A kontaktlencsémet olcsón veszem az interneten keresztül. Megrendelem, aztán a boltban átveszem. Azt mondják, azért tudják ilyen olcsón adni, mert nem rendes üzletük van, hanem egy lakást alakítottak ki irodának. Valóban, egy teréz körúti ház első emeletén vannak.
A minap újfent náluk jártam, hogy a következő havi adagomat megvegyem. Az Oktogonon leszálltam a villamosról, majd felsétáltam a Teréz körúton. Hőség volt, rekkenő hőség. Szeretem azt a jelenséget, amikor az ember sétál a körúton, vagy régi pesti utcákon, és amint elhalad egy hatalmas ház kapuja előtt, a kapualjból árad ki a hűvös levegő. Most is éreztem és felüdültem a pár másodperces hűvös levegőtől.
Elértem a házhoz, majd bementem a kapun. Jobbra kell fordulni és felmenni a lépcsőn. A lépcsőfordulatban, a lépcső alatt van egy parányi üzlet: "műhímzés". Egy idős hölgy ül bent, a próbababája pedig az üzlet előtt áll és várja az arra tévedőket. Töprengtem, hogy ha mondjuk a hölgy a tulajdonosa ennek a parányi helynek, vajon akkor is, hogyan termeli ki a fenntartását? Gondolok itt rezsire, adóra, mi egy másra. Mert hát ki az, aki manapság műhímzést kér? Utána számoltam: ennek a műfajnak úgy a nyolcvanas években és talán még a 90-es évek elején lehetett a fénykora. De manapság? Csak ül és vár a tornyokban álló anyagok között... Talán néha betéved egy egy korabeli néni, akik az unokájuknak akarnak valami kis falat ruhával kedveskedni, amire hímeztetnek egy Donald kacsát. Hogy lehet ebből megélni? Hogy lehet ebből adót fizetni? Vagy csak azért csinálja, hogy elfoglalja magát...? Azt hiszem, ő is egyike lehet a kihalóban lévő szakiknak... Kár értük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése