Éjjel van, én meg Budapesten suhanok az autóval. Minden kihalt már, sötét van és esik az eső. Egyrészt félelmetes, másrészt hangulatos, és hirtelen mérhetetlenül szabadnak érzem magam. A rádióban halkan szól Charlietól a Skandináv éjszakák c. dal. "Voltak nevek, arcok, helyek, olcsó szállodákban szűk szobák..." Magával ragad a dallam, pedig nem szeretem az előadót. Valahogy mégis beleillik a képbe, megnyugtat, az éjszaka pedig befogadja a zenét puha, lágy ölébe. Az autó fűt a hidegben, bevackolom magam hát és élvezem a pillanatot.
Aztán hetek telnek el, és egy nap úgy ébredek a szállodai szobámban, hogy ez a dallam van a fülemben. Egész nap arra várok, hogy meghallgathassam. S ekkor döbbenek rá, hogy mással is így vagyok. Ráébredek, hogy tetszik, hogy jó vele lenni, hogy jó a közelében lenni, hogy látni akarom, hallani akarom, ahogy beszél, hogy vele akarok lenni. S igen, rá kellett döbbennem, hogy le kell építenem az előítéleteimet. Nos megtettem, s ma már tudom, hogy mire vágyom. A kérdés, csak az, hogy vajon nem késő-e. Az ember gyakran azt nem veszi észre, ami a szeme előtt van. Hogy ez miért van így...? Tenni akarok érte! Szeretném szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése