A legfurcsább születésnap

Minden kétséget kizáróan ez volt életem legfurcsább születésnapja. Az idő gyönyörű volt, olyan őszi nap, amilyennek az őszt imádom. Viszont meg sem álltam egész nap, ami mondjuk még elmegy. De most búcsúztam el a szüleimtől, amit bevallom, megkönnyeztem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz őket itt hagyni... Minden felkavart. Az öregségük, a lakás, amelyben felnőttem, a környék, amit gyerekkoromban imádtam, s az, hogy szeretett kis kocsimat is hátra kellett hagynom. Flegmatikusként ez még nehezebb, akkor is, ha már egy ideje tudom, hogy ez a nap el fog jönni. Tudtam, hogy el fog jönni. Tudtam, hogy búcsút kell venni mindentől, mégis iszonyúan nehéz itt hagyni mindent, amit szeretek. De bízzunk abban, hogy valóban megtörténik az a csoda, ami a komfort zónán kívül várja az embert...

Levi

Egy hónappal ezelőtt Kedvesem születésnapi ajándéka miatt megkerestem Levit, akivel anno együtt dolgoztam az előző munkahelyemen, később aztán pedig a saját vállalkozásában másodállásban. Levi Rák férfi, akivel anno fél szavakból is megértettük egymást és hihetetlenül jól ráéreztünk a másik lelki világára. Vonzalom sosem volt közöttünk, nem kell aggódni. De csodás érzés volt, hogy volt valaki, aki megértett és nagyon, de nagyon rám tudott hangolódni. 

Nos, miután megbeszéltük telefonon, hogy igen, tud segíteni az ajándék nyomtatásában, megkérdezte, hogy vagyok. Elmondtam hát, hogy külföldre készülök menni dolgozni, mire rávágta, hogy "mindig is ilyen karriert képzeltem el neked". 
-Tényleg? - kérdeztem.
-Tényleg. 
Meglepődtem, de örültem, hogy ezt mondta. Aztán a párkapcsolatra terelődött a szó, és elmondtam, hogy igen, már lassan két éve együtt vagyunk. Azt kicsit nehezebben mertem bevallani neki, hogy van egy nagyobb korkülönbség közöttünk, de amikor csak annyit mondott, hogy "pfff... az nem számít", akkor megmondtam a konkrét számot. 
-Az nem sok, semmiség. Miért gondoltam én mindig, hogy neked idősebb társad lesz? 
-Tényleg ezt gondoltad? - döbbentem le ismét.
-Igen, mindig azt éreztem, hogy neked egy érettebb férfi mellett van a helyed. 

Ismerve Levi intuícióját, megérzéseit, józan meglátásait és a tényt, hogy egy olyan emberrel beszéltem, akivel már évek óta nem, villámcsapásként ért a pozitív megerősítése. De jól esett. Nagyon. 

Senki földjén

A senki földjén érzem magam. A saját lakásomban már idegenként hatok, de még kint sem vagyok. Alig tudom eldönteni, mit csináljak. A holmim már 70 százalékban bepakolva, összekészítve. A többit csak az utolsó pillanatban tudom. De akkor mit tegyek? Szalonképes ruhám már alig van elő, kimenni csak sétára tudok. A családnál tegnap voltam, a barátok nem érnek rá, a boltok zárva. A vasalással kész vagyok. Takarítsak? Ugyan minek...? Sosem szoktam unatkozni, és most sem erről van szó. Inkább a várakozás idegtépő.

"Az ördög Pradát visel"

Az, hogy a cégünk budapesti irodájában az átlagéletkor lassan 25 év körül van és az egész irodának kezd amolyan kollégium hangulata lenni, hagyján. De sajnos nem tudok elmenni az öltözködés mellett szótlanul. Hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak, az valami elképesztő. Hogy most épp magasról tesznek arra, hogy dress-kód van vagy sincs, vagy uram bocsá' azt sem tudják, mi az, nem tudom. Egyik rosszabb, mint a másik. 
Back-office vagyunk, tehát nem találkozunk nap mint nap ügyfelekkel. De attól még ez egy high-tec cég egy menő irodában, ahová illik minimum business casual-ben megjelenni. Egyeseknek nem sikerül. Egyszerűen elképedek, amikor meglátok egy menedzseri pozícióban lévő pasast egy katonai terepnadrágban, egy hatalmas, holdjáró Nike edzőcipőben és valami póló és pulcsi kombinációban. Ráadásul épp egy call-ban van egy quiet room-ban, és lerúgta a bumszli cipőjét és zokniban "dolgozik"... De a szakadt farmer, szétrúgott Tisza cipővel is egy "kedvenc" kombó. 
Sajnos a nőknél sem jobb a helyzet. Az még elmegy, hogy van mondjuk egy jó alakú, fekete hajú, szemüveges, mégis átlagos csaj, aki megpróbál piros és fekete kombinációban, nőiesen felöltözni. Nőies alatt szoknyát, harisnyát és valami telitalpú balerinát kell érteni. Az egész már már jó lenne, és erre berak a fülébe egy fröccsöntött, piros, lerágott almacsutka fülbevalót. "Jaj, istenem, hát nem veszi észre, hogy gusztustalan és az összhatást rontja el?" - dünnyögöm magamban. Egyik szívroham után ér a másik.
Az új lánytól a csapatunkban hétfőn dobtam egy hátast. Nézem, hogy vajon valóban ő lesz-e a "mi" lányunk. Nem akartam elhinni... Egy amúgy arcra elég szép, szőke, hosszú hajú, kék szemű, szép mosolyú lány, kigyúrt testalkattal. Mint utóbb kiderült, rúdtáncol. Hát, ahhoz valóban kellenek izmok, bár ha a rúdtánc ezt teszi a női kézzel, akkor nem akarok rúdtáncolni. Borzalmas, ahogy kinéz a kéz: nőietlen, nagy, izmos. Szóval ezt az angyali külsőt eltorzítja a jobb kart beborító színes tetoválások. Még ha valami esztétikai értékkel bíró téma lenne, de nem... Nagyjából látni rajta valami tengerpartot, rákot, halálfejet, amik úgy néznek ki, mintha egy óvodás rajzolta volna, vagy egy kifestőkönyv oldala lenne. A mellkasát amolyan kártyalap borítja, halálfejjel... Több, szegecses fülbevaló mindkét fülben. Jó, az ő teste, azt csinál vele, amit akar. Na de könyörgöm, egy irodába egy cicanadrágban, egy papucscipőben és egy lepukkant oversize pulóverben megjelenni...? Hát így kb otthon járkál az ember vagy max a piacra... Nem gondolom, hogy pénz kérdés lenne. Nem. Ott van Virág, a diáklány, aki önerőből albérletben él szerény körülmények között, és ennek ellenére normálisan fel tud öltözni. Egy fekete vasalt nadrágot hord, szürke, fehér vagy világoskék fölsővel, kardigánnal és egy szürke, fűzős amolyan tornacipő szerűséggel. Ez az összeállítás sem fog bekerülni a Vouge magazinba, de legalább konszolidált és "irodai". 
És akkor azt már meg sem jegyzem, hogy a fentebb leírt tetkós lánynak ma sikerült a céges gmail avatárjába egy olyan fotót kitennie magáról, amelyben kb egy fekete melltartóban van. Hát lehet, hogy öregszem, de tényleg nem értem, hová jutott a világ... 

Vitriol

Kedvesem a minap ezzel a mondattal jellemezte a DHL egyik emberét:

'He is as much of use as a chocolate tea pot.'

:D

Goodbye

Egy szeptember végi, esős estén vezetés közben a Kedves be-bealudt a kocsiban mellettem. Viszonylag halkan ment a rádió. Az egyetlen csatornán, amit zavartalanul lehetett fogni az autóban, éppen valami új deep-house zene ment. Egy monoton dallamot kell elképzelni, benne gitár pengetésekkel és egy nőt, amint beszélve elmesél egy történetet. Becsatolnám a számot ide a Youtube-ról, de fölösleges, mert úgyis leszedik. Feder Goodbye c. daláról van szó. (Hm... dal... érdekes, dalnak semmiképp sem nevezném. De akkor mi? Na mindegy.) Szóval épp ez a fantasztikus dallam szólt a kocsiban mintegy öt percen keresztül az őszi, esős estén. Kedvesem feje előre csuklott az alvástól, talán még hortyogott itt egy kicsit. Aztán a nő a következőt mondta (énekelte?):

'Are you thinking of me while you fuck her?'

Mire kedvesem felkapta a fejét és rávágta:

'I beg your pardon?'

Dőltem a röhögéstől. :))