Greenwich, London

Kedvesemmel megbeszéltük, hogy nem tölthetünk minden hétvégét ugyanúgy, vagyis nem lehet minden hétvégét shoppingolással és háztartással tölteni. Elhatároztuk, hogy minden hónapban legalább egyszer elmegyünk kirándulni vagy valamit megnézni. Írtunk is gyorsan egy listát arról, hogy ki mit szeretne megnézni Londonban ill. az országban. (A lista azóta kint van a konyhaajtón, hogy szem előtt legyen és ne kelljen állandóan gondolkodni azon, hova menjünk.) Az október közepi hétvégére két tippünk volt: Tower of London vagy Greenwich. 

Már nem tudom pontosan, miért, de a választásunk végül Greenwhich-re esett. Ismerve magunkat vasárnap reggel fél nyolcra állítottuk az órát, hiszen ha mondjuk 10 óra körül el akarunk indulni, akkor bizony szükségünk van ennyi időre, hogy kikeveredjünk az ágyból (2 flegmatikus). Nos, aznap reggel sötét volt és zuhogott az eső. Semmi kedvem nem volt Greenwich-hez... Nem akartam lefújni a kirándulást, de szerettem volna módosítani az úticélt és legalább fedett helyre menni. Ám kedvesem az angol optimizmusával azt javasolta, hogy maradjunk a tervnél, induljunk el, aztán majd meglátjuk, az időjárás jelentés szerint az esőnek 11-kor el kell állnia és sütni fog a nap. 

Így hát délelőtt 10-kor elindultunk autóval Eastcote-ba, ami észak-nyugat Londonban van. Ott letettük a kocsit, és felpattantunk a Metropolitan line-ra. Az ő 11 órára el is állt és a nap is kisütött, igy gyönyörű őszi napunk volt. 

Már tavaly év végén olvastam arról, hogy a londoni tömegközlekedésben ezentúl az érintős bankkártyát is lehet használni Oyster kártya helyett, de nem nagyon akartam elhinni, hogy ezt mindenütt bevezették. Pedig így van. Ilyenformán az ember megspórolja az Oyster kártya költségét és ugyanazt a kedvezményes viteldíjat veheti igénybe, mint az Oyster kártyával. Kényelmes és gyors. Hogy mennyire biztonságos a hétköznapokban, azt nem tudom. Gondoljunk csak bele: hétfő reggel, tömeg és kapkodás az állomásokon... Mi van, ha kiejtem a kezemből a bankkártyát, ne adj' isten, valaki kitépi a kezemből? Jobb nem is belegondolni. Mindenesetre örültünk a kényelmes megoldásnak, hétvége lévén nem volt tömeg. 

A Baker street-en átszálltunk a Jubilee line-ra, ami elvitt a Canary-Wharf-ig, ami az Isle of Dogs-on van. Elámultam, hogy micsoda felhőkarcolók, új irodák vannak ezen a környéken. Be is mentünk pisilni az állomással összekötött bevásárlóközpontba, hiszen már 2 órája úton voltunk. Innen a DLR-rel utaztunk tovább Lewisham felé, szinten bankkártyát használva. Itt jegyeznem meg, ha az ember viszont elfelejti lehúzni a kártyáját, akkor 80 font a büntetés. Jaj, bizony. Ennek tudatában nem felejtettük el lehúzni a kártyát. A DLR úgy kanyargott a "Kutyák-szigetén", mint a vidámparkban egy mesebeli városban. Tátott szájjal bámultam a környéket és a sok építkezést, ami még nem fejeződött be. 

Pár percen belül elértük úticélunkat és nem kellett mást tennünk, mint követni a tömeget, mert itt bizony már volt. Nem csoda, turista látványosság Greenwich a Cutty Sark nevű vitorlással és a Királyi csillagvizsgálóval. Greenwich gyakorlatilag város a városban. Rám nagyon pozitív hatással volt: egyfajta művésznegyed hangulatát éreztem rajta. Tetszett, hogy városias, mégis messze a belváros zajától, hogy telis-tele üzletekkel, hogy pezseg és hogy hatalmas zöld park terül el a közepén. Szívesen élnék itt. 

A csillagvizsgálóba a Királyi Parkon keresztül lehet eljutni és meg kell mászni egy kis dombot. Itt azonnal a Greenwich-i órába botlunk illetve ha lenézünk a városra, lélegzetelállító kép tárul elénk. Az ember nem is hinné, hogy Londont látja... A Greenwich-i Egyetem két klasszikus épülete lágyítja a a Greenwich-i erőmű kéményei, az O2 aréna és az Isle of Dogs-on álló felhőkarcolók képét. 

Utunk a csillagvizsgálóba vezetett, ahol végignéztük a kiállítást. Nagyon érdekes, fantasztikusan jól kivitelezett tárlat a már megszokott precizitással, bár sok dolgot ismételtek. Megint csak nehéz volt befogadni ennyi információt, kiváltképp, hogy a látogatók többsége audio idegenvezetést vett igénybe, ám nem használták a fülhallgatót hozza. Mindenki csak a hangszórót emelte a füléhez, aminek az lett az eredménye, hogy az ember alig tudta elolvasni a kiállított szövegeket, mert olyan volt, mintha egy sereg béka kvartyogott volna a teremben. 

Az udvaron gyönyörű napsütésben elfogyasztottuk az otthon készített szendvicseket majd megnéztük a híres 0. hosszúsági fokot. 

Lassan befejeztük a látogatásunkat és a város felé vettük az irányt, ahol beültünk a kedvenc Costa Coffee-ba. Hazafelé a metrón elaludtam Kedvesem vállán, annyira kimerített a nap. De mindenképp megérte, jó volt kimozdulni és mást is látni, Londont látni... Kalandunkat folytatjuk, a következő cél a Tower of London lesz.