Irodai élet

Reggel nyolc óra múlt. Még csak kevesen tartanak az irodák felé, mégis az épületegyüttes előtt gyakran olyan érzése támad az embernek, mintha birkacsordában haladna, ezért hátul, a parkon keresztül szoktam menni. A természet látványa valahogy feltölt és jobban indul így a nap. Mélyeket lélegzek, és végignézek a fasoron. Havas minden. Hideg van, ujjaim még a kesztyűn keresztül is lefagynak. Borult az idő, de már látni, hogy kis idő múlva ki fog sütni a nap. Tekintetem a három iroda első épületének aljára irányul: szakácsok állnak az ajtóban és dohányoznak. Balra HÉV halad el éppen a Duna-parton, a második ház aljában lévő patika cégére zölden világít a reggeli félhomályban – ők már nyitva vannak. Olyan ez, mint egy kis város. A harmadik, nagy óriás lábánál lekanyarodom, hogy bejussak az irodába. Sportkedvelők, fogyni vágyók, ülőmunkát végző, mozgásra éhes férfiak és nők hajtják a gépeket a fitneszteremben. Még van egy órájuk munkakezdésig.

Már nem okoz fennakadást belépni a luxus irodaházba. Régebben félve mertem bemenni. Megszoktam, mint annyi minden mást az életben. Túljutok a beléptetőrendszeren és az irányt az étterem felé veszem. Néhány lámpa világít csak, hangulatos az egész. A konyhán már sürögnek: gőz szűrődik ki az ajtón, és odabenn sistereg valami. A büfé felé haladva elém tárul a Duna panorámája, aztán észreveszem, hogy a sarokban kezd száradni a céges karácsonyfa. Még mindig szépen mutat az arany és piros pompában. A pulton sós és édes péksütemények árasztják csábító illatukat, kávé gőzölög az asztalon. Reggelim beszerzése után az intelligens lift felrepít az emeletre. Belépek az irodába, előttem hosszú folyosó, ezen megyek végig. Sötét van, nem égnek a lámpák. Alig lézeng bent valaki, korán van még. Lepakolom a holmimat, bekapcsolom a laptopom és a konyhába indulok teát főzni. A cég ajándéka (vagy inkább juttatása hivatalosan fogalmazva), hogy biztosítja a sok-sok teát a dolgozóknak. Earl Grey-t készítek, majd visszaballagok a helyemre. Amíg a rendszer letölti az új leveleket, tenyerembe fogom a forró bögrét és átmelegítem a kezem. Nagyot szürcsölök és megreggelizem. Még nyugalom van és csend, de már nem sokáig. Kollégák érkeznek sorra, s a helyiség megtelik élettel. Kanalak csilingelését hallani kavargatás közben, izzanak a telefonok, kopognak a billentyűzetek, egerek kattognak."Buenos dieas, Senior... Alles klar, schönen Tag noch... Yes, I will keep you informed... Bona sera... Merci beacoup", hallatszik az egylégterű iroda különböző sarkából. Ilyen az élet egy igazi multinacionális helyen.

Átlátok a másik szárnyba. Amióta az első emeletet is berendezték és beköltöztek oda, szemmel követhetem az idegen iroda életét is. Csak néha, egy-egy merengés alakalmával nézek feléjük. Öltönyös férfiak cigarettáznak a tetőteraszon. Kabátot sem vesznek ebben a hidegben, te jó ég...

Folyik a munka. Mire az ember fölnéz, már ebédidő van. Több lehetőség is kínálkozik: a menzán plazmatévén kivetített körülbelül húsz fajta étel közül választhatunk, vagy ki lehet szaladni a sarki szírhez gyrost enni, vagy lehet rendelni is. Kinek éppen mi tetszik. Ilyenkor a legnagyobb a jövés-menés. A konyhából különböző illatok keveréke árad ki: indiai étel és pizza, karácsonyról maradt töltött káposzta... igazi multinacionális világ ez minden szempontból.

Mire visszaérek a helyemre, a lenyugvó nap fénye csillan meg a tetőkert haván és a szemközti ablakokon. Ezúttal nők dohányoznak ugyanott. Fejem hátra fordítom: fehér minden, fehérlik a park, a Duna-part, kutyusok kergetőznek a hóban. Ahogy sötétedik, kigyúlnak a fények mindenhol: az irodában, a tetőkertben és a parkban is. Emlékszem, régebben, amikor a HÉV-vel ezen épületek előtt száguldottam el, mindig az járt a fejemben, hogy micsoda díszkivilágítás van ezekben a házakban és tűnődtem, vajon milyen lehet itt dolgozni. Hát ilyen.

Letelik a munkaidő, lezárom a gépet és elteszem. Felöltöm a kabátom és lecammogok a lépcsőn. Kicsekkolom magam az épületből és a forgóajtó kirepít a céges világból. A hideg megcsap hirtelen, nagy levegőt veszek és nekivágok az útnak hazafelé...