Internet kapcsolat

Van egy fiatal srác kollégám, olyan harminc éves lehet. Már a kezdettől fogva a bátyámra emlékeztetett azzal, hogy pofátlanul kétszer vesz abból, amivel megkínálja az ember, akkor is, ha épp annyi van, amennyi az egész csapatnak elegendő. Vagy menet közben megkérdezi, hogy vehet-e egyet valamiből és még a válasz előtt elveszi. Utálom az ilyet és sajnos a bátyám is ugyanilyen. Nem lepődnék meg, ha ez a srác is egoisztikus lenne. Mindenesetre ő is Bak, ahogy a bátyám. 
A srác nem túl eszes, ahogy bizonyos dolgokban a bátyám sem az. A munkára alkalmatlan, így alig várják, hogy lejárjon a szerződése szeptemberben. Most, hogy már felmondtak neki, úgy érzem, lazábban veszi a dolgokat - no nem mintha eddig véresen komolyan vette volna. 
Ma egy zseniális aranyköpése volt. 
Olyan délelőtt tíz óra körül, amikor mindenki az asztalánál ült és hó vége lévén vadul melózott, a következő kérdést tette föl a síri csöndben mit sem zavartatva magát:

"Nektek is lassú a Facebook?"

:D

No comment. 

Párizsi udvar

Néha elfog egy egy szentimentális és nosztalgikus érzés. Felidézem, milyen volt gyerekkoromban mondjuk egy március 15-i nap. Nagy valószínűséggel a tévében valamilyen ifjúsági filmet néztem vagy Jókai Mór regényéből készült tévéfilmet. Áthatott a magyar történelem szelleme, s csodálva képzeltem el, milyen is lehetett Petőfi korában az Alföld, milyen lehetett akkoriban az élet.

Ugyanígy elkap néha egyszer egyszer a silány, magyar popzene által kiváltott érzések hada is. "Edda..." s hozzá képzelem a régi képeslap gyűjteményemből a miskolci lakótelepet ábrázoló lapot, vagy Balázs Fecó fába szorult hangján szóló dalaival, vagy a P. Mobil, Skorpió stb. Annyira rosszak, de akkoriban ezek voltak, ezeken nőttünk föl. Be-beugranak emlékképek, hangulatok, régi séták az esti Budapesten, amikor még csak a szülőkkel mászkálhattam és fogalmam sem volt, a város mely szegletén vagyok. Olyan izgalmas volt minden...

Eszembe jut, ahogy a Katona József Színházba menet betértünk megcsodálni a Párizsi udvart a Ferenciek terén, benéztünk a Kígyó utcába és a Haris közbe is. Ma a Párizsi udvar üresen áll, a lakóházban sem lakik már senki. A liftekhez felvezető lépcsőn álló kerítést lakat zárja, a boltok is megszűntek. Pedig volt ott szőnyeg bolt, idegen nyelvű könyvesbolt és hologramot áruló üzlet is. Most csak az egyik volt üzletből szivárog ki egy asztali lámpa fénye. Egy biztonsági őr ügyel arra, hogy minden illetéktelenek ne menjenek be az épületekbe. A Kígyó utcában lakóknak gondolom, saját kulcsuk van a kapuhoz, amit este bezárnak már a közönség előtt. Minden csupa por, kosz, de a Párizsi udvar így is gyönyörű. Csodálatos építészeti alkotás. Ki hinné, hogy ha a padlóra néz az ember, akkor fölfedezi a ma elittnek számító Villeroy & Boch márkanevet... És észrevették már, hogy szobrok felső testtel lógnak ki az épületből? Belegondolok, milyen lehetett ebben a házban lakni, mondjuk a 80-as években... Romantikus... 

Az aranyhal és az ember

A minap az egyik cikk szerint az emberek kevesebb ideig figyelnek egy dologra, mint az aranyhalak. Ez gáz. Az aranyhal a fejlettségi szint alján van, nem egy értelmes teremtmény... És akkor az ember, aki kint van a világűrben, eljutott odáig, hogy egy aranyhal lekörözze koncentrálásban.

De nem csodálom. Jártamban, keltemben lépten nyomon belebotlok okostelefonjukba merülő emberekbe. Férfiak és nők, idősek és fiatalok, gyerekek és középkorúak, mindegy, milyen életkorról vagy nemről beszélünk. Mindenki az okostelefonját bogarássza. Az eladó a boltban azért adott másmilyen corn flakes-est, mert nem figyelt arra, amit mondtam, és mellényúlt. Miért nem figyelt? Mert épp az okostelefonján üzengetett valakinek. Az üllői úton lévő kis pizzasütő és házhoz szállító cég konyhai ajtaja nyitva, a konyhai dolgozó nő - rendelés hiányában a holt időt agyon csapván -a pultra támaszkodva szintén az okostelefonját birizgálja. Emberek a zebrán átkelve, fülükben a fülhallgatóval, okostelefonjukat bámulva, másokat nem észrevéve próbálnak meg áthaladni az út túloldalára, miközben egyszer kétszer beleütköznek a szembe jövőkbe. Ugyanez van a mozgólépcsőn, kasszánál való sorban álláskor, sőt fizetéskor sem figyelnek oda, hanem akkor is az a fontos, hogy a havernak lecseteljék, hogy hánykor mennek bulizni... A listának nincs vége, napestig lehetne folytatni. És akkor csodálkozunk, hogy az aranyhal koncentrációs készsége meghaladja a miénket...?

Bárnevek

Egy cikket találtam ma azzal a címmel, hogy "13 elképesztő bár a világban, ahová egyszer jó lenne eljutni". Nos, végignéztem őket, és örömmel konstatáltam, hogy egybe már eljutottam, mégpedig a Door 74-be, ami Amszterdamban található. Naná, hogy Vele voltam ott, ott kezdődött minden...

Ahogy aztán görgettem lefelé a fotókat, feltűnt valami. Az, hogy oda nem illő neveket használnak a bárok. Mutatok pár példát:

"Le Lion Bar de Paris" Berlinben és "Nottingham Forest" Milánóban. Hogy jön egy francia név Berlinbe és mit keres a nottinghami erdő Milánóban? Teljesen eszement nevek. Trendi, én elhiszem, de számomra ezek nevetségesek és azt a benyomást kelti, hogy valami nagy durranást akart a tulaj, ezért lett a név az, ami.

Biztos nagyot durrant, ha fent van a 13 elképesztő bár listáján a cége...

Szentendre

Újabb kiruccanás Timivel. Szeretek kimozdulni és szeretek időt tölteni vele. 

 

Áprilisi wellness hétvége

Csodálatos kirándulás Timivel, április végén. Sosem fogom elfelejteni, nagyon feltöltött. Jó volt sokat beszélgetni, együtt lenni és ilyen csodás helyeket bejárni.

Miskolctapolca

Lillafüred

 

Profil és kutya

Pénteken, ahogy hazafelé bandukoltam az enyhe, tavaszi estében kerületünk sétáló utcáján, megakadt a szemem az egyik üzlet cégérén. "Hm, ez érdekes" - tűnődtem magamban. "Bámulatos, hogy egy üzlet honnan hová jut és milyen változáson megy keresztül." Ez a kis üzlet annak idején a Vanilin cukrászda részét képezte, de egy különálló része volt annak. Bonbont és finom, apró csokoládékat lehetett vásárolni. Nagyon igényesen nézett ki, amolyan belga csokoládébolt fílingje volt az egésznek. Akárhányszor elhaladtam előtte, mindig arra gondoltam, milyen jó is lenne egy kis dobozva összeválogatni különböző bonbonokat és otthon megenni őket. De sosem vettem. Utána pedig már nem is tehettem, mivel a bolt megszűnt. Illetve átalakult. Amolyan bio bolt lett, ahol az ember megreggelizhetett egészséges ételekből, még búzacsíra levet is lehetett kapni. Nem tudom, mennyire mehetett az üzlet, mindenesetre a szép, belga csokoládébolt enteriőr eltűnt, és helyét valami egyszerűbb, modern dizájn váltotta föl. 
Aztán tegnap, ahogy elhaladtam előtte, esett le, hogy már az egészséges bolt sem létezik többé. Helyét átvette a "Húsimádók boltja". "Ejha..." - motyogtam magamban. "Ez ám a páli fordulat a bio bolt és a búzacsíra lé után... 

Ahogy tovább ballagtam, belém hasított az érzése, hogy mennyire hiányzik a kutyám. "Az én kicsi Grétim..." - sóhajtottam föl. Rettenetesen hiányzott, s hogy miért éppen, ott és akkor ezen az enyhe, tavaszi estén, nem tudom. Olyannyira megviselt, hogy majdnem kicsordultak a könnyeim. Felnéztem az égre, és arra gondoltam, hogy ő most ott fent van a mennyben és remélem, hogy finomakat eszik és boldog. 

Érdekes, hogy ezek után, ma, Szentendrén, ahogy Timivel megálltunk a patak partján, egy nekünk háttal ülő berni pásztor azonnal felpattant és felmászott a lépcsőn és hozzám jött. Mintha csak érezte volna, mennyire hiányzik a kutyusom...