Kézszárító

Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy ha valami praktikátlan, akkor vajon eljutott-e a tervezőhöz a későbbiekben. Vajon rájött-e ő is, hogy praktikátlan dolgot tervezett, vagy a kivitelező rájött-e, hogy rosszul szerelt föl valamit.

Rögvest szemléltetem a dolgot. Ha az ember sokat jár-kel bevásárlóközpontokban, benzinkutakon és reptereken, akkor megtapasztalja, mennyire különböző megoldások léteznek kézszárításra.

Számomra a legkellemesebb megoldás a papírtörlő, de ez sok helyen nincs, vagy ha lenne is, kifogyott. Másik megoldás a törölköző roll (textil), amit le kell húzni, hogy száraz, tiszta felületben tudja az ember megtörölni a kezét, majd a szerkezet a szárítás végeztével feltekeri az elhasznált részt. Ezt nem különösebben kedvelem, ki tudja, mikor és hogyan mosták ki azt a törölközőt...

És végül a nagy kedvenc: a meleg levegőt fújó szárító. Ezzel nem lenne bajom, ha működnének és ha a megfelelő intenzitással fújnák a levegőt. Ami miatt viszont mindig felment bennem a pumpa az, ha túl magasra szerelik, vagy olyan a konstrukció, hogy magasan van az egész berendezés. Akkor legszívesebben odaállítanám elé a tervezőt, hogy kézmosás után ugyan tartsa oda a kezét, és szárítsa meg! Belecsorog az ember ing- vagy kabátujjába a víz! Az átlagember nem túl magas. Ezzel kéne számolni... Eme porblematika miatt kifejezetten kedvelem azt az újszerű megoldást, hogy lefelé, a karunkat magunk elé lógatva kell szártani a kezünket a szárítóban. Legalább lefelé és előre csepeg az ember kezéről a víz a szárítóba, nem pedig a kabátujjba.