Ez az első bejegyzés, amit az új gépről írok. Nagyon jó érzés. Nemcsak azért, mert új és mert rugalmas, hanem mert ezt a gépet az elejétől kezdve látom, hogyan épül föl és mindent meg kell rajta tanulnom.
Ma szabin voltam. Délutánra úgy leesett a vércukrom, hogy nagyon megfájdult a fejem. Pedig ma futni akartam. Na mindegy, lehet, hogy holnap megfordítom, és reggel fogok futni, hogy utána lehessen hajat mosni. Aztán be kell vásárolnom, mert kong a hűtőm. Vasárnap pedig tanfolyam. És még a kutyát is meg kéne mozgatni, bár épp elkezdett tüzelni.
A filozófus is akármennyire intelligens, csak átveri a nőket és ő is csak az ágyban akar landolni. Ez nem lenne baj. A baj az, hogy nem korrekt módon teszi mindezt. És egyre több ilyenbe szaladok bele, egyre többen így csinálják. Ez genyóság. Az Oroszlán srácnak is megmondtam, hogy átverve éreztem magam, pedig vele aztán nagyon ígéretesnek tűnt minden. De hát megkérdezett... én meg válaszoltam. Először erősködött, de aztán az egyik levelemre már nem tudott mit mondani. Hm... lehet, hogy kezdek rutint felszedni? Fájdalom, nagyon sajnálom, hogy rajta tovább kell lépnem, de muszáj, mert nem erősített meg abban, hogy ő olyan nagyon velem képzelne el mindent. Akkor meg minek is húzzuk egymás idejét?
Az elmúlt napokban nagyon frusztrált és feszült voltam egyrészt a munka, másrészt a társkeresés miatt. Borzasztó, hogy bent ülök 8 órát, alig van munkám, és ami van, az is fos. Persze nézőpont kérdése: hálás vagyok, hogy legalább van helyem és fizetésem, és végül is még csak meg sem kell erőltetnem magam mostanában. Az érem másik oldala viszont, hogy le kell nyelni mindent, ami a tulajdonos srác egoisztikus uralkodásából jön és lelkileg megvisel az állandó hazudozás is a partnerek felé. No meg az is, hogy állandóan vérző sebeket kell betapasztani és amint sikerül az egyiket, jön a másik. Szóval azért mégsem annyira rózsás minden. De hát valamit valamiért. Ettől függetlenül egyre inkább vonz az, hogy saját lábra álljak, vagy valahová bedolgozzak.
A társkeresőben pedig az a botrány, hogy senki sem látja meg az embert, mindenki csak a nőre koncentrál. És nem hiszem el, hogy ennek így kell lennie x hónap után is, ennyi emberrel való levelezés, kapcsolatfelvétel után is. Nincsenek "klasszikus" elvárásaim: nem kell ideköltözni, én sem akarok sehová, nem kell anyagi segítség, nem kell családot csinálni, nem kell ajándékokat venni. Csak örömöt, bánatot, élményt megosztani, átélni. Ennyi. És ez sem megy. Most szeretném, ha ezt csupán egy enyhe melankolikus megjegyzésnek, tényközlésnek vennénk, és nem panaszkodásnak.
Na szóval ezekkel a frusztrációkkal küszködtem, ebből keletkezett egy iszonyatosan nagy feszültség, hogy azt éreztem, forr a láva belül és mindjárt kirobban. Annyi pozitívuma volt az egésznek, hogy szerencsére ki tudott törni, ráadásul úgy, hogy mindenki túlélte.
Holnap tanfolyam, és még át kéne nézni az anyagot is. De a holnapom nagyon sűrű, muszáj lesz időt szakítanom rá.
Most csak arra vágyom, hogy lezuhanyozzak és egy jó nagyot aludjak. Fáradt vagyok. Nagyon.
