Fú, nagyon rég jártam itt. No nem azért, mert nem történt semmi. Ellenkezőleg. Rengeteg dolog történt, így gyanítom, hogy most gigantikus méretű lesz ez a bejegyzés. Hol is kezdjem? Megyek sorba.
Nos még azon a héten találkoztam vele másodszor, igaz rövidebb ideig, mert nem ért rá. Ugyanúgy jól telt az idő: beszélgettünk, nevettünk, magával ragadott. Nagyon nehezen tudtam leküzdeni skorpió-féltékenységemet azzal kapcsolatban, hogy visszament az oldalra. De bíztam, és leginkább esélyt akartam adni ennek az egésznek.
Az áttörés azon a pénteken következett be: majdnem éjfélig cseteltünk. Pörögtek a témák, és jól esett, hogy dalszöveggel fejezte ki azt, milyen érzések kavarogtak benne. Én is ilyen vagyok: ha van egy dalszöveg és/vagy dal, ami épp passzol, becsatolom.
Igen ám, de belefutottam egy kérdésbe. Én tettem föl a kérdést, félreértés ne essék. És a kérdésem nagyon betalált, amolyan rés a pajzson jelleggel. És hirtelen csak annyi válasz jött, hogy "megyek aludni, jó éjt". Nem tudtam mire vélni.
Másnap duzzogot, dühös volt. Ezt kicsit gyerekesnek tartottam. Aztán reagáltam a duzzogására, leírtam azt, én hogyan vagyok ezzel az egésszel.
Vasárnapra megbeszéltük a találkozót, ami nehezen akart összejönni az eső, és az elfoglaltsága miatt. A Várba mentünk. Gyalog. Romantikus, kis budai lépcsőkön felfelé vitt az útunk. Nagyon élveztem. A társaságát is. És folyton az járt a fejemben, mikor kapom meg a múltkorában beígért ölelést.
Visszafelé fázott a kezem. Az ő keze mindig meleg, az enyém mindig hideg. Nos célszerű akkor egy szendvicset csinálni meleg és hideg kezekből... Amikor már langyos volt a kezem, megfogta és így indultunk tovább. A Vár alatti legromantikusabb, erdős részen aztán megkaptam az ölelést. Szakadt az eső, de nem zavart. Mi több, így tette varázslatossá az egészet. Jobb kezemben az ernyő volt, magunk fölé tartottam, és csak élveztem a pillanatot. És hihetetlen jó volt ezt átélni. A hosszú úton őszintén beszélgettünk, és ő hihetetlennek tartotta ezt az egészet; azt, hogy létezik egy értelmes nő, akinek ráadásul még a szeme is szép, és elmondása szerint neki ezt az élményt fel kellett dolgoznia.
Aztán szerinte megváltozott a tekintetem, és a fülembe súgta, mit lát benne. Nos eltalálta...
***
Pünkösd hétfő délután már sütött a nap. A Margitsziget egy parti padjára telepedtünk le, és csak élveztük a hullámokat és a napsütést. Amikor este beléptem a postafiókomba, az az üzenet várt, hogy nagyon vonzó és szenvedélyes nő vagyok és hogy szüksége van rám. Hát mit mondjak... Megtorpantam. Nagyon sok nő odavan attól a mondattól, hogy "szükségem van rád". Én nem. Ez inkább ijesztő. Mert én cipeltem már egy embert a hátamon kilenc és fél évig, és nem áll szándékomban újra ezt tenni.
Az első elbizonytalanodásomat tetézte a másnapi cseten elhangzott kérdés is, amelyben azt kérdezte, segítek-e neki abban, hogy ne váljon olyanná, mint az apja. Hm... ezzel a két mondattal tökéletesen gyengévé vált a szememben. Nem volt már többé erős férfi előttem. És folyton csak járt az agyam, hogy hagynom kellene az egészet kialakulni, esélyt adni magamnak és neki is, nem elvárásokat támasztani... De mégis. Azt az elvárást, hogy a férfi legyen a húzó erő, nem tudom leépíteni!!! Ennek így kell lennie, és nem fordítva.
Jól jött pár nap szünet, és az is, hogy a hétvégét Time-nál töltöttem vidéken. Már másfél éve nem jártam nála, és nagyon be voltam sózva. Kiváltképp a péntekre tervezett programunktól. Már nem titok, hisz' sokan láttak már: új frizurám van mintegy 11 év után! :) A melírozás közben szembesültem hajam egészségügyi állapotával: katasztrófa. Cikinek éreztem az egész hajamat, de bíztam a srácban. A székben ülve két dolog járt a fejemben: 1) lelki megkönnyebbülést éreztem, ahogy vágta a hajam, 2) mekkora barom vagyok, hogy tíz évig megfosztottam magam ettől a kényeztetéstől, hiszen mindig is szerettem, ha birizgálták a hajam.
Csak a végeredményt láttam; szemüveg nélkül nem látok, így közben nem kísértem figyelemmel a műveletet. És milyen lett a végeredmény? CSODÁS. Nem is akartam elhinni, hogy az ott én vagyok a tükörben. Megdolgozott a srác, igazi kihívás voltam neki, de azt hiszem, ő is élvezte, hisz' nem egy szokványos meló voltam számára.
Az utcán csak úgy dobáltam a hajam, élveztem, ahogy belekapott a szellő. Aztán együtt ebédeltünk Mártival, akinek szintén nagyon tetszett újdonsült frizurám. Azt meg kell még említenem, hogy a fodrászat előtt a falu kocsmájában/kávézójában ébredeztünk hárman: Márti, Time és jómagam. És ez az élmény meghatározó volt számomra. Hogy így is lehet élni. Nincs stressz, jól indul a nap, aztán mindenki igyekszik a saját dolgára. Elfogott a vágy, hogy ennek én is részese legyek...
Ebéd után kaptam még egy talpmasszázst, és egy Jade köves masszázságyban majdnem elaludtam. Utána semmi különöset nem csináltunk: bevásároltunk, jó nagyot ettünk a szabadban, és éjfélig beszélgettünk. Mégis, ez olyan nagyon feltöltött. Nagyon jó volt. És immáron már nincs kifogás: hajamat karban kell tartani, így hát két havonta muszáj lesz felkeresnem a dél-alföldi tanyavilágot...
A vidéki programok egészen elterelték gondolataimat arról, mi is zavart meg engem Benne, és csak arra vágytam már a végén, hogy újra lássam. Az Anonymus szobornál találkoztunk, aminek nagyon örültem, mert rég jártam arra. Amikor meglátott, azt mondta, új nőt kapott.
Beszélgetésünk során nagyon úgy éreztem, hogy egy 4-essel van dolgom, ami elég ijesztő volt. Úgy voltam vele, lássuk a medvét!
Azóta már többször megsértődött, és én egyre inkább úgy érzem, nem tudom elviselni az érzelmi csapongásait, és valahol nagyon gyerekesnek tartom ezt a viselkedést. Az egész hét azzal telt, hogy ő nyalogatta a sebeit és rám zúdította a világfájdalmát (amely valahol jogos és érthető volt). Hol voltam ebben én? Sehol. Szüneteltettem a dolgot, de tegnap találkoztunk. Szeretett volna megérteni. Elmagyarázta, hogyan és mit kéne tennem, erősködött, hogy ez így jó, és már már dühösen utasított, mit tegyek. Megkérdeztem, miért hiszi azt, hogy mindenkinek az jó, ami neki, és miért akarja rám erőltetni? És most először belátta, hogy igazam van...
Az döbbenetes volt, hogy úgy vette észre, nem tudom kifejezni az érzéseimet, hogy semmi nem látszik rajtam, hogy "passzív" vagyok. Én ezt nem így gondolom, szerintem csak ő nem tud mit kezdeni velem. Na mindegy. Nem tudom hová tenni ezt az egészet.
Ezért is lett volna jó, ha a hét folyamán találkozom Ervinnel; megfigyelhettem volna magamon azt, mit vált ki belőlem egy másik férfitípus, hogy mennyire hiányzik nekem Belőle az, amit az Ervin sugárzott volna magából. De első, nagy nehezen egyeztetett fix találkozónkat végül lemondta. Mindegy volt akkor, de azért persze, hogy sajnálom.
Na szóval azóta is gondolkozom, hogy mi legyen Vele. Hogy érdemes-e tovább hagyni a dolgokat alakulni, vagy sem. Inkább a nem felé hajlok, hiszen az elején oly' szépen fejlődő szerelem nálam megakadt azzal a két mondattal, és a csapongó kirohanások sem segítették ezt visszaállítani. És csak azért, hogy legyen valaki, csak azért, mert értelmes, van kutyája és ő is fut, azt hiszem, nem érdemes... Ez már túl sok kompromisszum egyszerre.
***
A hajam mindenkinek tetszik, mindenki azt mondja, legalább 10 év mínuszt jelent: Csak Leó nincs így ezzel. Folyamatosan nyomul, de megmondtam neki, hogy ennyi, nem akarom tovább, semmilyen szinten sem, mert nem tudok így tovább élni.
Több dologra is jó volt ez a fejezet Moczarttal: 1) Új E-karaktert ismertem meg, 2) újból tanultam a saját hibámból (felelőtlenség!!!), 3) kiszálltam a társkeresőből, és "visszaszálltam a földre", ami kellett, azt hiszem, 4) rájöttem, hogy nem mind arany, ami fénylik, és hogy bár Leóval már vége, igenis, valami hasonló férfitípust keresek, 5) szembesültem azzal, hogy talán még nincs itt az ideje annak, hogy újra beengedjek valakit a világomba. Az utolsó gondolat felettébb elgondolkodtató.
Majd meglátjuk, hogy lesz...
Cégről, munkáról, és egyebekről máskor, már így is rengeteget írok. Ahogy nézem, már vagy fél órája csak gépelek.
Ellenben ide, nagyon jó visszajönni. Ez is én vagyok. Szükségem van erre.
