Huszonöt évvel ezelőtt nyolc éves voltam, és valószínűleg nem április 26-án hallottam a szüleimet a konyhában reggel tanakodni a következményekről, hanem pár nappal utána. (Szokásuk volt reggel, kávézás közben elmélkedni a világ dolgairól.) Sosem felejtem el: tavasz volt, a fák kint üde zölden pompáztak a napsütésben, én pedig pizsamában és mamuszban kászálódtam ki reggelizni. Mivel szüleim minden nap radioaktív anyagokkal dolgoztak, tudtam már nyolc évesen is, mit jelent a hasadóanyag. Első kézből kapták a szakvéleményeket, hiszen (atom)fizikusokkal dolgoztak. Én csak arra emlékszem, hogy a mi kis életünkre lefordítva mitől tartottam: hogy a föld sugárszennyezett lehet és így a nagymamám telkén termő káposzta is. Aztán persze az iskolában a tanárok tettek arról, hogy az ember még jobban féljen. De nem kárhoztatom őket, mindenki félt. Naná, senki sem tudta, mi az igazság. Ez az egy biztos volt. Utána szörnyülködve néztük a híradásokban a mutáns állatokat, növényeket. Mindenki együtt érzett, nem lehetett máshogy viszonyulni a katasztrófához.
Ma huszonöt éve, hogy megtörtént a baleset. Megnéztem Pripjaty képeit a neten. Lehangoló. Megállt az idő, a pillanat. Az este séta alatt leragadtam kutyás barátnőm lányánál és annak barátnőjénél a parkban. Beszélgettünk. Aztán egyszer csak megkérdeztem, hogy tudják-e, hogy napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt volt a csernobili katasztrófa. "Fú, tényleg? De durva. Huszonegy éves vagyok, még nem is éltem akkor" - hangzott a válasz. Meghallgatták amint két mondatot szólok a "szellemvárosról", és a barátnő tekintete a távolba meredt. Azt hittem, elképedt a hallottaktól, de nem. Én képedtem el, amikor felsóhajtott:
-Már a legolcsóbb sör is kétszáz forint a boltban, eszméletlen, hogy mennek föl az árak.
No igen, persze. Ő nem élte meg ezt a történetet. Az ifjabb generációt ez nem érdekli, nem érinti. Vagy ha érdekli is, azt vettem észre, hogy inkább hárítanak a lelkileg kényesebb ügyekben. A második világháborút én sem éltem meg, mégis átérzem a szörnyűségét. Szóval nem értem, hogy működik a világ. De én azért megemlékeztem Csernobilról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése