Nélküle

Öt harminc: csörög a telefon. Első ébresztés. Erőtlen kéz nyomja meg a készülék gombját. Reggel van. Lassan érezni kezdi testét, majd azt, hogy a feje a combján van. Odabújt. Szuszog. Lassan felül és kikeveredik az ágyból, rosszabbik esetben visszaalszik, és tizenöt perc múlva a polcon lévő digitális óra ébreszti, aminek már a fele sem tréfa, hiszen leállításához kell tenni vagy úgy két-három lépést. Van fél órája, hogy embert varázsoljon magából, aztán lemegy sétálni. Mindegy, hogy milyen az idő: esik, fúj, hideg van, zimankó van, hőség van, hó van, jégpáncél van, akkor is menni kell. Reggel fél órát jár vele, aztán munkába indul. Dolgozik egész nap, majd rohan haza. Hozzá. Magától értetődő számára, hogy mindennél előbbre való: csak a táskát dobja le, és új cipőtől feltört sarokkal is azonnal fordul, s már megy is le vele az esti sétára. Egy órát jár így vele. Utána neki ad először enni, hiszen ellentétben vele, ő nem eszik egész nap semmit. Ő van most a soron. A pihenés, evés vagy futás csak ezután jön. És amikor minden normális ember már éppen ágyba bújva olvasgatna vagy tévézne, ő akkor viszi le harmadjára.
És ez így megy nyolc éve, teljesen egyedül pedig két éve. Elég strapás. Néha nagyon nehéz mindent úgy elintézni, hogy ő ne szenvedjen hiányt semmiben. Néha nagyon nehéz rohanni. Néha nagyon nehéz örömmel végigcsinálni, amikor rossz kedve van. Néha nagyon nehéz mindent hozzá igazítani. Néha nagyon nehéz vele foglalkozni, amikor hulla fáradt. Néha azt is nehéz megfogalmazni, hogy egyáltalán miért van ő. Néha nagyon nehéz elviselni a lelkiismeret-furdalást, amit miatta érez.

Aztán jön két hét, amíg nem látja. Hazajön úgy, hogy nem várja őt a szoba ajtajában ülve. Rossz érzés. Üres minden, üres a lakás. Kinyitja a hűtőt, és rossz érzés, hogy nem hallja a karmokat csattanni a parkettán, ahogyan a kanapéról leugrik. Rossz érzés, hogy nem szuszog mellette. Furcsa, hogy nem kell lent róni az utcákat. Hiányzik. És egyszerre rádöbben, hogy nem is tud másképp élni. Kell ő neki! Rendszert visz az életébe, örömöt ad, szeretetet és sok közös élményt. El nem tudja képzelni, hogy az utcákat, amiket annyira szeret, egy napon majd egyedül járja. Ijesztő gondolat az egyedüllét. Nem is kell belegondolni, hiszen még vélhetően sok közös év áll előttük.

És most, az első nap, hogy távol van, máris hiányzik. Nagyon. Szeretlek.