Régi bérházak

A minap kivételesen 15-ös busszal mentem haza. Már több, mint egy évtizede lakom itt, mégis mindig elámulok, amikor a várost bámulom a buszból, hogy mennyire gyönyörű. Kacskaringósan kanyarogtunk a nyár végi-ősz elejei, kellemes szürkületben a Diplomata-negyedben. Már számtalanszor láttam a házakat ezen a környéken, mégis tátva maradt a szám. Hogy miért, fogalmam sincs. Lehet, hogy eddig nem néztem fel ilyen magasra, de az is elképzelhető, hogy a felújított házak képe ragadott meg. Egyik után másik ámulatba estem, hogy milyen gyönyörű házak vannak ebben a pár utcában. Elgondolkodtam, hogy régen az építészek mekkora hangsúlyt fektettek arra, hogy milyen stílusban építsenek meg egy házat, hogy milyen boltív legyen az ablaknál, ne pedig csak egy szimpla négyszög alakú, hogy egyedit akartak alkotni. Sikerült, és a sok stílus békésen meg is fér egymás mellett. 
Aki ámulatba akar esni, javaslom, tegyen egy kört a 15-ös busszal és nézzen föl jól a magasba, miközben utazik. 

Pesti korzó

Fogalmam sincs, hogy írtam-e már a pesti korzóról. A pesti korzó végigkíséri az életemet: gyerekként az óbudai telekre tartván mindig a kettes villamossal utaztunk. Akkor ivódott belém a korzó hangulata. Imádtam, valahogy más volt, mint bármely más utca, tér, nevezetesség. Ami már akkor is megfogott, az a Petfőfi téren álló kis római kori kút volt, aztán ahogy haladtunk a Lánchíd irányába ott volt a gyönyörű platán sor, majd a vígadó téri kis park a szökőkúttal. Tovább haladván egy kisebb ágyú volt látható az Intercontinental szálló és a mellette lévő lakóház között, és végül egy csípőre tett kézzel álló nő szobra. 

Örömömre szolgált, amikor elkezdték fejleszteni. Emlékszem, legelőször a villamos korlátján ülő kis hercegnő szobor jelent meg újdonságként a korzón. A sorrendet már nem bírom követni, de aztán jött a füves területen a kopjafa, majd egy emlékmű lámpával, aztán még egy emlékmű. Három emlékmű egy zsebkendőnyi zöld területen. Már ez is érdekes volt...
Aztán megjelent egy hatalmas Shakespeare szobor a Marriott szálloda lépcsőjén (hogy miért ilyen aránytalanul nagy, azt szintén nem értem), majd a lány, aki az egyik virágosláda szélén ül és egy kutyustól el akarja venni a labdát, ám a kutya elhúzza a fejét. Számomra már ez túl sok volt. Zsúfolttá és ízléstelenné tette a korzót. Elvesztette a sajátos miliőjét a sok és sok fajta szoborral és emlékművel. 

A nyár óta pedig egy festő szobrát láthatjuk az Intercontinental előtt megálló villamosból. Na ez végképp betette a kaput. Egyszerűen sok! Miért nem veszik észre a városatyák, hogy a jóból is megárt a sok. Egy gagyi, giccses korzót csináltak abból, ami egykoron ízléses, hangulatos volt és megannyi andalgó párt vonzott.