Uránusz és fricska

-Jól van? Hallja, amit mondok? - ismétlődtek a kérdések egymás után, de nem tudtam rájuk válaszolni. Csak azt éreztem, hogy milyen iszonyatosan mély álomban vagyok, és nagyon jó így. Amikor kinyitottam a szemem, minden forgott körbe-körbe, nem állt össze a kép. "Úristen, hol vagyok?" - kérdeztem magamtól, és hosszú másodpercekig egyáltalán nem volt tudomásom arról milyen nap van, hol vagyok, mit csinálok. Aztán lassan megállt a forgó kép, és már láttam, hogy az állatorvosi rendelő padlóján fekszem stabil oldalfekvésben...
Elájultam. Remek. Csak később vettem észre, hogy bepisiltem. Még szerencse, hogy nem a Guszti vagy a Balázs volt, hanem a Molnár doki, aki by the way Leóval járt egy főiskolára... Nagyon empatikus volt az orvos is meg az asszisztens csaj.
Beültettek a belső vizsgálóba egy székre vizes törölközővel, és rendelés közben mindig fél szemmel odanéztek, hogy jól vagyok-e. Szerencsére már csak ketten voltak utánam. Kérdezték, értem jön-e valaki. Mondtam, majd taxival megyek. De aztán éreztem, hogy remegek, meg gyenge vagyok, és tudtam, nem fog menni a taxi. Gondolkozni kezdtem, hogy kit kérhetnék meg és ekkor annyira lehangoló és szomorú volt, hogy nincs egy férfi sem az életemben, akire számíthattam volna... Három ember jutott az eszembe: Skorpió barátnőm, de ő mire az agglomerációból beért volna..., aztán Vízöntő barátnőm, de neki nincs kocsija, aztán Bika barátnőm. Végül őt hívtam, és szerencsére tudott is jönni.
A legjobb az, hogy mondta a doki, hogy vizsgáltassam ki magam, mert rángatóztam, lehet, hogy epilepsziám van... – oh yeah, nem tudtam, mi hiányzott az életemből... Most MRI, EEG meg ami kell.

Reggel ettem, lezuhanyoztam és lementem sétálni. A parkban nézek messziről egy pasast, hunyorgok, hogy jól látom-e, aztán int egyet. Az exem volt az. Ledöbbentem, hogy ugyanúgy néz ki. Elgondolkoztam, hogy eltelt 3 év (érdekes, pont aznap volt kereken 3 éve, hogy szakítottunk, erre találkozom vele...), és hogy én lefogytam, megváltozott a hajam színe, formája, megváltozott az öltözködésem, sokat fejlődtem – úgy hiszem -, sokat tapasztaltam, életmódot változtattam, de ő? Jó, ő is biztos sokat tapasztalt, de számomra még mindig úgy tűnt, mintha ugyanazt az életet folytatná, csak éppen ezúttal más nő mellett.

Azon gondolkodtam, milyen fricskája ez az életnek vajon. Mert pont az olyan esetekben, amikor rosszul voltam, ő mindig egy percen belül értem jött és ellátott. Ezt nagyon szerettem benne. És akkor éppen egy ájulás után találkozom vele...
Egyébként nem éreztem semmit. Jó volt látni és kedvelem. Bizonyos szempontból jó volt vele élni, de mint férfi.... á...

És hogy mit üzent az Uránusz? Egyértelmű, hogy túlfeszítettem a húrt és kiütött a biztosíték. Talán ez a Quimby dalszöveg foglalja össze a legjobban a lényeget, amin persze én is elgondolkoztam, no meg leginkább azon, hogy min kell változtatni:

Oltsd el a lámpát,
kicsit tedd takarékra az agyad
lassíts le egy percre, ember,
leelőzted magad!
De tudod hogy nem tart örökké,
hiszen volt már annyi jel,
hogy ami egyszer volt, újra nem jön el.