Fogalmam sincs, hogy írtam-e már a pesti korzóról. A pesti korzó végigkíséri az életemet: gyerekként az óbudai telekre tartván mindig a kettes villamossal utaztunk. Akkor ivódott belém a korzó hangulata. Imádtam, valahogy más volt, mint bármely más utca, tér, nevezetesség. Ami már akkor is megfogott, az a Petfőfi téren álló kis római kori kút volt, aztán ahogy haladtunk a Lánchíd irányába ott volt a gyönyörű platán sor, majd a vígadó téri kis park a szökőkúttal. Tovább haladván egy kisebb ágyú volt látható az Intercontinental szálló és a mellette lévő lakóház között, és végül egy csípőre tett kézzel álló nő szobra.
Örömömre szolgált, amikor elkezdték fejleszteni. Emlékszem, legelőször a villamos korlátján ülő kis hercegnő szobor jelent meg újdonságként a korzón. A sorrendet már nem bírom követni, de aztán jött a füves területen a kopjafa, majd egy emlékmű lámpával, aztán még egy emlékmű. Három emlékmű egy zsebkendőnyi zöld területen. Már ez is érdekes volt...
Aztán megjelent egy hatalmas Shakespeare szobor a Marriott szálloda lépcsőjén (hogy miért ilyen aránytalanul nagy, azt szintén nem értem), majd a lány, aki az egyik virágosláda szélén ül és egy kutyustól el akarja venni a labdát, ám a kutya elhúzza a fejét. Számomra már ez túl sok volt. Zsúfolttá és ízléstelenné tette a korzót. Elvesztette a sajátos miliőjét a sok és sok fajta szoborral és emlékművel.
A nyár óta pedig egy festő szobrát láthatjuk az Intercontinental előtt megálló villamosból. Na ez végképp betette a kaput. Egyszerűen sok! Miért nem veszik észre a városatyák, hogy a jóból is megárt a sok. Egy gagyi, giccses korzót csináltak abból, ami egykoron ízléses, hangulatos volt és megannyi andalgó párt vonzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése