Hand full of times
Look a gift horse in a mouth
To be a cog in a wheel
2015. január 25., vasárnap
2015. január 12., hétfő
Látogatóban
Kiskutyám!
Ma meglátogattam Feri bácsit és Ilonkát. Még mindig furcsa oda úgy bemenni, hogy nem várnak az ajtóban tülekedve a szüleid. Emlékszel? Az anyukád, Maya mindig nyüszítve várt, hogy belépjünk, te félretoltad az ajtót és berohantál a lakásba. Az apukád, King pedig engem "támadott" le és várta az azonnali simiket. Igen, tudom... Az utolsó években már úgy is jártunk ott, hogy a szüleid már nem voltak. De akkor legalább még TE ott voltál...!
Beültem a szokásos fotelba, Ilonka behozta a teát és a süteményt. Furcsa volt úgy sütizni, hogy nem lógott be az asztalra legalább egy ír szetter fej és nem kunyizott valaki folyamatosan. Szinte láttam magam előtt, ahogy a süteményes tálat stírölöd, aztán ahogyan felhoppansz a két kisöreg közé akik jól megdögönyöznek és megetetnek mindenféle jóval. Aztán láttam, ahogy a mellettem lévő fotelban elhelyezkedsz és összegömbölyödsz, ahogy szoktál...
De ma üres volt minden. Most Cimpót vették az ölükbe és dögönyözték meg. Igen, a macskát, akit TE is megkergettél. Legalább van a két kisöregnek egy macskája... Tudod, nekik is nagyon hiányzik az állat közelsége, leginkább persze a kutyáké, a szüleidé. De Cimpó életben tartja őket, amire szükségük is van hajlott korukra.
Jó, jó, tudom... Rühelled, de megsimogattam. Nekem is nagyon hiányzik az állat közelsége, a TE közelséged, az hogy megsimogassalak, hogy összebújjunk, hogy halljam a szuszogásod, a karmod csattogását, a vakkantásodat, az elégedett morgásodat, a tüsszentésedet, evés utáni böfögésedet.
Hiába mentem utána a dolgomra és kötötte le a figyelmem más, az emlék dolgozott bennem. Ahogy behajtottam a kerületünkbe, az otthonunkba, ahol 12 éven át sétáltunk nap mint nap, és ahogy a rádióban szólt a "Get To France" Mike Oldfieldtől, kitört belőlem a sírás és csak zokogtam, mint egy hülye.
Nagyon hiányzol, Kiskutyám!
Vigyázz magadra odafönn, és játsszatok jó nagyokat Kinggel, Mayával és Enci nénivel!
Sok simi és puszi:
Gazdi
Ma meglátogattam Feri bácsit és Ilonkát. Még mindig furcsa oda úgy bemenni, hogy nem várnak az ajtóban tülekedve a szüleid. Emlékszel? Az anyukád, Maya mindig nyüszítve várt, hogy belépjünk, te félretoltad az ajtót és berohantál a lakásba. Az apukád, King pedig engem "támadott" le és várta az azonnali simiket. Igen, tudom... Az utolsó években már úgy is jártunk ott, hogy a szüleid már nem voltak. De akkor legalább még TE ott voltál...!
Beültem a szokásos fotelba, Ilonka behozta a teát és a süteményt. Furcsa volt úgy sütizni, hogy nem lógott be az asztalra legalább egy ír szetter fej és nem kunyizott valaki folyamatosan. Szinte láttam magam előtt, ahogy a süteményes tálat stírölöd, aztán ahogyan felhoppansz a két kisöreg közé akik jól megdögönyöznek és megetetnek mindenféle jóval. Aztán láttam, ahogy a mellettem lévő fotelban elhelyezkedsz és összegömbölyödsz, ahogy szoktál...
De ma üres volt minden. Most Cimpót vették az ölükbe és dögönyözték meg. Igen, a macskát, akit TE is megkergettél. Legalább van a két kisöregnek egy macskája... Tudod, nekik is nagyon hiányzik az állat közelsége, leginkább persze a kutyáké, a szüleidé. De Cimpó életben tartja őket, amire szükségük is van hajlott korukra.
Jó, jó, tudom... Rühelled, de megsimogattam. Nekem is nagyon hiányzik az állat közelsége, a TE közelséged, az hogy megsimogassalak, hogy összebújjunk, hogy halljam a szuszogásod, a karmod csattogását, a vakkantásodat, az elégedett morgásodat, a tüsszentésedet, evés utáni böfögésedet.
Hiába mentem utána a dolgomra és kötötte le a figyelmem más, az emlék dolgozott bennem. Ahogy behajtottam a kerületünkbe, az otthonunkba, ahol 12 éven át sétáltunk nap mint nap, és ahogy a rádióban szólt a "Get To France" Mike Oldfieldtől, kitört belőlem a sírás és csak zokogtam, mint egy hülye.
Nagyon hiányzol, Kiskutyám!
Vigyázz magadra odafönn, és játsszatok jó nagyokat Kinggel, Mayával és Enci nénivel!
Sok simi és puszi:
Gazdi
2015. január 11., vasárnap
Korcs világ
A minap az egyik hírportál lehozott egy cikket egy afrikai nőről, akinek a férje (?) levágta a nő mindkét karját azért, mert az lányt szült.
Nos, amikor ilyen történetet olvasok, hallok, mindig elgondolkozom az amúgy is nyilvánvalón, azon, hogy mennyire szörnyű lény is az ember. Kegyetlen. Vallás, tradíció ide vagy oda, intelligencia ide vagy oda, ilyet nem lehet tenni egy másik lénnyel!! Ahogyan nem tudja az ember befolyásolni, hová születik, így a születendő gyermek nemét sem lehet. Abba nem gondol bele ez a barbár, hogy neki hogy esne, ha levágnák mindkét karját fordított esetben? Ha éppen olyan dolgot tesz, amit abszolúte nem tud befolyásolni? Istenem, szerencsétlen nő, min mehetett keresztül. Mind fizikailag, mind lelkileg. Neki egyetlen vigasza és örömforrása a lánya, és így is boldog. Milyen boldog lehetne karokkal...?
Ahogy egyre jobban elkorcsosul ez a világ, kezdem azt gondolni, hogy az ókoriak azért tudhattak valamit. Kegyetlenül hangozhat, de talán volt értelme a Taügetosznak (bár ez egy nagyon nehéz, erkölcsi kérdés és magam sem vagyok benne biztos) és a szemet szemért, fogat fogért is hatásos volt, úgy hiszem. Nota bene, nem árt tisztában lenni azzal, mit is jelentett a Taügetosz:
"A spártai apának – ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született (vagy „idétlen” volt, idétlen=időtlen, azaz koraszülött), és nem akarták felnevelni – el kellett mennie a törzsének (phülé) véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz, és letették az úgynevezett Apothetaira és – a görög gondolkodás szerint – nem megölték a gyermeket, hanem „adtak neki egy esélyt”. Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata.
Nem önkényes gyermekgyilkosságról volt szó, hanem hivatalos „megoldásról”. Ugyanis a gyilkosság, mint más görög államokban is, természetesen Spártában is bűncselekmény volt, büntetést vont maga után. A „kitétel” (a fent említett görög logika szerint) nem minősült gyilkosságnak." (Forrás: Wikipédia)
Lehet, hogy a szemet szemért brutális megoldás, de amikor egy ártatlan nő karjait azért vágják le, mert lányt merészelt szülni, akkor az agyam eldobom és érdekelne, a pasas mit szólna hozzá, ha ezért levágnák az ő karjait is...
Nos, amikor ilyen történetet olvasok, hallok, mindig elgondolkozom az amúgy is nyilvánvalón, azon, hogy mennyire szörnyű lény is az ember. Kegyetlen. Vallás, tradíció ide vagy oda, intelligencia ide vagy oda, ilyet nem lehet tenni egy másik lénnyel!! Ahogyan nem tudja az ember befolyásolni, hová születik, így a születendő gyermek nemét sem lehet. Abba nem gondol bele ez a barbár, hogy neki hogy esne, ha levágnák mindkét karját fordított esetben? Ha éppen olyan dolgot tesz, amit abszolúte nem tud befolyásolni? Istenem, szerencsétlen nő, min mehetett keresztül. Mind fizikailag, mind lelkileg. Neki egyetlen vigasza és örömforrása a lánya, és így is boldog. Milyen boldog lehetne karokkal...?
Ahogy egyre jobban elkorcsosul ez a világ, kezdem azt gondolni, hogy az ókoriak azért tudhattak valamit. Kegyetlenül hangozhat, de talán volt értelme a Taügetosznak (bár ez egy nagyon nehéz, erkölcsi kérdés és magam sem vagyok benne biztos) és a szemet szemért, fogat fogért is hatásos volt, úgy hiszem. Nota bene, nem árt tisztában lenni azzal, mit is jelentett a Taügetosz:
"A spártai apának – ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született (vagy „idétlen” volt, idétlen=időtlen, azaz koraszülött), és nem akarták felnevelni – el kellett mennie a törzsének (phülé) véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz, és letették az úgynevezett Apothetaira és – a görög gondolkodás szerint – nem megölték a gyermeket, hanem „adtak neki egy esélyt”. Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata.
Nem önkényes gyermekgyilkosságról volt szó, hanem hivatalos „megoldásról”. Ugyanis a gyilkosság, mint más görög államokban is, természetesen Spártában is bűncselekmény volt, büntetést vont maga után. A „kitétel” (a fent említett görög logika szerint) nem minősült gyilkosságnak." (Forrás: Wikipédia)
Lehet, hogy a szemet szemért brutális megoldás, de amikor egy ártatlan nő karjait azért vágják le, mert lányt merészelt szülni, akkor az agyam eldobom és érdekelne, a pasas mit szólna hozzá, ha ezért levágnák az ő karjait is...
Az egyik nagy kedvenc!
Ha már az előbb a színészetnél és a hangoknál tartottunk, akkor íme egy zseniális vágás a nagy kedvencről, a "Csengetett, M'lord?"-ról. Tisztában vagyok vele, hogy a szinkron kiválasztásnál nem a külső játszik szerepet, hanem a karakteres hang, mégis, döbbenetes a hasonlóság egy egy karakter között! Érdemes megnézni pl. Teddy Meldrumot (Michael Knowls) és Benedek Miklóst. :) Zseniális!!
A teljesség igénye nélkül...
Vannak színészek, akik meghatározták a gyerekkoromat. Mindegy, hogy mesékben kölcsönözték a hangjukat egy egy mesealaknak, hogy bohózatokban szerepeltek a "Szeszélyes évszakokban", hogy ifjúsági filmekben játszottak, vagy éppen az első, unalmas, magyar szappanoperában, ott voltak. Benne voltak a mindennapjaimban, zseniális hangjuk azonnal felismerhető.
Nos, azzal, hogy a számuk fogyatkozik, sajnos azt jelenti, hogy öregszem. Egyre többen halnak meg, és veszítünk el ragyogó színészeket, hangokat.
Egy lista a tökéletesség igénye nélkül. Biztos vagyok benne, hogy tudnám folytatni a sort. Sajnos...
Körmendi János
Vajda László
Zenthe Ferenc
Komlós Juci
Kézdy GyörgyBakó Márta
Végvári Tamás
Csákányi László
2015. január 7., szerda
English expressions 4.
Barking at the wrong tree
Hitting the nail on the head
Being nutty as a fruitcake
Being as happy as Larry
There is more then one way to skin a cat.
Hitting the nail on the head
Being nutty as a fruitcake
Being as happy as Larry
There is more then one way to skin a cat.
2015. január 2., péntek
"Ökomenikus" karácsony
Huszonhatodikán újból a szüleimhez voltunk hivatalosak ebédre. Ez is simán ment, és mindenki jól fogadta Billt megint csak és mindenki úgy érezte, jól sikerült a szenteste. Megkönnyebbülés volt ez.
Hazaérvén úgy emlékszem, befejeztük a "Reszkessetek betörők" második részét, majd este sétálni mentünk. Amikor hazaértünk, újabb punnyadás következett a tévé előtt és alig vártam, hogy az újonnan kapott, még sosem látott Poirot részt megnézzük. Stílszerűen a kolléganőmtől ajándékba kapott belga bonbonnal az ágyon néztük meg az epizódot, mely lám, lám, éppen a szülővárosában, Doverben játszódott...
Hazaérvén úgy emlékszem, befejeztük a "Reszkessetek betörők" második részét, majd este sétálni mentünk. Amikor hazaértünk, újabb punnyadás következett a tévé előtt és alig vártam, hogy az újonnan kapott, még sosem látott Poirot részt megnézzük. Stílszerűen a kolléganőmtől ajándékba kapott belga bonbonnal az ágyon néztük meg az epizódot, mely lám, lám, éppen a szülővárosában, Doverben játszódott...
Angol karácsony
Huszonötödikén nagyon későn keltünk, és jó sokáig lustálkodtunk még az ágyban egymást becézgetve. Angol szokás szerint reggel kibontottuk az ajándékokat az ágyban, aztán megreggeliztünk és befejeztük a Sztárom a párom c. filmet. Mondanom sem kell, hogy a pihe puha szőrmés ágytakarón feküdve, hangulatos fények mellett punnyadva néztünk tévét.
Majd délután három óra körül Bill úgy érezte, ideje neki állnia az angol karácsonyi menüt elkészíteni, így birtokba vette a konyhát. A karácsony e része az, amit sosem fogok elfelejteni. Odakinn már sötétedik, a kék órában jártunk, amely remek kontrasztot alkotott az ablakomban lógó üstökössel. Bent pedig a szeretett Férfi főz ünnepi lakomát. A sistergő sütő melegséget árasztott, én pedig a szőrmés ágytakarón punnyadva néztem a Csengetett, Mylord? c. kedvenc sorozatomat - természetesen miatta angolul. Szó le nem írhatja, milyen meghittséget és harmóniát jelentett ez a délután számomra. Biztonság, bizalom, törődés, gondoskodás, figyelem, szeretet, otthon, harmónia...
Párszor épp bealudtam volna, amikor is megkérdezte:
- Do you have a glass bowl, Sweetheart?
De nem baj, felkeltem és megmutattam, hol van. Fantasztikusan ügyes a konyhában és jól főz. Igazi főnyeremény. És hogy stílszerű legyek, ahogy Mable szokta mondani a "Csengetett, Mylord-ban?", alig vártam, hogy megkóstolhassam a fenséges lakomát.
Báránysült, pirított krumplival, sült sárga- és fehérrépával, párolt karfiollal és brokkolival, póréhagyma szósszal és gravy-vel.
Vacsora után persze újabb filmnézés együtt, majd megkóstoltuk a karácsonyi pudingot brandy vajjal. Nekem ez is bejött nagyon. Még hogy az angol konyha nem jó... Hm... :) Dehogynem!
Majd délután három óra körül Bill úgy érezte, ideje neki állnia az angol karácsonyi menüt elkészíteni, így birtokba vette a konyhát. A karácsony e része az, amit sosem fogok elfelejteni. Odakinn már sötétedik, a kék órában jártunk, amely remek kontrasztot alkotott az ablakomban lógó üstökössel. Bent pedig a szeretett Férfi főz ünnepi lakomát. A sistergő sütő melegséget árasztott, én pedig a szőrmés ágytakarón punnyadva néztem a Csengetett, Mylord? c. kedvenc sorozatomat - természetesen miatta angolul. Szó le nem írhatja, milyen meghittséget és harmóniát jelentett ez a délután számomra. Biztonság, bizalom, törődés, gondoskodás, figyelem, szeretet, otthon, harmónia...
Párszor épp bealudtam volna, amikor is megkérdezte:
- Do you have a glass bowl, Sweetheart?
De nem baj, felkeltem és megmutattam, hol van. Fantasztikusan ügyes a konyhában és jól főz. Igazi főnyeremény. És hogy stílszerű legyek, ahogy Mable szokta mondani a "Csengetett, Mylord-ban?", alig vártam, hogy megkóstolhassam a fenséges lakomát.
Báránysült, pirított krumplival, sült sárga- és fehérrépával, párolt karfiollal és brokkolival, póréhagyma szósszal és gravy-vel.
Vacsora után persze újabb filmnézés együtt, majd megkóstoltuk a karácsonyi pudingot brandy vajjal. Nekem ez is bejött nagyon. Még hogy az angol konyha nem jó... Hm... :) Dehogynem!
Magyar karácsony
Boldogan ébredtünk 24-én, még akkor is, ha odakinn sütött a nap és 12 fok volt. Plusz 12 fok. Nem húztam el a függönyt, hogy meghitt hangulatot teremtsek a karácsonyi reggelinkhez. Minden égő égett és meggyújtottam a gyertyákat az adventi koszorún is. Belebújtam szép, királykék, selyem hálóingembe, bekapcsoltam a karácsonyi zenét és megreggeliztünk.
A Bazilikában meglepetésként ért a turisták száma és az, hogy fiatal csajok piros rúzsban és Michael Kors és egyéb divat szerelésben jelentek meg. Az épület csodálatos és az orgona hangja lenyűgöző. A "Mennyből az angyalt" és a "Csordapásztorokat" ismertem, s ennek örültem. A miséhez és az imákhoz nem tudtam hozzászólni, de örültem, hogy végre eljutottam egy ejféli misére. Ugyan nem vagyok hívő, mindig is érdekelt, milyen. Bár, szívem szerint jobban érdekelt volna egy, a Margitszigeten található, hangulatos, kis kápolnához hasonló templomban lévő éjféli mise, kórussal.
Háromnegyed egykor indultunk haza, aminek fölöttébb örültem, mivel nem volt egyszerű magas sarkúban végig állni a misét, ráadásul szakadt rólam a víz a templomban. (Nem, nem arról van szó, hogy izzadtam, mint kurva a templomban. :) )
Ami csodálatos volt számomra az, hogy amikor hazaértünk, bekapcsoltam az égőket, és a hangulatos fények mellett, karácsony éjjelén egy kávé és sütemény mellett még beszélgettünk vagy fél órát arról, hogyan éreztük magunkat, mit tetszett, mi nem, beszélgettünk vallásról, szokásokról. Meghitt volt és csodálatos. Nincs jobb szó rá: csodálatos volt.
A kései reggeli után lassan készülődni kezdtünk. Közben betettem a Sztárom a párom c. filmet, amit ő is szeret. Izgatottan öltöztem föl, ám ő higgadt maradt, mi több, lelkesen várta már a családommal való találkozást és az egész szentestét. Szépen, de nem túlzásba esve felöltözve indultunk el. Vezetés közben lettem ám igazán ideges, s bevallom, tartottam attól, hogyan fogja a családom fogadni őt. Bár egyre biztosabb lettem abban, hogy ha bármi kifogásuk van is, azt nem szenteste fogják szóvá tenni, hanem majd januárban, amikor már csak én megyek hozzájuk.
Amikor beléptünk a lakásba, meglepetésemre már a bátyám is ott volt, pedig esküdni mertem volna, hogy késni fog, ahogy szokott. Anyám vidáman és mosolyogva jött ki a konyhából, és ahogyan előre tanítottam, úgy köszönt:
- Hello, Bill! - mondta hajlott korú anyám vidáman, majd a bátyám került elő a nagy szobából (alias nappali), és üdvözölte kézfogással a szerelmem.
- Bocsi - váltott hirtelen magyarra a tesóm -, Apu kavar már megint, szokásához híven. Beléptem a nagy szobába és Apám a kanapén feküdt. Már megint a szíve és hogy ő rosszul van. Mivel Apám már találkozott Billel egy hónapja a koncerten, lazán üdvözölte:
- Hello. I am not well. I am old. - mondta gondterhelten.
- No, you are not. - vágta rá Bill határozottan, de nem bántón, miközben csípőre tette a kezét, én meg csak csodálattal kuncogtam a bajszom alatt, hogy milyen könnyedén veszi Apám lelki zsarolását. Anyám asztalhoz szólított, s Apám is átvánszorgott valahogy. Billt már előre felkészítettem a hagyományos magyar karácsonyi menüre, így simán bevállalta a halászlevet, ami egyébként ízlett neki, mivel az testes volt, a sült pisztrángot párolt zöldséggel és sajtszósszal (mivel nem rajong a tartár mártásért) és sült krumplival.
Ebéd közben a bátyám is és Apám is beszélgettek Billel, s Apám láthatóan azonnal jobban érezte magát, amint új társaságra akadt. Ugyanakkor megállapítottam magamban, hogy jobb az nekünk, hogy Apámnak kommunikációs korlátai vannak. Így legalább nem tudja összes pesszimizmusát és depresszióját Billre borítani.
Miután végeztünk, átmentünk a nagy szobába. A többiek kávéztak, Anyám mosogatott. Meglepően jól ment a társalgás, s persze Apám lemezgyűjteményénél kötöttünk ki, amit szintén előre vázoltam Billnek. Hallgattunk karácsonyi dalokat Elvis Presley-től, majd apám kedvenc dalát. Szóba került az ezer éves, ám elit lemezjátszónk, a hatvanas évek együttesei és énekesei. Telt, múlt az idő, így végül lejátszottam a karácsonyi zenegyűjteményemet a laptopomról, miközben bátyámmal az idén is igen formás, kínai műfenyőt díszítettük. Meséltem Billnek a karácsonyi díszek történetéről, az üvegdíszekről, a papírdíszekről, a különleges, piros fényű lengyel izzósorról, ő pedig csodálva nézett bennünket és nagyon meghatónak találta, ahogyan a fát díszítettük.
Végre kész lett a fa, már csak bátyám barátnőjét vártuk, hogy kezdődhessen az ajándékozás. Ez a rész kissé vontatott és fárasztó volt, de úgy érzem, sikerült áthidalni. Hét óra körül megérkezett végre valahára, és a rövid bemutatkozás és szusszanás után kezdődhetett az ünneplés. Anyám csengetett a haranggal, én elindítottam a "Mennyből az angyalt", amit együtt énekeltünk a piros fényárban úszó szobában. Még pár dal lement, majd felkapcsoltam a villanyt és elkezdtük átadni az ajándékokat. Utólag, amikor Bill mesélte, hogy érdekes volt számára figyelni a szokásokat, esett le a tantusz, hogy náluk nincs ez az átadom az ajándékom c. dolog. Náluk csak ott vannak az ajándékok a fa alatt, rá van írva, hogy kié a cucc, és mindenki kibontja a sajátját. Megspórolják az érzelmi részt. Számomra ez rideg, de hát ők így csinálják.
Mindenki örült mindennek, majd kértem a családomat, hogy üljük körbe az ebédlőasztalt még egyszer, mert van még valami meglepetés. Bill ugyanis vett Christmas Cracker-t. Elmagyarázta, hogy mi is ez, majd keresztbe tartott karral mindenki megfogta a szomszédja és a saját crackerjének egy végét, majd háromra meghúztuk. Pukkantak a dolgok, majd kiestek belőle az apró ajándékok, egy lapocska, amin egy vicc és egy téma állt, valamint egy papír korona, amit aztán a mákos guba elfogyasztásánál mindenki viselt.
A móka után végre elkezdtünk társasozni, amit mindenki élvezett. Sokat nevettünk, és nagyon gyorsan elrepült az idő. Tizenegyre végeztünk, amikor is ideje volt eldönteni, hogy ki akart éjféli misére menni, és ki nem. Végül senki sem csatlakozott a családomból, így kettesben vágtunk neki. Végül a Bazilika mellett döntöttünk.
A Bazilikában meglepetésként ért a turisták száma és az, hogy fiatal csajok piros rúzsban és Michael Kors és egyéb divat szerelésben jelentek meg. Az épület csodálatos és az orgona hangja lenyűgöző. A "Mennyből az angyalt" és a "Csordapásztorokat" ismertem, s ennek örültem. A miséhez és az imákhoz nem tudtam hozzászólni, de örültem, hogy végre eljutottam egy ejféli misére. Ugyan nem vagyok hívő, mindig is érdekelt, milyen. Bár, szívem szerint jobban érdekelt volna egy, a Margitszigeten található, hangulatos, kis kápolnához hasonló templomban lévő éjféli mise, kórussal.
Háromnegyed egykor indultunk haza, aminek fölöttébb örültem, mivel nem volt egyszerű magas sarkúban végig állni a misét, ráadásul szakadt rólam a víz a templomban. (Nem, nem arról van szó, hogy izzadtam, mint kurva a templomban. :) )
Ami csodálatos volt számomra az, hogy amikor hazaértünk, bekapcsoltam az égőket, és a hangulatos fények mellett, karácsony éjjelén egy kávé és sütemény mellett még beszélgettünk vagy fél órát arról, hogyan éreztük magunkat, mit tetszett, mi nem, beszélgettünk vallásról, szokásokról. Meghitt volt és csodálatos. Nincs jobb szó rá: csodálatos volt.
Karácsonyi álom
Gyakorlatilag advent eleje óta pörögtem és készülődtem. Ajándék vásárlás, adventi koszorúk és karácsonyi ajándékok készítse, hangulatelemek beszerzése, a menü összeállítása és az alapanyagok beszerzése és természetesen szépségápolás
és sportolás. Pihenésre vajmi időm maradt, ami meg is bosszulta magát
egy migrénes fejfájás formájában, amit hányás követett. Kimerültem és rettenetesen fáradt voltam, mégsem bántam meg, hogy szigorúan előírt listát követve haladtam az előkészületekkel. Miért? Azért, mert hat év után először nem egyedül töltöttem a karácsonyt! Testem minden porcikája várta és vágyta az ünnepet, a hangulatot, az együttlétet.
December 23-án már csak az utolsó simítások voltak hátra, úgy mint hajmosás, fürdés, asztal terítés, ágynemű húzás, fogas összerakás. A gép este hétkor szállt le Ferihegyen (igen, csak azért is Ferihegy), ám én már délután ötkor elindultam, hogy még beugorjak a Tescoba izzósort venni, mivel kevésnek ítéltem a meglévő hangulat fényeimet. Nem jártam sikerrel, ellenben eszembe jutott, hogy kell még vennem ásványvizet, narancslevet és vécépapírt. A narancslevét hajlamos vagyok elfelejteni, pedig ezzel indul a reggelije. Már párszor megjártam, de ezúttal nem akartam elfelejteni. A pénztárnál a hölgy nem akarta elfogadni az Erzsébet utalványomat, mondván, hogy vécépapír is van a vásárolt holmik között. Értetlenül álltam a helyzet előtt, de azzal nyugtattam magam, hogy karácsony van, nem húzom föl magam. Röpke vásárlásom után átsuhantam a pár méterre lévő OBI-ba az égősorért. A kertészeti részen található karácsonyi vásár siralmas képet nyújtott: kifosztott és már félig leszerelt részleg, csönd és lézengő vásárlók mindenütt. A csöndet csak egy felhúzható zenedoboz csilingelése törte meg. Bevallom, nagyon tetszett, még meg is vettem volna, ha a dobozon lévő Mikulás dizájnja tetszett volna. Így otthagytam és gyorsan kiválasztottam a két égősort. "Már megint ezreket hagyok itt" - tűnődtem magamban, ám egy hang azt mondta, ne törődjek vele, ez az első karácsonyunk, ami mindig különleges és szépnek kell lennie. Így hát megvettem a girlandot, a csillag alakú égősort és a meleg sárga fényű izzósort. A pénztárnál vettem észre, hogy keresett Krisz, az ex kutya-szitter. Már ezer éve nem beszéltem vele. Amikor kiléptem az áruházból, szinte izzadtam a plusz tíz fokos téli estében. "Micsoda karácsonyhoz nem illő időjárás!" - méltatlankodtam. Ám most jól jött, hiszen még volt időm az indulásig, az áruház parkolójában nem kell fizetni a parkolásért, hideg sincs, így tudok pár szót beszélni Krisszel. Így is történt, mintegy negyed órában elmeséltük egymásnak, kivel mi történt az elmúlt fél évben. Jó volt újra hallani a hangját és tudni róla, hiszen éveken át szerves része volt az életemnek-életünknek. Gréti szerette és mindketten bíztunk Kriszben. Krisz pedig szeretettel és gondoskodással fordult a kutyám felé.
Amikor befejeztük, útnak indultam. A reptér előtti utolsó benzinkútnál lefordultam és megnéztem az interneten, hogy mikorra várható a landolás. Örömmel láttam, hogy korábbra várják a gépet, így uccu neki, máris haladtam tovább. Hihetetlen, hogy már mennyire rutinosan mozgok a reptérre vezető úton és a reptéren. Isten tudja idén hányszor jártam ott. Leparkoltam, és felszaladtam a terminálba. Nem, ezúttal nem Genfet kellett keresnem a kijelzőn, hanem Zürichet. "Zürich, Zürich... Ott van! 18:50 - Landed" - olvastam magamban hangosan. Ezen kívül egy finn gép szállt még le ehhez az időponthoz közel. Mindig örülök, ha nincs tumultus, kevesebb ember jön ki az ajtón és így jobban látom Őt. Már vagy tizenöt perce szobroztam a kijáratnál, de egy lélek sem jött még ki. Végre szállingózni kezdtek az emberek, majd a várakozók karjaiban kötöttek ki: ölelések, puszik, csókok, kézfogások, hátveregetések mindenütt. Nem éppen olyan, mint az Igazából szerelem c. filmben a Heathrow-n készült jelenetnél, de a lényeg ugyanaz. Újra nyílott az ajtó és megpillantottam a magas férfit, világoskék ingben, szürke, vastag, kötött kardigánban, mosott farmerban, barna hasított bőr kabátban és szemüvegben. Szívem dobbant egyet a fess férfi láttán, majd elhúztam a számat és mosolyogva indultam felé. Karját a derekam köré fonta, majd szájon csókolt.
- Hello, Babes. - mondta lágyan.
Nem vesztegettük az időt, majd otthon ölelkezünk. Mindketten tudjuk, mennyire drága és inkorrekt a parkolási rendszer a reptéren, ezért az első mindig az, hogy kijussunk innen minél hamarabb.
A gyakorlatilag majdnem üres városon hamar átsuhantunk. Fényárban úszott a belváros, melyet csodálattal figyelt. Amikor a körutat átlépvén a kerületbe értünk, elmagyaráztam, hogy indulásom előtt kértem odafentről egy parkolóhelyet. Sajnos ez az, amivel rendszeresen meg kell küzdeni minden áldott nap és este a lakóhelyemen. És mit ad isten? Működött! A házunk előtt találtam egy helyet.
Egymást csodálattal bámulva és csókolva jutottunk fel a lifttel az emeletre, s végre megérkeztünk. Végre megölelhettük egymást. Szeretem állva megölelni, olyankor az egész testét érzem. Szorosan ölelt, majd megcsókolt.
- Coffee? - kérdeztem.
- Yes, that would be lovely. - felelte. Amíg ő kipakolta a ruháit a fogasra, addig én elkészítettem a kávét, majd felraktam az újonnan vásárolt girlandot és a csillag alakú égősort az ágy fölött lévő olvasólámpákra, mintegy imitálván, hogy karácsonyfa alatt fekszünk. A másik égősort pedig a tévé fölött lévő könyvespolcra tettem. Minden hangulatvilágítást felkapcsoltam, majd a megterített asztalon álló, piros-fehér karácsonyfára mutattam.
- This is beautiful, Baby. - mondta ámulatba ejtve, s érzem, hogy komolyan le van nyűgözve. Igyekeztem szép hangulatot teremteni, stílusosat, amiben ő is jól érzi magát. A kávé kész, elé tettem és örömmel kóstolta meg az általam sütött áfonyás muffint, ami ezúttal véleményem szerint nem sikerült. Míg majszolta, melegíteni kezdtem a vacsorát. Egyszer csak egy hatalmas csomaggal a kezében elém állt, és azt mondta, ezt nem tudta nem megvenni és nekünk vette. Kibontottam a masnival átkötött csomagot és egy csodálatos, hatalmas, barna, szőrmés ágytakaró volt benne. Le voltam nyűgözve... Ezt azért vette, mert mind a ketten arról ábrándozunk, milyen jó lehet egy puha, lágy szőrmén, kandalló előtt szeretkezni. Nos, nincs karácsonyfánk, sem kandallónk, sem szőrménk, de boldog vagyok a szőrmés ágytakaróval és a felettünk lógó girlanddal és a hangulatvilágítással. Amolyan do-it-yourself módra sikerült nagyjából összehozni azt, amire vágyunk.
Miután végeztünk a könnyű vacsorával, zuhany következett, majd természetesen muszáj volt kipróbálni a pihe puha ágytakarón és a lágy fények melletti szeretkezést. Mondhatom, isteni volt... De ami még ennél is jobb volt, az a paplan alatti összebújva elalvás. Hihetetlen biztonság érzést ad az, amikor hátulról átölel, finoman megfogja a bal mellem, fenekem az ölébe tolom és elnyom az álom. A karácsonyi álom...
December 23-án már csak az utolsó simítások voltak hátra, úgy mint hajmosás, fürdés, asztal terítés, ágynemű húzás, fogas összerakás. A gép este hétkor szállt le Ferihegyen (igen, csak azért is Ferihegy), ám én már délután ötkor elindultam, hogy még beugorjak a Tescoba izzósort venni, mivel kevésnek ítéltem a meglévő hangulat fényeimet. Nem jártam sikerrel, ellenben eszembe jutott, hogy kell még vennem ásványvizet, narancslevet és vécépapírt. A narancslevét hajlamos vagyok elfelejteni, pedig ezzel indul a reggelije. Már párszor megjártam, de ezúttal nem akartam elfelejteni. A pénztárnál a hölgy nem akarta elfogadni az Erzsébet utalványomat, mondván, hogy vécépapír is van a vásárolt holmik között. Értetlenül álltam a helyzet előtt, de azzal nyugtattam magam, hogy karácsony van, nem húzom föl magam. Röpke vásárlásom után átsuhantam a pár méterre lévő OBI-ba az égősorért. A kertészeti részen található karácsonyi vásár siralmas képet nyújtott: kifosztott és már félig leszerelt részleg, csönd és lézengő vásárlók mindenütt. A csöndet csak egy felhúzható zenedoboz csilingelése törte meg. Bevallom, nagyon tetszett, még meg is vettem volna, ha a dobozon lévő Mikulás dizájnja tetszett volna. Így otthagytam és gyorsan kiválasztottam a két égősort. "Már megint ezreket hagyok itt" - tűnődtem magamban, ám egy hang azt mondta, ne törődjek vele, ez az első karácsonyunk, ami mindig különleges és szépnek kell lennie. Így hát megvettem a girlandot, a csillag alakú égősort és a meleg sárga fényű izzósort. A pénztárnál vettem észre, hogy keresett Krisz, az ex kutya-szitter. Már ezer éve nem beszéltem vele. Amikor kiléptem az áruházból, szinte izzadtam a plusz tíz fokos téli estében. "Micsoda karácsonyhoz nem illő időjárás!" - méltatlankodtam. Ám most jól jött, hiszen még volt időm az indulásig, az áruház parkolójában nem kell fizetni a parkolásért, hideg sincs, így tudok pár szót beszélni Krisszel. Így is történt, mintegy negyed órában elmeséltük egymásnak, kivel mi történt az elmúlt fél évben. Jó volt újra hallani a hangját és tudni róla, hiszen éveken át szerves része volt az életemnek-életünknek. Gréti szerette és mindketten bíztunk Kriszben. Krisz pedig szeretettel és gondoskodással fordult a kutyám felé.
Amikor befejeztük, útnak indultam. A reptér előtti utolsó benzinkútnál lefordultam és megnéztem az interneten, hogy mikorra várható a landolás. Örömmel láttam, hogy korábbra várják a gépet, így uccu neki, máris haladtam tovább. Hihetetlen, hogy már mennyire rutinosan mozgok a reptérre vezető úton és a reptéren. Isten tudja idén hányszor jártam ott. Leparkoltam, és felszaladtam a terminálba. Nem, ezúttal nem Genfet kellett keresnem a kijelzőn, hanem Zürichet. "Zürich, Zürich... Ott van! 18:50 - Landed" - olvastam magamban hangosan. Ezen kívül egy finn gép szállt még le ehhez az időponthoz közel. Mindig örülök, ha nincs tumultus, kevesebb ember jön ki az ajtón és így jobban látom Őt. Már vagy tizenöt perce szobroztam a kijáratnál, de egy lélek sem jött még ki. Végre szállingózni kezdtek az emberek, majd a várakozók karjaiban kötöttek ki: ölelések, puszik, csókok, kézfogások, hátveregetések mindenütt. Nem éppen olyan, mint az Igazából szerelem c. filmben a Heathrow-n készült jelenetnél, de a lényeg ugyanaz. Újra nyílott az ajtó és megpillantottam a magas férfit, világoskék ingben, szürke, vastag, kötött kardigánban, mosott farmerban, barna hasított bőr kabátban és szemüvegben. Szívem dobbant egyet a fess férfi láttán, majd elhúztam a számat és mosolyogva indultam felé. Karját a derekam köré fonta, majd szájon csókolt.
- Hello, Babes. - mondta lágyan.
Nem vesztegettük az időt, majd otthon ölelkezünk. Mindketten tudjuk, mennyire drága és inkorrekt a parkolási rendszer a reptéren, ezért az első mindig az, hogy kijussunk innen minél hamarabb.
A gyakorlatilag majdnem üres városon hamar átsuhantunk. Fényárban úszott a belváros, melyet csodálattal figyelt. Amikor a körutat átlépvén a kerületbe értünk, elmagyaráztam, hogy indulásom előtt kértem odafentről egy parkolóhelyet. Sajnos ez az, amivel rendszeresen meg kell küzdeni minden áldott nap és este a lakóhelyemen. És mit ad isten? Működött! A házunk előtt találtam egy helyet.
Egymást csodálattal bámulva és csókolva jutottunk fel a lifttel az emeletre, s végre megérkeztünk. Végre megölelhettük egymást. Szeretem állva megölelni, olyankor az egész testét érzem. Szorosan ölelt, majd megcsókolt.
- Coffee? - kérdeztem.
- Yes, that would be lovely. - felelte. Amíg ő kipakolta a ruháit a fogasra, addig én elkészítettem a kávét, majd felraktam az újonnan vásárolt girlandot és a csillag alakú égősort az ágy fölött lévő olvasólámpákra, mintegy imitálván, hogy karácsonyfa alatt fekszünk. A másik égősort pedig a tévé fölött lévő könyvespolcra tettem. Minden hangulatvilágítást felkapcsoltam, majd a megterített asztalon álló, piros-fehér karácsonyfára mutattam.
- This is beautiful, Baby. - mondta ámulatba ejtve, s érzem, hogy komolyan le van nyűgözve. Igyekeztem szép hangulatot teremteni, stílusosat, amiben ő is jól érzi magát. A kávé kész, elé tettem és örömmel kóstolta meg az általam sütött áfonyás muffint, ami ezúttal véleményem szerint nem sikerült. Míg majszolta, melegíteni kezdtem a vacsorát. Egyszer csak egy hatalmas csomaggal a kezében elém állt, és azt mondta, ezt nem tudta nem megvenni és nekünk vette. Kibontottam a masnival átkötött csomagot és egy csodálatos, hatalmas, barna, szőrmés ágytakaró volt benne. Le voltam nyűgözve... Ezt azért vette, mert mind a ketten arról ábrándozunk, milyen jó lehet egy puha, lágy szőrmén, kandalló előtt szeretkezni. Nos, nincs karácsonyfánk, sem kandallónk, sem szőrménk, de boldog vagyok a szőrmés ágytakaróval és a felettünk lógó girlanddal és a hangulatvilágítással. Amolyan do-it-yourself módra sikerült nagyjából összehozni azt, amire vágyunk.
Miután végeztünk a könnyű vacsorával, zuhany következett, majd természetesen muszáj volt kipróbálni a pihe puha ágytakarón és a lágy fények melletti szeretkezést. Mondhatom, isteni volt... De ami még ennél is jobb volt, az a paplan alatti összebújva elalvás. Hihetetlen biztonság érzést ad az, amikor hátulról átölel, finoman megfogja a bal mellem, fenekem az ölébe tolom és elnyom az álom. A karácsonyi álom...
2015. január 1., csütörtök
English Rose
Úgy érzem, meg kell újulnom és a blognak is. Már vagy két éve nem változtattam semmit sem a blogomon. Mi több, hiányzik az asztro blogom. Lehet, hogy újra beindítom, még nem tudom. De az biztos, hogy változáson megyek keresztül, hiszen 2014 rendkívül sok mindent hozott, és a változás még nem ért véget. Akik rég nem láttak, mind azt mondják, hogy ki vagyok virulva és ragyogok. Nos, remélem, hogy az új felület is ezt tükrözi majd. Mielőtt elmesélem, mit takar a bejegyzés címe és mi a története, egy leltár az óévről. Hogy miket csináltunk és mik történtek? Lássuk csak!
-Összejöttünk január közepén.
-Január 21-én meghalt Gréti. :(
-Elmentünk megnézni az amerikai autó kiállítást.
-Voltunk moziban többször.
-Voltunk együtt bevásárolni és shoppingolni (ruhát, cipőt stb.).
-Voltunk együtt IKEA-ban.
-Egy csodálatos hétvégét töltöttünk Párizsban, ahol eljutottam végre a Montemartre-ra és a Sacre Coeur-be, továbbá végre felülhettem egy lóra a körhintán, ami nem mellesleg a kivilágított Eiffel-torony előtt volt.
-Elmentünk egy jazz koncertre a Zeneakadémiára.
-Voltam nála Svájcban, ahol meglátogattuk Sherlock Holmes szobrát és a múzeumot, ami hál' istennek felkeltette az érdeklődését az angol fiktív detektív iránt.
-Elmentünk Szentendrére a Skanzenba.
-Bejártuk Dublint, majd átruccantunk Angliába, ahol megismertem a barátait és az édesapját.
-Angliában (f)elvitt egy világítótoronyhoz/ba, amire körülbelül 23 éve vágytam.
-Leugrottunk csobbanni a Velencei-tóhoz.
-Találkoztunk barátokkal és együtt ebédeltünk.
-Életem első package nyaralását töltöttem vele Krétán, 4 csillagos szállodában, tengerparton.
-Eljutottam Santorinire, amit sosem hittem, hogy sikerülni fog egyszer.
-Voltunk a Beach Boys koncerten apámmal együtt.
-Karácsonyi ajándékokat vásároltunk együtt még adventkor.
-Együtt töltöttük az első karácsonyunkat, együtt főztünk, társasoztunk a családommal, éjféli misén voltunk a Bazilikában.
-Wellness hétvégén voltunk Debrecenben.
-Együtt szilvesztereztünk.
Ha azt vesszük, hogy relatíve kevés időt töltünk együtt a távolság miatt, akkor ordít, hogy mennyi mindent csináltunk. Nem csoda, ezeket be kell passzírozni abba az időbe, amit itt tud tölteni. Hihetetlen... Csupa olyan dolgot csináltunk, ami az ÉLETET jelenti és amiket ezer éve szerettem volna csinálni valakivel az élményt megosztva. És lám...
S mit takar az új imázsom? Nos, mindig szerettem az angol rusztikus country stílust némi skandináv romantikával és provanszi stílussal vegyítve. Ezt tükrözi az új dizájn. Hiszem, hogy ez is egyfajta önkifejezés és visszatükrözi az ember lelki világát.
Amikor rábukkantam a háttérre, ez a név volt kiírva: "English Rose". És hogy miért lepődtem meg a néven? Amikor B. megmutatta a bátyjának a fotómat, azt mondta, tipikus kelet-európai nő vagyok. Én ezt nem gondolom így, de nem kárhoztatom érte. Gondolom, olyan lehet ez, mint az európai ember az ázsiaival. Ferde szem, ferde szem, egyre megy. Aztán amikor ott van, kezdi látni a különbséget japán és kínai, vietnámi és koreai között. Mi is meg tudjuk ránézésre mondani, hogy kinek van orosz vagy cseh esetleg szerb feje vagy beütése. De nem baj, B. bátyja nem látja ezt.
Mindazonáltal nem hagyott nyugodni a kérdés, és megkérdeztem a jó öreg Pault, hogy ő, mint egy másik autentikus angol személy mit gondol a kérdésről.
-Do I look like an Eastern European woman?
-No, not really. Rather like an English Rose. :)
Helyben vagyunk. English Rose.
Well done in 2014, let's have a 'seriously fantastic' 2015!
-Összejöttünk január közepén.
-Január 21-én meghalt Gréti. :(
-Elmentünk megnézni az amerikai autó kiállítást.
-Voltunk moziban többször.
-Voltunk együtt bevásárolni és shoppingolni (ruhát, cipőt stb.).
-Voltunk együtt IKEA-ban.
-Egy csodálatos hétvégét töltöttünk Párizsban, ahol eljutottam végre a Montemartre-ra és a Sacre Coeur-be, továbbá végre felülhettem egy lóra a körhintán, ami nem mellesleg a kivilágított Eiffel-torony előtt volt.
-Elmentünk egy jazz koncertre a Zeneakadémiára.
-Voltam nála Svájcban, ahol meglátogattuk Sherlock Holmes szobrát és a múzeumot, ami hál' istennek felkeltette az érdeklődését az angol fiktív detektív iránt.
-Elmentünk Szentendrére a Skanzenba.
-Bejártuk Dublint, majd átruccantunk Angliába, ahol megismertem a barátait és az édesapját.
-Angliában (f)elvitt egy világítótoronyhoz/ba, amire körülbelül 23 éve vágytam.
-Leugrottunk csobbanni a Velencei-tóhoz.
-Találkoztunk barátokkal és együtt ebédeltünk.
-Életem első package nyaralását töltöttem vele Krétán, 4 csillagos szállodában, tengerparton.
-Eljutottam Santorinire, amit sosem hittem, hogy sikerülni fog egyszer.
-Voltunk a Beach Boys koncerten apámmal együtt.
-Karácsonyi ajándékokat vásároltunk együtt még adventkor.
-Együtt töltöttük az első karácsonyunkat, együtt főztünk, társasoztunk a családommal, éjféli misén voltunk a Bazilikában.
-Wellness hétvégén voltunk Debrecenben.
-Együtt szilvesztereztünk.
Ha azt vesszük, hogy relatíve kevés időt töltünk együtt a távolság miatt, akkor ordít, hogy mennyi mindent csináltunk. Nem csoda, ezeket be kell passzírozni abba az időbe, amit itt tud tölteni. Hihetetlen... Csupa olyan dolgot csináltunk, ami az ÉLETET jelenti és amiket ezer éve szerettem volna csinálni valakivel az élményt megosztva. És lám...
S mit takar az új imázsom? Nos, mindig szerettem az angol rusztikus country stílust némi skandináv romantikával és provanszi stílussal vegyítve. Ezt tükrözi az új dizájn. Hiszem, hogy ez is egyfajta önkifejezés és visszatükrözi az ember lelki világát.
Amikor rábukkantam a háttérre, ez a név volt kiírva: "English Rose". És hogy miért lepődtem meg a néven? Amikor B. megmutatta a bátyjának a fotómat, azt mondta, tipikus kelet-európai nő vagyok. Én ezt nem gondolom így, de nem kárhoztatom érte. Gondolom, olyan lehet ez, mint az európai ember az ázsiaival. Ferde szem, ferde szem, egyre megy. Aztán amikor ott van, kezdi látni a különbséget japán és kínai, vietnámi és koreai között. Mi is meg tudjuk ránézésre mondani, hogy kinek van orosz vagy cseh esetleg szerb feje vagy beütése. De nem baj, B. bátyja nem látja ezt.
Mindazonáltal nem hagyott nyugodni a kérdés, és megkérdeztem a jó öreg Pault, hogy ő, mint egy másik autentikus angol személy mit gondol a kérdésről.
-Do I look like an Eastern European woman?
-No, not really. Rather like an English Rose. :)
Helyben vagyunk. English Rose.
Well done in 2014, let's have a 'seriously fantastic' 2015!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)