Nem is tudnék jobb címet adni ennek a bejegyzésnek. Három hónapja levelezünk, sms-ezünk. Egy-két találkozót lemondtunk, vágyakoztunk - legalábbis én. Aztán azon kapom magam hazafelé a buszon, hogy már csak egy órája van lemondani a találkozót... Örülnöm kellett volna, mégis azon töprengtem, vajon nem lenne-e jobb lemondani. Mert nagyon jól tudtam, ő mit akar, az én célom viszont menet közben megváltozott. Sokat gondolkoztam, aztán úgy az Oktogon környékén eldöntöttem: ha már eljön, akkor hadd lássam azt az embert, akivel három hónapja tartom a kapcsolatot, és lesz, ami lesz.
Leültem a park sarkán, mert nem láttam a troli megállójában. Épp hogy leültem, oldalról felbukkant hirtelen. Nagyon magas, izmos, mint a képeken. Ujjatlan póló és rövidnadrág volt rajta, sportcipő és egy keresztpántos hátizsák.
Először sétáltunk a parkban és leültünk egy padra. Na nekem már a kezdésnél fenntartásaim voltak, mert mondtam, hogy rohantam a kutya miatt és erre visszakérdezett, hogy van–e kutyám. Mondtam, hogy fenn volt egy kép a kutyával rólam… Aztán a következő bakija az volt, hogy nem emlékezett rá, hogy töröltem magam a keresőből. Azt mondja, rá fogok jönni, hogy nagyon rossz a memóriája, én meg visszakérdeztem, hogy ilyen munkakörben? Hm….
Szóval nem tehetek róla, de már itt szkeptikus voltam vele kapcsolatban. Tovább beszélgettünk. Ugyanolyan zöld a szeme, mint a képen és nagyon vonzó tekintete van. Nem volt rámenős, nyugodt volt, kedves és érdeklődő. Bár az igaz, hogy az elején nagyon nehezen szakadt el a munkájától, mint témától, de nem zavart, illetve bele bele kérdezgettem és olyankor elterelődött másra is a szó (apja meghalt infarktusban 14 évesen. A nővére után az anyukája ikrekkel elvetélt, utána jött ő – jó kis anyag Hellinger szempontból. Próbáltam megfejteni, talán 1-es, de nem volt egyértelmű, viszont a haláltól fél…)
Volt nála kés és pisztoly, és mutatott a telefonján képeket: magát beöltözve, meg néhány szakmai képet. Ez is lehet letöltött kép, úgyhogy én nem dőlök be, de azért az összhatás és az összes infó eléggé abba az irányba megy, hogy tényleg az, aminek mondja magát.
Aztán ahogy beszélgettünk, elmondta, hogy 23 évesen szakított a menyasszonyával, és azóta csapong, ami elég gáz, mert most 31 éves. Négy éve a munkájának él, és elmondása alapján a munka mellett nem lehet tartós kapcsolatot kialakítani, mert a másik fél nem tudja elviselni ezeket a bevetéseket, hogy sokat van távol stb. És hogy ő nem AKAR ebbe egy nőt belekényszeríteni, mert tudja, hogy rossz. Ugyanakkor konkrét elképzelései vannak a családról és a gyereknevelésről, sőt a parkban futkározó gyerekekre olyan lágyan nézett, míg engem meg sem érintettek…
Na, amikor aztán olyanokat mondott, hogy majd futunk a szigeten együtt és kérdezte, van-e kedvem, mondtam, hogy nekem nincsenek illúzióim, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy lesz legközelebb, és hogy nem tudok rá haragudni, mert ő egyenesen megmondta illetve kiírta, hogy ismerkedés és szex/flört miatt van a társkeresőn. És hogy ez így tiszta, azokra haragszom, akik pl. az Igazit keresik, és egy kefegépek, mert az átverés.
Azt is mondtam, hogy ez viszont ellentmondás: mert az, hogy valakivel együtt akar futni a szigeten az valamiféle távlati dologra utal, és ez nem fér össze azzal, hogy nem akar tartós kapcsolatot…
Sokat beszélgettünk könyvekről, kiderült, hogy ő is rajzol, mi több, ír is, fantasy regényt. Nagyon művelt, okos, intelligens. Egyáltalán nem nyomult (gondolom sok pszichot tanult és tudja, kivel, hogyan kell bánni… vagy ne legyek ennyire gyanakvó?), és megint olyan kijelentést tett, hogy majd hoz dvd-t és megmutat ezt azt. Mondtam, hogy nem kell előreszaladni, mert tényleg nem hiszem el, hogy egynél többször látom… (Ez is etetős duma volt, de minek?) Amikor elváltunk, nem mondott semmit, én pedig csak annyit, hogy nem futok pasi után, és eldönti majd, mit akar. Azt felelte, hogy nem is nézek ki olyan nőnek. Szóval jó volt, el sem hiszem, hogy láttam. Amit éreztem az egész alatt az, hogy érdekel(ne) ez az ember, de tök hiába, ő nem tudja nyújtani nekem azt, amire vágyom és valószínűleg nem is akarja. Megmondta, nem hányhatom a szemére.
Úgyhogy érdekes, de egyáltalán semmilyen elvárás nincs bennem vele szemben, és tudom, hogy soha többé nem látom. Megérte-e? Azt hiszem, igen, tanultam ebből az esetből is. Hogy mit, azt pontosan nem tudom megfogalmazni, de valamiért tanulságos volt, érzem, csak még nem tudom.
Most itt ülök, és azon kapom magam, hogy picit hiányzik. Leginkább a beszélgetés vele... De ezer százalék, hogy ez nem kölcsönös, akkor már jelentkezett volna tegnap óta...
