Nos, az angol nyár érdekes. Talán két hétvégén volt 20 foknál több és napsütéses az idő. Ezt leszámítva sajnos többnyire 20 fok alatt van a hőmérséklet, ami elég lehangoló. Nem is nagyon vártam mást a nyaralásunk idejére sem, amit ezúttal dél-nyugat Angliában, Cornwall megyében töltöttünk.
Nos a terv összeállt, még áprilisban lefoglaltunk egy kis cottage-t, önellátással, Penzance-ben. Muszáj volt olyan korán foglalni, mert bizony ezeket hamar elkapkodják, sokan mennek oda nyaralni. Két, három éve jártam Devonban kétszer is és teljesen magával ragadott a környék. Nemcsak az út által, hanem a Poirot filmeken keresztül is megismertem, hogy mennyire különös hangulata van Devonnak és Cornwallnak. Még egy Sherlock Holmes történet is játszódik Cornwallban (Az ördög patája), így fölöttébb izgatott voltam, hogy megismerjem Anglia legnyugatibb szegletét. Sherlock Holmes és Poirot történetek, sziklák, homokos tengerpart, dimbes-dombos zöld vidék.... Ezt már csak az az aprócska romantikus tényező fokozza, hogy Cornwall évszázadokon keresztül a kalózok, alkoholcsempészek és az ónbányák vidéke volt. Ebből kifolyólag rengeteg látnivalóval is szolgál.
Péntek este izgatottan készülődtünk, hogy másnap reggel a nagy forgalmat elkerülve relatíve korán, hét órakor elindulhassunk. Nos egy órás késéssel sikerült is útra kelnünk. Utunk először Devonba vitt, egy olyan helyre, amit rengetegszer nézegettem a térképen és amiről rengetegszer ábrándoztam, hogy majd egyszer talán sikerül eljutni oda és megnézni. A kedvenc Poirot történetem színhelye egy kis sziget és az azon lévő art deco hotel. Burgh Island a tisztességes neve. A hotel sajnos nagyon drága, a legolcsóbb szoba is 300-400 font körül van egy éjszakára... Úgyhogy arról villámgyorsan lemondtam, hogy egy estét a híres szállodában töltsek, de arról nem tettem le, hogy megnézzem.
Nos, az idő kedves volt hozzánk a maga húsz, huszonegy fokos hőmérsékletével és a napsütéssel. A tenger mellett ez sokkal melegebbnek érződik, így már bántam, hogy nem pakoltam be farmer szoknyát vagy valami rövid holmit.
Amikor a hosszú, kacskaringós, másfél sávos, vidéki út lejteni kezdett és elénk tárult a tenger, szemben a szigettel és a szállodával, felkiáltottam:
-Híííííííí.... - szívtam be a levegőt, mint egy kisgyerek és szívem nagyot dobbant. A csodás art deco épület ott tündökölt előttem a zöld dombon, napsütésben, kék égbolt alatt, ahogyan a filmben és képeken. A traktor is ott volt, ami az apály miatt nem kellett igénybe vennünk az átjutáshoz. Fantasztikusan boldog voltam, szebb időt nem is kívánhattam volna. Az épületbe ugyan nem lehetett bemenni, de így is nagyon élveztem a kis sziget körbejárását. Úgy gondolom, a gyilkosság jelenetét nem a szigeten vették föl, mi több, a filmben nagyobbnak állítják be a szigetet. A valóságban nagyon aprócska, simán körbe lehet járni pár perc alatt, a filmben azonban meredek lépcsők megmászásáról és a sziget körbeevezéséről, meg eldugott kis barlangról beszélnek. Kizárt, hogy ennyi minden meglegyen ezen a falatnyi kis föld darabon.
A strandon való piknik után utunk a szállásunkra vitt, ahol azonnal bedőltünk az ágyba aludni. Mint kiderült, a szállásunk nagyon jó helyen volt, amolyan bázisként használtuk és innen mindent könnyen és viszonylag gyorsan elértünk.
Első napunk tehát megközelítően hat-hét óra utazással és egy álom valóra válásával telt. Jobban nem is indulhatott volna a nyaralás. Másnap nagy meglepetésemre ugyanolyan verőfényes napsütés fogadott, mint előző nap, mi több 23 fok is volt, ami - ahogyan már említettem - a tengerparton még melegebbnek érződik. Több se kellett nekünk: azonnal neki vágtunk, hogy megnézzük a híres Minack színházat, amit egy csodás hölgy, Rowena Cade álmodott meg és épített meg saját két kezével és két kertésszel. Ez egy a sziklákba vájt színház a tenger partján, egyszerűen csodálatos környezetben. Rowena nagy színház és Shakespeare rajongó volt, és olyan színpadot kreált, ahol megvan minden Shakespeare darabhoz a megfelelő "kellék", tehát erkély, magaslat, lépcső stb. Azt hiszem, a változó idő ellenére egy életre való emlék az ezen színpadon való fellépés minden színésznek. A sziklakert virágai pedig mesések.
Félig megsülve, Land's End-nek vettük az irányt, ami a Brit-szigetek legnyugatibb csücske, majd' hogy nem a világ végének is nevezhetnénk... Ahogyan Kedvesem mondja, "csak néhány szikla meg a tenger", mégis lenyűgöző. A földön piknikeztünk és élveztük a napsütést. Imádom a tenger zúgását és a sirályok hangját.
A Longship világítótorony Land's End-nél
Másnap a St Michael's Mount-nál kezdtünk, ami szintén egy kis szigeten van, csakúgy mint a francia nagy testvér, a St Michel apátság. Mivel apály volt, át tudtunk sétálni a szigetre. Nehéz itt összefoglalni azt a sok csodát, amit ott látni, érezni... Van itt minden: történelem, családfa, templom, ódon vár, kék szoba kanapéval, amin Viktória királynő teázott, napóra, legenda az óriásról, akinek a kő szíve ma is látható a kikövezett úton... Visszafelé már csónakkal kellett jönni... Hiába, a dagály 6 óránként visszatér...
Viszonylag későn indultunk tovább egy röpke ebéd után a Lizard Point-hoz, ami Anglia legdélibb pontja. Éppen tudtunk még csatlakozni az utolsó világítótorony tárlatvezetéshez, ami ugyan érdekes volt, de nem tudta túlszárnyalni a két évvel ezelőtti, első világítótorony élményemet. A táj azonban fantasztikus volt.
Másnap strandolós napot terveztünk, ami sajnos egy balesettel indult. Amióta mobilom van (úgy vagy 18 éve), soha semmi baj nem történt vele, mindig vigyáztam rá. Aznap reggel a franc se tudja, miért, rövidzárlatom volt és elfelejtettem kivenni a telefont a hátsó zsebemből. Ahogy húztam le a farmerom, hogy vécére menjek, egy nagy puffanást hallottam. Fel sem merült bennem, hogy a telefonom, hátranéztem, hogy ugyan megnézem, mi esett le a polcról, és akkor láttam, hogy bizony az én hőn szeretett mobilom a vécében landolt. Gondolkodás nélkül belenyúltam és kivettem a készüléket (a vécé tiszta volt). Élt még a rendszer, de nem reagált. Remegtem, pánikba estem és pityeregtem, leginkább azért, hogy elveszhet a sok fotóm, emlékem... Így a strandolást elhalasztottuk, és Penzanceben kezdtünk, ahol sikerült találni egy szervizet, ahol megnézték és kicserélték a fülhallgató bemenetet potom 30 fontért. Úgy voltam vele, hogy mindegy, csak mentsék meg és legalább megnézi, vizes-e még más is a készülékben. Nem volt, így magához tért lassan. Huh, meleg helyzet volt, így ideje volt lehűteni magunkat a strandon. Ugyan a vízbe nem mentem be (lehetett vagy 14 fokos), de a punnyadást élveztem.
Este a Kedvesem romantikázni és vacsorázni vitt St Ives-ba, ami egy kicsike kis halászfalu Cornwall északi partján. Sok művészt ihletett meg a kikötő, és ott sétálván az ember megérti, miért. Van egy sajátos hangulata, az biztos.
Szerdától rossz időt jósoltak, így újabb csatangolást terveztünk: bementünk Falmouthba és megnéztük a Pendennis várat. Nos, ez lekötött jó pár órára, nagyon sok infó van itt is, nem győztük kapkodni a fejünket. Rengeteg mindent megtudtunk a várról és annak szerepéről, VIII. Henriktől kezdve a II. világháborúig. A Fal folyó torkolata a világ harmadik legmélyebb kikötője (!!) a maga 9,5 méter mélységével, ezért is a kulcsfontosságú szerep.
A jellegzetes ebéd, a cornish pasty után Cornwall megyeszékhelyére, Truro-ba mentünk. Helyes, elragadó kis városka, a baj csak az, hogy későn érkeztünk, így nem tudtunk már teázni.
Csütörtökön ugyan hideg nem volt, de sajnos szitált az eső. Így is kedvezőnek találtuk az időt, hogy felkeressük az ún. Ón-partot, ahol anno Cornwall ónbányái és motor házai működtek. A túra lenyűgöző volt. Ahogy ott álltam a parton és néztem az hajtóházak tornyait, a bányákat, szinte láttam évszázadok történelmét, régi családok sorsát... Elugrottunk St Just-ba, a kis bányász falucskába, amely elvarázsolt. Aztán megnéztük a Geevnor ónbányát, az bányát, amelyet utolsóként zártak be 1990-ben. Hihetetlen élmény volt.
Estére a nap is kisütött, így Kedvesem visszavitt Land's End-re, mivel elfelejtettük megnézni ottjártunkkor az íves sziklát, ami gyakorlatilag Land's End jelképe az irányjelző táblán és a világítótornyon kívül. Meglepő módon ingyen beengedtek, amikor elmondtuk, hogy itt voltunk valamelyik nap, de sajnos elfelejtettük megnézni a sziklát. Hát elképedtem, ez otthon nem hiszem, hogy lehetséges lenne... Felmásztunk a magaslatra és bepótoltuk a látványt. Lenyűgöző volt...
Utolsó napunkat az első napon kinézett strandon töltöttük. Amikor a Minack színházban jártunk, szemben volt egy fehér homokos strand, türkizkék tengerrel. Hívogató volt már akkor is, de akkor el voltunk foglalva a látnivalókkal. Ám utolsó nap, nekivágtunk a sziklás partnak. Nem tudom eldönteni, hogy lejutni, vagy felmászni volt nehezebb. Egy biztos, még egyszer nem vállalkoznék rá. Nem azért, mert fárasztó, hanem azért, mert veszélyes. mindenesetre megérte a fáradtságot, mert maga volt a paradicsom. Sosem voltam még ennyire csodás és meseszép tengerparton. Ahogy ott feküdtem, nem úgy hatott, hogy Angliában voltam. Fehér homok mindenütt, meleg, ragyogó napsütés, türkizkék tenger... És ismételten volt vagy 20-21 fok, de sokkal melegebbnek érződött. Le is sültem, talán életemben először égés nélkül úgy, hogy lett színem, mindezt 20 fokban, Angliában... A víz ugyan hideg volt, de egy ponton bementem mellig érő vízbe és egész jó volt. Csak a sárkányhalba ne léptem volna bele... Mintha üvegszilánkot döftek volna a lábfejembe. Ennek ellenére csodás strandolós nap volt, amit sosem fogok elfelejteni. Ahogy a mesés cornwall-i nyaralást sem. Hihetetlen gazdag ez az ország tájakban, természeti szépségekben, történelemben, kultúrában.
És hogy érzékeltessem, mennyire a világ végén voltunk, íme egy térkép, amire Maidenhead még éppen ráfért, de London már nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése