Így végig néztem ismét a használt bútorboltok kínálatát, és arra gondoltam, mi lenne, ha vennénk egy antik félkör alakú asztalt, amit egyébként előszobákba szoktak díszként tenni, és hozzá két összecsukható IKEA széket - akármennyire is hányok az ötlettől, hogy IKEA legyen... A másik megoldás az összecsukható kerti bútor lett volna, de az meg stílusban ütötte volna az új csillárokat. Kedvesemnek tetszett az ötlet, amin meg is lepődtem, így hát útra keltünk és elmentünk az egyik antik kereskedésbe, ahol meg is találtuk az interneten kinézett asztalt. Még szerencse, hogy készítettem screenshotot az asztalról, mert a honlapon 75 fontért hirdették, a cédulán viszont 125 font volt. Hát nem mindegy, hogy mennyi. Sikerült 75-ért elhozni. Ezek után az IKEA-ba rohantunk a székekért, de belebotlottunk egy kerek dohányzóasztalba is, ami nem igazán dohányzóasztal, mivel magasabb egy picit. Viszont annyi, de annyi helyen néztük már és nagyon nehéz ügy megfelelőt találni, hogy úgy döntöttünk, megvesszük (nem is volt drága). Láttam az eBay-en olyan antik dohányzóasztalt, ami bejön, de fent van északon, érte kell menni, amire esélyem sincs és nem is éri meg annyit autózni sem. Úgyhogy megvettük a fenyő "dohányzóasztalnál-magasabb-kitudjamilyen-asztalt", hogy majd a Kedves szépen lepácolja és akkor szép, sötét fa színe lesz.
Így is lett és már mentünk is a barkácsboltba megvenni az eszközöket, illetve megrendeltük Laura Ashley-nél végre a csillárokat is. El sem hittem, milyen léptékkel haladtunk az otthonunk megteremtésében. Az volt a szerencse, hogy a héten itt volt a Kedves, így simán elvolt ezekkel a teendőkkel. Bevallom, valamiért harmonikus érzés volt, hogy miközben én dolgoztam, tudtam, hogy otthon van, hogy csinálja az asztalokat, hogy építi a fészket, és hogy tudtunk nap közben Whatsappon kommunikálni. Mindig küldött fotót arról, milyen stádiumban vannak az asztalok és valahogy az egész olyan aranyos volt. Amikor pedig hazaértem és beléptem az ajtón, finom illatok terjengtek a lakásban, meleg étellel várt haza... Csodás érzés volt. Casserole-t csinált, ami gyakorlatilag egy egytálétel, csőben sütött zöldség és hús sok lével. Isteni volt forró ételt enni... Mondjuk az edény volt az egyik súrlódási pont, mivel vett egy kerek jénai edényt, én meg március elején direkt otthon hagytam az enyémet, mondván, nem kell, úgysem használom. Bosszantott, hogy feleslegesen adott ki pénzt, amikor ott lett volna az enyém, másrészt utálok felhalmozni olyan dolgokat, amiket szökő évente egyszer használunk. De erre ő meg azt mondta, hogy de igen, ezt használni fogjuk, mert nemcsak rólam szól ez az egész, bár akár vissza is viheti... Jelentem, a jénai maradt és a héten még egy casserole készült benne. :)
A hét közepére a csillárok is megérkeztek, amiket együtt szereltünk föl, mert egy embernek ez képtelenség. Erre is emlékezni fogok, amíg élek. A nappaliban végre látni este is, emellett esztétikailag is megdobja a szobát, a hálóban pedig szépen megy a lámpaernyő az éjjeli lámpákhoz. Egy hátulütője van a nappaliban lévő csillárnak: ha fent járkálunk a hálóban, lent csilingel. :) Amikor ledőltünk a hálószobában, azt mondtam, hogy mennyivel jobb ezt a gyönyörű csillárt látni, mint a 15 fontos, vászon lámpát az eco villanykörtével. Kedvesemből kitört a nevetés a megjegyzésemet hallván.
Nagyon tetszik a nappaliban lévő asztal is, de nem lehet rajta normálisan megteríteni, így be kell látnom, hogy ez nem a legjobb megoldás. Így vagy vadászok gyorsan egy lehajtható, antik asztalt, vagy sajnos jön az IKEA asztal... Meglátjuk. Mindenesetre nagy lépést tettünk előre, és már csak a kiegészítők vannak hátra (szőnyeg, tükör, állólámpa, képek, gyertyák, díszpárnák stb), de azok már nem lesznek annyira drágák. A nyárra szeretném, ha kész lenne.
A lényeg, hogy a hely kezd végre otthonos lenni, már nem csak egy idegen hely, ahol alszom, hanem menedék, otthon... Akkor is, ha ez nem a miénk és korlátozva vagyunk lakberendezésben. Most ez van, ebből kell kihozni a maximumot, akkor is, ha teljesen másmilyen stílust terveznék magunknak. Kezdem megszokni és megszeretni az itteni életet, szeretek reggel besétálni a városba és megcsodálni minden házat a környéken újra és újra (pláne napsütéses tavaszi reggeleken), szeretek madárcsicsergésre ébredni, szeretem, hogy rengeteg madár van (cinke, vörösbegy, feketerigó, szarka, gerle, varjú, sirály, vadkacsa, vadlúd és még mókus is van). Kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb vagyok és egyszerűen jobb embernek érzem magam, hogy nem vagyok benne a franciák által gerjesztett intrikákban, nem húz le a francia vezetőség erkölcsileg sem sehogy.
OFFTOPIC: Itt jegyzem meg, hogy a minap én engedtem be reggel egy csajt a kapun, mivel a recin még nem volt senki. Ismerős volt a nő, de nem esett le, hogy ki az (nem volt rajta a jellemzően szörnyű és erős smink), így csak köszöntem neki, majd mentem a dolgomra. Utána esett le, hogy ez a francia sale-es liba, aki anno szívta a vérem minden hónapban záráskor. Napközben hallottam beszélni és a szőr is felállt a hátamon a francia akcentusát hallgatva. Hálát adtam a jó égnek, hogy nem kell ezt a francia karattyolást nap mint nap hallgatnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése