Menedék

A felhők rózsaszín alját sárgán világítja meg a lenyugvó nap, s ez remek kontrasztot ad a már sötétbe borult felhőknek. Szeretem ezt a látványt, még akkor is, ha a szemben lévő ház teteje felett figyelhetem meg a jelenséget. "Gyanús ez nekem" - gondolom magamban. "Olyan, mint eső előtt". Megeszem egyszerű és finom vacsorámat (virsli mustárral és ketchuppal, újhagyma és kaliforniai paprika és egy bögre hideg tej), és az eget bámulom. Néha vetek egy pillantást a céges laptopra, elvégre most szolgálatban vagyok. Az ég látványa és a számomra ízletes étel boldogsággal tölt el, és örülök, hogy itthon vagyok. Hiába vagyok egyedül, most valahogy nem zavar. Menedék a kis szoba, melynek ablakából a lenyugvó nap játéka megnyugtat. "Legalább nem bánt senki itt" - tűnödöm. Aztán hirtelen eltűnik a rózsaszín és a sárga mosoly az égről és szürkéskék katonák jelennek meg, akik égi háborút akarnak vívni egymással. Egy szempillantás alatt beborul, és dörögni kezd. "Húha, itt aztán eső lesz" - ujjongok, és már meg is gyújtom az ablakpárkányon a gyertyát és a mécseseket. Szeretem ezt a hangulatot. És még az sem zavar, hogy közben dolgoznom kell.