Ha valaki megkérdezné, mi az, amit életemben egyszer látni szeretnék, akkor azt mondanám, hogy a Taj Mahal. Valahogy vonzott mindig is India. A második pránanadi utaztatásom óta pedig teljesen le vagyok nyűgözve, és egyre többször gondoltam arra, hogy egyszer az életben kimenjek oda. De kivel...? És mikor...? És hogyan...?
Ezért aztán igazán megörültem, amikor Pet benyögte, hogy ő bizony megy márciusban. Juhhé, megyek én is!!! :))) Flegmatikusként nem akartam felelőtlen kijelentést tenni, barátkoztam a gondolattal. Fogalmam sincs, hogy fogom kivitelezni, de múlt szombat este letisztult: akarok menni. Nem félek.
Másnap felhívtam Pet-et és mondtam, hogy mennék. Nagyon örült, én is. Gimis éveimben sokat utaztam Európában, ráadásul mindig egyedül, bírtam és szerettem. Aztán jött A-val 10 év, amikor teljesen beszűkültünk és sehová sem mentünk. Elszoktam tőle, kijöttem a gyakorlatból. De menni fog újra. Tudom. Idén már a repülésen is túlestem. Mi több, alig várom a jumbo jetet!! :) Az hiányzott nekem az útról, ami állítólag ott van: kis képernyő arról, mennyivel gyorsulunk, milyen magasan vagyunk, hány fok van, milyen ország felett járunk. Nekem ezeket tudnom kell!!! Információ!!! :)) Az elmúlt időben kezdem megkedvelni a csípős kajákat is, azzal sem lesz gond.
Flegmatikusként jó előre fel kell készülni az útra, de élvezem. El kell intézni és be kell szerezni egy csomó dolgot:
-kell kérni 1 hónap szabit, ezt ma megtettem a francia főnökömnél,
-a kutyámat le kell szervezni,
-oltásokat el kell kezdeni már a télen beadatni,
-kell repjegy,
-kell csináltatnom két nem túl fancy műanyag szemüveget,
-kell iPhone a multimédiára,
-kell hátizsák,
-kell útiterv,
-kell kondi (ősztől növelem a futótávot, bár már így is kőkemény a vádlim),
-és még ezer más dolog.
Fú, el sem hiszem. De mire várjak? Most lehet menni, menni kell. A kutyám remélhetően él még 6-7 évet, de nem kéne megvárnom ezt, hogy utazzak. Szerintem.
Úgyhogy kalandra fel, Skorpió! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése