2015. december 18., péntek
Hazatérés
Kinyíltak a nárciszok, virítanak az útak mentén, pedig jövő héten karácsony van. Holnap megyek haza. Hihetetlen érzés. Jó érzés és várom nagyon. De nem tudom, milyen hatással lesz rám. Akartam írni a kulturális különbségekről, de nem volt időm és energiám rá. Most minden olyan zavaros... Hiányzik a város, a pezsgés, a kultúra, amit az ember lépten-nyomon magába szippant, ha Pesten mászkál, a kávéházak, a színházak, a fények, a közlekedés, a villamosok, a karácsonyi hangulat, az otthonom melege, az utcák a környéken... És tudom, amint elköltözöm Cookhamből, Cookham is hiányozni fog. Hiányozni fog az ódon, angol falucska a faberakásos házaival, az, hogy felsétálhatok a faluba a mocsáron át, a templom és a templomkert, a cuki kis cottage-ok, a pubok, a vasútállomás Barry-vel, az állomásvezetővel, a Countrystore, ahová reggelente vagy este betérek venni egy egy dolgot, a fish and chips shop és a Costa a vasút mellett... Egyik lábam itt, a másik ott... Mindkét országban hiányoznak dolgok. Most nem tudom, mi fog hiányozni jobban, és milyen érzés lesz újra belépni a lakásomba. Fel fog-e kavarni, hogy megbontom az otthonom és egy csomó holmit kihozok ide. És vajon hogy fogom magam érezni az új lakásban, a Charlotte Cottage-ben? Nem tudom... Izgalmas hetek várnak rám, és azt hiszem, teljes mértékben igaz lesz, hogy új év, új élet.
Christmas Jumper Day
Ma Christmas Jumper Day volt. Ez egy jótékonysági nap, amikor is mindenki felveszi a karácsonyi pulóverét és 1 fonttal támogatja a rászoruló gyerekeket. Elképesztően sok jótékonysági kezdeményezés és nap van Angliában, ráadásul működnek is. Nem feltétlen azért, mert itt magasabb az életszínvonal és tehetősebbek az emberek. Nekem most minden penny számít, mivel új vagyok, mégis szívesen adtam 1 fontot én is, ami átszámítva 440 forint. Keveset kérnek itt, amit az emberek szívesen adnak, viszont több alkalommal. Így viszont az embernek nincs az az érzése, hogy á, úgysem tudok annyit adni, amennyi segítene, ezért nem is adok, vagy hogy túl sokat kérnek. Nem. Sok kicsi sokra megy alapon megy a dolog. Úgyhogy én is felvettem a karácsonyi pingvines pulcsim és adakoztam.
Fizetési lap
Az első fizetésen már túl vagyok, mivel itt a hó vége előtt utalják a fizetést. Tisztában voltam vele, hogy UK-ben sok dolgot máshogy csinálnak, legyen szó banális dolgokról vagy akár cégesekről. De azt a felhajtást, amit a fizetési lap (payslip) körül hajtottak, már már vicces volt számomra.
Otthon már áttért a cég évekkel ezelőtt elektronikus formátumra, amit nem bánok. Az ember pdf formátumban megkapja, letöltheti, elmentheti, kinyomtathatja, ha akarja. Nos, Angliában nem kapunk elektronikus fizetési lapot. A szobámban várt egy levél, és a borítékon jó nagy betűkkel rikított, hogy "bizalmas". Gondolkodtam egy pillanatra, mi a fenét küldhetett a cég, ami bizalmas. Már mindenféle lehetőségre gondoltam, hogy biztos a lakásbérléssel vagy a próbaidőmmel kapcsolatos, de nem. Kinyitottam, és a fizetési lap akart lenni. De nem akárhogyan! Vártam, hogy egy A4-es lap lesz az egész és kész. De nem! A fizetési lap 3 oldala le van ragasztva, perforálva van és le kell tépni a levél oldalait, hogy az ember ki tudja nyitni. Mintha valami PIN kódot kapna az ember. Meglepődtem ezen a megoldáson, és hogy itt még mindig tartják a bizalmas és privát információkra vonatkozó védelmet. Számomra kissé elavultnak, maradinak és konzervatívnak tűnik, de az angolok már csak ilyenek, nem is kellett volna másra számítanom...
Otthon már áttért a cég évekkel ezelőtt elektronikus formátumra, amit nem bánok. Az ember pdf formátumban megkapja, letöltheti, elmentheti, kinyomtathatja, ha akarja. Nos, Angliában nem kapunk elektronikus fizetési lapot. A szobámban várt egy levél, és a borítékon jó nagy betűkkel rikított, hogy "bizalmas". Gondolkodtam egy pillanatra, mi a fenét küldhetett a cég, ami bizalmas. Már mindenféle lehetőségre gondoltam, hogy biztos a lakásbérléssel vagy a próbaidőmmel kapcsolatos, de nem. Kinyitottam, és a fizetési lap akart lenni. De nem akárhogyan! Vártam, hogy egy A4-es lap lesz az egész és kész. De nem! A fizetési lap 3 oldala le van ragasztva, perforálva van és le kell tépni a levél oldalait, hogy az ember ki tudja nyitni. Mintha valami PIN kódot kapna az ember. Meglepődtem ezen a megoldáson, és hogy itt még mindig tartják a bizalmas és privát információkra vonatkozó védelmet. Számomra kissé elavultnak, maradinak és konzervatívnak tűnik, de az angolok már csak ilyenek, nem is kellett volna másra számítanom...
Utasok
Ismét a vonatról írok. Érdekes reggelente elnézni a vonatot és az utasait, akik mind mind Londonba igyekeznek dolgozni. Nos, az utasok negyvenöt százaléka a telefonját bámulja, harminc százalék olvas vagy újságot, vagy könyvet. Kb öt százalék a laptopján dolgozik, másik öt százalék beszélget. A maradék tizenöt százalék bambul, sminkel, dúdol és egyéb dolgot művel...
2015. december 10., csütörtök
Charlotte Cottage
Izgalmas, nehéz napok vannak mögöttem. Az egész hirtelen jött. Szombat délelőttre programom volt, mégpedig be akartam menni Maidenheadbe, hogy feladjam Annának a kis, piros cipőcskéket a terhes fotózáshoz, ezen kívül ajándék ötleteket szerettem volna gyűjteni karácsonyra és egy picit ismerkedni a boltok kínálatával, no és persze be is kellett vásárolnom. Halaszthatatlan volt.
Reggel az ágyban mindig lehívom az emaileket a telefonon, és ha látok egy jó lakáshirdetést, megnézem. Aznap is így történt. Láttam egy olyat hosszú hetek után végre, ami szerelem volt első látásra. Át is küldtem a Kedvesemnek, hogy nézze meg, ő mit szól hozzá. Azonnal válaszolt, hogy még aznapra intézzem el a lakásnézést. Részemről ez a fenti okok miatt nem jöhetett szóba, ám délután, mikor hazaértem, váltottunk pár szót cseten és kapacitált, hogy legalább hívjam fel az ügynökséget. Hívtam, de már bezártak. Így csak reménykedni tudtam, hogy szombaton, az alatt a pár órányi nyitva tartás alatt csak nem vitték el a kérót... Bíztam abban, hogy hétvége lévén az emberek lustálkodnak az ágyban, vagy éppen karácsonyi bevásárlást intéznek a kölykökkel.
Hétfőn az első dolgom az volt, hogy hívtam az ügynökséget. Azonnal adták is a lehetséges időpontokat, ám egy másik ingatlant csatoltak be. Még szerencse, hogy észrevettem. Nem telt bele öt percbe, máris kaptam a helyes tájékoztatót és a kérdést, hogy aznap meg tudom-e nézni a lakást. Paul szabin, egyedül voltam, jobb lett volna másnap, de tudtam, mennyire gyorsnak kell lenni ezen a piacon, így Leigh-től kellett elkéredzkednem, aki készséggel helyettesített azalatt az egy óra alatt. Taxival mentem, ami 12 fontomba került, de úgy voltam vele, hogy ez befektetés. Busszal és gyalog esélyem sem lett volna megjárni egy óra alatt.
Sofőröm egy már itt született barbadosi-jamaikai gyökerekkel rendelkező, negyvennyolc éves, fekete zenész ember volt, aki épp az ebédjét fogyasztotta vezetés közben. Az ebéd chipszből és smoothie-ból állt. Nagyon laza volt, barátságos és vidám. Jól elbeszélgettünk s mikor azt hitte, Genf Svédországban van, kijavítottam, hogy nem, nem, az bizony Svájcban van. Ó, hát ő járt ám Svájcban. "Tán a német részen?" - kérdeztem. Igen, igen, meg a francián is, Neuchatel-ben és Baselben. Khm... Akkor bizony nem ártana tudni, hol is van az a Genf, de lényegtelen. :)
Elmondta, hogy ő Readingben lakik, mennyit lakbért fizet és hogy az, ahová megyünk nagyon szép és elegáns környék, de drága. Mondtam, tudom, de ha Readingben bérelnék egy tisztességes lakást, akkor arra rájön a rezsi és még a havi 100 font vonatbérlet, vagyis kb ugyanott lennék, mintha itt, ezen az elegáns, de drága környéken bérelnék. Így már értette. Elmondtam, hogy jártam a múltkor a twyford-i lakással. Azt mesélte, hogy az a környék nagyon "posh" és hogy éppen ezért a főbérlők is és az ügynökségek is nagyon fennhordják az orrukat és nagyon válogatósak. Majd legyintett egyet és azt mondta, ezzel itt nem lesz baj, szerinte sikerülni fog. Így már érthető volt, miért nem engedték, hogy lakást béreljek ott, és megállapítottam, hogy a taxisok nagyon jó információforrások.
A ház is és a lakás is meseszép volt. A kis melléképületet, amiben a lakás van "Charlotte Cottage"-nak hívják. Már a név is tetszett: Charlotte Cottage... Akár egy mézeskalács házikó. A fiatal kislány (természetesen balerinában, hiszen december van) megmutatta a kérót, ahol látszólag felújítási munkálatokat végeztek éppen, majd váltottunk pár szót és indultam vissza.
Bent megbeszéltem Kedvesemmel, hogy a lakás szuper, olyan, amilyet kerestem: tágas, biztonságos, szép környéken van, gázfűtéses, közel van a közlekedéshez, igényes, mire ő buzdított, hogy vágjak bele. Így hát írtam az ingatlanosnak, hogy szeretném kivenni. Meglepetésemre az ingatlanos hölgy emberszámba vett, mi több azonnal intézkedett. Ilyen egy profi és aki üzletet akar. Zongorázni lehetett a két ügynökség közötti különbséget. Bekérték a 300 font foglalót (megjegyzem, a másik helyen 500 lett volna), amit munka mellett megpróbáltam átutalni. Borzasztó izgatott voltam, mert először utaltam az angol netbankon keresztül, közben a munkámat is igyekeztem csinálni, de bevallom, nehéz volt a figyelmem megosztani. Pörögtek az események, csak kapkodtam a fejem, közben nem tudtam, hogy ez jó-e, hogy belevágok, mindenféle utánajárás nélkül, de Kedvesem mondta, hogy legyek bátor és ő kockáztatja a 300 fontot. Viszont ha ez nem lett volna nekem szánva, vajon pörögtek volna-e az események...? (A másik érdekesség, hogy pont vasárnap és hétfőn jutottam el arra a pontra, hogy már nem szeretnék sokáig a mostani helyemen maradni. Zavar, hogy a papa megeszi a joghurtomat, hogy megissza a narancslevünket, hogy este az ajtóm előtt beszélgetnek, hogy nincs meleg víz, amikor zuhanyozni szeretnék stb. Hálás vagyok, hogy befogadtak és megosztják velem az otthonukat, és nem rossz itt, de nem szabad sokáig húzni ezt az állapotot.)
Amint megkapták a pénzt, máris kaptam a tájékoztatót, hogy mennyit kell majd utalni stb stb. Csak este vettem észre, hogy a tájékoztatóban x összegű lakbérhez y összegű éves jövedelmet várnak el. Nos, nekem y-2 ezer éves jövedelmem volt... Nem éreztem korrektnek, hogy ezt az infót az előleg átutalása után kaptam meg. Hiszen, ha ez problémát és kizárást jelent, akkor bukom a 300 fontot, ám ha ezt tudom, meg sem pályázom. Kétségbeestem és sírva fakadtam...
Másnap reggel reszketve hívtam Trudy-t, az ingatlanost, aki gyorsan egyeztetett egy kollégájával és mondta, hogy nem probléma az y-2 ezres éves jövedelem. Így hát megkaptam a következő feladatot: kitölteni a referencia cég kérdőívét. Ez sem ment simán. Először nem tudtam lezárni, majd amikor végre sikerült, azonnal jött a válasz, hogy nem találnak az angol címen, így hát felhívtam őket. Azonnal küldtek egy nemzetközi kérdőívet, ami után már sikerült mindent kitöltenem ill feltöltenem. Közben Trudy biztosított afelől, hogy az ágy matracot kitísztíttatják, már foglaltak is időpontot a tisztítóval december 16-ra... ill hogy otthagyják nekem a teaforralót, a kenyérpirítót és a mikrót. Le voltam nyűgözve. Leugrottam a HR-re is, hogy szóljak, fognak kapni egy emailt a referencia cégtől, de nem volt bent a magáról sokat képzelő vén tyúk. Kristina volt bent, akit nagyon kedvelek és aki sokkal empatikusabb és segítőkészebb. Mondta, hogy adjam meg nyugodtan az ő nevét és megcsinálja még aznap nekem a referenciát.
Tegnap reggel várt bent Kristinától a levél, hogy kitöltötte a kérdőívet, majd este a szállásadóm is biztosított arról, hogy leadta, amit kellett. Már csak bizakodnom kellett, hogy a héten kapok választ. Esténként a netet bújtam. Stílusokat kutattam, színeket kompozíciókat nézegettem, hogy megálmodjam, milyen otthont szeretnék. Nem könnyű összerakni, mivel nem egy éppen divatos színt választott a főbérlő falszínnek: pasztell napsárgát, ami köré nehezebb szép dolgokat gyűjteni. Második felvonásban pedig lakberendezési dolgokat kutattam, piackutatást csináltam, mi hol mennyibe kerül. Mindezt úgy kellett, hogy ne szálljak el.
Nos nem hiszem, hogy elszálltam. Sőt, fel voltam arra készülve, hogy azt mondják, sajnos, csak kezessel tudom kivenni a lakást, vagy pedig bukom a 300 fontot is és nem veszem ki...
Ma délután a balerinás kislánytól kaptam egy emailt, amelyben tájékoztatott, hogy megfelelő referenciát kaptak rólam és elfogadják a jelentkezésem. Írják és küldik a szerződést. Nem, egészen biztos, hogy nem fogom föl, hogy ebben a szépségben fogok lakni... Nem bánom, hogy az ágyon és a beépített gardróbon kívül nincs benne semmi. Izgalmas apránként megvenni dolgokat. Várom, hogy az eBayről vagy a bolhapiacról meg a car boot sale-seken és természetesen a leárazásokon vegyek dolgokat. Már írtam egy hosszú listát. Sajnos jó és drága ízlésem van, de majd megoldom... Nagyon bejön a Laura Ashley sajnos...
Szóval íme leendő otthonom, ami közel van a Temze partjához, ahol a jövőben futni szándékozom majd. Akár csak otthon a rakparton...
Reggel az ágyban mindig lehívom az emaileket a telefonon, és ha látok egy jó lakáshirdetést, megnézem. Aznap is így történt. Láttam egy olyat hosszú hetek után végre, ami szerelem volt első látásra. Át is küldtem a Kedvesemnek, hogy nézze meg, ő mit szól hozzá. Azonnal válaszolt, hogy még aznapra intézzem el a lakásnézést. Részemről ez a fenti okok miatt nem jöhetett szóba, ám délután, mikor hazaértem, váltottunk pár szót cseten és kapacitált, hogy legalább hívjam fel az ügynökséget. Hívtam, de már bezártak. Így csak reménykedni tudtam, hogy szombaton, az alatt a pár órányi nyitva tartás alatt csak nem vitték el a kérót... Bíztam abban, hogy hétvége lévén az emberek lustálkodnak az ágyban, vagy éppen karácsonyi bevásárlást intéznek a kölykökkel.
Hétfőn az első dolgom az volt, hogy hívtam az ügynökséget. Azonnal adták is a lehetséges időpontokat, ám egy másik ingatlant csatoltak be. Még szerencse, hogy észrevettem. Nem telt bele öt percbe, máris kaptam a helyes tájékoztatót és a kérdést, hogy aznap meg tudom-e nézni a lakást. Paul szabin, egyedül voltam, jobb lett volna másnap, de tudtam, mennyire gyorsnak kell lenni ezen a piacon, így Leigh-től kellett elkéredzkednem, aki készséggel helyettesített azalatt az egy óra alatt. Taxival mentem, ami 12 fontomba került, de úgy voltam vele, hogy ez befektetés. Busszal és gyalog esélyem sem lett volna megjárni egy óra alatt.
Sofőröm egy már itt született barbadosi-jamaikai gyökerekkel rendelkező, negyvennyolc éves, fekete zenész ember volt, aki épp az ebédjét fogyasztotta vezetés közben. Az ebéd chipszből és smoothie-ból állt. Nagyon laza volt, barátságos és vidám. Jól elbeszélgettünk s mikor azt hitte, Genf Svédországban van, kijavítottam, hogy nem, nem, az bizony Svájcban van. Ó, hát ő járt ám Svájcban. "Tán a német részen?" - kérdeztem. Igen, igen, meg a francián is, Neuchatel-ben és Baselben. Khm... Akkor bizony nem ártana tudni, hol is van az a Genf, de lényegtelen. :)
Elmondta, hogy ő Readingben lakik, mennyit lakbért fizet és hogy az, ahová megyünk nagyon szép és elegáns környék, de drága. Mondtam, tudom, de ha Readingben bérelnék egy tisztességes lakást, akkor arra rájön a rezsi és még a havi 100 font vonatbérlet, vagyis kb ugyanott lennék, mintha itt, ezen az elegáns, de drága környéken bérelnék. Így már értette. Elmondtam, hogy jártam a múltkor a twyford-i lakással. Azt mesélte, hogy az a környék nagyon "posh" és hogy éppen ezért a főbérlők is és az ügynökségek is nagyon fennhordják az orrukat és nagyon válogatósak. Majd legyintett egyet és azt mondta, ezzel itt nem lesz baj, szerinte sikerülni fog. Így már érthető volt, miért nem engedték, hogy lakást béreljek ott, és megállapítottam, hogy a taxisok nagyon jó információforrások.
A ház is és a lakás is meseszép volt. A kis melléképületet, amiben a lakás van "Charlotte Cottage"-nak hívják. Már a név is tetszett: Charlotte Cottage... Akár egy mézeskalács házikó. A fiatal kislány (természetesen balerinában, hiszen december van) megmutatta a kérót, ahol látszólag felújítási munkálatokat végeztek éppen, majd váltottunk pár szót és indultam vissza.
Bent megbeszéltem Kedvesemmel, hogy a lakás szuper, olyan, amilyet kerestem: tágas, biztonságos, szép környéken van, gázfűtéses, közel van a közlekedéshez, igényes, mire ő buzdított, hogy vágjak bele. Így hát írtam az ingatlanosnak, hogy szeretném kivenni. Meglepetésemre az ingatlanos hölgy emberszámba vett, mi több azonnal intézkedett. Ilyen egy profi és aki üzletet akar. Zongorázni lehetett a két ügynökség közötti különbséget. Bekérték a 300 font foglalót (megjegyzem, a másik helyen 500 lett volna), amit munka mellett megpróbáltam átutalni. Borzasztó izgatott voltam, mert először utaltam az angol netbankon keresztül, közben a munkámat is igyekeztem csinálni, de bevallom, nehéz volt a figyelmem megosztani. Pörögtek az események, csak kapkodtam a fejem, közben nem tudtam, hogy ez jó-e, hogy belevágok, mindenféle utánajárás nélkül, de Kedvesem mondta, hogy legyek bátor és ő kockáztatja a 300 fontot. Viszont ha ez nem lett volna nekem szánva, vajon pörögtek volna-e az események...? (A másik érdekesség, hogy pont vasárnap és hétfőn jutottam el arra a pontra, hogy már nem szeretnék sokáig a mostani helyemen maradni. Zavar, hogy a papa megeszi a joghurtomat, hogy megissza a narancslevünket, hogy este az ajtóm előtt beszélgetnek, hogy nincs meleg víz, amikor zuhanyozni szeretnék stb. Hálás vagyok, hogy befogadtak és megosztják velem az otthonukat, és nem rossz itt, de nem szabad sokáig húzni ezt az állapotot.)
Amint megkapták a pénzt, máris kaptam a tájékoztatót, hogy mennyit kell majd utalni stb stb. Csak este vettem észre, hogy a tájékoztatóban x összegű lakbérhez y összegű éves jövedelmet várnak el. Nos, nekem y-2 ezer éves jövedelmem volt... Nem éreztem korrektnek, hogy ezt az infót az előleg átutalása után kaptam meg. Hiszen, ha ez problémát és kizárást jelent, akkor bukom a 300 fontot, ám ha ezt tudom, meg sem pályázom. Kétségbeestem és sírva fakadtam...
Másnap reggel reszketve hívtam Trudy-t, az ingatlanost, aki gyorsan egyeztetett egy kollégájával és mondta, hogy nem probléma az y-2 ezres éves jövedelem. Így hát megkaptam a következő feladatot: kitölteni a referencia cég kérdőívét. Ez sem ment simán. Először nem tudtam lezárni, majd amikor végre sikerült, azonnal jött a válasz, hogy nem találnak az angol címen, így hát felhívtam őket. Azonnal küldtek egy nemzetközi kérdőívet, ami után már sikerült mindent kitöltenem ill feltöltenem. Közben Trudy biztosított afelől, hogy az ágy matracot kitísztíttatják, már foglaltak is időpontot a tisztítóval december 16-ra... ill hogy otthagyják nekem a teaforralót, a kenyérpirítót és a mikrót. Le voltam nyűgözve. Leugrottam a HR-re is, hogy szóljak, fognak kapni egy emailt a referencia cégtől, de nem volt bent a magáról sokat képzelő vén tyúk. Kristina volt bent, akit nagyon kedvelek és aki sokkal empatikusabb és segítőkészebb. Mondta, hogy adjam meg nyugodtan az ő nevét és megcsinálja még aznap nekem a referenciát.
Tegnap reggel várt bent Kristinától a levél, hogy kitöltötte a kérdőívet, majd este a szállásadóm is biztosított arról, hogy leadta, amit kellett. Már csak bizakodnom kellett, hogy a héten kapok választ. Esténként a netet bújtam. Stílusokat kutattam, színeket kompozíciókat nézegettem, hogy megálmodjam, milyen otthont szeretnék. Nem könnyű összerakni, mivel nem egy éppen divatos színt választott a főbérlő falszínnek: pasztell napsárgát, ami köré nehezebb szép dolgokat gyűjteni. Második felvonásban pedig lakberendezési dolgokat kutattam, piackutatást csináltam, mi hol mennyibe kerül. Mindezt úgy kellett, hogy ne szálljak el.
Nos nem hiszem, hogy elszálltam. Sőt, fel voltam arra készülve, hogy azt mondják, sajnos, csak kezessel tudom kivenni a lakást, vagy pedig bukom a 300 fontot is és nem veszem ki...
Ma délután a balerinás kislánytól kaptam egy emailt, amelyben tájékoztatott, hogy megfelelő referenciát kaptak rólam és elfogadják a jelentkezésem. Írják és küldik a szerződést. Nem, egészen biztos, hogy nem fogom föl, hogy ebben a szépségben fogok lakni... Nem bánom, hogy az ágyon és a beépített gardróbon kívül nincs benne semmi. Izgalmas apránként megvenni dolgokat. Várom, hogy az eBayről vagy a bolhapiacról meg a car boot sale-seken és természetesen a leárazásokon vegyek dolgokat. Már írtam egy hosszú listát. Sajnos jó és drága ízlésem van, de majd megoldom... Nagyon bejön a Laura Ashley sajnos...
Szóval íme leendő otthonom, ami közel van a Temze partjához, ahol a jövőben futni szándékozom majd. Akár csak otthon a rakparton...
Charlotte Cottage
2015. december 5., szombat
Péntek
Bevallom, az elmúlt pár napban magam alatt voltam. Kezdett felőrölni az, hogy minden napom ugyanúgy telik: reggel vonattal és busszal be a melóba, aztán munka, utána viszonylag korán haza, aztán másnapra ebéd készítés, lakáskeresés, vagy éppen levélírás barátoknak, fürdés és Skype a Kedvessel - NB itt egy órával hamarabb kell "haptákba vágnom magam". Aztán hiányzott a város. Elképzeltem a karácsonyi fényben úszó Budapestet, a nyüzsgést, a megannyi lehetőséget. Még ha nagyon kevés programlehetőséggel éltem is, azért munka után csak el tudtam menni egy egy bevásárlóközpontba, vagy boltba, vagy manikűrre, vagy fodrászhoz, vagy pedikűrre... Itt este hatkor zárnak az üzletek, minden kihalt. Ráadásul mivel kocsival hoznak haza, a várost is elkerülöm, tehát marad a falu. Ha azonnal hazajövök, elég ingerszegényen telik a napom. Szóval hiányzott a város, és nem tudtam, miért vagyok itt, amikor a családom és az otthonom otthon van. Ezt kellett magamban helyre tenni.
Pénteken engedélyezek magamnak egy péksütit. Alig várom, hogy reggel bemenjek a vonatállomás mellett lévő Countrystore-ba és megvegyem a 85 penny-s csokis-vaníliás csavard rudat, és bent elfogyasszam egy tea mellett. Isteni reggeli, éppen ezért szeretem a péntek reggeleket. Meg amúgy is, pénteken dress-down van, az ember nyomulhat nagyon kényelmes öltözetben is.
Hogy kirángassam magam a depiből és az ingerszegény állapotból, elhatároztam, hogy ma este, mielőtt hazamegyek, elsétálok a templomig, ami jó 3km. Hazafelé a vonaton nagyon éhes voltam. Azon merengtem, hogy kéne ennem otthon valamit. De mit és mikor? Séta előtt vagy után? Gondolatom a tükörtojás körül forgott, de nem akartam volna enni séta után, séta előtt meg hazamenni és utána megint elmenni... nem fűlött hozzá a fogam illetve még szerettem volna inni valamit. Valami tartalmasat, nem vizet. És nem is teát. Igyekszem napi 2 teánál nem inni többet. De semmi másom nincs itthon... Ekkor isteni gondolatom támadt: forró csoki a helyi Costa-ban. Amint megfogalmazódott bennem a gondolat, alig vártam, hogy a vonat beérjen. A Costa az állomással szemben van, a sín túloldalán. Szeretjük a Costát, akkor is, ha franchise és kb ugyanaz, mint a McDonalds. (Egyébként ha lenne pénzem, én kis hangulatos, kávéház jellegű kávézókat nyitnék a falvakban, mert azt keveset találni. Costa minden porfészekben van. Igen, olcsó és kiszámítható minőség, de az emberek nem ismernek mást, ezért jó nekik a Costa is.) Ennek ellenére ma este nagyon értékeltem a kis forró csokimat, vagy mondjuk inkább kakaómat. Még karácsonyi kakaóport is kaptam a tetejére egy hópehely formájában. Ez a kakaó ma mindennél finomabb volt és jobban esett. Örültem, hogy beugortam, szürcsöltem az italom és közben a wifinek hála csacsoghattam barátokkal. És a cookhami-i Costának nagyon jó a hangulata. Nagyon.
Innen aztán felsétáltam a karácsonyi fényben tündöklő, ódon fő utcán a templomig, majd haza. Sokkal jobban éreztem magam.
Az pedig végképp sikerült helyre tennie bennem a dolgot, hogy elolvastam a mai híreket. Hálát adok az égnek, hogy nem én állok ott a makedón-görög határon menekültként. Azt hiszem, nagyon szerencséseknek mondhatjuk magunkat, amiért jó életünk van. Innen nézve már elenyésző problémának tűnik, hogy hiányzik a város fíling és az, ha olykor nem tudom, mit csinálok itt...
Pénteken engedélyezek magamnak egy péksütit. Alig várom, hogy reggel bemenjek a vonatállomás mellett lévő Countrystore-ba és megvegyem a 85 penny-s csokis-vaníliás csavard rudat, és bent elfogyasszam egy tea mellett. Isteni reggeli, éppen ezért szeretem a péntek reggeleket. Meg amúgy is, pénteken dress-down van, az ember nyomulhat nagyon kényelmes öltözetben is.
Hogy kirángassam magam a depiből és az ingerszegény állapotból, elhatároztam, hogy ma este, mielőtt hazamegyek, elsétálok a templomig, ami jó 3km. Hazafelé a vonaton nagyon éhes voltam. Azon merengtem, hogy kéne ennem otthon valamit. De mit és mikor? Séta előtt vagy után? Gondolatom a tükörtojás körül forgott, de nem akartam volna enni séta után, séta előtt meg hazamenni és utána megint elmenni... nem fűlött hozzá a fogam illetve még szerettem volna inni valamit. Valami tartalmasat, nem vizet. És nem is teát. Igyekszem napi 2 teánál nem inni többet. De semmi másom nincs itthon... Ekkor isteni gondolatom támadt: forró csoki a helyi Costa-ban. Amint megfogalmazódott bennem a gondolat, alig vártam, hogy a vonat beérjen. A Costa az állomással szemben van, a sín túloldalán. Szeretjük a Costát, akkor is, ha franchise és kb ugyanaz, mint a McDonalds. (Egyébként ha lenne pénzem, én kis hangulatos, kávéház jellegű kávézókat nyitnék a falvakban, mert azt keveset találni. Costa minden porfészekben van. Igen, olcsó és kiszámítható minőség, de az emberek nem ismernek mást, ezért jó nekik a Costa is.) Ennek ellenére ma este nagyon értékeltem a kis forró csokimat, vagy mondjuk inkább kakaómat. Még karácsonyi kakaóport is kaptam a tetejére egy hópehely formájában. Ez a kakaó ma mindennél finomabb volt és jobban esett. Örültem, hogy beugortam, szürcsöltem az italom és közben a wifinek hála csacsoghattam barátokkal. És a cookhami-i Costának nagyon jó a hangulata. Nagyon.
Innen aztán felsétáltam a karácsonyi fényben tündöklő, ódon fő utcán a templomig, majd haza. Sokkal jobban éreztem magam.
Az pedig végképp sikerült helyre tennie bennem a dolgot, hogy elolvastam a mai híreket. Hálát adok az égnek, hogy nem én állok ott a makedón-görög határon menekültként. Azt hiszem, nagyon szerencséseknek mondhatjuk magunkat, amiért jó életünk van. Innen nézve már elenyésző problémának tűnik, hogy hiányzik a város fíling és az, ha olykor nem tudom, mit csinálok itt...
2015. december 1., kedd
Angolszász keresztnevek
Az egyik kedvenc témám az akcentusok és nyelvjárások mellett, a keresztnevek. Nem véletlen írtam a második szakdolgozatomat a keresztnevekről. Nem csoda hát, ha itt is fülelek, és érdeklődéssel figyelem a keresztneveket.
Sajnos nem szeretem az olyan női neveket, amelyeket férfi nevekből képeztek, pl. Martin-Martina, Robert-Roberta, Paul-Paula. Olyan keményen hangzanak ezek a női nevek és fantáziátlanok... Az angolszász kultúrában a keresztnév amúgy is eléggé átláthatatlan véleményem szerint. Rengeteg olyan név van, amiről meg sem tudjuk mondani, hogy női vagy férfi név-e... (Mondjuk, a magyarban sem egyszerű egy külföldinek kitalálnia, hogy egy Zoárd, Zétény vagy Zselyke milyen nemű név...) És aztán ott vannak a nevek, amelyek lehetnek női és férfi nevek is egyben. Pl. Leslie, Jo és még a Bil is - igaz, hogy utóbbinál a női verziót egy l-lel írják. Ez a Wilhelmina becézett alakja.
Ami még ennél is aranyosabb szerintem és ami eddig számomra fel sem tűnt, az olyan nevek tábora, amelyek élőlényeket jelentenek: vagy állatot, vagy növényt. Például a "Robin" lehet férfinév is és vörösbegy. :) Vörösbegy Kapucni, na ki az? Robin Hood... :)) Vagy például a "Holly" lehet női név és ugye magyal is. Mondjuk, nekünk is van virágot jelentő női nevünk, nem is egy: Boglárka, Rózsa, Virág, Flóra, Viola... De azért ez a vörösbegy nagyon megmosolyogtat. Nem tudok arról, hogy lenne a magyarban állatot jelölő személynév. Majd utána nézek. Addig is figyelem a neveket. Érdekesek...
Sajnos nem szeretem az olyan női neveket, amelyeket férfi nevekből képeztek, pl. Martin-Martina, Robert-Roberta, Paul-Paula. Olyan keményen hangzanak ezek a női nevek és fantáziátlanok... Az angolszász kultúrában a keresztnév amúgy is eléggé átláthatatlan véleményem szerint. Rengeteg olyan név van, amiről meg sem tudjuk mondani, hogy női vagy férfi név-e... (Mondjuk, a magyarban sem egyszerű egy külföldinek kitalálnia, hogy egy Zoárd, Zétény vagy Zselyke milyen nemű név...) És aztán ott vannak a nevek, amelyek lehetnek női és férfi nevek is egyben. Pl. Leslie, Jo és még a Bil is - igaz, hogy utóbbinál a női verziót egy l-lel írják. Ez a Wilhelmina becézett alakja.
Ami még ennél is aranyosabb szerintem és ami eddig számomra fel sem tűnt, az olyan nevek tábora, amelyek élőlényeket jelentenek: vagy állatot, vagy növényt. Például a "Robin" lehet férfinév is és vörösbegy. :) Vörösbegy Kapucni, na ki az? Robin Hood... :)) Vagy például a "Holly" lehet női név és ugye magyal is. Mondjuk, nekünk is van virágot jelentő női nevünk, nem is egy: Boglárka, Rózsa, Virág, Flóra, Viola... De azért ez a vörösbegy nagyon megmosolyogtat. Nem tudok arról, hogy lenne a magyarban állatot jelölő személynév. Majd utána nézek. Addig is figyelem a neveket. Érdekesek...
Etimológia
Sokszor tűnődöm azon, hogy vajon az angol ajkúaknak is épp olyan banálisan hangzik egy egy helység, mint mondjuk a mi nyelvünkben az, hogy "Tatabánya" és hogy van-e a helységneveknek jelentése, lásd fenti példát: tata és bánya. Bizonyára vannak olyan helységnevek, amelyeknek van jelentésük és/vagy ki lehet silabizálni, mit jelenthetnek. Például Cookham szerintem magyarul "Szakácsfalva" lenne. Vagy itt van Bourne End, amit kb. "Patakvég"-nek lehet fordítani, vagy Maidenheadet "Hajadonfőnek" (NB a maidenhead szűzhártyát is jelent, de csak nem erre asszociálnak az angolok és mást jelent... Mást jelent, megnéztem: új hidat.) De akár említhetném a Heathrow-t is, ami magyarul "Pusztasornak" felelne meg. (Ez vajon az angolok számára is ilyen banálisan hangzik...? Mert az én fülemnek az, hogy "Heathrow" olyan elegánsan hangzik...) Ám amikor Kedvesem arról kérdezem, hogy a Little Wick Green nevű helységnévben a "wick" ugyanúgy kanócot jelent-e, fogalma sincs, amiből arra következtetek, hogy az angolban is vannak olyan helységnevek, amelyek jelentésében az átlag angol ember sem biztos. Mondjuk nekem sincs fogalmam, hogy mit jelent a magyar Tát helységnév, de biztos jelent valamit, ha az ember utána olvas. Amikor erre a témára gondolok, "A gyűrűk ura" jut az eszembe, és az ott lefordított helységnevek. Valahogy úgy lehetne játszani az itteni helységnevekkel, ahogy a könyvben lefordították a falvak neveit. Érdekes, tetszik a téma. Majd még gyűjtök néhány példát.
2015. november 30., hétfő
Étkezési szokások
Ahogyan meg vagyok rökönyödve a mezítlábas balerinákon novemberben, ugyanúgy meg vagyok rökönyödve néhány étkezési szokáson. Az hagyján, hogy mindenki vedeli a teát és hogy ebédre jobb esetben egy szendvicset esznek, de azt végképp nem értem, hogy itt nagyon, de nagyon sokan esznek chips-et (amit ők crisps-nek hívnak, hiszen a chips nem más, mint sült krumpli) ebédre snack gyanánt. Azok is, akik amúgy kényesen vigyáznak a vonalaikra (Paul) és arra, hogy mit esznek. Egyszerűen nem megyek el mellette...
A másik, van a csapatunkban egy nagyon aranyos leányzó, négy évvel fiatalabb nálam. A jobb oldalon mankót hord, mert valami történt tini korában a térdével. Nem hordozza állandóan, csak ha messzebbre megy. Az egyik karján is állandó jelleggel egy kötés van. Amikor egyik reggel megkérdeztem Paul-t, hogy Cherylnek készítünk-e teát, mondta, hogy nem, mert Cheryl nem teázik, rossz a veséje. Te jó isten, gondoltam magamban, még mi egyéb baja lehet szegény lánynak... Szóval nem teázik, ellenben vedeli a dobozos Light kólát az automatából. Felmerült bennem a kérdés, hogy az nem gáz a vesének úgy mégis...? Ennyi sok szar (már bocsánat) adalékanyag egy szintetikus italban... Még senkit sem láttam vizet inni az irodában. Gyakorlatilag csak én iszom vizet...
A másik, van a csapatunkban egy nagyon aranyos leányzó, négy évvel fiatalabb nálam. A jobb oldalon mankót hord, mert valami történt tini korában a térdével. Nem hordozza állandóan, csak ha messzebbre megy. Az egyik karján is állandó jelleggel egy kötés van. Amikor egyik reggel megkérdeztem Paul-t, hogy Cherylnek készítünk-e teát, mondta, hogy nem, mert Cheryl nem teázik, rossz a veséje. Te jó isten, gondoltam magamban, még mi egyéb baja lehet szegény lánynak... Szóval nem teázik, ellenben vedeli a dobozos Light kólát az automatából. Felmerült bennem a kérdés, hogy az nem gáz a vesének úgy mégis...? Ennyi sok szar (már bocsánat) adalékanyag egy szintetikus italban... Még senkit sem láttam vizet inni az irodában. Gyakorlatilag csak én iszom vizet...
Angol advent
A hétvégén nem mindennapi programban volt részünk. Leugrottunk Pompiba, vagyis Portsmouthba, a viktoriánus karácsonyi vásárba, mulatságba. Elvittük Kedvesem édesapját is, aki nagyon élvezte a programot.
A rendezvény Portsmouth történelmi kikötőjében volt. Azt nem egészen értem, hogy ezt miért advent első napján rendezték és miért nem pár héttel később. Szerintem hangulatosabb lenne később. A nagy szelet leszámítva szerencsénk volt az idővel, mert nem volt hideg és nem is esett az eső. Persze jobb lett volna, ha esik a hó, de ez állítólag Portsmouthban ritka, mint a fehér holló.
Nagyon bejött a rendezvény, mindenütt Viktória korabeli öltözékek (Sherlock Holmes kora, ha így jobban tetszik), rendőrök, csendőrök, katonák, skótok, Charles Dickens regényeket idéző gyerek, előkelők és szegények. Az egyik kórus karácsonyi dalokat énekelt, a másik A Myfair Lady-ből különböző dalokat és így tovább. Az étel és ital választék teljesen rendben volt, így kipróbálhattam az angol pork roll-t. Ellenben a vásár része lehetett volna igényesebb, kínálhattak volna érdekesebb és szebb portékákat az árusok. Jó két óra alatt bejártuk a kikötőt, aztán hazafelé vettük az utunkat, mivel Kedvesem apukája elfáradt. De így is jól éreztük magunkat.
Este a cookham-i templomba mentünk karácsonyi dalokat hallgatni advent alkalmából, amit egy fiú és férfi kórus adott elő gyertyafény mellett. Csodás volt a hangulat ebben az ódon, angolszász templomban. Elképzeltem, milyen lehet egy éjféli mise karácsonykor, hóban... Szinte egy éneket sem ismertem, és hívő sem vagyok, de ez is része a kultúrának, így nagyon érdeklődéssel hallgattam végig. Nem bántam meg, hogy elmentem. Arról nem is beszélve, hogy ingyen volt.
A rendezvény Portsmouth történelmi kikötőjében volt. Azt nem egészen értem, hogy ezt miért advent első napján rendezték és miért nem pár héttel később. Szerintem hangulatosabb lenne később. A nagy szelet leszámítva szerencsénk volt az idővel, mert nem volt hideg és nem is esett az eső. Persze jobb lett volna, ha esik a hó, de ez állítólag Portsmouthban ritka, mint a fehér holló.
Nagyon bejött a rendezvény, mindenütt Viktória korabeli öltözékek (Sherlock Holmes kora, ha így jobban tetszik), rendőrök, csendőrök, katonák, skótok, Charles Dickens regényeket idéző gyerek, előkelők és szegények. Az egyik kórus karácsonyi dalokat énekelt, a másik A Myfair Lady-ből különböző dalokat és így tovább. Az étel és ital választék teljesen rendben volt, így kipróbálhattam az angol pork roll-t. Ellenben a vásár része lehetett volna igényesebb, kínálhattak volna érdekesebb és szebb portékákat az árusok. Jó két óra alatt bejártuk a kikötőt, aztán hazafelé vettük az utunkat, mivel Kedvesem apukája elfáradt. De így is jól éreztük magunkat.
Este a cookham-i templomba mentünk karácsonyi dalokat hallgatni advent alkalmából, amit egy fiú és férfi kórus adott elő gyertyafény mellett. Csodás volt a hangulat ebben az ódon, angolszász templomban. Elképzeltem, milyen lehet egy éjféli mise karácsonykor, hóban... Szinte egy éneket sem ismertem, és hívő sem vagyok, de ez is része a kultúrának, így nagyon érdeklődéssel hallgattam végig. Nem bántam meg, hogy elmentem. Arról nem is beszélve, hogy ingyen volt.
Egy korabeli utcalány fűzte a Papát. Nagyon korhű volt a kukorica sárga, ocsmány fogakkal :)
A bíró (The Judge), aki 12 havi takarításra ítéli azokat a gyerekeket, akiknek rendetlen a szobája...
Az HMS Warrior
Ez pedig már a cookham-i templom és a kórus
2015. november 26., csütörtök
Munka és az angol irányítószámok
Hú, micsoda két nap volt! Túl vagyok az első két napon, amit egyedül töltöttem az irodában. Ahogy mondani szokták, ez a munka nem egy rocket science (nem nagy was ist das), de elsőre, magyarként nem feltétlen egyszerű.
Miről is van szó? Nos arról, hogy 14 technikus napi munkabeosztását határozom meg és osztom szét a bejövő munkát az irányítószámok, a kliensek, az alkatrész elérhetőség alapján. Ehhez nem csupán az angol elsődleges irányítószámokat kell megtanulni fejből, hanem gyorsnak is kell lenni, hogy az ember leellenőrizze a készletet, ugrál egyik városból a másikba, közben könyveli a készletet, nézi a munkaeloszlást, hogy nem éppen egy reptérről van-e szó, mert oda nem küldünk ki saját embert stb stb. Ami végképp hiányzik, az a helyismeret. Fogalmam sincs a közlekedésről, a dugókról, melyik autópálya milyen, melyik vevő mennyire kényes stb. Ez majd a rutinnal jön meg. Az egész amúgy olyan, mint a kártya. Ha jó lapjárása van az embernek, szépen fel tudja osztani a munkát. Ha alig esik be egy kettő, akkor lehet, hogy egy döntés után esik be az, amit várt az ember órákig. És előfordul a bőség zavara is, amikor az ember nem tudja, melyik ujját harapja le.
Nos, tegnap kapkodtam a fejem rendesen, de megcsináltam és szép beosztást csináltam a technikusoknak. Paul este rám csetelt és azt mondta, "outstanding work". Ma már lazább volt a nap, és simábban ment minden. Büszke vagyok magamra. A negyedik hetem a cégnél és egyedül képes voltam elvinni az egész UK operations-t. Magyarként, az angol irányítószámok rejtelmei mellett ez nem kis eredmény, úgy hiszem.
S hogy van-e logika az angol irányítószámokban? Az ember azt hinné, hogy van, de aztán rájön, hogy mégsincs. Illetve van, de nem minden esetben. Vannak egyértelmű irányítószámok, vagyis nem is szám, hanem ugye betű. Mi az első két betűvel dolgozunk. Tehát pl. B=Birmighnam, L=Liverpool, LS=Leeds, PL=Plymouth, G=Glasgow stb. Ezek a könnyebbek. Kissé nehezebbek az olyanok, mint pl. BS, BN, BT... BS és BT lehetne akár Bristol is, de melyik a kettő közül...? És BN és BT lehetne Brighton. Melyik a helyes? Meg kell tanulni, nincs mese. BN=Brighton, BT=Belfast, BS=Bristol. Aztán jön egy olyan, hogy IG, ami Ilfordot takarja, vagy SP, ami Salisbury, és a logikám keresné egyikben a g betűt, a másikban a p-t, de nincs... Hát ezt értse meg valaki. Vagy a kedvenceim, FY=Blackpool és TS=Cleveland. :) No comment.
London esetében az ember már reménykedne, hogy ó, végre van logika, hiszen N=North London, W=West London, WC=London West City, SW=London South West, SE=London South East... És amikor az ember meglátja azt, hogy NE, kapásból rávágja, hogy ó, ez London North East. Csak szeretnénk... :) NE bizony Newcastle-t takarja. Hát erről ennyit.
Érdekesség: Írországban nincsenek irányítószámok egyáltalán. :))
Miről is van szó? Nos arról, hogy 14 technikus napi munkabeosztását határozom meg és osztom szét a bejövő munkát az irányítószámok, a kliensek, az alkatrész elérhetőség alapján. Ehhez nem csupán az angol elsődleges irányítószámokat kell megtanulni fejből, hanem gyorsnak is kell lenni, hogy az ember leellenőrizze a készletet, ugrál egyik városból a másikba, közben könyveli a készletet, nézi a munkaeloszlást, hogy nem éppen egy reptérről van-e szó, mert oda nem küldünk ki saját embert stb stb. Ami végképp hiányzik, az a helyismeret. Fogalmam sincs a közlekedésről, a dugókról, melyik autópálya milyen, melyik vevő mennyire kényes stb. Ez majd a rutinnal jön meg. Az egész amúgy olyan, mint a kártya. Ha jó lapjárása van az embernek, szépen fel tudja osztani a munkát. Ha alig esik be egy kettő, akkor lehet, hogy egy döntés után esik be az, amit várt az ember órákig. És előfordul a bőség zavara is, amikor az ember nem tudja, melyik ujját harapja le.
Nos, tegnap kapkodtam a fejem rendesen, de megcsináltam és szép beosztást csináltam a technikusoknak. Paul este rám csetelt és azt mondta, "outstanding work". Ma már lazább volt a nap, és simábban ment minden. Büszke vagyok magamra. A negyedik hetem a cégnél és egyedül képes voltam elvinni az egész UK operations-t. Magyarként, az angol irányítószámok rejtelmei mellett ez nem kis eredmény, úgy hiszem.
S hogy van-e logika az angol irányítószámokban? Az ember azt hinné, hogy van, de aztán rájön, hogy mégsincs. Illetve van, de nem minden esetben. Vannak egyértelmű irányítószámok, vagyis nem is szám, hanem ugye betű. Mi az első két betűvel dolgozunk. Tehát pl. B=Birmighnam, L=Liverpool, LS=Leeds, PL=Plymouth, G=Glasgow stb. Ezek a könnyebbek. Kissé nehezebbek az olyanok, mint pl. BS, BN, BT... BS és BT lehetne akár Bristol is, de melyik a kettő közül...? És BN és BT lehetne Brighton. Melyik a helyes? Meg kell tanulni, nincs mese. BN=Brighton, BT=Belfast, BS=Bristol. Aztán jön egy olyan, hogy IG, ami Ilfordot takarja, vagy SP, ami Salisbury, és a logikám keresné egyikben a g betűt, a másikban a p-t, de nincs... Hát ezt értse meg valaki. Vagy a kedvenceim, FY=Blackpool és TS=Cleveland. :) No comment.
London esetében az ember már reménykedne, hogy ó, végre van logika, hiszen N=North London, W=West London, WC=London West City, SW=London South West, SE=London South East... És amikor az ember meglátja azt, hogy NE, kapásból rávágja, hogy ó, ez London North East. Csak szeretnénk... :) NE bizony Newcastle-t takarja. Hát erről ennyit.
Érdekesség: Írországban nincsenek irányítószámok egyáltalán. :))
Időjárás
Essen végre pár szó az angolok által oly annyira kedvelt témáról, az időjárásról. Az itteni tél eddig nem éppen hideg, sőt, kifejezetten enyhének számít. Októberben és november elején sok napsütéses, gyönyörű, őszi nap volt, mostanság viszont csak ritkán süt ki a nap, akkor is inkább délelőtt. Utána borongós, gyakran szeles. Van, hogy napközben esik az eső, de mire hazaindulok, már eláll. Amihez a legfurcsább volt hozzászokni, az a "drizzle". Fogalmam sincs, ez mi magyarul. Átmenet a ködszitálás és az hópelyhek között. Mégsem hó, de nem is eső. Már kezdem megszokni, hogy ez ellen alig lehet védekezni (hacsak nincs az embernek éppen kapucnija), és tönkremegy a séróm.
Szóval ahogy említettem, enyhe a tél eddig, de ez nem jelenti azt, hogy nem esik a hőmérséklet 10 fok alá így november vége felé. Nekem már ez hideg, vagyis az átmeneti kabátot lecserélem téli, szövetkabátra, a bokacsizmámba (ami béleletlen) dupla zoknit húzok, sál és volt már, hogy sapkát és kesztyűt is magammal vittem. Egész egyszerűen lehidalok attól, amit reggelente látok munkába menet. Iskolás lányok uniformisban, szoknyában, harisnya nélkül! A másik kedvencem: nők mezítláb balerinában november végén 10 fok alatt... Van, aki balonkabátban nyomja, de a legjobb kombó az, amikor szövet télikabát van rajta és nagy sál a nyaka körül, de mezítláb, vékony talpú balerinában nyomul. Agyam eldobom. Ezt a látványt még szoknom kell, sajnos nem tudok elmenni mellette meghökkent arckifejezés nélkül. A férfiak detto: egy szál pulóverben megy be Londonba dolgozni 10 fok alatti reggeli hőmérsékletben. Ismétlem: én kabátban, sálban és dupla zokniban... Kíváncsi vagyok, télen mi lesz. Marad-e a balerina, vagy előkerülnek-e a csizmák...
Szóval ahogy említettem, enyhe a tél eddig, de ez nem jelenti azt, hogy nem esik a hőmérséklet 10 fok alá így november vége felé. Nekem már ez hideg, vagyis az átmeneti kabátot lecserélem téli, szövetkabátra, a bokacsizmámba (ami béleletlen) dupla zoknit húzok, sál és volt már, hogy sapkát és kesztyűt is magammal vittem. Egész egyszerűen lehidalok attól, amit reggelente látok munkába menet. Iskolás lányok uniformisban, szoknyában, harisnya nélkül! A másik kedvencem: nők mezítláb balerinában november végén 10 fok alatt... Van, aki balonkabátban nyomja, de a legjobb kombó az, amikor szövet télikabát van rajta és nagy sál a nyaka körül, de mezítláb, vékony talpú balerinában nyomul. Agyam eldobom. Ezt a látványt még szoknom kell, sajnos nem tudok elmenni mellette meghökkent arckifejezés nélkül. A férfiak detto: egy szál pulóverben megy be Londonba dolgozni 10 fok alatti reggeli hőmérsékletben. Ismétlem: én kabátban, sálban és dupla zokniban... Kíváncsi vagyok, télen mi lesz. Marad-e a balerina, vagy előkerülnek-e a csizmák...
2015. november 24., kedd
Angol dekor
A minap beugrottunk Readingbe, hogy megnézzük az üzleteket. Vásárlásról álmodni sem mertem, hiszen, ahogyan Kedvesem fogalmazott a héten, "we are both poor as church mice"... Ellenben jó volt feltérképezni, hogy melyik üzlet milyen stílust, színvonalat és árat képvisel. A John Lewis háztartási osztályán, amikor már túl voltunk a női ruha- és fehérneműosztályon, majdnem elsírtam magam. Arra gondoltam, hogy otthon mindenem megvolt, itt semmim sincs. Otthon nem kellett lakbért/hitelt fizetnem, itt kell... És hogy mikor lesz az, hogy tudok lakberendezésre is és magamra is költeni a szigetországban... Megláttam ezt a gyönyörű, karácsonyi étkészletet és szívem repesni kezdett... Vicces volt, hogy Kedvesem csak a praktikus oldalát látta: ezt az ember egyszer veszi elő egy évben. Igaz. De akkor is csodaszép...
Nos, egyelőre marad a saját készítésű, olcsó dekoráció. Ha még a címkét is sikerül levennem a Dolmio üvegről, még jobban fog kinézni... :)
Nos, egyelőre marad a saját készítésű, olcsó dekoráció. Ha még a címkét is sikerül levennem a Dolmio üvegről, még jobban fog kinézni... :)
Cliveden
Cliveden itt van tőlünk egy köpésre, az ember nem is hinné, hogy ezen a környéken ilyesmi létezik. Pedig létezik. Cliveden a még Buckinghamshire-hez tartozó Taplow mellett található hatalmas birtok. Amikor először megláttam az interneten, Versailles ugrott be. Nem kifejezetten angol stílus, bár azt mondják, hogy az épület ötvözi az itáliai és az angol stílust, és egy része viktoriánus. Nos, nekem inkább tűnik itáliainak, de ez nem befolyásolja az élményt.
Hatalmas birtokot kell elképzelni, és az a vicc, hogy kőkerítés veszi körbe, mint a legtöbb birtokot (estate) errefelé. Hogy annak idején hogyan és miből volt embereknek pénzük ilyen hatalmas birtokot és kastélyt építeni, fel nem fogom. Jó, örökölték, de az ősöknek is meg kellett anno szerezniük a földet. Lehet, vér tapadt a kezükhöz. Na mindegy. Ezen tűnődtem, ahogyan Kedvesemmel jártuk a birtokot. Potom két óra alatt csak a felét tudtuk bejárni az 5 fokos hidegben. Ahogyan felfedeztük a birtok különböző részét, fantáziám szárnyra kelt, hirtelen visszarepültem az időben, és a következőket mondtam Kedvesemnek:
-Jól van... Szombat van, reggel fél nyolckor kelek, lent friss reggeli vár az étkezőben. Csak harapok valamit, azután kimegyek lovagolni egyet a birtokon. Délre visszaérek, és vár a finom hétvégi ebéd. Utána átmegyek a szalonba, majd a könyvtárszobába teázni, majd ledőlök egy órácskát hunyni. Délután sétálni megyek, bejárom a kedvenc helyeimet a parkban, leülök egy kis padra és könyvet olvasok... Este átöltözöm a vacsorához, a vendégeket a komornyik fogadja. Kisebb társaság gyűlt össze az asztalnál, mindenki csacsog. A hölgyek a szalonban kártyáznak, az urak a könyvtárszobában szivaroznak és biliárdoznak, majd csatlakoznak a hölgyekhez és beszélgetnek, táncolnak... Hm... így telik el egy szombatom a birtokomon.
A birtok ma a National Trust-hoz tartozik, ők tartják fent az épületet és a birtokot is. Az épületben öt csillagos szálloda működik. Csak álmodom arról, hogy egyszer kipróbálhassam, milyen egy angol manor house-ban ébredni...
A National Trust nagyon jó dolog, otthonra is kéne ilyen. Következő hónapban megvesszük az éves tagságit, mert akkor annyi helyre mehetünk, amennyire akarunk. Hatvan font fejenként, de ha páros tagságit veszünk, akkor csak 100 font. Hamar megtérül az ára, kb már 10 látványosság után.
Hatalmas birtokot kell elképzelni, és az a vicc, hogy kőkerítés veszi körbe, mint a legtöbb birtokot (estate) errefelé. Hogy annak idején hogyan és miből volt embereknek pénzük ilyen hatalmas birtokot és kastélyt építeni, fel nem fogom. Jó, örökölték, de az ősöknek is meg kellett anno szerezniük a földet. Lehet, vér tapadt a kezükhöz. Na mindegy. Ezen tűnődtem, ahogyan Kedvesemmel jártuk a birtokot. Potom két óra alatt csak a felét tudtuk bejárni az 5 fokos hidegben. Ahogyan felfedeztük a birtok különböző részét, fantáziám szárnyra kelt, hirtelen visszarepültem az időben, és a következőket mondtam Kedvesemnek:
-Jól van... Szombat van, reggel fél nyolckor kelek, lent friss reggeli vár az étkezőben. Csak harapok valamit, azután kimegyek lovagolni egyet a birtokon. Délre visszaérek, és vár a finom hétvégi ebéd. Utána átmegyek a szalonba, majd a könyvtárszobába teázni, majd ledőlök egy órácskát hunyni. Délután sétálni megyek, bejárom a kedvenc helyeimet a parkban, leülök egy kis padra és könyvet olvasok... Este átöltözöm a vacsorához, a vendégeket a komornyik fogadja. Kisebb társaság gyűlt össze az asztalnál, mindenki csacsog. A hölgyek a szalonban kártyáznak, az urak a könyvtárszobában szivaroznak és biliárdoznak, majd csatlakoznak a hölgyekhez és beszélgetnek, táncolnak... Hm... így telik el egy szombatom a birtokomon.
A birtok ma a National Trust-hoz tartozik, ők tartják fent az épületet és a birtokot is. Az épületben öt csillagos szálloda működik. Csak álmodom arról, hogy egyszer kipróbálhassam, milyen egy angol manor house-ban ébredni...
A National Trust nagyon jó dolog, otthonra is kéne ilyen. Következő hónapban megvesszük az éves tagságit, mert akkor annyi helyre mehetünk, amennyire akarunk. Hatvan font fejenként, de ha páros tagságit veszünk, akkor csak 100 font. Hamar megtérül az ára, kb már 10 látványosság után.
A szerelem szökőkútja
A kápolna
Teknős kút
A háttérben a Temze
Az amfiteátrum mellett...
Blentheim pavilon
A hosszú kert
A vízikert a kínai pavilonnal
2015. november 23., hétfő
Macskák
Nem vagyok macskás, de állatszerető ember vagyok, és ha nincs más, akkor a macskának is nagyon tudok örülni. Ugyanúgy, ahogy anno Németországban is jó volt, hogy volt egy macska, itt is jó, hogy van. Itt kettő is van, igaz, a kant ritkán látom.
Íme Molly, a körülbelül nyolc éves macska, aki csengővel a nyakában járkál fel s alá a házban. Azt hiszi, a manzárdszoba az övé. Szeret ott üldögélni. Ugyanakkor szereti a társaságot is: a múltkor végig velem volt, míg vasaltam.
És íme Jeffrey. Gyönyörű macska ő is, két éves. Nyávog és mindenféle hangot ad ki, ha az ember kézbe veszi, de olyan, mint egy kezes bárány. Sosem karmolna vagy harapna.
Íme Molly, a körülbelül nyolc éves macska, aki csengővel a nyakában járkál fel s alá a házban. Azt hiszi, a manzárdszoba az övé. Szeret ott üldögélni. Ugyanakkor szereti a társaságot is: a múltkor végig velem volt, míg vasaltam.
És íme Jeffrey. Gyönyörű macska ő is, két éves. Nyávog és mindenféle hangot ad ki, ha az ember kézbe veszi, de olyan, mint egy kezes bárány. Sosem karmolna vagy harapna.
2015. november 18., szerda
Vonat és smink
Már nem először látok különböző korú nőket kora reggel a vonaton sminkelni. Amikor először találkoztam eme jelenséggel, annak tudtam be, hogy az illető biztos egy kicsit bogaras, esetleg exhibicionista. Amikor viszont ez sorra előfordul (egyesek még dúdolnak is mellé), ledöbbentem. Értem, hogy esetleg olyan korán kell kelnie, hogy nem marad ideje sminkelni, vagy késében volt, mert elaludt, de akkor sem sminkelnék egy vonaton. Soha. Eyy igazi Nő (hölgy), nem csinál ilyet... Valahogy nem tesszük ki közszemlére, hogy mit hogyan csinálunk. Az ember sminkelés közben vághat hülye pofákat, hogy a bőrt nyújtsa, nem feltétlen örülnék, ha ezt egy rakás vadidegen látná. De jó, nem vagyunk egyformák, vannak, akik szeretnek szerepelni. De akkor legalább a higiénia miatt ne... Az úton megfogunk ezt-azt, kilincset, bérletet, telefont, tele minden csupa szennyeződéssel és akkor utána az arcunkhoz nyúlunk piszkos kézzel? Jáááj, nem! Itt nem csak szemceruza és szempillaspirál használatáról van szó, hanem egyesek az alapozót kézzel viszik föl... Brrrr... Mindezt a 7:30-as vonaton London, Paddington felé...
2015. november 13., péntek
Royal Mail
Anna barátnőm nagy vásárló. Együtt szoktunk volt shoppingolni és túrni menni, illetve rengeteg holmit vásároltunk a Vaterán, az eBayről vagy éppen a Sportsdirectről, Mango Outleről. Mivel ő is szereti az egyedi holmit, születendő kislányának rengeteg ruhát összevásárolt az eBay-en, mondván, hogy sokkal olcsóbb és igényesebbek is. (NB valóban olcsóbbak, a túrkálóban 2 ezer forint körül van egy rugdalózó, az angol eBay-en pedig 200 forintért veszi darabját. És ilyenje biztos, nem lesz másnak.)
Anna olyannyira belelkesedett, hogy úgy rendelt holmit az érkezésem előtt az akkor még csak leendő lakcímemre, hogy nekem nem is szólt csak napokkal utána. Most hagyjuk, hogy mennyire megdöbbentem és hogy enyhén szólva tapintatlannak éreztem. Szerencsére szállásadóim nagyon rugalmasak és jót nevettek a dolgon.
Az első nap, amikor is az első csomagoknak meg kellettek volna, hogy érkezzenek, Anna kétségbeesetten rám írt, hogy sajnos elfelejtette megadni a feladónak a házszámomat, így be tudnék-e menni a postára. Mondom, ha az én nevem van rajta, akkor a postásnak lövése sem lesz, hogy melyik házhoz jöhetett és így vissza fogják küldeni a feladónak. Házigazdám szerint, ha a postás az itteni közösség valamelyik tagjának kézbesítené, akkor valahogy ki tudnák deríteni és eljutna hozzánk. De nagyon kevés esélyt láttam erre. Mindegy, Anna így járt, kapkod, türelmetlen, nyomul, megérdemli a leckét.
Másnap munka után beléptem a szobámba és három csomagot találtam az ágyamon. Kérdeztem a házigazdám, hogy a bánatban sikerült? Azt mondta, az egyik csomagon rajta volt a házszám, így a postás a nevem alapján összerakta, hogy a másik két csomag is ide valósi. Rögtön megírtam Annának a jó hírt, mire az alábbi választ adta, amin hangosan felnevettem:
Anna olyannyira belelkesedett, hogy úgy rendelt holmit az érkezésem előtt az akkor még csak leendő lakcímemre, hogy nekem nem is szólt csak napokkal utána. Most hagyjuk, hogy mennyire megdöbbentem és hogy enyhén szólva tapintatlannak éreztem. Szerencsére szállásadóim nagyon rugalmasak és jót nevettek a dolgon.
Az első nap, amikor is az első csomagoknak meg kellettek volna, hogy érkezzenek, Anna kétségbeesetten rám írt, hogy sajnos elfelejtette megadni a feladónak a házszámomat, így be tudnék-e menni a postára. Mondom, ha az én nevem van rajta, akkor a postásnak lövése sem lesz, hogy melyik házhoz jöhetett és így vissza fogják küldeni a feladónak. Házigazdám szerint, ha a postás az itteni közösség valamelyik tagjának kézbesítené, akkor valahogy ki tudnák deríteni és eljutna hozzánk. De nagyon kevés esélyt láttam erre. Mindegy, Anna így járt, kapkod, türelmetlen, nyomul, megérdemli a leckét.
Másnap munka után beléptem a szobámba és három csomagot találtam az ágyamon. Kérdeztem a házigazdám, hogy a bánatban sikerült? Azt mondta, az egyik csomagon rajta volt a házszám, így a postás a nevem alapján összerakta, hogy a másik két csomag is ide valósi. Rögtön megírtam Annának a jó hírt, mire az alábbi választ adta, amin hangosan felnevettem:
"Yesssss... A Royal postában lehet bízni."
:)
Szabadon élő papagájok Angliában? Igen!
Egyik reggel a vasútállomáson várakozva hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valami furcsa színű madarat véltem látni. A szemközt álló fára repül, s a fa még nem hullajtotta le az összes levelét, így nem tudtam kivenni a madarat a sárga és zöld levelek között. Esküdni mertem volna, hogy papagájt látok, a hang is elég furcsa volt, de mondom, biztos csak képzelődöm és inkább egy kisebb varjú volt.
Valamelyik nap Kedvesemmel beszélgettünk Skype-on, amikor is valahogy előjött a madár téma. Nem az én reggeli esetem, hanem csak úgy általában, és ekkor mondta, hogy bizony Angliában élnek szabadon papagájok. Mondom, csak ugrat. Nem, komolyan mondja, mivel 1975 körül valakitől meglógott egy egész papagáj kolónia és elszaporodtak. Nos, mondanom sem kell, hogy azonnal utánanéztem a történetnek.
1969-ben szökött meg néhány örvös sándorpapagáj London külvárosának ketreceiből és hamar elszaporodtak. Nagyon gyorsan alkalmazkodtak a klímához, olyannyira, hogy egészen Skóciáig felmennek. Mivel sok kárt okoznak, szabadon kilőhető madárnak számít a varjú, a szarka és a sirály mellett. Hihetetlen, de élnek szabadon papagájok Angliában.
Valamelyik nap Kedvesemmel beszélgettünk Skype-on, amikor is valahogy előjött a madár téma. Nem az én reggeli esetem, hanem csak úgy általában, és ekkor mondta, hogy bizony Angliában élnek szabadon papagájok. Mondom, csak ugrat. Nem, komolyan mondja, mivel 1975 körül valakitől meglógott egy egész papagáj kolónia és elszaporodtak. Nos, mondanom sem kell, hogy azonnal utánanéztem a történetnek.
1969-ben szökött meg néhány örvös sándorpapagáj London külvárosának ketreceiből és hamar elszaporodtak. Nagyon gyorsan alkalmazkodtak a klímához, olyannyira, hogy egészen Skóciáig felmennek. Mivel sok kárt okoznak, szabadon kilőhető madárnak számít a varjú, a szarka és a sirály mellett. Hihetetlen, de élnek szabadon papagájok Angliában.
2015. november 10., kedd
Cookham
Cookham Berkshire és Buckinghamshire határán fekszik, Berkshireben, Windsor és Maidenhead egyházközségben. Mi sem bizonyítja mindezt jobban, hogy a Temze túlpartján már Buckinghamshire köszönti az utazót. Érdekes, hogy a Daily Telegraph 2011-ben Nagy Britannia második leggazdagabb falvának minősítette. Mi tagadás, drága környék. Ha az ember ellátogat ide, megérti miért. A falu meg tudta őrizni a régi faluképét, csodálatos régi házacskái, kunyhói, az angol-szász temploma, a Temze partja mind mind visszarepíti az embert az időben.
Cookham-ről nekem egy dolog villan be azonnal, Kenneth Graham meséje, ami minden angol gyermek számára ismert, The Wind In The Willows. Graham állítólag itt nyert ihletet a könyv megírásához, mert nagyon elbűvölte a Temze ezen szakasza. Nos, engem is lenyűgöznek a kis házikók, és a templomtól és annak kertjétől szinte elájultam. Gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy ez csak nekünk, idegeneknek nagy szám, mert az itteni építészet és kultúra annyira más, mint a mi közép-európaink. Ha Magyarországon barangol az ember, majdnem minden faluban talál egy katolikus templomot, ami nagy valószínűséggel baromira hasonlít az ország többi katolikus templomához. Most tekintsünk el a bazilikáktól és mondjuk a hóllókői, unikumnak számító templomtól. Nos, valami hasonlót érezhetnek az angolok is. Számukra nem nagy durranás, én viszont ámulatba esem. Ahogy ilyen templomkerteket látok, fantáziám egyből szárnyra kap, szinte látom a Sherlock Holmes-történeteket, a kísértethistóriákat vagy éppen Poirot nyomozását... Mindenből árad a kultúra, a történelem, az ember nem győzi kapkodni a fejét. Talán azért ennyire különleges itt minden, mert a szigetországot nem tudták bevenni évszázadok óta és így meg tudta őrizni szépségeit.
Ami ezen a képen nem látszik, de nagyon szép kezdeményezés, hogy a hamvakat nem falakba teszik, hanem a kertben különféle növényeket és virágokat ültetnek annak az emlékére, aki a földbe került azon a helyen és kis tábla jelzi az illető nevét, születésének és halálának évét.
A vasútállomás
A cookham-i mocsár
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)