Megint szombat van. Most valahogy nem dob föl. Sajgó nyakkal ébredek, elaludtam. Alig bírom megmozgatni. A becsukott ablakon keresztül is hallom, hogy kint süvít a szél. Első gondolatom az, hogy a kutyát le kell vinni. Nem lustálkodhatok, muszáj. Ah, de nehéz ez néha... Kutyakaját is kell venni a sarki boltban, úgy kell időzíteni a sétát, hogy mire odaérünk már nyitva legyen. Elindulunk. Az első pár lépés után végiggondolom, mit is kell ma csinálnom, de igazából semmihez sincs kedvem. Nem is tudnám meghatározni, mit lenne jó tenni. Punnyadni? Tévézni? Netezni? Aludni? Olvasni? Á, fene se tudja. A fagyasztóban már csak egy adag farhát és zöldség van, azt ma megfőzöm. Akkor a henteshez is kell menni újabb adagért, mert muszáj, hogy a kutyának legyen ennivalója. A CBA-ba is be kell menni zöldségért a levesbe (kutya), meg nekem is kéne ennem valamit. De mit? Semmit sem kívánok. Étvágyam sincs. Most, ha valaki elkezdene sorolni ételeket, akkor sem tudnék rábökni semmire sem, hogy mit ennék szívesen. Maximum túró rudit. Ez van napok óta. Gondolataimat tovább szövöm: elfogyott a körömlakkom, a dm-be is ki kell ugrani. És ott van még az a könyv is, ami érdekel, akkor már el kell menni egészen a Nyugatiig. Na a végére szép kis körút lesz ebből. Ezt még megcsinálom ímmel-ámmal, de ha hazaérek, akkor takarítani is kell, meg mosni. Most ehhez sincs kedvem, de muszáj megcsinálni, mert más nem teszi meg helyettem. És nem is tudok úgy nyugodtan pihenni, ha rendetlenség és kosz van. Erről az eszembe jutott az, hogy gimis koromban mindig péntek délután takarítottam ki a szobám, hogy aztán a hétvége szépen és jól teljen. Olyan jó érzés az, amikor az ember szombat reggel kinyitja a szemét és minden ragyog. Hiába na, az egyes szárny meg a szűz felszálló holdcsomópont... Tovább töprengek. A német óra anyagát is össze kell állítani, hétfőn tanítok. Aztán mire ezekkel úgy végzek, már vihetem is le újból a kutyát. Aztán főzhetek magamnak valamit, vagy csak készítek valami harapnivalót és utána kezdhetek el foglalkozni a dolgaimmal.
Most éppen reggeliztem, és megnéztem, hogy a könyvesbolt mikor nyit. Közben ihletem támadt a bloghoz. Szeretek néha a reggeli kutyasétáltatás és a bevásárlókörút között írni. A séta alatt szoktak gondolataim támadni. Meg futás közben is. Máskor is, de ez elég jellemző.
Na muszáj felkerekednem, és ellátnom a teendőimet. Egyedül. A minap olvastam a Skorpióról a következőt: kéjenc, kutató, remete. Most éppen melyik stádiumban vagyok vajon...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése