"Vénusz-aszcendens szextil egzakt" - hangzik a budai lakásban a mondat. Tekintetem a távolba mered, szemem a Bazilikán akad meg. A pompás épület kupoláját arany sárga fény világítja meg, s az alakzat tekintélyt parancsolóan tör a magasba. A sárga fény a sötétedő kék éggel és a kupola felett sorakozó fekete felhőkkel csodás kontrasztot alkot. Didergek. Hideg van. Képzeletem valahová máshová repít a látvány hatására. Elfog egy hangulat és... nem, nem Firenzében vagyok, hanem talán Skóciában vagy Írországban. Nem tudom, miért, de ez villant be. Hallom, ahogy az ablak alatt elhaladó autók kerekei között tocsog a víz. Esik az eső. Hangulatos ez így. Elkap a vágy, hogy egy ilyen esős este, mécsesek fényénél, halk zene mellett valaki gyengéden, lágyan, mégis szenvedélytől fűtve megmasszírozza testem és ellazítson. Valaki, aki igazán szeret. Akinek fontos, hogy adjon, hogy végre én is kaphassak, ne csak adjak. Szeretnék kontrollt veszteni, kikapcsolni, és csak élvezni a pillanatot, beleolvadni a másikba, élvezni az intimitás szentségét, a tüzet, az érintést, a kéjt, mindezt elhúzva, hogy sokáig tartson. Szeretnék bódult lenni, mint akit elvarázsoltak, s cserébe mennyei kényeztetést és figyelmességet adnék...
Harminchárom éves vagyok, és eddig nem sokszor volt arra példa, hogy valami hasonlót átélhettem. Talán csak Leóval, de vele is csak néhányszor, azt hiszem, háromszor. Nem halhatok meg úgy, hogy ne legyen részem még benne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése