Nem hiszem el!
Ezt mondtam, amikor ma reggel a liftajtó rácsapódott a bal bokámra és ezzel leszakította újdonsült fehér, csillogó köves, csini szandálom patentját. Szegeden vettem három hete és nagyon szeretem. Ebben akartam/akarok menni kedden az interjúra.
Most mi lesz? - töprengtem. Legszívesebben elsírtam volna magam, hogy ilyen nincs. Aztán feljöttünk a kutyával lábbelit cserélni, hogy legalább sétálni le tudjunk menni. Lent aztán megtaláltam a kiesett patentdarabot.
Azonnal megoldási terv jutott az eszembe:
1) Ma a tanfolyam után irány a Westend és a Mister Mint. Talán be tudnak lőni egy patentot, bár kinézem azt is, hogy nem, hiszen ez Magyarország.
2) Olgit megkérdezem, hogy hétfőn bent van-e az a kollégája, aki a múltkor a leszakadt táskája patentját csinálta meg nagyon faszán. És ha igen, akkor hétfőn odaadom, hogy csinálja meg.
3) Ha nem lesz bent a kolléga, akkor én magam fogok hozzányúlni valami laposfogóval, vagy mivel.
Azt hiszem, ez így jó lesz. Kicsit már jobb, de addig nem nyugszom, amíg meg nem csinálják.
Na hát így indult ez a nap... hm...
