Tavaly borzasztó erős volt a honvágyam. Idén nem. Nem mondom, hogy egyáltalán nincs honvágyam, de olyan, mintha a legrosszabbon már túl lennék, vagy mintha most fogadnám el, hogy hol élek és hogyan. Végül is... hét éve vagyok kint, az egy ciklus az ember életében.
A bátyám augusztusban jött ki hozzánk először, miután a barátnőjével júliusban repült először Rómába. Ezek után már nem volt kibúvó: muszáj volt jönnie. Jól is sikerült az egy hetes angol szünidő: vittem minden felé. El volt ájulva.
Mindig is szerettem volna, ha egyszer nálunk karácsonyozik (pláne most, hogy kész a lakás), ha egyszer átél ő is egy angol karácsonyt... De bevallom, álmodni nem mertem arról, hogy ez valaha is összejön.
Aztán októberben gondoltam egyet és elmondtam, hogy karácsonykor Billnek meg nekem fölösleges hazamennünk, mert a barátok családoznak, a bátyámnál ketten nem tudunk aludni, Bill pedig karácsonykor nem tudja cégre elszámolni a szállást, vagyis nekünk szállást is kéne fizetni, ami most egy fizuból annyira nem megy... Úgyhogy fölvetettem, mi lenne, ha ő jönne ki. Nem nagyon kellett győzködni, szinte azonnal rávágta, hogy jön. Sosem felejtem el az arcát, amikor mondtam neki Skype-on, hogy a szobájába majd teszek egy kis karácsonyfát.
Ezek után álmodozni kezdtem, hogy milyen jó lenne, ha a Bill bátyja is nálunk lenne, mert akkor igazi, családi karácsony lenne... Mindig is vágytam az ilyenre, a vendéglátásra, társasozás, nevetés, kaja, pia...
De Bill bátyja makacs, önző és független, csakúgy, mint az én bátyám és így nem is reméltük, hogy jön. Amikor hetekkel a meghívás után sem tudtuk, hogy jön-e vagy sem, végleg le is mondtunk róla. Na ekkor mondta, hogy jön.
Úgyhogy idén először családi karácsonyunk lesz, idén először vendégeink lesznek karácsonykor. Fogalmam sincs, mit fogok három pasit kibírni, de majd meglátjuk. Bill bátyja csak két napot lesz, ami pont elég lesz.
És ha ez még nem lenne elég, akkor két ünnep között megyünk az apai unokatesómékat meglátogatni Dél-Angliában. Ugyanis augusztusban, Pesten találkoztunk az Erikával (apám húgának a lánya), akit kb tíz éve nem láttunk. Vele még úgy ahogy volt kapcsolatunk, mert följárt Pestre Nyíregyházáról, meg aztán Pesten kezdett dolgozni és felugrott Anyuékhoz néha, de az ő öccsével, a Petikével már vagy 25 éve nem volt kapcsolatunk. Kb akkor költözött ki Brightonba.
Nos, Erika mondta, hogy október végén jönnek ki látogatóba Petiékhez, én meg mondtam, hogy összejöhetnénk. Úgy is lett: egy nagyon klassz napot töltöttünk Arundelben. Ott volt Erika és a 17 éves fia, Beni, Peti és a párja, Tina, és az ötéves Thoby és a 7 hóapos Valentina, meg persze Bill és én.
Tartottam tőle, milyen lesz, hiszen Petit 25 éve nem láttam, a párját nem ismertem, a gyerkeket sem láttam soha. Peti úgy megszorongatott a parkolóban, mintha nagyon szoros kapcsolatunk lett volna gyerekkorunkban, pedig nem volt. :) De jól esett. Az volt a klassz abban a napban, hogy mindenki azonnal kijött mindenkivel és mindenki beszélgetett mindenkivel.
Úgyhogy meg is beszéltük, hogy ezt majd megismételjük és hát mikor lenne jobb alkalom erre, mint karácsonykor. Úgyhogy viszem a báytám hozzájuk, akit szintén nem láttak már vagy 25 éve...
Úgyhogy azt kell, hogy mondjam, hogy sűrű lesz a karácsony, de nem bánom. Jó az. Jó egyedül Billel is itthon relaxálni, de a karácsony a családról szól alapvetően...
Éppen ezért idén várom a karácsonyt. Jól esik programot szervezni, tervezni a menüt, készülődni, ráhangolódni.
Már csak az kell, hogy minden jól süljön el... Meglátjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése