A nagy körút azon részén, amerre lakom, van egy Príma Pék. Ördög tudja, hány éve ül - vagy éppen áll - egy hajléktalan a lépcsőjén, kezében coca-colás papír poharat tartva, kéregetve. Párszor el kellett előtte haladnom, mire leesett, hogy mi az, amit időről időre félhangosan mondogat: "Agyepá!" Tisztán és teljes mondatban így hangzana: Adj egy pár forintot! Ebből lett az "agyepá". Azon tűnődtem, hogy vajon az értelmi képessége miatt mondja így, vagy pedig az utca gyötörte meg ennyire. Végül is mindegy, az ember így is hirtelen szégyellni kezdi magát azért, mert éppen finom, friss és meleg péksüteményt vett, aztán meg hálát ad az égnek, hogy nem ő ül a lépcsőn. De ez vajon mindig így volt? Honnan tudjuk, hogy előző életünkben nem mi koldultunk valahol? Milyen életútja lehet ennek az embernek? Honnan jött, mit csinált, hogy itt végezte? Csak azért vált koldussá, mert rossz helyre született le...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése