ő válasza volt bunkó… Legalább nem lazacot reklamálok, mint néhányan.

Az este további részét élvezem, finomat eszem a svédasztalos vacsorából, és beszélgetek olyan emberekkel, akiket kedvelek. El is suhan az idő, fél tizenkettőkor hagyom el a rendezvényt. Az épület előtt fakunyhó áll, szemem sarkából pedig látom a karácsonyi fényáradatban úszó Vörösmarty teret, mely otthont ad a vásárnak és melyet bohém tömeg lep el…

English expressions

playing devil's advocat

to tecah you how to suck eggs

hammering it into people's head

to be in the good books

touch wood

spinning a yarn

load of old cobblers 

chalk and cheese - ez a kedvencem: ég és föld
 

Téli reggel

Szeretem a téli reggeleket. Sötét van és hideg. Jól esik úgy felébredni, hogy tudom: van egy meleg, meghitt kuckóm, ahol bevackolhatom magam. Csak negyvenöt percem van, hogy elkészüljek és indulnom kell. Nem bánom. Ördög tudja, mi hajt, miért vagyok képes fölkelni ezen a korai órán azért, hogy fél nyolctól kilencig franciát tanuljak. 
Pár perces késésben vagyok, és ilyenkor reggel még pár perc késés is sokat számít, akármilyen hihetetlenül hangzik is. A folyosón nem ég a villany, sötét van. A hosszú kutyás évek megtanítottak arra, hogy akár egy kézzel is és sötétben is be tudjam zárni az ajtót, így nem fog ki rajtam eme mutatvány. A lifthez érek kopogó cipőmben és csak ekkor kapcsolom fel a lépcsőházban a világítást. 
"Késésben vagyok" - gondolom magamban. "Milyen jó lenne, ha jönne a busz" - vágyakozom, mert így időt spórolnék, s ilyen korán a busz még végig tud száguldani a belvároson, ilyenkor még nincsenek dugók. Kilépek a kapun, fejem balra fordítom és arany sárgán világít a busz száma a sötétben. Mázlim van. Sietve előkapom a bérletem, hogy a vezetőnek felmutassam. Az mosolyogva jó reggelt kíván, én meg leülök. S valóban, a busz végigszáguld az ébredező városon. Munkába igyekvő emberek, iskolások, amott egy pékárut szállító kisautó hajt be egy mellékutcába valószínűleg tele friss, meleg pékáruval. A buszon is csak páran lézengenek, korán van még. 
A rakparton elhagyom száguldó buszomat és villamosra váltok, jobban mondva csak váltanék, mert sehol semmi. A másik irányból bezzeg egymás után kettő is elmegy. Hiába, így szokott lenni. Felpillantok a BKK által nemrégiben üzembe helyezett kijelzőre, hogy mikor várható a villamosom. Semmi sincs kiírva, csak az imént elsuhanó buszom és a másik irányba haladó villamos. "Hm... akkor minek tették ki ezeket?" - tűnődöm, s tisztában vagyok azzal, hogy a kérdés költői lehet csak. A folyó felé fordulok, tekintetem a Gellért-hegyre téved. Mondanám, hogy ősz van, de már nem igaz. Tél derekán járunk. A nemzetközi hajóállomáson most nem horgonyoz semmilyen utazó hajó. Kár. Mindig örömmel bámulom a hajókat és utasaikat. 
A villamos végre megérkezik, s egy rettenetesen trendi, huszonéves srác lazán elém vág a felszállásnál. Az ilyeneket nem bírom. Hát nem látja, hogy én is itt álltam az ajtónál és én is fel akarok szállni, mint ő? Mindegy. Átadom magam a téli reggelnek és a várost figyelem. Isten tudja, hányszor tettem meg ezt az utat életemben, mióta látom ugyanezt a szeletét Budapestnek, de nem tudom megunni. Szeretem. 
Befutunk a Boráros térre, s ráeszmélek, hogy kései indulásom ellenére időben vagyok. A másik oldalra pillantok és észreveszek egy asszonyt, pulóverekkel a kezében. Árulja őket. Átfut az agyamon, hogy vajon miért gondolja azt, hogy emberek hét órakor, a rideg, mogorva téli reggelen munkába menet pulóvert akarnak venni az utcán. Aztán ki tudja...? Lehet, neki van igaza, és ilyenkor pörög az üzlet, nem tudom. Elszoruló szívvel nézem, ahogy ott áll és várja, hogy meglegyen a napi betevője. 
Tovább száguldunk a síneken, s a monstrum irodáknál gyakorlatilag kiürül a villamos. Besétálok az épületbe, ahol a recepciós férfi feje búbját éppen hogy csak látni a pult mögött. Fejét nem kapja föl, még a kopogó cipőm ellenére sem. "Alszik vajon?" - tűnődöm. A háta mögött a mindig mosolygós és tüchtig, szőke, dögös, 60 év körüli takarító nő tisztítja az egyik ajtót. "Hm... ma korán ért be."
Az irodánkba lépve teljes sötétség fogad. Nem ég az izzósor sem a karácsonyfán, sem a recepciós pulton. Csak a Coca Cola automata fénye világítja meg a félhomályban tátongó folyosót. Leteszem a holmimat, leveszem a kabátomat, cipőt cserélek, majd elrendezkedem. Teát készítek, majd bemegyek a terembe, ami fél nyolctól kilencig tanteremként funkcionál. Sötét van itt is. Sehol senki. Megint én vagyok az első. Éppen sikerül pár szót átnéznem a szótárban, amikor egy raccsoló hang megszólít:
"Bonjour" - a tanárnő az. Lassan szállingóznak a többiek is. Szeretem ezt a csoportot, szeretem a tanárnőt és szeretem az órák hangulatát. Lelkesek vagyunk és kitartóak, és nem adjuk föl. Az órán jövök rá, hogy már tudok mondatokat, sőt párbeszédet is összerakni. Mindezt három hónap után úgy, hogy hetente ez az egy óránk van. 

-Bonjour!
-Bonjour, Madamme! Vous désirez?

-Je voudrais une robe noire, s'il vous  plaît!

-C'est magnifique!

-Voilà, une belle robe noire de Dior! Voulez-vous essayer la robe?

-Non, merci. Cette robe est  très chère!

Lelkesedésünk nem hagy alább, s csak onnan vesszük észre, hogy lejárt az időnk, hogy ránk nyitnak. Kell a terem. Míg a többiek pakolnak, fejem a hosszú, keskeny ablak felé fordítom. A felhős, szürke reggelen valahogy még gondozottabbnak tűnik az irodaház előtt elterülő park és terasz. A bal oldali szárny üveg felülete épp hogy látszik ebből a szögből. Elnézve a mögötte üdén zöldellő parkot a hely, ahol dolgozom, valóban amerikai filmekben látható luxus irodaháznak tűnik. Ma már ez sem luxus. Sok ilyet látni és sokan dolgoznak ilyen helyeken. Felkapom a francia mappámat és fájó szívvel ballagok ki a teremből.

"Bonne journée!" - köszönök el.

Etikai kérdés

"Szóval a környezetemben elég sok olyan pár van most, ahol már együtt vannak évek óta, de nem jön össze a gyerek, pedig nagyon akarnak. Az érdekelne, hogy miért van az, hogy manapság egyre több nőnek/párnak gond a teherbe esés? Miért "nem akar leszületni a lélek" - ahogy te szoktad mondani - egy normális életet élő párhoz? És miért van ennyi lombik?
És ha a sors nem akarja, hogy "leszülessen" a lélek oda, ahol nem sikerül, akkor nem a sors megerőszakolása a lombik? Hogy van ez etikailag és/vagy sorstanilag?

Ha leszednek valakitől 13 petesejtet és abból megtermékenyítenek 5-öt, beültetnek kettőt, és az a kettő meg is marad, akkor mi lesz a maradék 3, fagyasztott "bébivel"? Kuka?

Jó, jó, hogy csodálatos a tudomány és a lombik és lehetőséget ad sok nőnek/párnak, de hol marad az etikai kérdés?"



"Ez egy kedvenc témám... A leszületni vágyó lélek többet tud arról a párról, mint amit mi szabad szemmel érzékelünk. Azért nem jön, mert az a sorsfeladat, amiben a szülőnek is szerepe van, abban a szülő vagy szülők nem hitelesek.
Pl.:
-az alapok nem szerelemből fakadnak
-a szülőnek a gyerek az életcél
-a szülőnek nincs elég öröm az életében
-sérült az élet továbbadásának tisztelete (a családban)
-nem az ösztönök szerint akarnak gyereket vállalni, hanem tudatból
 (pl.:most  már megvan mindenünk, csak a gyerek hiányzik)
szóval sok nem látható oka van...
... és igen, a lombik az istent játszás.
De van olyan eset, hogy a petri csészében kap esélyt a hímivarsejt és a petesejt abban, hogy maguktól egymásra találjanak, és akkor van esély, hogy a lélek nem találja megerőszakolásnak.
Az is nehézsége a lombiknak, hogy nem biztos hogy az a lélek költözik be, aki a családot akarja választani, hanem az, aki éppen "arra jár", és akkor a szülők nem értik hogy miért nem tudják szeretni azt a gyereket, akit annyira vártak..."

 

Kréta és Santorini

2014. szeptember 29-október 6.

Életem első "package holiday"-e tengerparton, 4 csillagos szállodában, A Férfival... 

 

"Tarts ki, Gazdi!"

Vannak pillanatok, amikor a szemem nyitva van, de film szerűen szinte látom magam előtt Grétit, ahogyan bizonyos dolgokat csinál. Látom, ahogy az asztalra fölteszi a fejét és stíröli az ételeket, vagy látom, ahogy betolat a lakásom szűk konyháján a szobába és felvakkant. Hiányzik. El nem tudom mondani, mennyire hiányzik. 

Amikor vasárnap futni voltam, bírtam ugyan, de éreztem, hogy nehezen. Egyszer csak, szinte láttam, ahogyan Gréti mellettem fut. Éreztem, hogy ott fut velem, mint rég, és egy hang ezt mondta:

"Tarts ki, Gazdi! Itt vagyok melletted."

Majdnem elbőgtem magam, de erőt adott és végig futottam a távot. Azóta a kutyámra gondolok futás közben is, nem a hurkákra. 

Hiányzol, kiskutyám!

Szonja

Már vagy két hete nagyon hiányzik a kutyám. Borzasztóan érzékeny vagyok, és ezt annak tudom be, hogy egy évvel ez előtt az életéért küzdött. Ebbe beleszakad a szívem. Beleszakad, hogy ő várt rám, míg haza érek külföldről, nem akart meghalni. Belém hasít, hogy mennyire is össze voltunk mi ketten nőve. Igaza volt a Gusztinak: mi együtt rezegtünk. 

Pár napja éppen azt ecseteltem valakinek, hogy már idejét sem tudom, mikor érintettem meg utoljára kutyát, mikor simogattam meg egy állatot. Hiányzik. Rettenetesen hiányzik. A kutya 12 éven át benne volt a mindennapjaimban, és nem volt nap, hogy ne érintettem volna meg. Ő jelentette számomra a testi érintést, a szeretetet és a legjobb stresszoldó is volt egyben. Milyen jó is volt összebújni a kanapén... melegített a bundája. Sosem felejtem el, amikor mondjuk hétvégén, egy délutáni alvásból felébredvén ott feküdt mellettem és enerváltan adott egy puszit még félálomban. Majd kopácsolt párat a farkával és szuszogott tovább. Csodálatos kutya volt. Kiegyensúlyozott, harmonikus, kedves, bújós, jámbor, bohém. Nem tudom egyelőre elképzelni, hogy még egyszer az életben ekkora szerencsém legyen egy kutyával. Tökéletes volt. 

Már háromszor egymás után sikerült másfél hónap után az alap távomat megállás nélkül lefutni. Igen, újra futok, mert kell a kardio edzés a hurkák ellen. Nem aggódtam, hogy nem fog menni. Kimaradt másfél év, újra hozzá kell szokni a terheléshez, és ez esetemben csak is fokozatosan mehet. 

Amikor a múlt hétvégén éppen bemelegítettem, megpillantottam egy idősebb hölgyet és az öt év körüli unokáját, amint az úttesten akarnak átkelni. Velük volt egy fehér színű golden retriever kölyök is. Szívem egyből meglágyult és mosolyogtam a kutyust nézvén. Az pedig, mintha csak megérezte volna, hogy hiányzik a kutya az életemből, egyből hozzám húzott, amint átértek a járdára. Amikor elém ért, leguggoltam hozzá. A kutyus a fejét a combomra tette és kajla testét az ölembe nyomta. Nem mertem elhinni, hogy újra kutyát érinthetek, ráadásul ilyen selymes és puha bundát. Kis fejecskéjét a kezembe fogtam és megsimítottam a buksiját. Gomb szemével csak nézett, ahogyan csak a kutyák képesek, ember nem. Szó le nem írhatja, mit éreztem... 
A gazdi türelmetlenkedett és aggodalmaskodott, mondván, hogy az öt hónapos Szonja nem végzi el a dolgát, mert nem a megszokott környezetében van. Hm... Szonja ezek szerint egy nagyon érzékeny golden retriever... Kár, hogy a gazdija nem veszi ezt észre. Minden kutyának lelke van. Még egy darabig simogattam a pihe puha testet, aztán felegyenesedtem és útjukra engedtem a sétálókat. 

Nem csoda, hogy egy ilyen töltet után is újból megállás nélkül futottam le a távom. 

Régi bérházak

A minap kivételesen 15-ös busszal mentem haza. Már több, mint egy évtizede lakom itt, mégis mindig elámulok, amikor a várost bámulom a buszból, hogy mennyire gyönyörű. Kacskaringósan kanyarogtunk a nyár végi-ősz elejei, kellemes szürkületben a Diplomata-negyedben. Már számtalanszor láttam a házakat ezen a környéken, mégis tátva maradt a szám. Hogy miért, fogalmam sincs. Lehet, hogy eddig nem néztem fel ilyen magasra, de az is elképzelhető, hogy a felújított házak képe ragadott meg. Egyik után másik ámulatba estem, hogy milyen gyönyörű házak vannak ebben a pár utcában. Elgondolkodtam, hogy régen az építészek mekkora hangsúlyt fektettek arra, hogy milyen stílusban építsenek meg egy házat, hogy milyen boltív legyen az ablaknál, ne pedig csak egy szimpla négyszög alakú, hogy egyedit akartak alkotni. Sikerült, és a sok stílus békésen meg is fér egymás mellett. 
Aki ámulatba akar esni, javaslom, tegyen egy kört a 15-ös busszal és nézzen föl jól a magasba, miközben utazik. 

Pesti korzó

Fogalmam sincs, hogy írtam-e már a pesti korzóról. A pesti korzó végigkíséri az életemet: gyerekként az óbudai telekre tartván mindig a kettes villamossal utaztunk. Akkor ivódott belém a korzó hangulata. Imádtam, valahogy más volt, mint bármely más utca, tér, nevezetesség. Ami már akkor is megfogott, az a Petfőfi téren álló kis római kori kút volt, aztán ahogy haladtunk a Lánchíd irányába ott volt a gyönyörű platán sor, majd a vígadó téri kis park a szökőkúttal. Tovább haladván egy kisebb ágyú volt látható az Intercontinental szálló és a mellette lévő lakóház között, és végül egy csípőre tett kézzel álló nő szobra. 

Örömömre szolgált, amikor elkezdték fejleszteni. Emlékszem, legelőször a villamos korlátján ülő kis hercegnő szobor jelent meg újdonságként a korzón. A sorrendet már nem bírom követni, de aztán jött a füves területen a kopjafa, majd egy emlékmű lámpával, aztán még egy emlékmű. Három emlékmű egy zsebkendőnyi zöld területen. Már ez is érdekes volt...
Aztán megjelent egy hatalmas Shakespeare szobor a Marriott szálloda lépcsőjén (hogy miért ilyen aránytalanul nagy, azt szintén nem értem), majd a lány, aki az egyik virágosláda szélén ül és egy kutyustól el akarja venni a labdát, ám a kutya elhúzza a fejét. Számomra már ez túl sok volt. Zsúfolttá és ízléstelenné tette a korzót. Elvesztette a sajátos miliőjét a sok és sok fajta szoborral és emlékművel. 

A nyár óta pedig egy festő szobrát láthatjuk az Intercontinental előtt megálló villamosból. Na ez végképp betette a kaput. Egyszerűen sok! Miért nem veszik észre a városatyák, hogy a jóból is megárt a sok. Egy gagyi, giccses korzót csináltak abból, ami egykoron ízléses, hangulatos volt és megannyi andalgó párt vonzott.

 

Fültágító

A szépség erőteljesen szubjektív és relatív. Ezt értem. Ahogyan azt is, hogy mindenki azt tesz magával, amit akar. Azt is értem, hogy mindenki mást talál szexinek, vonzónak. Bár az európai ember számára furcsa, mégis megértem, hogy pl. egyes afrikai törzseknél a tányérszáj vonzó, ahogyan Thaiföldön a hosszú nyak. Mégis nehezemre esik megérteni, hogy mi, itt, Magyarországon mi a fenét látunk a fültágításban. Mi a szexi ebben? Nehezen tudom elképzelni, hogy akár egy vagány csaj erre gerjedjen... Bár, ahogyan Canten Montargis-ból a Pofa be! c. filmben mondta: "Nem tudni, de nem kizárt". 

A minap láttam egy srácnak már nem, férfinak még nem igazán mondható embert hatalmas fültágítóval. Elgondolkodtam, hogy vajon hogy akar így valaha állásinterjúra menni...? Vagy színházba? Vagy bárhová? Igen, tudom, az embert ne a külseje alapján ítéljük meg, hanem a tudása alapján és tartsuk tiszteletben, ki mit visel, milyen az egyénisége. Ez oké. Na de akkor is...? Önkifejezés? Oké... Értem... Na de nem, nem bírom bevenni. Na meg hogy fog ez az izé ott lógni neki, ha megunná...?

Ugyanígy szkeptikus vagyok a nők tetoválásával kapcsolatban. Egy egy vagány csajon baromi szexin tud kinézni, nem tagadom. Ha olyan helyen van, ami általában fedve van, akkor nem gáz. Ellenben ha olyan helyen van, ami kilógna mondjuk egy estélyi vagy koktél ruhából, az véleményem és a saját szépérzékem szerint nagyon el tudja rontani az összképet. Gondoljunk bele! Valaki felvesz egy Marilyn Monroe ruhát, gyönyörű haj és smink, magas sarkú, barna bőr, belőtt séró... Tökéletes összhang, ragyogó, vonzó, kívánatos nő, és erre kilóg valahol egy visszataszító tetoválás... :-/ Nem, aki valaha is akar így öltözni, annak nem kell tetkó... A vagány csajoknak, legyenek rockerek vagy nem rockerek, legyen. Bár pont a minap olvastam egy angol cikket arról, hogy mekkora keletje van mostanában a nők körében a tetkók eltávolításának. Talán nem véletlen... Talán rájönnek, hogy a férfiaknak általában a nőies nő jön be, oda meg nem illik a tetkó... 

De éljen a demokrácia és mindenki valósítsa meg önmagát és fejezze ki önmagát és csináljon a testével azt, amit akar. :) Továbbra sem lett a kedvencem a fültágító... Sajnálom, srácok. 

Segítés

Egy volt kolleganőm-barátnőm 4 hónappal ezelőtt szakított a barátjával. Nem tudta magát túltennie magát még, ez kristály tisztán érződött a leveleiben. Már egy hete folyamatos levélváltásban voltam vele, és igyekeztem jó hallgatóság lenni a számára, megértésem felől biztosítani, ugyanakkor finoman rávilágítani arra, hogy hiú ábrándokat dédelget. Tettem mindezt azzal a figyelembevétellel, hogy az illető nagy valószínűséggel akkora 4-es, mint egy ház. Amikor egy egy felvetésemre nem reagált a hölgy, akkor tudtam, hogy jó helyen járok, bizony betalált, amit írtam. A levelezés kapcsán magam is meglepődtem, hogy tudok bölcs dolgokat mondani. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy hatalmas mosoly ült ki az arcomra és mérhetetlen nagy örömöt éreztem, amikor az alábbit olvastam:

"De le is fogja, az utóbbi pár napban most így érzem. Most erősnek érzem magam. S Gizusom, ebben nagy szereped van! Csak mondom. 

Hálás köszönet a kedves, őszinte szavaidért. Mindig."

 

Végre! Sikerült eljutni oda, hogy ez az ember visszataláljon önmagához és előre nézzen és lezárja a múltat. 

 

Amikor ilyen visszajelzést kapok, akkor érzem, hogy én is hozzáteszek valamit a világhoz, van hasznom a világon...

Egy év

Ma reggel úgy tűnt, kipihenve ébredtem. Biztos a hűs levegő teszi. Nem voltam éhes, ezért ahogy felkeltem, máris neki akartam ugrani a mai teendőnek, az ajtófestésnek. Igen ám, de menet közben derült ki, hogy bizony két éve, amikor Mac-i konyháját festettük, a ragszalagot is neki adtam. Márpedig le kell ragasztani azokat a felületeket, amelyek félő, hogy festékesek lesznek, márpedig nem kéne, hogy azok legyenek. 
Bár semmi kedvem nem volt, útnak eredtem. "Legalább meghajtom a kocsit" - gondoltam magamban. Kihalt volt a város, pedig a triatlon verseny és az alsó rakpart lezárása miatt még dugóra is számítottam. De semmi. Csak a felhős, szürke város, és kavargó érzéseim. 

Az OBI-ban megvettem a ragszalagot, és már fordultam is haza. A kocsiban eszmélek rá, milyen rég hallgattam zenét. Hm... A múltkor, amikor a munkahelyemen az asztalomnál zenét hallgattam, azzal állt elő Attila, az egyik főnököm, hogy én ezzel elszigetelődöm. Igen, részben valóban ilyen célja is volt a fülhallgató használatának, ugyanakkor a zene megnyugtat, megszelídíti a negatív érzéseket és nem utolsó sorban némi változatosságot hoz a monoton excel táblázatok gyártásába. 
Szóval szeretem a zenét, nem is értem, mostanában miért nem hallgatok. Rádöbbenek, mennyire szeretek egy egy dalt, s így van ez Lykke Li dalával is. Hirtelen bevillan, hogy tegnap volt egy éve, hogy Amszterdamban voltunk. Azt hiszem, a szerelem magjai ott lettek elvetve. Egy éve, hogy látott a Marilyn ruhában és ma egy éve, hogy az Amszterdam-betűknél fotózkodtunk, élveztük egymás társaságát és életünk legjobb üzleti útján voltunk. 
"Szerelmes vagyok!" - akarom hirtelen kikiabálni az autóból és együtt énekelni Lykke Livel a slágerét, hadd tudja meg mindenki, hogy szeretem ezt a Férfit! Ahogy a körúton vezetek, megpillantok a sávok között fél pár cipőt. "Vajon hogyan került ide" - morfondírozom. A kukás autóból esett ki? Vagy kiesett egy csomagból, vagy egy hajléktalan veszítette el? Zöldre vált a lámpa, gázt adok. A következő pillanatban pedig elfog egy érzékeny gondolat, már nem is emlékszem rá, mi, csak arra, hogy majdnem elsírom magam. "Basszus kulcs, Csajkovszkijnak igaza volt. Minden dallam szomorú." És Lykke Li vidám dalából egy szempillantás alatt olyan szomorú dal válik, hogy potyogni tudnának a könnyeim, de visszafogom.

Itthon leragasztom a széleket, és rögvest neki fogok a festésnek. Már az első ajtó után érzem, hogy megerőltető ez: fáj a kézfejem és a csuklóm. De muszáj befejezni, ha már elkezdtem. megállás nélkül festek, csak festek, isten tudja már, hány órája. Közben Rá gondolok. "Vajon hogy érzi magát a bátyja szülinapi partiján Franciaországban?" - tűnődöm. Már a második ajtó festésénél azon kezdek izgulni, hogy maradjon elég festék minden ajtóra és ha lehet, akkor az ablakfélfára is, hogy ne kelljen holnap reggel ismét az OBI-ban kezdeni. Spórolok a festékkel, már a második pár gumikesztyűmet fogyasztom, hogy megóvjam a körmeimet (bár úgy időzítettem a következő manikűrt, hogy pont a festés után legyen, ha bármi történne velük, amíg mázolok), és csak festek, csak festek. Sikeresen kigazdálkodom, hogy maradjon az ablakfélfára is. A csuklóm már szinte alig érzem, de meg akarom csinálni. Ez már csak pár ecsetvonás és kész. Közben újra Rá gondolok. Az utolsó ecsetvonásnál a telefonom pittyeg. Üzenet érkezett. Leveszem a kesztyűt, kezet mosok és megnézem. Ő az. Hihetetlen, hogy mennyire érezzük egymást. És még az is sikerült, hogy ne festés közben érjen az üzenete. :) Hiába na... 

Már csak öt nap és újra itt van. Szerelmes vagyok ebbe a Férfiba.

Gárdony

Spontán ötlettől vezérelve, augusztus 10-én leruccantunk Gárdonyba strandolni. Először ijesztően hangzott az elképzelés, mely szerint vonattal menjünk, de aztán kifejezetten élveztem ezt a kalandot. 
A strand szuper volt, a nap is kisütött, a hekk is fincsi volt, úgyhogy lazsáltunk egyet a "csapattal". Anitának épp aznap volt a születésnapja, így hát idén sem maradt el a hármasban való ünneplés. Meg is jegyeztem, hogy romlik az életszínvonalunk, idén nem jutottunk el Horvátországba, csak Gárdonyba. :) 

 

Dublin, IE & South England, 4-12th July

Dublin, a Phoenix park felé

                                       A dublini időjárást nem lehet  

                                   megszokni...

 

:)

                        

A Starbucks szerint inkognitóban voltunk :)

 

 Temple Bar

 James Joyce

 Spiky...

 Oscar Wild

 Ír szetter! :))

 Ír taxi :)

 The full Irish

 Anglia, Windsor, a Ferde Ház

 'It actually feels bloody great to show you my world', he said...

 Végre egy torony, ami nyitva van!

 20 éve vártam ezt a pillanatot...

 A világítótest 3,5 tonna, csak mondom...

 Fent. Örömkönnyek.

 :D

 Stonehenge

 Hampton Court

 Bocs...

 Janet & Martin

 Ajándékok