Körömpörkölt

Egyre jobb a kedvem! Most jöttem föl a futásból, nagyon jó volt. Kicsit féltem, milyen lesz majd melegben futni, de nem volt vészes. És jól ment.
Egy szakaszon sétálni szoktam hazafelé, a patinás kávéháznál. Nyári este lévén az ablakokat kivették, így hallani lehetett, amint a vendégek csevegnek. Nos egy Pécsi Ildikó kaliberű nő ült az egyik fotelban egy tonna sminkkel az arcán, és amolyan két oldalkonttyal, min amilyen Leila hercegnőnek van a Star Warsban, és olyan hatalmas szemüveggel, mint amilyeneket anno a Benny Hill show-ban lehetett látni. De mindez full luxus kivitelben. És épp azt vázolta a barátnőinek, hogy "...igen, a körömpörkölt a kedvencem...". Hát nevethetnékem támadt, olyan vicces volt ez a szitu. :)))

Ma reggel készült rólam két kép. Szerintem jók lettek. Fújt a szél, kócos lettem, de így legalább szexi. Eddig mindenkinek nagyon tetszik.

És ha ez még nem volna elég, kaptam egy szép beírást a vendégkönyvembe.

Akárki találkozni akar Vele...nagyon szedje össze magát...mert ő egy igazi NŐ...és igazi FÉRFI kell mellé! ...szóval Uraim...sok sikert...és ne törj le, ha nem ugrottad meg a mértéket...nem leszel egyedül!

Győzelem

Azért jó, hogy lehet másra is használni a társkeresőt. Például újabb barátságok kialakítására. Pár napja levelezek Don Corleonéval, a Keresztapával. Negyvenes pasas, aki borzasztó szívesen beszélget velem úgy, hogy egyikünk sem akar semmit a másiktól. És nagyon finoman, de jól rámutatott a lényegre Vele kapcsolatban. Felnyitotta a szemem. Még épp jókor, mert már ott tartottam, hogy nem bírom ki, és írok Neki.

De megálltam. És nagyon jó érzés az, hogy felülkerekedtem rajta. Olyan, mintha legyőztem volna valamilyen sötét erőt. Persze eszembe jut még, de ahogy telik az idő, halványul az emléke.

Az alábbi hozzászólás is sokat segített helyre tenni magamban a dolgot:

Így igen...csak nem értem...lehet, hogy meghülyültem...itt ülök a klaviatúra elõtt, látok egy képet...olvasom a sorokat...és õszinte leszek Veled...ez a kettõ így együtt is már nagyon tetszik... Mert helyes vagy, mert érdekes, mert lehet miattad várni az estét, hogy mit hoz ma a levelezés..és tudom elõre, hogy nem lesz unalmas...mert érdekes vagy...és nyitott és õszinte...kedves...szórakoztató...izgató...dióhéjban ennyi!!! és amit nem értek...én ezt így látom egy monitoron át...és aki Veled van..az hol van elromolva??? HOGY NEM LÁT!!!!!

Lazulás

Nos, több értelemben lazulok.

1) Bacardi kólázom, mert olyan mérhetetlen feszültség, düh és fájdalom van bennem, hogy úgy döntöttem, ki kell jönnie valahogy végre.

2) Adatlapomon az alábbiak szerint módosítottam a Partner leírását:

NE indíts azzal, hogy mi a foglalkozásom, mert elég béna! Elárulom: beszerző vagyok. Így hát ezúton pályázatot írok ki a fent megjelölt férfiak körében az alábbiak szerint:

EMBERI kapcsolat céljából olyan férfit keresek, aki meg tudja különböztetni az értékest az értéktelentől, aki magabiztos, szenvedélyes, van humorérzéke, szereti a természetet és a kutyákat.

Bónusz: És aki pisztáciát szeretne, kifogyott, csokoládé nem is volt!

A kedvezőbbnél kedvezőbb pályázatokat fényképpel ellátva levélben kérem! Jó munkát!

A KOR LIMIT ÉS A LAKHELY NEM VÉLETLENÜL VAN KIÍRVA!!!! KÖSZI!

Érdekes, hogy azóta mindenkinek tetszik. :) Büszke vagyok rá, szerintem jó lett.

3) Próbálok levelezgetni, hogy elterelődjön a figyelmem Róla. Piszok nehéz. Mert azért csak ő kell.

Basszus, megzavartak, és kiment a fejemből, mit is akartam írni igazán. Mindegy. Majd holnap.

Híradó

Több, mint egy év után, ma újra néztem tévét, pontosabban híradót. Olyan, mintha a hatására visszatérnék az életbe.

Semmihez sincs kedvem. Majdnem egész nap gép előtt voltam. Fáj a szemem. Nem is megyek futni. Még az a szerencse, hogy délben voltunk egy szigetkörön a kutyával, így a mozgás meg volt.

Mire várok? Ugyan már...

Dilis vagy! Miért nem ébredsz már föl?! Nem kellesz neki!!!

Megkönnyebbülés / Running In The Rain

Napok óta égett már a szemem. Tegnap pedig már bent megfájdult a szemem. Feszült voltam és ingerült. Folyton ő járt a fejemben és vívódtam, egyszerűen majd szét feszített a düh, és ebbe a feszültségbe belefájdult a fejem. Semmi mást nem akartam egész nap, mint végre leülni és átgondolni mindent nyugodtan, és megírni neki, mire jutottam.

Este lefeküdtem aludni, hogy enyhítsem a fájdalmat. Nem sikerült. Muszáj volt gyógyszert bevennem, és némi kólát magamba önteni. Úgy fél tizenegy körül már elmúlt. Lezuhanyoztam, és végre neki álltam a megfogalmazásnak.

Úgy gondolom, jól sikerült levél lett. Nem csöpögős, objektív, mégsem durva, és őszinte. Bevállalós. Olyan levél, amire nem várok választ.

Rá kellett jönnöm, hogy nagy önámítás lenne azt hinni, hogy majd én olyan hatással leszek rá valaha, hogy megváltozik. Fenéket. Viszont azt megmutatta nekem, hogy igenis ilyen férfitípusra vágyom, azzal a különbséggel, hogy akarjon is engem.

Elküldtem. Már jobban voltam. Reggel megjött a visszaigazolás, hogy elolvasta. És hihetetlenül megkönnyebbültem ettől. Már nem fáj. Tovább kell lépni. És egyszerre ettől az érzéstől újra kedvem van zenét hallgatni.

Érdekességek még tegnap estéről:
1) Az Oroszlán srác, aki x hete majdnem felfalt az első találkozón, elnézést kért a viselkedéséért, de azt mondta, maradjunk ennyiben. Rendben.
2) A szemüveg és papucs őrült viszont új néven bejelentkezett hajnalban a keresőn. Ő keresett meg, nem én! De ő is csak magával tud foglalkozni... Teljesen elbűvöli az arcom, még a Photoshop tanfolyamon is rajtam tanulta a retusálást... De akkor miért nem lép? Fene se érti.

Most mindjárt jön a lelkes Rák. Adok egy esélyt ennek is, bár nem fűzök hozzá sok reményt. Nincs szikra... És még mindig nehéz felvállalni megmondani ezt...

∗∗∗∗

Futottam. Esőben. Rég ment ilyen jól. Élveztem a hűvös szelet és azt, hogy könnyed vagyok, és hajt a feszültség. Ilyenkor szeretek a legjobban futni. Amikor bele sem gondolok semmibe, csak futok, tempósan és azon kapom magam, hogy már a táv felénél fordulok vissza. Ez már valóban futásnak nevezhető teljesítmény volt, nem kocogás. Néztem az utat, ahogy egyenesen előttem volt, és csak tepertem, csak tepertem, mintha az életem múlott volna rajta, vagy mintha ezzel megszerezhettem volna őt.

Az időjáráshoz és a lelki állapotomhoz is az Enigma illik most a legjobban, nem tudom, miért. Talán a misztikum, a rejtély miatt. Újra és újra beteszem és meghallgatom. A múltkor Frank Sinatraval voltam így.

Zodiákus

Két nap levélváltás után tegnap eljutottunk az msn-ig. Olyannyira egy húron pendültünk, hogy már folyt mindkettőnk könnye a nevetéstől. Ő futni indult, én kutyázni. Aztán a parkban, útban a futótáv felé találkoztunk.
Vízöntő.
Ironman versenyre készül. Az intellektust nem lehet elvitatni tőle, a Vízöntőtől. Sajnálom, mert értelmes, okos, jó humorú, sportos srác.

És itt jön be a Kos. Iszonyat hatással van rám. Még mindig. Akármennyire is ki akarom verni a fejemből. Nem megy. Egyelőre nem, bárhogy próbálkozom. És úgy érzem, nem tudok megalkudni magammal:

"Vagy kék, vagy semmilyen!"

Vagyis vagy olyan lesz az én emberem, aki nagy hatással lesz rám, vagy semmilyen. Átmenet, megalkuvás nincs. Nem arra vágyom.

Szívem szerint a következőket gyúrnám össze egy pasiba:

Kos+Rák+Oroszlán+Skorpió

Na ez lenne ám csak döfi!

Daydream - Egy régi álom

Döglődik az egyik társkereső, túlterhelt a szerver, így gondoltam, írok addig. Pedig épp az IQ-m a téma egy pasassal.

Tán nyolcadikos lehettem, amikor is nagyon kezdett hódítani az MTV Europe, és mint minden valamire való tinédzser, én is lógtam a képernyő előtt. Nemcsak a videóklippek, hanem a reklámok is lekötöttek. Már akkoriban léteztek nagyon igényes reklámok, néhányat fel is vettem az akkori technikával, azaz videóval. Isten tudja, melyik kazettán lapulhatnak ezek...

Volt egy reklám, amelyhez különösképpen vonzódtam. A C&A reklámfilmje volt. Arra emlékeztem, hogy amolyan barnás felvétel volt, hogy réginek tűnjön. A történetre csak foltokban emlékeztem: sok fiatal a tengerparton, szaladnak a homokdűnék között és persze, hogy egy világítótorony is feltűnik. Mindez a Mamas and Papas Dream A Little Dream Of Me c. dalára.

Tűvé tettem ezért a videóért a világhálót, de hiába. Míg más C&A reklámokat megtaláltam (akkoriban a C&A-nek volt jó néhány hasonló reklámfilmje, mind igényes, s köztük pár nevére, mint "Indian Spirits" vagy "Don Quixote", emlékeztem), ezt sajnos nem. Az őrületbe kergetett, hogy sehol sem akadtam rá. Se a Youtube-on, se a Google nem hozta ki, bárhogy kerestem.

Nos ezúttal nem adtam föl. Isteni ötletem támadt: rákerestem a rendező nevére, azaz Nikolai Karo-ra. És mekkora szerencsém, hogy Mac-re váltottam! Egy mac-es oldal kihozta!!!! Komolyan mondom, majdnem sírva fakadtam, amikor több, mint 15 év után újra megnéztem ezt a reklámot. Nem is tudom, miért. Nagyon tetszik. A barnás képsorok, a világítótorony, a homok, a tenger, a dűne, az égbolton feltűnő zeppelin... és a zene... mintha csak én forgattam volna. No és valahogy a fiatalságom is egyben. Szóval végre megvan!

Íme egy kis ízelítő:

Kattintgatás

Eszement dolog ez az egész!
Itt ülök dél óta a gép előtt - csak néha állok meg és tartok pár perces vagy éppen egy kutyázásnyi szünetet -, és csak kattintgatok. Ma visszamentem a régi keresőbe. Igen, oda, ahol a sok őrült van. Muszáj volt, mert a normálisabb kissé behalt. De dél óta csak söprök. Elutasítom az igénylőket, és koptatom a "nem megfelelőket" immáron jóval nagyobb rutinnal és magabiztossággal. Célirányosan haladok, minek fecséreljek időt olyanokra, akik nem jönnek be és reménytelenek...?

Szóval itt ülök magányomban, és kattintgatok, mint egy idióta. Törlök, írok, elküldök, pipálok. És sehol semmi. Egy normális ember nem akad horogra. Türelmes vagyok, de elnézve a társadalmat, azért ez elég gáz... Dominát keresnek. Bennem? Te jó ég...

Aki meg kellene, az meg... á, komolyan reménytelennek tűnik ez így. Most épp a kedvem is elment mindentől. Nem vagyok letargikus, de azért lehangol ez az egész.
És nézem őt, mikor lesz online, és nem tudom, mit várok ettől. Hogy majd jobb érzés lesz az, amikor fent van és még több nőt kábít? Mert a mostani sem jobb, hogy szabad és nincs gép előtt, ergo akár minden nap másnál lehet... Tiszta dili vagyok.

Megyek futni, hátha az eltereli a gondolataimat.

Csönd

Mintha érezné a sors, hogy lelkileg most milyen állapotban vagyok. Még mindig nem "hevertem" ki Ervint, pedig a legtisztább és legvilágosabb vele kapcsolatban volt minden. Mégis... Olyan ez, mint egy vulkán: hetekig fortyog bent a láva, izgulunk, hogy mikor tör ki, aztán egyszer csak hopp, kitör, izzik a láva, de aztán ahogy kiér, meg is dermed. Szóval lehet, hogy azért nem jön most semmi és senki a társkeresőn... mert még nem vagyok túl rajta, és nem adok ki magamból olyan jelt.

Érdekes módon a barátaim is csöndben vannak, semmi mozgás. Nem is tudom eldönteni, hogy jelen esetben ez jó, vagy inkább rossz.

És talán az sem véletlen, hogy az állás oldal kezd beindulni. Kezd? Na jó, ez túlzás... A lényeg, hogy a jövő héten megyek egy AC-ra és ma hívott Rita, hogy náluk is van valami. Utóbbi jobban izgat, meg kell mondanom.

Hát ez van. nem túl sok, de most nem tudok többet írni és nem is akarok. Menni kéne futni, mert jó az idő, de egyszerűen nincs kedvem. De azért csak lepasszírozom magam valahogy a rakpartra.

Ervin

Nem is tudnék jobb címet adni ennek a bejegyzésnek. Három hónapja levelezünk, sms-ezünk. Egy-két találkozót lemondtunk, vágyakoztunk - legalábbis én. Aztán azon kapom magam hazafelé a buszon, hogy már csak egy órája van lemondani a találkozót... Örülnöm kellett volna, mégis azon töprengtem, vajon nem lenne-e jobb lemondani. Mert nagyon jól tudtam, ő mit akar, az én célom viszont menet közben megváltozott. Sokat gondolkoztam, aztán úgy az Oktogon környékén eldöntöttem: ha már eljön, akkor hadd lássam azt az embert, akivel három hónapja tartom a kapcsolatot, és lesz, ami lesz.

Leültem a park sarkán, mert nem láttam a troli megállójában. Épp hogy leültem, oldalról felbukkant hirtelen. Nagyon magas, izmos, mint a képeken. Ujjatlan póló és rövidnadrág volt rajta, sportcipő és egy keresztpántos hátizsák.

Először sétáltunk a parkban és leültünk egy padra. Na nekem már a kezdésnél fenntartásaim voltak, mert mondtam, hogy rohantam a kutya miatt és erre visszakérdezett, hogy van–e kutyám. Mondtam, hogy fenn volt egy kép a kutyával rólam… Aztán a következő bakija az volt, hogy nem emlékezett rá, hogy töröltem magam a keresőből. Azt mondja, rá fogok jönni, hogy nagyon rossz a memóriája, én meg visszakérdeztem, hogy ilyen munkakörben? Hm….

Szóval nem tehetek róla, de már itt szkeptikus voltam vele kapcsolatban. Tovább beszélgettünk. Ugyanolyan zöld a szeme, mint a képen és nagyon vonzó tekintete van. Nem volt rámenős, nyugodt volt, kedves és érdeklődő. Bár az igaz, hogy az elején nagyon nehezen szakadt el a munkájától, mint témától, de nem zavart, illetve bele bele kérdezgettem és olyankor elterelődött másra is a szó (apja meghalt infarktusban 14 évesen. A nővére után az anyukája ikrekkel elvetélt, utána jött ő – jó kis anyag Hellinger szempontból. Próbáltam megfejteni, talán 1-es, de nem volt egyértelmű, viszont a haláltól fél…)
Volt nála kés és pisztoly, és mutatott a telefonján képeket: magát beöltözve, meg néhány szakmai képet. Ez is lehet letöltött kép, úgyhogy én nem dőlök be, de azért az összhatás és az összes infó eléggé abba az irányba megy, hogy tényleg az, aminek mondja magát.

Aztán ahogy beszélgettünk, elmondta, hogy 23 évesen szakított a menyasszonyával, és azóta csapong, ami elég gáz, mert most 31 éves. Négy éve a munkájának él, és elmondása alapján a munka mellett nem lehet tartós kapcsolatot kialakítani, mert a másik fél nem tudja elviselni ezeket a bevetéseket, hogy sokat van távol stb. És hogy ő nem AKAR ebbe egy nőt belekényszeríteni, mert tudja, hogy rossz. Ugyanakkor konkrét elképzelései vannak a családról és a gyereknevelésről, sőt a parkban futkározó gyerekekre olyan lágyan nézett, míg engem meg sem érintettek…

Na, amikor aztán olyanokat mondott, hogy majd futunk a szigeten együtt és kérdezte, van-e kedvem, mondtam, hogy nekem nincsenek illúzióim, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy lesz legközelebb, és hogy nem tudok rá haragudni, mert ő egyenesen megmondta illetve kiírta, hogy ismerkedés és szex/flört miatt van a társkeresőn. És hogy ez így tiszta, azokra haragszom, akik pl. az Igazit keresik, és egy kefegépek, mert az átverés.

Azt is mondtam, hogy ez viszont ellentmondás: mert az, hogy valakivel együtt akar futni a szigeten az valamiféle távlati dologra utal, és ez nem fér össze azzal, hogy nem akar tartós kapcsolatot…

Sokat beszélgettünk könyvekről, kiderült, hogy ő is rajzol, mi több, ír is, fantasy regényt. Nagyon művelt, okos, intelligens. Egyáltalán nem nyomult (gondolom sok pszichot tanult és tudja, kivel, hogyan kell bánni… vagy ne legyek ennyire gyanakvó?), és megint olyan kijelentést tett, hogy majd hoz dvd-t és megmutat ezt azt. Mondtam, hogy nem kell előreszaladni, mert tényleg nem hiszem el, hogy egynél többször látom… (Ez is etetős duma volt, de minek?) Amikor elváltunk, nem mondott semmit, én pedig csak annyit, hogy nem futok pasi után, és eldönti majd, mit akar. Azt felelte, hogy nem is nézek ki olyan nőnek. Szóval jó volt, el sem hiszem, hogy láttam. Amit éreztem az egész alatt az, hogy érdekel(ne) ez az ember, de tök hiába, ő nem tudja nyújtani nekem azt, amire vágyom és valószínűleg nem is akarja. Megmondta, nem hányhatom a szemére.

Úgyhogy érdekes, de egyáltalán semmilyen elvárás nincs bennem vele szemben, és tudom, hogy soha többé nem látom. Megérte-e? Azt hiszem, igen, tanultam ebből az esetből is. Hogy mit, azt pontosan nem tudom megfogalmazni, de valamiért tanulságos volt, érzem, csak még nem tudom.

Most itt ülök, és azon kapom magam, hogy picit hiányzik. Leginkább a beszélgetés vele... De ezer százalék, hogy ez nem kölcsönös, akkor már jelentkezett volna tegnap óta...

Elhagyott

Szombat reggel napsütésre ébredtem úgy fél hét körül. Megnéztem a telefonon az időt, és meglepődve konstatáltam, hogy üzenetem érkezett. Vajon ki lehet az, gondoltam, és hunyorogva nyitottam ki a telefonom. Hát mindenkire gondoltam, csak rá nem: Ervin volt az. Hajnali negyed kettőkor üzent, hogy a jövő héten nem úszom meg őt.
Válaszoltam, és kisebb sms csatába keveredtünk. Meg is lepődtem, mennyi sms-t szán rám, és milyen gyorsan válaszol. Persze adtam neki az ívet, és nem dőltem be annak, amit a hétvégi programként vázolt. És hogy miért nem lehetett mindezt 2 percben megbeszélni, miért 5-6 sms-ben kellett mindezt intézni, fel nem foghatom. De azért örültem neki.

Aztán épp álltam a zöldségesnél, amikor megcsörrent a telefonom. Márti volt az, hogy elfelejtettem-e őket. Ó, basszus, mondtam, azt hittem, hogy vasárnap lesz a kinez tanfolyam. Ekkor fél tíz volt és kilenckor kezdődött. Még az volt a szerencse, hogy útra kész állapotban voltam, így hazarohantam a cuccal, és már úton is voltam.

A tanfolyamon aztán egymáson gyakoroltuk a tesztelést. Érdekes, hogy minket majdnem mindig egymásnak tesztel ki Márti Zsuzsival, a 4-es lánnyal. Kölcsönösen nagyon nehezen érezzük egymás izmait.
Nos, nem tudom, hogy Zsuzsi mennyire jól tesztelt, de a VB-n negaítv érzelemnek az jött ki, hogy elhagyottnak érzem magam. Lement megnézni, hogy hol rögzült ez az érzés, és a születés időpontja volt az. Márti erre azt mondta, hogy a születéskor elhagyottnak éreztem magam, azóta egyedül kell megküzdenem mindenért és mindennel. És valóban, éreztem már néhányszor így az életben, ill. most is érzem néha.

És azóta magam alatt vagyok, naponta többször is majdnem elsírom magam, de nem sírok, csak érzem, hogy nagyon megérintett ez a dolog... ezek szerint lehet benne valami...

Még az sem dob föl, hogy elméletileg holnap találkozom Ervinnel. Bár szerintem az utolsó pillanatban le fogja mondani, ahogy ismerem. De az sem érdekel. Tényleg nem. Annyira mindegy, mert úgysem ő az, akit keresek, ő nem tudná azt megadni, amire szükségem van. Illetve lehet, hogy meg tudná, de nem a mostani élethelyzetében. Mondjuk úgy 5 év múlva... lehet, hogy akkor kellett volna egymásra akadnunk. Ki tudja...

Ez a U2 nóta épp illik a társkeresésemhez:

I Still Haven't Found What I'm Looking For

Frusztráció és feszültség

Ez az első bejegyzés, amit az új gépről írok. Nagyon jó érzés. Nemcsak azért, mert új és mert rugalmas, hanem mert ezt a gépet az elejétől kezdve látom, hogyan épül föl és mindent meg kell rajta tanulnom.

Ma szabin voltam. Délutánra úgy leesett a vércukrom, hogy nagyon megfájdult a fejem. Pedig ma futni akartam. Na mindegy, lehet, hogy holnap megfordítom, és reggel fogok futni, hogy utána lehessen hajat mosni. Aztán be kell vásárolnom, mert kong a hűtőm. Vasárnap pedig tanfolyam. És még a kutyát is meg kéne mozgatni, bár épp elkezdett tüzelni.

A filozófus is akármennyire intelligens, csak átveri a nőket és ő is csak az ágyban akar landolni. Ez nem lenne baj. A baj az, hogy nem korrekt módon teszi mindezt. És egyre több ilyenbe szaladok bele, egyre többen így csinálják. Ez genyóság. Az Oroszlán srácnak is megmondtam, hogy átverve éreztem magam, pedig vele aztán nagyon ígéretesnek tűnt minden. De hát megkérdezett... én meg válaszoltam. Először erősködött, de aztán az egyik levelemre már nem tudott mit mondani. Hm... lehet, hogy kezdek rutint felszedni? Fájdalom, nagyon sajnálom, hogy rajta tovább kell lépnem, de muszáj, mert nem erősített meg abban, hogy ő olyan nagyon velem képzelne el mindent. Akkor meg minek is húzzuk egymás idejét?

Az elmúlt napokban nagyon frusztrált és feszült voltam egyrészt a munka, másrészt a társkeresés miatt. Borzasztó, hogy bent ülök 8 órát, alig van munkám, és ami van, az is fos. Persze nézőpont kérdése: hálás vagyok, hogy legalább van helyem és fizetésem, és végül is még csak meg sem kell erőltetnem magam mostanában. Az érem másik oldala viszont, hogy le kell nyelni mindent, ami a tulajdonos srác egoisztikus uralkodásából jön és lelkileg megvisel az állandó hazudozás is a partnerek felé. No meg az is, hogy állandóan vérző sebeket kell betapasztani és amint sikerül az egyiket, jön a másik. Szóval azért mégsem annyira rózsás minden. De hát valamit valamiért. Ettől függetlenül egyre inkább vonz az, hogy saját lábra álljak, vagy valahová bedolgozzak.

A társkeresőben pedig az a botrány, hogy senki sem látja meg az embert, mindenki csak a nőre koncentrál. És nem hiszem el, hogy ennek így kell lennie x hónap után is, ennyi emberrel való levelezés, kapcsolatfelvétel után is. Nincsenek "klasszikus" elvárásaim: nem kell ideköltözni, én sem akarok sehová, nem kell anyagi segítség, nem kell családot csinálni, nem kell ajándékokat venni. Csak örömöt, bánatot, élményt megosztani, átélni. Ennyi. És ez sem megy. Most szeretném, ha ezt csupán egy enyhe melankolikus megjegyzésnek, tényközlésnek vennénk, és nem panaszkodásnak.

Na szóval ezekkel a frusztrációkkal küszködtem, ebből keletkezett egy iszonyatosan nagy feszültség, hogy azt éreztem, forr a láva belül és mindjárt kirobban. Annyi pozitívuma volt az egésznek, hogy szerencsére ki tudott törni, ráadásul úgy, hogy mindenki túlélte.

Holnap tanfolyam, és még át kéne nézni az anyagot is. De a holnapom nagyon sűrű, muszáj lesz időt szakítanom rá.
Most csak arra vágyom, hogy lezuhanyozzak és egy jó nagyot aludjak. Fáradt vagyok. Nagyon.