Reggel van. Kánikulát mondtak mára. Éhes vagyok. Nagyon. De azért kibírom addig, amíg beérek. Mellém áll egy fiatal srác és egy csajszi. Nem nézek föl. Beszélgetnek. A srác testszagát érzem, és majdnem elájulok az éhség és az émelyítő szag miatt.
A testépítő lányt nézik az első ajtónál, aki egy lenge, amolyan törökös halásznadrágban és egy fürdőruhafelsőben van. Napszemüveget visel, fülhallgató a fülében. Barna bőre majd szétfeszül kidolgozott izmain. Olyan egyenesen áll ott, mintha egy body building versenyen lenne.
Szép is, meg nem is. Én azért csodállom. Azért, mert fogalalkozik a testével, hogy vállalja magát és láthatóan jól is érzi magát a bőrében. És csak ez számít. Hogy mennyire nőiesek az idomai, az relatív, mint minden más. Van pasi, akinek ez bejön, és van, akinek nem.
A nő mellettem elkezd róla beszélgetni a sráccal. Teszi ezt azért, mert a lány úgysem hallja a fülhallgatótól:
-Nézd, egy szál melltartóban, nem semmi!
-Aha, nagyon durva.
-Jó, jó, hogy ma meleg lesz, de azért nem ennyire. (Mondom magamban, de de, pontosan ilyen meleg lesz…)
-Ja.
-Nézd, milyen bicepsze van, úristen! – hangjában negatív töltettel.
-Igen, ez aerobikos csaj lehet…
Pár évvel ezelőtt én is fikáztam volna a lányt. Irigységből. Ma a mellettem álló nő nem volt szimpi. Mert bár hurkákkal is érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, nem kéne fikázni azt, akire szívünk mélyén irigykedünk. Belegondoltam, hogy ezt a testépítő lányt mennyien kinézhetik és támadhatják. Én szívesen beszélgetnék vele és megkérdezném, mit tehetnék azért, hogy feszesebb legyen a fenekem…
