Párizsi udvar

Néha elfog egy egy szentimentális és nosztalgikus érzés. Felidézem, milyen volt gyerekkoromban mondjuk egy március 15-i nap. Nagy valószínűséggel a tévében valamilyen ifjúsági filmet néztem vagy Jókai Mór regényéből készült tévéfilmet. Áthatott a magyar történelem szelleme, s csodálva képzeltem el, milyen is lehetett Petőfi korában az Alföld, milyen lehetett akkoriban az élet.

Ugyanígy elkap néha egyszer egyszer a silány, magyar popzene által kiváltott érzések hada is. "Edda..." s hozzá képzelem a régi képeslap gyűjteményemből a miskolci lakótelepet ábrázoló lapot, vagy Balázs Fecó fába szorult hangján szóló dalaival, vagy a P. Mobil, Skorpió stb. Annyira rosszak, de akkoriban ezek voltak, ezeken nőttünk föl. Be-beugranak emlékképek, hangulatok, régi séták az esti Budapesten, amikor még csak a szülőkkel mászkálhattam és fogalmam sem volt, a város mely szegletén vagyok. Olyan izgalmas volt minden...

Eszembe jut, ahogy a Katona József Színházba menet betértünk megcsodálni a Párizsi udvart a Ferenciek terén, benéztünk a Kígyó utcába és a Haris közbe is. Ma a Párizsi udvar üresen áll, a lakóházban sem lakik már senki. A liftekhez felvezető lépcsőn álló kerítést lakat zárja, a boltok is megszűntek. Pedig volt ott szőnyeg bolt, idegen nyelvű könyvesbolt és hologramot áruló üzlet is. Most csak az egyik volt üzletből szivárog ki egy asztali lámpa fénye. Egy biztonsági őr ügyel arra, hogy minden illetéktelenek ne menjenek be az épületekbe. A Kígyó utcában lakóknak gondolom, saját kulcsuk van a kapuhoz, amit este bezárnak már a közönség előtt. Minden csupa por, kosz, de a Párizsi udvar így is gyönyörű. Csodálatos építészeti alkotás. Ki hinné, hogy ha a padlóra néz az ember, akkor fölfedezi a ma elittnek számító Villeroy & Boch márkanevet... És észrevették már, hogy szobrok felső testtel lógnak ki az épületből? Belegondolok, milyen lehetett ebben a házban lakni, mondjuk a 80-as években... Romantikus...