Kevés dolgot szeretek a nyárban, de a következő életképet valahogy mégis különösen kedvelem. Nyolc éve lakom itt, nyolc éve ismerem Olgit és a családját. A gyerekei a szemem előtt nőttek föl. Voltunk együtt nyaralni, bulizni, karácsonyozni, szóval ismerjük egymást. Kamasz gyerekeit gyakran végig hallgattam szerelmi bánataik ügyében, vagy éppen az iskolai zűrök miatt. Kedvelem őket. És valahogy nagyon vagány érzés a következő: futás után, nyári estén lemegyek kutyát sétáltatni, befordulok a parkba, ami tele van fiatalokkal. Az utcai lámpák gyéren világítják meg csak a teret, de így is látni, hogy kamaszok ülnek a pingpong asztalokon. A padokon andalgó szerelmesek, idős nénik, akik késői sétára hozták ki a kedvencüket. És egyszer csak egy kéz emelkedik a magasba a pingpongasztalon, majd jó hangosan odaszól: "Szia, G.!" Naná, persze, hogy Norbi az. Aztán a többi suhanc is köszön messziről, ahogy elhaladok az asztalok előtt. Ismerem a bandát: nagy lovak, punkok, rockerek... És édesek, ahogy így nem szégyellik, hogy van egy tőlük picivel :D idősebb csajszi, akiknek köszönnek. Persze visszaintek és mondok egy hellót. Jó érzés úgy sétálnom, hogy ismernek, ismerem az arcokat. Így valahogy barátságosabb és kellemesebb lesz a nyári este....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése