Augusztus 21-én beléptem abba a postafiókomba, amely a régi, első társkeresőhöz volt kapcsolva. Igencsak meglepődtem, amikor azt láttam, hogy egy fickó, akivel három évvel ezelőtt leveleztem (Heart és Szolga1, ez egy és ugyanaz, minimum 2 reglapja volt, van), folytatta a két és fél évvel ezelőtt abbahagyott emailjét. Egy hónappal azelőtt írt. Nagy mákja volt, hogy beléptem. Azt kérdezte, volna-e még kedvem találkozni.
Válaszoltam rá, és nagyon óvatosan elkezdtem tapogatni a csápjaimmal. Nem volt egyértelmű, hogy ő mit akar, mit keres, és hogyan és miért jutottam az eszébe, de normálisnak tűnt. Nem hagytam, hogy bevigyen az erdőbe, vagyis hogy terelje a levelezést a szexre, viszont belementem, hogy találkozzunk. Hétfőn találkoztam is vele... Furcsa volt egy látni egy ezer éves reglap mögött bújó embert. A baj csak az volt, hogy iszonyatosan bejött ez a férfi! Olyan kisugárzása van, olyan hatással van rám, úgy vonz, mint már nagyon régen bárki is... Gyönyörű a keze, és igazi férfiként, úriemberként viselkedett velem. A humora is nagyon jó, sokat nevettem. Na és a hajtúrása... az aztán bizsergető volt.
S mégis... Telnek a napok, levelezünk, aztán felhív, aztán sms-ezünk, s mégis úgy érzem, nem érdeklem. Nem érdeklik a gondolataim, az, milyen vagyok és csak a kritika meg a degradálás jön vissza. Egyszer csak nagyon nyeregben érzi magát, utána meg fut utánam. Aztán megbánt, visszaszúrok, ő megsértődik. Héja nász az avaron...
És megint szidom magam. Felülemelkedtem a bizalmatlanságomon, s lassan nyíltam, adtam. Nekem már az is sok, hogy megtudta a nevemet, a számomat és azt, hol lakom. Többet nem adtam magamból, de már ez is sok. Nem lett volna szabad, még akkor sem, ha az nyer, aki mer.
Ma reggel úgy éreztem, beletapostak a lelkembe, hogy visszaéltek a bizalmammal, és hogy megint fáj... Mert nem hiszem el, hogy érdeklem... Csak szexet akar, tudom, érzem. De akkor meg miért engem kellett elővenni két és fél év után??? Ezt mondja meg valaki. Nem hiszem el, hogy nincs szexelni vágyó nő a piacon... Nem hiszem el, hogy ne találna minden utcasarkon egy bombázót, akit megdughatna. De akkor miért velem kell játszani...? Pláne, hogy megmondtam: nem kalandot keresek...
Reggel pityeregtem a hastánc előtt. A szobatársam ölelt át és vigasztalt. Jól esett.
Nem akarom, hogy bántsanak. Ne törjék többé össze a szívem... Már elég volt... Még egy törést nem él túl, az biztos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése