Egyik előző életem

Először nem mertem és nem is akartam kiírni magamból, csak egy embernek. Most, hogy már eltelt 6 nap, azt hiszem, menni fog. Amúgy is követnem kéne lelki gyógyítóm tanácsát...

Hétfőn ún. utaztatáson (pránanadi) voltam. Mi is ez tulajdonképpen? Az előző életek eseményei a tudatalattiban vannak, amelyek programjait az azonosságok kapcsolják be, mint azonos emberek, helyszín, szituáció, időjárás, stb. Az utazással leveszik a fizikai és lelki fájdalmakat és az esemény átkerül a tudatos elmébe. Vagyis az utazó már tud különbséget tenni az elmúlt élet és a jelen élet között, felismeri, hogy már nem kell a régi előző életből hozott mintákat követnie. Ennek érdekében az utazó megvizsgálja, hogy az előző életbeli események hogyan tükröződnek vissza a jelen életében. Az utazás fizikai és lelki fájdalmakkal jár, amiken újra és újra átmegyünk. Az utaztató feladata, hogy belenyomja az utazó fejét a trutyiba, hogy a fájdalmadat teljes mértékben átélje, megértse, elengedje és megbocsásson annak, akinek kell, és hogy új döntéseket hozhasson. Rá kell nézni mindenre. Az utaztatás technika olyan, mint egy nagy szívlapát. Ez az eszköz. De a munkát az utazónak kell elvégeznie. Vagyis az utazónak kell kiásnia magát a trutyiból ennek a lapátnak a segítségével.

Elmondtam az utaztatónak, hogy két téma van, amit meg szeretnék oldani. Az egyik egy teher, amit már vagy húsz éve cipelek, soha senkinek nem beszéltem róla és velem történt meg, a másik pedig Leó. Az, hogy nem zavarja a lelkiismeretemet ez a viszony, pedig kéne. Választ szerettem volna kapni arra, hogy ez miért van, hol siklott ki az értékrendem, és miért nem tudok teljesen elszakadni. Nem tudtam, melyik problémával kell foglalkozni először, de az utaztató azt mondta, majd a tudatalatti megmondja, hová kell bemenni. (Az alábbi beszámolóban a kérdéseket az utaztató tette föl.)

Egy kellemes, pasztell ciklámen színű szobában feküdtem teljesen ellazulva. A szívemmel egy vonalban egy gyertya égett, rajtam piros takaró. A szemem becsuktam, és innentől kezdve már csak éreztem és hallottam azt, amit az utaztató tett. Egyik kezét a homlokomra, a másikat a köldökömre tette és halkan elmondta azt, amit el kellett mondania. Nem értettem, de nem zavart.
Aztán elkezdődött. Egy rózsát kellett elképzelnem. Bordóba hajló volt a virág, hosszú szárral, tövisekkel. A rózsa még nem nyílt ki egészen, közepes feje volt. Szagot nem éreztem, zenét nem hallottam. Majd egy réten feküdtem, köröttem fák. A legvastagabb törzsű fához mentem, aztán felmásztam a tetejére. Ott egy ezüstfonalat kellett elképzelni, amivel távolodtam ki a világűrbe. Kisvártatva onnan vissza kellett jönnöm, le a földre. Le kellett néznem a lábamra, és elmondani, mit látok. Már itt sírtam...
Meztelen volt a lábam. Csak a zöld, puha füvet éreztem a talpam alatt. Hogy nézel ki? Nem láttam magam, akármennyire is erőlködtem. Szegény vagy? Nem. Akkor? Ki vagy? Csak egy bőr van rajtam. Férfi vagy, vagy nő? Férfi. Nagy, tagbaszakadt, középkorú férfi. Őskor. Mit csinálsz ott? Vadászom. Nappal van, egyedül vagyok. Várom, hogy besötétedjen. Nyár van, süt a nap, zöld minden. Amíg besötétedik, nézem a virágokat. Mire vadászol? Szarvasra. Besötétedett. Ott a szarvas? Igen, nézzük egymást. Megölöd? Nem, nem bántom. Nem tudom megölni. Most mi lesz, ha nem ölöd meg? Zsákmány nélkül mész haza? Nem. Bemegyek az erdőbe és keresek egy vaddisznót. Miért? Mert az nem olyan fenséges állat, mint a szarvas, azt könnyebb megölni. Megtaláltad a vaddisznót? Igen, belé vágom a kést. A faluba hurcolom. Mi történik a faluban? Gyerekeket látok ujjongani a zsákmány körül. Leó gyerekei. Aztán jönnek még asszonyok, nők, örülnek. Rám nem figyelnek. Nem szeretnek. Én csak a falu szélén ülök egyedül. Magányos vagyok. (Sírok.) Miért? Mert egy nagy, barbárnak tartanak, és nem tudják, milyen vagyok belül. De hiszen én más vagyok belül! Jelen életedben magányos vagy? Igen. Miért? Mert senkit sem érdeklek. Mi kéne ahhoz, hogy érdekeljed az embereket? Meg kéne mutatnom magam. Jelen életedben akarsz ezen változtatni? Igen, de csak azoknak akarok megnyílni, akiknek érdemes.
Korábbra vagy későbbre kell visszamenni az utazott életben? Későbbre. Hol vagy, mit csinálsz?
Egy sziklán vagyok, egyedül élek. Amolyan remete vagy? Igen. Fehér hosszú hajam és szakállam van. Jól érzem magam. Miért? Mert úgy élek, ahogy akartam. Menjünk vissza oda, amikor eljöttél a faluból. Mi történik?
A gyerekek sírnak. Futnak utánam. (Leó gyerekei.) De én elhatároztam, hogy elmegyek. Aztán mi történik a sziklán? Emberek jönnek fel hozzám tanácsot kérni. Kit látsz? Egy fiút. Kit vélsz benne fölfedezni? Kos kollégámat. Milyen tanácsért jön? Az életével kapcsolatban, hogy hogyan éljen, mit tegyen. Azt tanácsolom neki, hogy azt tegye, ami neki jó. Örül, megkönnyebbül, és visszamegy. Jó érzés ez neked? Jó érzés segíteni? Igen. Jönnek mások is? Igen. Sokan. Hallják a hírt, hogy tudok segíteni, és megkedvelnek, bíznak bennem. Lesz egy botom. Magasabb, mint én, azt fogom a kezemben. Jelen életedben is szeretnél segíteni? Igen. (Sírok.) Miért nem teszed? Mert még nem vagyok kész. Mikor leszel kész? Ha meglesznek a papírjaim. Az embereket a papírok érdeklik? Nem mindenkit. Meg nem hiteles, ha valaki úgy segít, hogy ő maga nincs rendben. Ez igaz, de örökké, mindig rendben leszünk, és akkor addig ne is segítsünk másoknak, amíg mi magunk rendbe nem jövünk? És ha az életünk végén lesz? Igaz... Akkor miért nem segítesz most? Mert nincs önbizalmam.
Ki jön még föl a hegyre? Leó jön, megtörve. Segítséget kér. Betegek a gyerekei. Fél. Fél, hogy nem segítek. Azt mondom neki, már késő. Már késő, megbetegedtek, úgy, ahogy jósoltam. Azt mondtam neki korábban, hogy ha nem változtat az életén, akkor ez lesz. De gondolkodom a megoldáson. Mit teszel? A gyerekei miatt lemegyek a hegyről. Fekszenek. Kiküldöm Leót. Kiderül, hogy csak beszélgetni kell a gyerekekkel, akik itt már kamaszok. Meggyógyulnak? Nem. De jobban lesznek. Visszamegyek a hegyre. Ki jön még föl?

És itt jött valaki, aki összefüggésben van a gyerekkori traumámmal, amit viszont továbbra sem akarok elmondani. Ez volt a legmegrázóbb.

Ki jön még föl? Leó gyerekei. Vidámak, örülnek, köszönetet mondanak. Jön még valaki? Leó jön. Örül, mert a gyerekei meggyógyultak. Szeretetet érez irántam, és azt mondja, igazam volt. Megváltoztatta az életét? Nem. De lassan elkezd változtatni. Én nem haragszom rá, örülök. Jön még valaki? Igen. Leóné. Meg van törve az az asszony. Nincs benne harag. Elmondja, hogy örül annak, hogy megszabadult ettől a tehertől, és hogy hálás. Én csak nézem, és azt érzem, hogy sokat tűrt ez az asszony.

A halálom előtti 5 percbe kellett menni. Mit látsz? (Sírok.) Hol vagy? Egyedül vagy? Nem. Fekszem, körülöttem azok, akiknek segítettem. Nem vagyok egyedül. Szeretnek. Mit csinálnak a többiek? Egymásnak mesélik vidáman emlékeiket a tanácsaimmal kapcsolatban. Jó érzés, mert szeretnek. Nem is olyan, mint egy haldoklás, hanem, mint egy örömteli visszaemlékezés. Mit érzel? Azt érzem, jó lenne még velük lenni több időt. Amikor a lelked elhagyja a tested, mit látsz? Felülről látom őket. Simogatják a kezem, közelebb ülnek egymáshoz mindannyian. A halálod után 40 nappal mit látsz? Vidám embereket látok a faluban, akik tovább vitték a szellemiségemet.

Aztán a lelki gyógyítom megjelent előttem. Ő volt a szarvas (ezért nem tudtam megölni). Azt üzente, hogy nyíljak meg.
A Titkok Háza egy mézeskalács házikó volt az erdő közepén. Belül aranyló-sárgás fény áradt, melegség volt bent. A lelki segítőm egy szürke ruhás, tipikus Halloween-kalapú boszorkány volt, aki azt mondta, bízzak magamban.

Aztán a fehér fény visszahozott a jelenbe.

Több, mint 3 órát feküdtem. Nagyon kimerültem, már kb. a felénél hangos hangokat adott a hasam, nemcsak az éhségtől korgott, az utaztató azt mondta, egyből elkezdtem emészteni. Meg hogy nagyon ügyes vagyok, hogy bevállaltam azt a részt, amit kihagytam, és hogy kemény egy menet volt ez az utazás.

Utána este fájt a fejem, meg másnap reggel is gyötrelmes fejfájásom volt, amit egy Cataflam mulasztott el végül. Hányás-hasmenésem nem volt. Azóta sokat gondolkozom ezen. Biztosan visszamegyek még. Egy problémát úgyis 4-5 utazással lehet kidolgozni, megérteni.