Az elmúlt két év karácsonyához képest jobban éreztem magam: már nem gyötört a kín Leó miatt. Persze, eszembe jutott még mindig, hogy a fenébe ne... De legalább már nem éreztem azt a fájdalmat, amelyet azelőtt. Az egyetlen kívánság, amit a telefonomra kaptam, Mac-Mestertől érkezett, s ez fölöttébb jól esett. Olyan volt ez, mintha az ember a távolból egy pislákoló fényt látna... Van remény. Ha nem is ő rá, de arra biztosan, hogy van élet a fájdalmakon túl is. Ami egy hónapja van ezzel az emberrel és velem, az eddig borzasztó kevés. Mégis kiéhezett és magányos létemben magát az örömöt jelentik ezek az üzenetek és jól esik, hogy gondolt rám. A karácsonyi hangulat szempontjából azonban ez továbbra sem elég, mert nem tudom átérezni az ünnepet. Nem megy. Három éve nem megy. Most közömbösséget érzek, s ez már haladás. Talán... Karácsony idején a fájdalom és az öröm között azt hiszem, most vagyok a Senki földjén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése