Farok

Nem tudom, a sors miért dob elém újabb és újabb nehézségeket. Kutyám farkán már évek óta van egy furunkulus. Azért nem vették le, mert a farkon műtétet végrehajtani szinte lehetetlen: a bőr nem regenerálódik ezen a területen, nem hámosodik. Az egyetlen megoldás a bőrátültetés a test más részéről, de ez a mi esetünkben - lévén, hogy a kutya 12 éves - már nem működik. 
Történt ugyanis, hogy az említett furunkulus elfekélyesedett, csak úgy, mint márciusban a bűzmirigye és rá egy hétre a combján lévő furunkulus is. Tudtam, nem fog a furunkulus lecsitulni, állandóan vérezni és gennyesedni fog, ahogyan a combja is. Mindegy, azért megpróbáltuk a konzervatív terápiát, vagyis kitisztították a sebet, majd lézerezték. A radikális megoldás a farok amputáció. Nem az amputáció a félelmetes, hanem az altatás. Hogy vajon a kutya egy hónapra rá arra, amin keresztül ment, vajon felébred-e az altatásból ilyen gyenge szívvel... Két kezelésen voltam vele az esélyt megadván a gyógyulásra, ám  pénteken eldőlt a sorsa. Le kellett volna fényképeznem azt a fejet, amit Guszti és Balázs vágott. :) Nézték, nézték a sebet, nem szóltak egy szót sem, de minden kiült az arcukra. Végül nem bírtam tovább és elnevettem magam:
-Esküszöm ez a fej, amit vágtok, halljátok.
Nevettek. 
-Hát igen, az ember próbálja megtalálni a pozitív dolgot, de nem igazán megy. 
-Nézd, Balázs, sokkal kisebb lett. - igyekeztem mondani valami pozitívumot. 
-Igen... de hát itt teljesen el van halva a felületen a bőr.
-Nem néz ki jól, na. - tette hozzá Guszti. 
-Tudod, ez olyan, mint amikor a leprásoknak is a végén leesik a testrész.... - folytatta Balázs, mire elnevettem magam.
-Na, jó, most már elég, ennyi elég. - szólt közbe Guszti is nevetve, amikor már mindannyiunkból kitört a röhögés. 
Így dőlt el: le kell vágni a farkat. Tudtam, hogy ha Guszti nem lett volna biztos abban, hogy meg tudja csinálni, akkor nem vállalta volna el. De azt mondta, olyan gyorsan fogják csinálni, mint ahogyan a Forma 1-ben kereket cserélnek. Ha mégsem ébredt volna föl, akkor amúgy is nagyon hamar összeomlott volna a rendszer Guszti szerint. Bíztam Gusztiban. Fel sem merült bennem, hogy a kutya nem fog felébredni. 

Este hatra mentem érte, és valóban, ahogy Guszti mondta a telefonban, nagyon kis csinos lett. Mintegy tizenöt centi maradt a farkából. 
-Na, most aki eddig is spánielnek nézett, kis kutyám, az most még inkább annak fog nézni. - szóltam a reszkető testhez. Gusztiék nevettek. Le voltam döbbenve, hogy hű négylábúm mennyire erősen húzott, mindezt műtét, altatás és amputáció után. Igaz, állítólag nem fáj neki a farka, nem érzi igazán, megkérdeztem. Guszti is, Balázs is és az asszisztens hölgy, Györgyi is el voltak képedve, hogy milyen erő van ebben a kutyában, mekkora túlélőművész. 
-Nagyon jó kis kutyád van. - mondta Balázs. 
-Tudom. - feleltem.
-Vigyázunk is rá közösen. - folytatta Balázs gyengéd hangon.
-Tudom. Azért hozom hozzátok. 
Kifizettem a 30 ezer forintot aztán megpusziltam a dokikat és elindultunk hazafelé. Nem akartam elhinni, hogy kutyám kocogott (!!) az úton. Hiába na, az én kutyám! :) És nagyon szeretem.