Napok óta nem eszem rendesen. Étvágyam sincs nagyon, de a nagyobbik baj az, hogy nem vagyok rendezett. Ma este későn végeztem, és ugyan ettem egy förtelmes ebédet a menzán, vágytam valami melegre, vágytam valami karakteres ízre. Igen, kínaira. De nem akartam hozzá rizst enni, így a nélkül kértem. Meglepetésemre így is lehetett kérni és fizetni. Hazafelé bandukolva, zacskóval a kezemben arra gondoltam, hányszor is vittem haza kínait úgy, hogy ő is kaphasson belőle. Amikor beléptem a lakásba, lepakoltam. Még mindig furcsa, hogy nem kell ugyanazzal a kanyarral, nyakamban a pórázzal neki vágni az estének és a sétánknak. Így kibújtam a kabátomból és a cipőmből, majd a kredencen kivettem a műanyag dobozba csomagolt kínai ételt. "Istenem, még a zacskót is félre tettem kaki-zacsinak" - szorult el a szívem. Mit csináljak most vele...? Megfogtam a két dobozt, majd asztalhoz ültem. Ilyenkor mindig jött, és az orrát oda szorította az asztalhoz, amit én persze igyekeztem eltolni, hogy nyugodtan ehessek. S most hogy örülnék, ha a hideg és nedves orr itt szuszogna, szimatolna az asztal körül... Ahogy elkezdem kanalazni az ételt, egy jelenet villan be.
Amikor Kevin (Macaulay Culkin) véletlenül otthon marad egyedül a házban (Reszkessetek, betörők!) és azt hiszi, hogy egy varázslatnak köszönhetően eltüntette a családját, élvezni kezdi az egyedüllétet, azt, hogy a maga ura és azt csinál, amit akar. Ül a tévé előtt, és habosabbnál habosabb, krémesebbnél krémesebb süteményeket töm magába, miközben egy fekete-fehér, klasszikus gengszter filmet néz. Hirtelen örömittasan felkiált, hogy "degeszre zabálom magam édességgel és mindenféle mocsodékot nézek!", majd szinte azonnal hozzáteszi kétségbe esett hangon, hogy "gyertek elő, ne hagyjátok!"....
Hát valahogy én is így vagyok... Gyere vissza, kis kutyám, ne hagyd, hogy nyugodtan egyek...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése