Vannak pillanatok, amikor a szemem nyitva van, de film szerűen szinte látom magam előtt Grétit, ahogyan bizonyos dolgokat csinál. Látom, ahogy az asztalra fölteszi a fejét és stíröli az ételeket, vagy látom, ahogy betolat a lakásom szűk konyháján a szobába és felvakkant. Hiányzik. El nem tudom mondani, mennyire hiányzik.
Amikor vasárnap futni voltam, bírtam ugyan, de éreztem, hogy nehezen. Egyszer csak, szinte láttam, ahogyan Gréti mellettem fut. Éreztem, hogy ott fut velem, mint rég, és egy hang ezt mondta:
"Tarts ki, Gazdi! Itt vagyok melletted."
Majdnem elbőgtem magam, de erőt adott és végig futottam a távot. Azóta a kutyámra gondolok futás közben is, nem a hurkákra.
Hiányzol, kiskutyám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése