Eszmecsere

Nutelli:
"Tényleg komolyan gondolod? Mert akkor nem jövök be megnézni a bejegyzéseket, ha elvész belőlük a mélység, azaz TE.
Ebből az általad felvetett szempontból önzetlen műfaj a blog, mert te adsz és adsz, kapni viszont nem igazán kapsz semmit.
DE. Ide azért írtál eddig elsősorban, hogy az olvasóidat szórakoztasd, akik cserébe visszaszórakoztatnak, vagy azért, mert neked volt szükséged arra, hogy kikommunikáld a világnak, ami benned zajlik?
Amúgy érdekes kísérletnek tartom, hogy visszavonulsz, abbahagyod, hogy "mindenkinek te írsz, mindig te jelentkezel", és megfigyeled, hogyan reagál erre a környezeted.
Ha mindenki eltűnik, és elvész a világgal a kontaktus, akkor azon is érdemes elgondolkodni: a megfelelő embereket nevezted eddig barátnak? Ha viszont mindenki észbe kap, és kölcsönös adok-kapokként mennek tovább a dolgok, akkor is jól tetted, hogy kiborítottad a bilit."

PG:
Alapvetően nekem volt igényem arra, hogy kommunikáljak, és nem vártam cserébe semmit. Ennek ellenére régebben voltak visszajelzések, reagálások, telefonhívások, emailek formájában. Mert ha valamitörtént, jó vagy rossz, megkerestek.
DE.
Amikor azt látom, hogy nem ír senki, nem hív senki, de olvassa a blogom és még az alapján sem jut eszébe, hogy let's give a call or send a short message, akkor elgondolkodom, hogy mi az istent kéne csinálnom, hogy észrevegyék, hogy nekem is jól esne egy emberi szó...?!
Gyújtsam föl magam benzinnel?!

És rájöttem: írni máshogy is lehet. Lehet OpenOfficeban vagy Wordben, elmentem, és minden nap, vagy amikor ihletem támad, folytatom. És ki tudja, egy nap, lehet, hogy könyv lesz belőle és ki is adják. Vagy majd azoknak elküldöm olvasásra, akiket érdeklek. Mindegy.

Ha neked ennyire megerőltető 2 hetente kettőt kattintani az egérrel és megnézni, hogy írtam-e, akkor ne tedd. Én a mai napig rámegyek a te blogodra, mert nem adom föl a reményt, hogy majd folytatod.

Nem tudom, folytatom-e. És egyáltalán: az ember meddig nyújt /ír egy blogot? Amíg él...?

Amúgy meg számtalan blogot láttam már, és igen is tud adni az olvasó: pl. hozzászólások formájában. Az is egy feedback. Másnál működik, nálam - leszámítva a TE egyre fogyatkozó számú hozzászólásaidat, amelyeknek egyébként mindig ropant mód örülök - nem. Elgondolkodtató.

És igen. Visszavonultam. Nem írok senkinek, és nem hívok senkit. Kimerül a tank, ha csak én nyomatom a benzint. Oh well, önfeláldozó, persze, mindig adni akar. Lófaszt! Egy ponton túl már elég.

Érdekes a totális magányt átélni. Rohadt szar.
És ez nem nyavajgás meg önsajnálat, mielőtt hozzám vágod, hanem tény.
Van jó oldala is: kibaszott nagy ihletet ad az íráshoz.